Tizenketedik fejezet - Love triangle

Sziasztok! Bocsi, hogy múlt héten nem raktam fel, de nagyon sok dolgom volt és se időm se kedvem nem volt igazán írni. Úgyhogy most egy kicsit hosszabb fejezettel készültem, amiben végre elcsattan Mark és Joy első csókja, de hát Chris véletlenül meglátja, szóval... egyébként kissé el vagyok keseredve, hogy a legutóbbi fejezethez csak két komit kaptam, pedig rengeteget dolgoztam vele :( Remélem most kicsit több visszajelzést kapok, főleg a Mark-fanoktól, mert folyton azzal nyaggatnak, hogy ő a kedvencük, meg, hogy "szegény" :) Jó szórakozást! (Csillagfény! Ha lesz kedvem megírni és, ha lesz valami novella-szerű ötletem benevezek!)

Tizenegyedik fejezet

Love triangle

12. Love triangle

Miután a dolgok lecsillapodtak eszembe jutott a Sims. Tudod, a játék, ahol te irányítod, mi történik az összes emberrel, házzal, satöbbi… azt kívántam bárcsak lenne egy saját Sims- világom, ahol felváltva lehetnék Mark- al és Chris- el. Jó ez teljesen abszurd, de akkor is. Nem tudnának egymásról és semmiről, csak… lennének. Nekem.

Mark játékosan megbökte az oldalam. A Family Guy- t néztük, mert nem találtunk más elfoglaltságot. Chris egy ideje elment, hogy utána nézzen a neten az angyaloknak.

Visszaböktem.

- Joy… nem is tudom mit mondjak…

- Semmit. Nézd Brian és Meg szerencsétlenkedését. – vontam vállat mosolyogva.

- Komolyan… nem tudok kiigazodni rajtad. – rázta a fejét Mark. – Ahogy megöleltél, mikor felébredtem és… ahogy Chris és te… egyszerűen nem értem. Játszol velem, vagy mi?

- Dehogy játszom! – ráztam a fejem hevesen. – Ez… ez bonyolult.

- Akkor magyarázd meg. – fordult teljesen felém.

- Nézd… mindkettőtöket… szeretem! Igen, kimondtam. Téged is és Chris- t is. De csak, mert a bukott angyalok így akarják.

- Ez nekem magas. – dobta hátra magát. – Akkor csak azért érzel így, mert néhány szárnyas barom ezt akarja?

Mark beletúrt a hajába.

- Nem tudom mi valós és mi nem. – suttogtam.

- Én sem. – hallottam Mark halk válaszát.

Hátradőltem, aztán hirtelen felszisszentem és a hátamhoz kaptam.

- Minden oké?

- Nem. – nyögtem és éreztem, hogy könnybe lábad a szemem.

- Hívjam Chris- t? – kérdezte Mark és közelebb hajolt.

- Nem! – vágtam rá.

Aztán észrevettem mennyire közel van az arca az enyémhez. Felpillantottam rá és úgy éreztem a hátam, nem fáj többé. Mark szürkéskék szeme csak centikre volt az enyémtől. Behunytam a szemem és vártam, hogy megcsókoljon. Egy örökkévalóságig tartó várakozás után Mark odahajolt és tényleg megtette… Mark Siblings életemben először megcsókolt!

Úgy éreztem a belsőm legyengül és nem tudom irányítani a testem. Mélyen legbelül tudtam, hogy ez így is van. Mark egyáltalán nem fogta vissza magát… olyan volt, mintha éhezne és egy nagy tál ambrózia lennék… jó ez így hülye hasonlat, de akkor is így éreztem.

De muszáj volt ellöknöm magamtól. Mark meglepetten pislantott fel.

Felpattantam a kanapéról és kiviharzottam. Mark csókja még mindig égette a számat, úgyhogy mindent elkövettem, hogy letöröljem.

- Joy Twins! Ezt meg ne merd tenni még egyszer! – mondtam.

Aztán futásnak eredtem. Soha nem voltam még annyira fitt, mint akkor. Nem tudtak, hogy ez annak az eredménye, hogy Mark- al csókolóztam, vagy angyal lettem, de gyanítottam, hogy mindkettőnek köze van hozzá.

A táj lassan elmosódott mögöttem egy apró zöld és narancs folttá – kert és naplemente, ezt így nem nehéz kitalálni.

Úgy döntöttem beszélek vele. Az angyallal. Vagy Dan- el. Pillanatnyilag bárkivel beszéltem volna, akinek a vezetékneve nem Siblings…

Az angyalok városa sokkal többet rejtett, mint azt valaha is gondoltam. Az idő szép volt, nem túl meleg, de nem is túl hideg. A világszerte híres épületek között kávézók, korház és egyéb ilyesmi helyek sorakoztak. Úgy éreztem, mintha a világ legcsodálatosabb helyén lennék. Épp megfordultam volna, hogy felkeressem a görög építményt, mikor beleütköztem valakibe.

- Au. – jajdult fel Dan, aztán mikor meglátta, hogy én vagyok, egy csapásra felderült az arca. – Szia, Joy.

- Szia… - feszengtem.

Valahogy furcsa volt itt állni vele szemben. Úgy éreztem, ismerem.

- Szeretnél magyarázatot kapni, ugye? – mikor bólintottam, hozzátette. – Jaj, rettenetesen megnőttél… sosem gondoltam volna, hogy beszélni fogok veled egyszer is.

- Tessék?

Értetlenséggel az arcomon meredtem a srácra, aki látszólag tökre élvezte, hogy nem értek semmit.

- Az őrangyalod vagyok. – mondta mosolyogva. – Daniel.

- Hű. Na ez durva.

Dan- el egy füves helyen feküdtünk, és néztük a felhőket, mint az öt évesek.

- Biztos furcsa lehet neked. Hogy ennyi év után karnyújtásnyira vagyok melletted.

- Az is, elhiheted.

- De hát, hogy lehet, hogy egy őrangyalnak van őrangyala?

- Ez bonyolult dolog. Mikor az őrangyalod lettem, még ember voltál. Apró, törékeny kisbaba. De most őrangyal lettél. Viszont ha valakinek az őrangyala leszel, az egy életre szól. A védett életére.

- De én soha nem halok meg, nem? Az angyalok halhatatlanok. – ebbe még bele sem gondoltam igazából.

- Hát, akkor úgy tűnik én leszek az őrangyalod egy darabig. – mosolygott Dan.

- Mark- al és Chris- el mi van?

- Szereted őket, mert a bukott angyalok így akarják. Nem tudom ebből mi lesz, de ez így veszélyes. Az, hogy az őrangyaluk vagy lehetővé teszi, sőt, a kötelességed lesz megvédeni őket mindentől.

Felnyögtem és visszahanyatlottam a fűbe.

- Hé, Joy… - mondta halkan Dan. – Tudom milyen elveszíteni valakit. Melletted vagyok. – megszorította a kezem és együtt néztük tovább a felhőket.

A falnak támasztottam a kezem, mikor kiabálást hallottam a nappali felől. Felálltam, hogy megnézzem, de bár ne tettem volna.

A kiabálásnak hűlt helye volt. Csak Joy csókolta meg Mark- ot. Úgy, ahogy engem soha…

Összepréseltem a szám és úgy néztem őket. Nem tudtam levenni a szemem Joy- ról. Behunyt szemmel ölelte Mark- ot.

A hasamban apró szörnyeteg szelte szét a belső szerveimet. Úgy éreztem, menten szétszakadok.

Aztán Joy ellökte magától Mark- ot. Azt hittem meglátott. De felém se nézve felpattant és kifutott az ajtón.

Leroskadtam a lépcső tetejére.

Mark végigsimított az alsó ajkán, mintha nem akarná elhinni.

Behunytam a szemem.

Ne gondolkozz… ne gondolkozz… de szembe jutott.

- Miért csinálod ezt? – rúgott bele egy kisebb cserépbe Mark.

- Ezt hogy érted? – adtam a hülyét, aztán még utoljára Jenny után integettem. Vagy Jane. Mindegy.

Mark egy pillanatra behunyta a szemét, aztán sarkon fordult.

Ő is ezt érezte? Őt is marcangolta belülről a kis szörnyecském?

Nagyon reméltem, hogy igen… mert ezt még vissza fogja kapni, de olyan erővel, hogy soha többé nem lesz kedve még Joy- ra gondolni sem…

Apró erőlködés kíséretében a nappaliban találtam magam. Mark már valahol máshol volt – gyanítom a szobájában. Úgyhogy megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.

- Hm. Jól látom, hogy kellemesen csalódtál? – kérdezte egy hang.

- Chris? – rezzentem össze.

- Mond csak, élvezted? – lépett elő. – Gondolom igen. Az arcodra volt írva.

- Tessék? – sápadtam le.

- Nyílván nem csak a csókot élvezted, hanem a játékot kettőnkkel. Csak elfelejtetted közölni velünk a szabályokat. Vagy nincs szabály?

- Chris, én…

- Csak nem sajnálod? Sajnálhatod is.

- Nem, hallgass meg…

- Nem akarlak meghallgatni. – ordította.

Mark sietett le a lépcsőn.

- Itt meg mi van?

Chris kisfiúsan dacosan összeszorította a száját és olyan őszinte gyűlölettel nézett Mark felé, amit még nem láttam.

- Fél órára! Fél órára hagytalak itt!

- Chris, hallgass meg…

- Fogd már fel, hogy nem érdekel a magyarázatod!

- Nem meg, sokkal inkább elmagyarázni szeretném.

Chris a fogád csikorgatva nézett Mark felé.

- Ööö… min veszekedtek? – kérdezte.

- Tudod te azt. – sziszegte Chris és ökölbe szorította a kezét.

- Képzeld, én is ugyanezt éreztem. – kiabált most már Mark is.

- De ez most más. – torkolltam le.

Mark szomorúan megrázta a fejét. Elhitte. Csak éppen nem akarta, hogy, amit elhisz, tényleg igaz legyen.

- Miről beszéltek? – sziszegte ismét Chris.

- Arról, hogy csak azért szeretlek, mert a bukott angyalok így akarják!

Ennél nagyobb csendet, csak a délelőtti autókázásunkkor hallottam.

- Csak azért szeretlek téged és Mark- ot, hogy csapdába tudjanak majd csalni. És ti is ezért szerettek engem.

Sosem felejtem el azt a pillanatot.

- Tudod mit, Joy Twins? Elegem van az angyalosdidból. Úgyhogy magadra maradtál.

Nem került ki. A vállunk durván összeütközött, aztán Chris kiviharzott. Azt hittem vissza fog jönni. De nem jött. Többet nem.

(Csillagfény, nagyon tetszik! :D)

Gyémántszem

Sziasztok! Hát ez is eljött: kész a nyári blog. Nagyon izgulok, mert egy: ez egy igényes történet és kettő: ez az első fejléc, amit csináltam :D :D :D Remélem, hogy nektek is annyira bejön, mint nekem.
Itt a Blog linkre, alatta, pedig a fejléc ;) Persze az első fejezetig még majdnem 90 nap van :)
Gyémántszem - Diamond eyes

BANNER

Lexy ;)

Tizenegyedik fejezet - Help me, it's until too late...

Tizenegyedik fejezet

Help me, it's until too late...

Először is a szavazásról... köszi, hogy annyian szavaztatok, arról, hogy mit írjak nyáron :) Végül a Gyémántszem lett a győztes. Nem is tudom, én az Erő Krónikáit szerettem volna, de pont ezért csináltam a szavazást, hogy megtudjam ti mit szeretnétek. Szóval nyár elején el is kezdem a Gyémántszemet :) A fejezetről annyit, hogy... de nem is árulok el semmit ;) Jó szórakozást!

11. Help me, until it’s too late…

- Mark, könyörgöm. – zokogtam és egyre jobban öleltem magamhoz.

De Mark nem mozdult. A teste még meleg volt, csak ez jelezte, hogy néhány perccel ezelőtt még élt és mozgott.

Chris letérdelt mellém. Nem mertem ránézni. Úgy éreztem, mintha valaki egyszerre forgatna kést a gyomromban és a szívemben, mintha fojtogatnának… mindenről én tehettem.

Chris gyengéden magához húzott és a hátamat dörzsölte. Ahogy ránéztem, láttam az arcára kiülő fájdalmat és a szemében lévő mélységes szomorúságot.

- Képes vagy rá? Vissza tudod hozni? – kérdezte halkan.

Mark- ra meredtem. A kamion elejének ütközött, aztán elesett. És ennyi elég volt, hogy… hogy…

- Nem tudom. – fakadtam ki. – Fogalmam sincs.

- Próbáld meg. – suttogta és elengedett. – Úgy, ahogy velem.

- Ez nem ilyen egyszerű. – mondtam, miközben Mark- ot öleltem. – Az érzés a lényeg, hogy közben mi jár át. Nem olyan egyszerű.

- És, amikor begyógyítottad a heget a karomon? Akkor mi volt az az érzés? Nem tudnád ugyanazzal megcsinálni?

- Nem. – ingattam a fejem és az ölembe vettem Mark fejét. Olyan élettelen volt… - Mikor begyógyítottam a heged, arra gondoltam, hogy nem akarom, hogy bárki bántson téged és Mark- ot, nem akarom, hogy ilyen gyerekkorotok legyen és, hogy most ennyire utáljátok egymást. Ebben a helyzetben ez az érzés mit sem ér! – zokogtam fel keservesen és kisöpörtem egy szőke tincset Mark homlokából.

- Nem tudnál segítséget kérni? Bárkitől…

Chris kérdése belém nyílalt. Mert tudnék! Hirtelen elöntött egy cseppnyi megkönnyebbülés, a testem átjárta a remény.

- De! De igen! – sikkantottam mosolyogva. – De… hogy jutok el? – gondolkoztam hangosan.

- Hova? – kérdezte Chris.

- Hát… a mennybe. – még kimondani is furcsa volt.

Chris némán meredt rám.

Próbáltam felidézni mit is éreztem, mikor Samarával voltam. Mi is fogott el…

- Chris. Haza kell vinnünk. Először is menjünk haza, és ne hagyjuk, hogy kihűljön, vagy bármi hasonló… ha kész vagyunk, megpróbálok eljutni. Egyenlőre, tehetetlenek vagyunk.

Chris fájdalmas tekintettel bólintott.

Lassan kiemeltem Mark fejét az ölemből. Most jöttem rá, milyen közel is kerültem Chris- hez és hozzá az elmúlt napokban.

Chris Mark hátához és térdhajlatához csúsztatta a kezét és felemelte. Láttam a szemében, hogy hatalmas erőfeszítésekre van szüksége, hogy ne boruljon ki, amiért a halott öccsét cipeli a kezében… erre gondolni sem akartam.

Mark a hátsó ülésre került, míg én beültem Chris mellé előre.

- Az a rohadt kamionos még csak meg sem állt! – dühöngtem. Még mindig sírtam.

- Lehet, hogy nem látta. Elég nagy köd van. – motyogta Chris.

- Hogy hogy nem látta? – csattantam fel. – Csak látja valaki, ha elüt egy embert!

Ismét rám tört a zokogás. Chris ekkor a kezemért nyúlt és összekulcsoltuk az ujjainkat. A mozdulat és maga a gesztus olyan természetes volt, hogy gondolkodás nélkül tettük.

A hazaút, ami egyébként percekre volt, most óráknak tűnt. Az idő csigalassúsággal vánszorgott előre. Egyre csak hátra néztem az élettelen Mark- ra. Sokat segített, hogy Chris a hüvelykujjával simogatta a kézfejemet.

Mikor megérkeztünk, Chris ujjból felemelte Mark- ot. A szőke fiú feje hátrabicsaklott, a teste elernyedt.

Besiettünk a házba és bezártuk az ajtót. Chris letette Mark- ot a kanapéra, aztán elszaladt takaróért. Én addig letérdeltem hozzá és megfogtam a kezét. Még mindig meleg volt. De ez mit sem ért, mert nem lélegzett vagy mozgott. Nem vert a szíve és nem nyitotta ki a szemét.

Mikor Chris visszaért, felálltam és ráterítettük Mark- ra a takarókat. Én leültem egy fotelba és erősen koncentráltam, mit éreztem. Emlékszem a villámcsapásra… legalábbis arra hasonlított a dolog a legjobban. Összeszorítottam a szemhéjam, ökölbeszorítottam a kezem és annyira koncentráltam a villámcsapásra, mint még soha. Az áramra gondoltam, a viharokban lévő villámokra, arra, ami a testemet megcsapta. De a villámcsapás nem jött. Csak zuhanást éreztem, aztán minden elsötétült.

- Joy. Ébredj fel, hallod?

Chris hangja ébresztett fel. Hatalmas erőfeszítésekbe telt kinyitnom a szemem. Mikor sikerült, Chris magához ölelt.

- Jól vagy? – kérdezte és lassan felemelt és lerakott a fotelbe, ahol az előbb ültem.

- Nem sikerült. – nyögtem. – Nem tudom megcsinálni!

Sírni akartam, de nem jöttek a könnyeim. Helyette fájdalommal teli szemeimet Chris- ébe fúrtam. Ő, pedig megcsókolt. Abban az egy pillanatban nem számított semmi; se az, hogy Mark jelenleg halott, se az, hogy angyal vagyok. Semmi. Csak Chris és én voltunk abban, pillanatban.

- Meg tudod csinálni. – hajolt el Chris. – Tudom, hogy menni fog.

Bólintottam.

Mert meg kellett próbálnom. Mert Mark halott volt. És muszáj volt tennem valamit.

Úgyhogy mindent felidéztem. Nem csak a villámcsapást. Hanem egyszerre mindent: Mark- ot és engem a fesztiválon, amint gumicukrot eszünk, aztán, ahogy Mark- ot elüti egy kamion és összeesik, majd a mostani csókunkat Chris- el, Chris fájdalom ittas tekintetét, engem, ahogy Mark élettelen testét ölelem magamhoz. Aztán végül az angyalt, akivel beszéltem; a szavai harmóniáját, az arcát. A várost, ahol voltunk.

És akkor megéreztem. A testem megrázkódott és éreztem a villámcsapást. Ez más volt, mint az előző.

Nem fájt, csak feltöltött adrenalinnal. A hátam sem fájt, nem csinált vele senki semmit. Aztán a fekete, kivehetetlen űrben voltam.

Tudtam, mit kell tennem. Ellazultam, elengedtem magam. Bíztam a helyben, az erőben és mindenben. Most csak Mark volt a fontos. Érte meg kell ezt tennem.

Aztán ott voltam. A városban.

Annyira megkönnyebbültem, hogy felnevetettem. A többi angyal, kérdőn nézett rám, aztán arcul csapta őket a felismerés. De mire reagálhattak volna, már futottam is. Emlékeztem rá merre mentünk. Nem törődve az angyalokkal és bármi mással, csak futottam. Éreztem, hogy a szívem ki akar ugrani a helyéről, hogy a lábam össze akar roskadni alattam, de nem álltam meg.

Mikor a görög építmény elé értem, ahol múltkor beszéltem a nővel, a térdemre támaszkodva kifújtam magam, aztán futottam tovább, be.

Mikor beértem, a nő nem volt egyedül.

Mellette ott volt egy kissé sápadt, barna hajú fiú, akit nem tudtam hova tenni.

- Joy? – állt fel a nő és a hozzám sietett.

- Kérem, segítsen. – könyörögtem kétségbeesetten.

- Dan, szólnod kellett volna. – ripakodott rá az asszony a teremben lévő fiúra.

- Én… - hebegte Dan. – Azt mondta, hagyjam!

- De ilyenkor ne!

- Segítsen! – vágtam közbe.

- De miben segítsek, drágám? – kérdezte a nő, aggódva.

- Mark… Mark meghalt. – éreztem, hogy a könnyeim kibuknak.

- Tudtam, hogy ez lesz. Ki zsarolt meg téged? – kérdezte a nő.

- Senki! Elmondtam nekik, hogy angyal vagyok. Mark dühös volt, - magyaráztam – azt mondta, bizonyítsam be, és egy kamion elé ugrott. – zokogtam.

- Joy. – kezdte a nő. – Felelj egy kérdésemre. Ha őszintén válaszolsz, segítek.

Dan és én feszülten figyeltünk.

- Szereted őket? – kérdezte a nő.

- Tessék? Hát persze, hogy szeretem! Ha nem így lenne, nem lennék itt!

- Drágám, én úgy értettem, hogy igazán szereted őket? Mindkettejüket?

- Ismételjem el?! – csattantam fel.

- Joy! Szerelmes vagy a Siblings testvérekbe? Mindkettejükbe?

Lefagytam. Még levegőt venni is elfelejtettem.

- Én… igen. – nyögtem.

- A bukottak műve. Megmondtam. – suttogta a nő és Dan- re nézett.

- Ezt hogy érti? – kérdeztem.

- Joy, neked kicsit sem furcsa, hogy rettenetesen vonzódsz, sőt szerelmes vagy két olyan fiúba, akiket alig néhány napja ismersz?

Elgondolkoztam. A csókok Chris- sel… Ahogy Mark élettelen testét ölelem magamhoz…

Úgy éreztem, összezuhanok.

- És az ő érzelmeik irántad? – folytatta a nő.

- Ne… - suttogtam elfúlóan. – De én… én szeretem…

- Igen, mert a bukottak azt akarják, hogy szeresd őket. – bólintott a nő.

- Nem! – csattantam fel. Csak most fogtam fel, hogy ez mit jelent. – Csak mondja meg mit csináljak!

A nő és Dan összenéztek.

Aztán a nő kihúzott a zsebéből valamit és odaadta nekem.

- Az egyik hajszáladat csavard az ujjára, aztán érintsd valahol hozzá ezt. A többi magától menni fog.

- Köszönöm. – suttogtam és már hátat is fordítottam.

- Joy. – szólt utánam Dan. – Ha szükséged van valamire… mi itt leszünk.

Félig hátrafordulva bólintottam, aztán Mark- ra összpontosítottam és átadtam magam azt érzésnek.

- Hah. – levegőért kapkodva tértem magamhoz.

Chris a vállamnál fogva nyomott a fotelbe – ahol eddig ültem. Kérdőn nézett.

- Sikerült. – mondtam.

Chris egy pillanatra behunyta a szemét, aztán elmosolyodott.

- Mit kell tenned? – kérdezte.

Felpattantam a fotelből és a hajamhoz nyúltam. Tele voltam adrenalinnal.

Gyorsan kitéptem egy hajszálam, és leguggoltam Mark- hoz. Megfogtam a kezét és az ujjára csavartam, majd elővettem, amit a nő adott nekem: egy nyakláncot.

Haboztam.

Mit csináljak vele? Tegyem Mark- ra? Vagy rám? Esetleg mindkettőnkre? Végül az előbbi mellett döntöttem, és rátettem Mark- ra. A nő azt mondta a többit tudni fogom. Rájöttem, hogy arra gondol, amit Chris- el is csináltam, a kocsiban. Úgyhogy összpontosítottam. Arra gondoltam mennyire szeretem Mark- ot, hogy mennyire fáj ezt látni, hogy itt fekszik élettelenül a kanapén… ebbe kapaszkodtam bele. De semmi.

- Joy…? – kérdezte bizonytalanul Chris.

- Menni fog! – vágtam rá elszántan, és rájöttem, hogy a nyaklánccal van valami.

Úgyhogy kicsit közelebb hajoltam, hogy én is a nyakláncba bújhassak. Mikor ez megvolt ismét előhívtam az érzést, és újra kezdtem.

Percekig csak próbálkoztam és próbálkoztam.

Aztán sikerült…

Mark, hörgő lélegzetet véve felült, a nyaklánc miatt magával rántva engem is.

- Mark! – hevesen átöleltem, éreztem, hogy a könnyeim előbuknak.

Chris hatalmas megkönnyebbült sóhajt hallatott és éreztem, hogy az egyik fotelbe dobja magát.

Mark zihálva visszaölelt.

- Nyugodj meg! – mondtam halkan. – Most már minden rendben.

És akkor úgy is éreztem.

Nem számítottak a bukott angyalok, vagy, hogy az érzelmeim talán nem valósak. Most csak az, számított, hogy Mark lélegzett és éreztem a szívverését a mellkasomon. Abban a pillanatban minden más lényegtelen apróságnak tűnt, amit elhagyunk, magunk mellett, mint egy-egy mérföldkövet…

Tizedik fejezet - The truth hurts

Tizedik fejezet

The truth hurts

Sziasztok! Hát, igazság szerint azért nem voltam, mert kórházba kerültem, és így nem tudtam írni, és mikor kiengedtek valahogy nem is volt kedvem :( A többi blogomról csak annyit, hogy csak akkor fog rájuk friss kerülni, ha van kedvem őket írni, mert jelenleg ez a "folyamatosan üzemelő" blogom. A fejezetről csak annyit, hogy tudom, hogy nagy Mark- fanok vagytok (ezt a szavazás alapján mondom) és pont ezért nem tudom mit fogtok szólni a dolgokhoz... Mindenesetre jó szórakozást :)

10. The truth hurts

- Na ezt sürgősen felejtsd el! – mondta Chris.

Megráztam a fejem és felálltam.

- Ha a helyzet nem változik, akkor ez lesz. – tártam szét a karom.

Chris felnézett rám a szempilláin keresztül, azzal az aranyos zöld szemével.

- Akarod, hogy…?

- Nem. – vágtam rá és felsóhajtottam. – Inkább majd én.

Aztán felrobogtam a lépcsőn, egyenesen Mark szobájához.

A szobája közelebb volt az enyémhez, mint Chris- é, így könnyen megtaláltam.

Kopogtam, aztán benyitottam.

Mark az ágyon feküdt csukott szemmel. Nem hallotta meg, hogy bejöttem. Lassan odalopakodtam hozzá. Mikor épp mondani akartam valamit kinyitotta a szemét.

- Joy, ezt ne… - állt fel, de én lenyomtam.

- Mark! Hallgass meg! – kértem. – Én, az elejétől fogva elleneztem a dolgot, és hidd el, nem akartalak megbántani. Ha… ha bármi zavar, vagy… szóval, ha ez van, akkor mond meg és én meg Chris nem… szóval, hát nem. – dadogtam zavartan.

Mark felvonta a szemöldökét, aztán felállt, kikerült és kiment.

A hátsó ülésen ültem, míg Chris és Mark elöl. Már éppen rákérdeztem volna, hogy most akkor végig csendben leszünk, mikor Chris megszólalt.

- Most mi van? Őszintén?! – a kocsi hatalmasan fékezett.

Mark szótlanul meredt ki az ablakon.

- Mark! Mi bajod van?! És ha én meg Joy? – kérdezte idegesen.

Mark arca megrándult.

- Mi bajod van azzal, ha vele vagyok! Nem öt éves vagy, úgyhogy válaszolj! – Chris karba tette a kezét aztán rám nézett, a szeméből sütött a tettvágy.

- Tudod mi bajom van?! – emelte a fel a hangát Mark is. – Az, hogy mindig ezt csinálod. Elveszel tőlem mindent. Ha esetleg egy lány elhív engem valahova, felajánlod neki, hogy inkább elmész vele te! Ha valaki rám mosolyog szünetben, te a következőben rögtön rástartolsz! Ja, és, ha egy cserediák költözik hozzánk, akkor vele is ugyanezt csinálod! És még csodálkozol, ha élni sincs kedvem!

Csendben ültünk a kocsiban.

- Én… - próbálkoztam, de a hangom valahogy elcsuklott. – El kell mondanom valamit.

- És mi lenne, ha nem mondanál semmit? – fordult hátra Mark.

- De ezt, muszáj. – motyogtam erőtlen hangon.

- Akkor halljuk. – dobta hátra magát Chris az ülésen.

- Én… én… - felhúztam a lábam és beletemettem az arcom. – Én… nem tudom, hogy mondjam…

- Mi lenne, ha csak kinyögnéd? – gonoszkodott Mark.

- Hé! – szólt rá Chris.

- Rendben. – húztam össze magam, aztán nagy levegőt vettem. – Az őrangyalotok vagyok.

Soha életemben nem hallottam olyan hosszú és kitartó csendet, mint akkor.

Félve emeltem fel a fejem. Mindkét fiú úgy bámult, mintha valami új dolgot látnának.

Mondani akartam valamit, de a hangom elcsuklott.

- Mi? – kérdezte Mark.

- Joy? – vonta fel a szemöldökét Chris.

- Én… én… próbáltam nem gondolni rá, de… muszáj volt elmondanom…

- Ne hazudj már ennyire! – csattant fel Mark.

- Be tudom bizonyítani. – mondtam a világ legesleghalkabb hangján.

- Persze! – fordította el a fejét Mark.

- Nem hazudok. Amikor a suliban voltunk. Akkor a lánymosdóban elkapott valami érzés. És „ott” találtam magam.

- A mennyországban? – gúnyolódott Mark.

Chris csendben figyelt.

- Igen. Akkor alig tudtam meg valamit. Mert hirtelen megéreztem, hogy van valami… nem tudom elmondani. Mikor átadtam magam neki, akkor már az erdőben voltam veletek.

- Bizonyítsd. – sziszegte Mark. Egy életre megharagudott.

- De hogy? – haraptam be az ajkam.

Chris csendben felhúzta az ingujját és előtűnt egy hatalmas vágás. Már régi volt, begyógyult, de még mindig ott volt a nyoma. Chris egész karján, végighúzva.

- Ez mi? – kérdeztem.

- Anya és apa. – suttogta. – Gyógyítsd be.

Hogy tehették ezt vele a szülei? Hogy?

Aztán a kezem a sebre tettem. Nagyobb volt, mint a tenyerem. Chris megborzongott az érintésemtől közben. Erősen összpontosítottam a sebre.

Mindent megadtam volna azért, hogy Chris és Mark ne legyen ilyen a szüleik miatt… belekapaszkodtam az érzésbe, és erősen rányomtam a tenyerem a sebre. Mikor lehúztam a kezem, a seb eltűnt.

Mark és Chris olyan megbotránkozva néztek először Chris karjára aztán rám.

- Hogyan? – kérdezte Mark.

- Hogy csináltad? – így Chris.

Felhúztam a térdem.

- Nem tudom. Semmit nem tudok erről. Volt egy furcsa álmom és egy kirándulásom oda, de semmit nem tudtam meg.

- Ezt ti találtátok ki, ugye? – csattant fel Mark és kiszállt a kocsiból.

- Mégis, hogy találhatnék ki ilyet? – mentem utána.

Chris is kiszállt.

- Miért is ne? – kérdezte Mark. – Tudod mit? Bizonyítsd be! De ne Chris- en! Bizonyítsd be, hogy tényleg igaz és nem hazudsz!

Az útra pillantott. Egy kamion közeledett.

- Mark, ne, ne csináld… - suttogtam.

- Mark, gyere ide! – állt meg mellettem Chris. Hitt nekem.

- Nem! Elegem van! Mindenből! – kiáltotta. A kamion egyre közelebb került.

- Mark! Kérlek, te is tudod, hogy ezt csak azért csinálod, mert dühös vagy. Ne tegyél olyat, amit később megbánsz! Mark, kérlek, ne!

De mintha nem is hallotta volna. Chris megindult mellettem, de elkaptam a karját. Veszélyes lett volna, ha Mark után megy.

- Mark. Könyörgöm. Fogalmam sincs, hogy tudom irányítani. – a kamion alig tízméternyire volt.

És Mark elé ugrott.

- Ne. – sikítottam.

A fájdalom, amit akkor éreztem, semmihez nem volt fogható. Oda akartam futni, és zokogni Mark fölött, de Chris hátulról átfogta a mellkasom és nem engedett.

A kamion elhajtott és otthagyta Mark testét. Élettelenül hevert az úton. Chris ekkor elengedett, én pedig odarohantam és szinte leborultam Mark teste mellé.

Fuldoklottam a testemet rázó zokogástól.

- Mark, kérlek, ébredj fel! Hallod? – kiabáltam és ráztam őt, de nem mozdult.

Magamhoz öleltem és jelenleg csak arra tudtam gondolni, hogy az egész miattam van…

Nyári blog

Sziasztok! Nyáron mindenképpen akarok nyitni egy új blogot, egy új történettel - természetesen ezt attól még folytatnám -, úgyhogy szavazzatok a történet címekre és itt vannak a tartalmaik:

Az erő krónikái, 1. rész:
Cherry Coke egy táborba utazik az osztálytársaival, és eleinte minden flottul megy. Ám a srác, aki tetszik neki, hihetetlenül furcsán kezd viselkedni. Mikor hazautaznak, Cherry már tudja, hogy nem egy átlagos problémáról van szó, Luke- ank és a barátainak van egy titka. Keith és Luke között egyre nő a feszültség... Luke belerángatja Cherry- t egy olyan dologba, amiből talán sosem menekülhet... mert ők nem átlagosak... hanem természetfelettiek...!

Philipp F. Short lánya:
Maggie az anyjával él, elég visszafogottan ugyan, de boldogan. Az anyja állandóan arról mesél neki, hogy milyen híres ember is volt az apja, és, hogy ismerkedtek meg... egy nap Maggie kap egy levelet Philipp F. Short- tól, a híres filmcsillagtól, miszerint szeretné látni őt, a lányát. Maggie az apjához költözik és megismerkedik az új feleségével Susan- el, aki az unokája is lehetne Philipp- nek, valamint három testvérével, Angie- vel, Fox- al, és Jack- el. Hamarosan be kell illeszkednie a sztárok világába, de ez közel sem olyan egyszerű... vajon apuci kicsi lánya képes megfelelni az elvárásoknak?

1738- ig... :
Lilian szülei meghaltak, így a lányt Angliába küldik, ahol dúl a háború. Egy nap a lányhoz betörnek, ő, pedig az erdőbe menekül, de nem sokáig bujkálhat, mert egy férfi rátalál. Miután alkut kötnek, Lilian igyekszik szökni, a két fiatal között egyre nő a feszültség... aztán ez a kapcsolat átalakul valami mássá. Lilian és ő szökni akarnak, de a háború nem engedni őket. Aztán rájuk talál a háború ellenséges felének vezetője és szemet vet Lilian- re. Innentől az életük már csak egy hajszálon múlik, ami bármikor elszakadhat...

Forest of Secret School:
Emily egy erdei iskolába jár, de a suli már rég megváltozott. A diákok eltűnnek, a tanárok hallgatnak, az eltűntek közül az a néhány visszatért is furcsán viselkedik, üveges szemmel mered maga elé... Mikor Emily barátnője eltűnik, a lány úgy dönt, véget vet ennek. Éjszaka bemegy az erdőbe és olyan dologra bukkan, amit talán soha életében nem felejt el... vajon mit rejt a sötét erdő...?

Szeretném, ha szeretnél:
Új diákok jönnek a gimibe: Levy és Nora, az "álompár", valamint Mark és Adam, a barátaik. Aislinn ugyan Rachel mellé szegődött már, de nyitottan és barátságosan fordul Norá- hoz, hogy ne legyen ő az "új lány". Aislinn öccse bajba keveredik, Rachel, a barátnője valami orbitális hülyeséget cisnál, ő meg, miután egyre jobban vonzódik Levy- hez, úgy érzi a világ összes gondja a nyakába szakad... Levy utálja a Kingstow gimit és úgy érzi, teljesen egyedül maradt. Egyedül Aislinn képes megérteni őt, és átlátni a helyzetét. Összevesznek Norá- val, őt meg majdnem ki is rúgják a suliból. A két tinédzsernek döntenie kell, hogyan tovább... az Őszi bálon életre szóló döntést hoznak...

Nehéz tábor:
Laura kiskorában egy nyári iskolai táborba megy és összeismerkedik Olivérrel, a táborvezető fiával, és életre szóló barátságot kötnek... öt év múlva Laura visszamegy a táborba, megkeresi Olivért és bevallja, hogy szereti. Csak, hogy a fiú megmondja neki, hogy fogalma sincs ki ő és hagyja békén. Laura összeomlik és befordul, úgy érzi, hogy az egész eddigi világa összeomlott... próbál közeledni Olivérhez, de az folyton ellöki magától. Aztán kiderül valami, amitől Laurának végleg megváltozik a véleménye...

Netes srác:
Kamit nemrég fogadták örökbe, most költözött el egy farmra. De még mindig magányosnak érzi magát... próbál beilleszkedni, de képtelen rá... közben összetűzésbe kerül Ádámmal és egyfolytában egymást bosszantják... de valamelyik éjszaka Kami felmegy az netre, mikor ráír egy Dani nevű fiú. Tökéletesen megértik egymást és Kami már csak azért éli túl a napot, hogy este beszélhessen Danival. Képes lenne elfogadni végre, hogy az új szülei szeretik? Be tud illeszkedni végül? És kiderül, hogy ki is az a netes srác, akivel ennyire egy hullámhosszon van? Mikor rájön, azt hiszi az egész élete egy nagy átverés...

Gyémántszem:
Hallottad már azt a mondást, hogy a szem a lélek tükre? Mi van, ha ez halálosan komoly?
Thara egy bentlakásos iskolába jár, úgy érzi minden rendben az életével. Viszont van egy új srác, aki elég furcsán viselkedik. Mikor kiderül, hogy Thara gyémántszemű minden megváltozik. Meg kell ismernie a legendákat, a generációk által öröklődő képességeit, de legfőképpen Noel - t, aki miatt az egész kezdődött...

Becca Vilder:
Beccát megharapja egy vámpír - ő viszont csak tíz éves. Meg kell küzdenie a vámpírsággal és mindennel, ami ezzel jár. Na, de, hogy kérhetsz erre egy tízéves kislányt?! Na, meg ott van Luke is...

Kilencedik fejezet - Memories

Remélem nem haragszotok rám :( Tudom, hogy sokat késtem, de meg van rá az okom. Sajnos majdnem egy hétig nem voltam itthon, úgyhogy a feji, ami holnap kerülne fel, még nincs kész. Sajnos nem nagyon tudok most írni... de így utólag azért felrakom a múlthetit. De egy ideig nem fogom szerkeszteni a blogot. :(

9. Intellect vs. Emotion or Love Games

/Chris/

Nem tudom elmagyarázni, mit érzek.

Fájdalmat.

- Passzold már a labdát, Mark!

- Jól van, na! – cincogta az öcsém és meglendítette a lábát. De ahelyett, hogy a labdát találta volna el, a levegőbe rúgott és elesett.

- Mark! – szaladtam oda és letérdeltem mellé. – Jól vagy?

- Nem. – nyögte az öcsém könnybe lábadt szemmel.

Megnéztem a fejét. Szerencsére puha fűre esett, így nem volt olyan nagy a baj, de még így is felszisszent, mikor a tarkóján lévő sebhez érintettem a kezem.

- Kitartás, a sikerért szenvedni kell. – vidítottam, majd a hóna alá csúsztattam a kezem és felállítottam.

- Nem akarok sikert. – motyogta, és a tarkójára szorította a kezét.

- Ugyan már, öcsi. Gyere, tegyünk rá jeget.

Mark egy sebbel, én pedig egy jeges tasakkal gazdagabban mentünk be a házba. A nappalit mindketten imádtuk. Régi, méregdrága bútorok, amikkel soha nem játszhattunk, amiken soha nem ehettünk… de a dolognak akkor is nagy volt a szépsége.

Ledobtuk magunkat az egyik kanapéra és hagytuk, hogy az izmaink elmerevedjenek. Már majdnem elkezdtünk poénkodni, mikor meghallottuk anyáékat…  

- Hogy lehetsz ilyen lehetetlen?! Megbeszéltük, hogy ma te mész! – kiáltotta anya.

- Had ne emlékeztesselek rá, hogy azt mondtam programom van!

- Programod? Neked?! Tudom, hogy megcsaltál, de azért nem kéne így leminősítened engem!

- Mark, menj fel a szobádba. – suttogtam az öcsémnek. Már megint könnyes volt a szeme.

- De…

- Csak csináld!

Tudtam, hogy ha a nappaliban találnak rajtunk vezetik le. Köztudott, hogy a szülők aduásza, ha előjönnek a gyerekkel. Meg kellett védenem Mark- ot. Inkább én, mint ő.

Öcsém egy ideig habozott, aztán felszaladt a lépcsőn. Épp akkor zárta be a szobája ajtaját, mikor anyáék beértek a nappaliba.

Vágyakozást.

Minden egyszerre volt természetes és furcsa. Ahogy Joy hozzám simult, és ahogy ott lélegzett centiméterekre tőlem. Még a szívdobogását is hallottam.

- Szeretlek. – tudtam, hogy alszik és nem hallja, de jó volt kimondani.

Mert szerettem. Nem tudom, hogy történhetett, vagy pontosan mikor, de szerettem…

És még több fájdalmat…

- Szeretsz?

Muszáj volt tudnom. Muszáj volt hallanom a válaszát, akármit is mond.

Joy szeme szomorúan csillogott.

- Chris…

- Válaszolj!

- Akármit is érzek, úgysem számít. Mert nem lehet.

Behunytam a szemem.

- Nem fogom feladni.

- Nem is kell. – mosolyodott el.

Aztán kiment. Otthagyott…

Felültem és beletúrtam a hajamba. Ez nem mehet így tovább. Egyszerűen nem.

Milyen egyszerű lenne minden, ha Joy kimondaná, hogy „Szeretlek” vagy „Nem érzek semmit”, akkor legalább nem kellene őrlődnöm. Mark már nem nyolc vagy tíz éves volt, hogy meg kellene védjem… különben is… ami köztünk van Joy- al, hogy fájhatna neki? Nem volt semminek semmi értelme.

Talán soha nem is lesz.

/Joy/

- Mark? – kérdeztem csodálkozva.

- Vele voltál, igaz? – kérdezte suttogva.

- Én… - semmi értelme nem lett volna annak, ha adom a hülyét, vagy ha letagadom. Muszáj volt igazat mondanom. - … igen.

- Gondoltam. – állt fel és kifelé vette az irányt.

- Mark! – kaptam el a kezét. Észre sem vettem, hogy közben sírok. – Kérlek… tudom, hogy egy dög vagyok és bármit is mondasz, megérdemlem… én nem akartam, tényleg nem. – sírtam.

- Hogy tehetted? – a hangja tele volt fájdalommal és elfojtott érzésekkel. – Azok után, amit elmondtam neked. Azok után, hogy őszinte voltam!

- Mark… - suttogtam elfúlóan. – Hadd magyarázzam meg. Kérlek…

- Nem érdekel a magyarázatod. – rázta meg a fejét. – Csak… csak hagyj békén.

És kiment.

Akkor fogtam fel, hogy mindkettejüket elveszítettem.

Reggel nem akartam felkelni. Sőt, élni sem akartam. Elegem volt abból, hogy ha Mark- al vagyok, Chris lesz depis, ha Chris- el, akkor meg fordítva… jó, persze ez nem ilyen egyszerű, de akkor is!

Felvettem az egyenruhám, de közel sem állt olyan jól, mint tegnap. Valahogy nem én voltam… kivasaltam a hajam és a Prada táska helyett, amivel tegnap csak Chris- nek akartam imponálni, egy oldaltáskába pakoltam a könyveimet. Tele volt smiley- s kitűzőkkel és mindenféle mással.

Halkan lementem a lépcsőn, leültem a legalsó fokra és csendben sírtam.

/Mark/

Which is important in the night,

What is important is the melody of your voice

Why love is you

Important or why you’re the only…

I love you, my only one!

/Joy/

Egy kéz fogta meg a vállam, de nem néztem fel. Valahogy nem tudott érdekelni.

- Joy… - hallottam Chris hangját. Utáltam, hogy így lát…

- Utál engem. – sírtam. – Gyűlöl.

- Ki? – kérdezte és átkarolta a vállam.

- Mark. – emeltem fel a fejem. – Tegnap a szobámban volt, mikor bementem… tudja és utál. – zokogtam egyre fájdalmasabban.

Chris erre nem tudott mit mondani.

- Hazamegyek. – döntöttem el és letöröltem az arcom.

- Hogy érted azt, hogy haza? – ijedt meg Chris.

- Haza, Kaliforniába. Itt csak fájdalmat okozok mindenkinek… de legfőképp magamnak.

(ez jelenleg a kedvenc számom, úgyhogy gondoltam most ezt rakom ki...)

Valentin napi meglepi ;)

Mint tudjátok Valentín nap van ezért gondoltam megleplek titeket a hetedik és nyolcadik fejezettel! :D Remélem örültök neki! Boldog Valentin napot mindenkinek!

Hetedik fejezet

Angels

7. Angels

Joy hirtelen megrázkódott. Testébe mintha belecsapott volna az áram, összerogyott a lánymosdóban és elterült a csempén.

Összekúszott előtte az egész világ, úgy érezte teste körül, megszűnik az a bizonyos mágneses erő… az aurája.

A szívdobogása felgyorsult, miközben fájó nyilallást érzett a hátában. Mintha a csontjait egyenként törné össze valaki, aztán belülről tépné szét. Majd az érzés megszűnt.

De Joy már nem az iskolai fürdőben volt. Egy fekete űrben bolyongott, amit nem tudott hova tenni. Egyszerre volt nagy és kicsi, hússzú és rövid, fényes és sötét, magas és alacsony. Megfoghatatlan erőtérként omlott köré.

Engedd el magad!

Joy hátán végigfutott a hideg. De jelenleg csak ez az egy hang volt a menekvés, a biztos kiút, így hát behunyta a szemét, majd elengedte magát és beleolvadt az őt körülvevő űrbe.

Mikor újra kinyitotta a szemét, már puha, fényes ár vette körül… épületek sorakoztak mellette, de tudta, hogy ez nem a valóság. Egymás mellett állt az Eiffel torony, a Big Ben és még egy csomó híres építmény szerte a világból. Joy álmélkodva nézett körül.

Aztán észrevette a körülötte lévő embereket… akik nem is emberek voltak. Hátukból finom fehér szárny nőtt ki.

Joy csak pislogni tudott.

- Halandó lennél? – lépett oda hozzá egy férfi.

- Én… - a lány nem tudta mit mondjon. Halandó – így nevezte a férfi. Mit jelentsen ez?

- Nem halandó – lépett melléjük egy nő, mire a többi ember… illetve hát angyal meghajolt.

Joy rémülten nézett a nőre.

- Én… ho- hol vagyok?

- Hívjátok ide Dan- t! – biccentett a nő a többi angyalnak, majd a lányhoz fordult. – Gyere velem, drágám.

Joy háta viszont túlságosan hátrafelé húzott. Igyekezett tartani a tempót a nővel, de a teste nagyon el volt nehezedve.

- Hátra húz a szárnyad, édesem? – kérdezte hátra sem fordulva a nő.

- Elnézést a mim?

- A szárnyad – várta be a nő.

Joy megdermedt.

- Ne félj, kicsikém, mindjárt meg tudod mi történt veled.

A lány valahogy elvonszolta magát odáig. Körülöttük híres épületek százai sorakoztak, de észre sem vette őket. Aztán hirtelen megszűnt minden épület és egy görög parthenon tűnt fel előttük.

Mikor bementek leültek az ott elrendezett kis párnákra.

- Tudod miért vagy itt?

- Nem.

- Nem tudsz semmit?

- Én… csak az angyalok háborújáról hallottam – jutott eszébe az álma.

- Te vagy az a lány.

- Biztosan?!

- Igen.

- Nem értem. Akkor most mi lesz velem?

- Látom, nem kellett sok, hogy elhidd… most itt kell maradnod velünk, hogy a bukott angyalok ne bánthassanak.

- A bukott angyalok nem tudnak rávenni, hogy bármi olyat tegyek, amit nem akarok!

A nő meg volt döbbenve a lány közvetlenségén.

- Most, hogy őrangyal lettél, nagyon is rá tudnak.

- Mégis mivel?

- A Siblings testvérek őrangyala lettél. Ha megfenyegetnek, hogy bántják őket, te nem leszel többé biztonságban.

- Itt akar tartani?!

- Csakis a te biztonságod érdekében!

- Nem! – jelentette ki makacsul. – Ha az őrangyaluk lettem, az nem véletlenül lett így. Veszélyben vannak, ugye?

- Joy…

- Ott a helyem.

- De néhány dolgot tisztáznunk kéne. Először is… mit tudsz pontosan a bukott angyalokról?

- Semmit. A történetet ismerem, de mást nem.

- Sosem hallottál a Nefilimekről, a Nefilim – leszármazottakról vagy a Bukott angyalokról?

- Nem.

- Mit akarsz megtudni először?

- A múltam.

- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani…

A lányt ekkor hirtelen hányinger fogta el.

- Mi történik? – kapott a mellkasához.

- Attól tartok hív a kötelesség. – vetett rá aggódó pillantást a nő. – Nem tudsz beszélni Dan- nel…

- Hogy jutok majd vissza?

- Erre neked kell rájönnöd.

A kavargó áramlás már magával is ragadta.

Nyolcadik fejezet

Chris Love Game

8.  Chris love game

Hirtelen újra a mosdóban találtam magam.

A tükör előtt álltam, Samarával az oldalamon. A szívem ketté akart szakadni az előbbiektől. Angyalok, Nefilimek, Bukottak…

Őrangyal vagyok… a legijesztőbb az volt az egészben, hogy… teljesen természetes volt.

Nem kételkedtem, nem botránkoztam meg. Be kell valljam, szinte meg sem lepődtem.

A szívem ezerrel dobogott a mellkasomba, éreztem a testemben eláradó hirtelen energiát.

- Jól vagy? – fordult felém Samara.

Az arcomba locsoltam egy kis vizet. Éreztem, ahogy valami magához vonz, mint egy furcsa mágnes – olyan volt, mint engedelmeskedni a kötelességtudatnak.

- Meg kell keresnem a fiúkat. – néztem Sammy szemébe.

- Nem azt mondtad, hogy…

- Beszélnem kell velük. – mondtam és éreztem, hogy közben sürget az idő. – Órán találkozunk.

Tudtam, hogy ezzel a húzásommal talán elveszítem egyetlen „barátomat” az iskolában/ a városban, de muszáj volt mennem.

Amint kiléptem az ajtón és elvegyültem a tömegbe, hagytam, hogy a vonzás magával ragadjon és elrepítsen.

A külvilág összemosódott, végül egy erdőben találtam magam. Hogy kerül Mark és Chris egy erdőbe? Egyáltalán bármilyen erdőbe…?

Chris egy öreg farönkön ült, előtte Mark.

- Meddig akarod még a sértődöttet játszani? – kérdezte gúnyosan Chris.

- Bocsánatot kellett volna kérned! Minimum! – csattant fel Mark.

- Tőled?!

- Joy- tol!

Csend.

- Nem tartozom neki semmivel. – mosolygott keserédesen Chris.

- Elmennél te a fenébe!

- Onnan jöttem.

Ekkor jött az, hogy Mark ökle találkozott Chris állával. A sötét hajú fiú azonnal visszaütött, mire Mark fájdalmasan felnyögött.

- Na most fejezzétek be! – hallatszott egy határozott és egyszerre félénk hang. Az enyém.

A két testvér felém fordult. Szemükben meglepetés tükröződött.

- Joy? – kérdezte Mark. Fel volt repedve az ajka.

- Hogy lehettek ilyen rohadtul gyerekesek?!

Chris és én egy pillanatig farkasszemet néztünk.

- Ezt már egyszer megbeszéltük. – mondtam neki fagyosan. – Mark- nak teljesen igaza van! Nem csókolsz meg többé!

Chris keze ökölbe szorult.

- El fogunk késni, úgyhogy jobb lenne, ha sietnétek! – mondtam, közben lenyelve a könnyeimet.

- Lesheted mikor megyek suliba! – fortyant fel Chris.

- Akkor velem jöttök.

- Mégis minek?! Rohadtul elegem van belőled! – nem törődtem vele, hogy a szívem fájóan kettéhasad.

- Az érzés kölcsönös. – mondtam olyan kegyetlenül, ahogy tudtam. – De ki tudja, mikor estek újra egymásnak.

Egy órával később mindhárman otthon ültünk, jó távol egymástól. Chris a szobájában hallgatott zenét, Mark valahol a kertben lófrált, én meg az ágyamon kuporogtam.

Majd megelégelve a dolgot, felkeltem és átballagtam Chris- hez. Csukott szemmel feküdt az ágyon és a kezével ütötte a ritmust.

Nem vett észre.

Lefeküdtem a kanapéra és úgy néztem. Mikor a CD lejárt felkelt.

- Basszus! – hőkölt hátra és lehalkította a zenét. – Mikor jöttél be?

- Nemrég.

- Kifelé!

- Nem.

- Mondom kifelé!

- Lehet, hogy Alisont ide-oda küldözgetheted, de engem nem.

- TÜNÉS!

- Ugyan már, Chris! – ültem fel. – Felejtsd el azt a csókot!

- Azt mondtad jó volt, nem?!

- Chris…

Esélyem sem volt menekülni. Hirtelen hozzám lépett és megint megcsókolt. Úgy éreztem, hogy a végtagjaim hirtelen elernyednek. Nem tudtam ellenállni, már megint.

Told el! – vezényelt egy hang. – Mark kedvéért!

És akkor eltoltam.

- Azt mondtam, nem csókolhatsz meg többször!

- Már három napja ismerlek, és úgy láttam, nincs ellenvetésed. – vigyorgott.

Olyan jó lett volna megint megcsókolni. Csak egy kicsit…

- Nem lehet. – ráztam a fejem. Reméltem nem látszik, hogy csalódott vagyok.

Minden erőmet összeszedve felálltam.

Chris a derekamra kulcsolta a kezét és belefúrta a fejét a nyakhajlatomba.

- Engedj el. – remegtem meg.

Hiába átkoztam magam, hiába hordtam el magam mindennek… éreztem, hogy már nem sokáig bírom.

- Kérlek, ne! – suttogtam.

Chris kihasználta a pillanatnyi gyengeségem és megint megcsókolt. Ezúttal már nem volt kiút.

Hozzásimultam és a nyaka köré fontam a karom… hogy lehet rám ilyen hatással?

A szavak, amiket néhány órával ezelőtt egymás fejéhez vágtunk, mintha el sem hangzottak volna.

A szívem hevesen dobogott, ahogy Chris is egyre szorosabban ölelt magához. Percekig álltunk így, egymásba feledkezve, de talán órák voltak…

Aztán a kanapén találtuk magunkat, hevesen csókolózva. Maga volt a mennyország. Chris- szel csókolóztam… én! 

Tudtam, hogy később nagyon-nagyon meg fogom bánni, de ott és akkor ki akartam élvezni a dolog minden pillanatát.

Csókolóztunk.

Bárcsak örökké tartott volna.

Korom sötét volt, mikor felébredtem.

Egy pillanatra nem tudtam hol vagyok, aztán minden beugrott… Chris mellett feküdtem a kanapén, szorosan hozzábújva. Egy idő után biztos elaludtunk. 

A bűntudat ’majd széthasított. Egy dög vagyok…

Óvatosan felkecmeregtem és igyekeztem hangtalanul kiosonni.

- Máris itt hagysz? – hallottam Chris álomittas hangját.

- Nem maradhatok. – susogtam és igyekeztem úgy eljutni az ajtóig, hogy lehetőleg ne ütközzek bele semmibe.

- Akár itt is aludhatsz. – szinte már láttam a rosszfiús mosolyt az arcán.

- Nem lehet. Így is túl messzire mentünk…

- Mark sosem fogja megtudni, ha emiatt aggódsz.

Ez szíven talált. És ezt Chris pontosan tudta.

- Csak most az egyszer. – hallottam már közelebbről a hangját.

- Miért kell kihasználnod…?

- Nem használlak ki. – meleg karok fonódtak körém.

Chris kedves szavakat mormolt a fülembe.

- Tényleg nem lehet. – igyekeztem józanul gondolkodni.

- Túl sokat aggódsz.

- Túl sokat engedek.

- Túl sokat gondolkodsz…

Mély levegőt vettem és szembe fordultam vele.

- Ez soha többet nem történhet meg, Chris. Soha… Fájdalmat okozunk Mark- nak, bemocskoljuk a nevünket a suliban és… és ez nekem rossz. Bűntudatom van emiatt.

- Had szeresselek.

Még a lélegzetem is elakadt. Szeresselek? A szívem vad vágtába kezdett.

- Nem lehet… te is tudod.

- Szeretsz?

Hideg kéz markolt a szívembe. Hogy szeretem-e? Három napja ismerem… De… az igazság az, hogy tényleg szeretem.

Megijedtem.

Nem szerethetem pont őt!

- Chris…

- Válaszolj!

- Akármit érzek, úgysem számít. Mert nem lehet.

Chris szorosan behunyta a szemét.

- Nem fogom feladni.

Elmosolyodtam.

- Nem is kell.

Elszakadva Chris- től, kimentem a szobából.

A könnyeim csak akkor törtek elő, mikor a szobámba értem.

Utáltam. Mindent.

- Joy.

ez a kedvenc számom jelenleg és még passzol is a hangulathoz :)