Tizenharmadik fejezet - Game

Sziasztok!

Nagyon rosszul esett, hogy csak egy kommentet kaptam! :(

Szerintem ez nem igazságos velem szemben, mert a szívem-lelkem kiteszem, hogy "tökéletes" megírjam a sztorit, és ha nem is tökéletes én akkor is nagyon sokat dolgoztam vele, és jól esne egy kis visszajelzés, ha jó, ha rossz. Nem kis munka vázlatba foglalni egy történetet és mindennap írni, hogy mindig tudjam hozni a frisst. Igaz, mostanában elhanyagoltam, de nyomós okom volt rá, és nem hiszem, hogy e miatt kevesebb visszajelzést érdemlek :(

Most húsvétra is készültem ám meglepetéssel, de, ha nem kapok visszajelzéseket, akkor minek törjem magam miatta? :'(

Tudom, nevetséges dolog így kibuknom ezen, de tényleg rengeteget dolgozom vele. Tényleg sajnálom, hogy mostanában kissé elhanyagoltam, de ennyit szerintem én is megérdemlek.

Mindenesetre jó szórakozást.

(A fejezetek mostantól lehet, hogy péntekenként lesznek)

Tizenharmadik fejezet

Game

13. Game

Apró kis porceláncsészét szorongattam a kezemben. Kis virágminták voltak rajta, aprólékosan megfestve; aranyozott díszítés tarkította a fogantyúját.

Miközben a csészéket törölgettem, azon morfondíroztam, mit fogok mondani anyáéknak, és, hogy mi lesz ezután… haza fogok egyáltalán menni? Mi lesz, ha itt kell maradnom örökké, hogy Chris- re és Mark- ra vigyázzak?

Bánatosan felsóhajtottam és áttörölgettem az utolsó kis csészét is. Becsuktam az üvegszekrényt és megcsodáltam a művem. Kis tányérok, teakészlet és egyéb szép tiszta, porcelánból készült edények hosszú sora.

Nem nagyon akartam beszélni Mark- al, szóval úgy döntöttem, kitakarítom a házat, és közben eldöntöm, mihez fogok kezdeni.

A nappali hamar megvolt. A sötét faparkettát fel kellett söpörni és kicsit súrolni, a szekrényeket és a tévéképernyőt, valamint az üvegasztalkákat áttörölgetni.

Most a két lefelé vezető lépcsősor alatt voltam és finom porcelános szekrényeket tisztogattam. Ez volt az utolsó szekrény.

Aztán úgy döntöttem átmegyek Samará- hoz. Azok után, hogy sírtam a mosdóban és a suli előtt parádéztam, ő megvigasztalt. Én meg azóta se jelentkeztem.

Felsiettem a szobámba, felhúztam egy világoskék farmert, hozzá pántos pólót és valahogy kifésültem a hajam is.

- Elmentem. – szóltam be Mark szobájába.

Mark kisietett a szobájából és lesújtottan nézett rám.

- Hova? – kérdezte csak úgy mellékesen.

- Samaráékhoz. Azt hiszem, valamikor említette, hogy hol laknak.

- Samara? Az a szőke, hippi lány? – vonta fel a szemöldökét.

- Nem is hippi. – ingattam rosszallóan a fejem.

Mark vállat vont, aztán beletúrt a hajába.

- Joy. Sajnálom, hogy megcsókoltalak. Nem kellett volna.

- Én nem sajnálom. – néztem a szemébe.

Mark szája megrándult.

- Miért?

Elnevettem magam.

- Szerintem ezt mindketten tudjuk.

Átöleltem Mark- ot és mélyen beszívtam az illatát. Mikor elengedtem kissé szomorkásan nézett rám.

- Mit akarsz csinálni? – tudtam, hogy nem Samarára gondol.

- Nem megyek haza. Most, hogy ez történt, muszáj itt maradnom, ha akarom, ha nem. – vontam vállat.

- Sajnálom. Hogy nincs választásod.

- Az is lehet, hogy ha lenne, akkor is itt maradnék. – sóhajtottam.

- Joy, az a… az a csók tényleg…

- Mark, ha nem te teszed meg, akkor én! Ne kérj bocsánatot.

Mark habozott egy percig, aztán reménykedve rám nézett.

- Joy. Szerinted… te meg én… megpróbálhatnánk?

- Mármint járjunk? – döbbentem le totálisan.

- Igen. Tudom, hogy veszélyes közelebb kerülni egymáshoz, de, ha a sors így is úgy is a bukott angyalok oldalára áll, akkor miért is ne élvezzük ki azt a kis időt?

- Chris miatt. – vágtam rá. – Egyikőtöknek sem szándékozok fájdalmat okozni, úgyhogy ennek még fel sem szabad merülnie…

- Joy. Chris elment.

A gyomrom borsóméretűre szűkült. Chris elment… Chris elment… Chris elment…

- Tudom. De vissza fog jönni. – legalábbis remélem.

Samara egy családi házban lakott a szüleivel és a kishúgával, Abby- vel. Megnyomtam a csengőt és vártam néhány percet, amíg az ajtó kinyílt.

Samara anyja nyitott ajtót.

- Ó, szia. Miben segíthetek? – kérdezte.

Le se tagadhatta volna, hogy ő Samara anyja. A piszkosszőke haj és a huncut szemek – ettől kissé megborzongtam – erről árulkodtak…

- Ööö… Joy Twins vagyok. Samarát keresem. – hintázni kezdtem a lábamon.

- Gyere csak be. – intett, én pedig beléptem a ház kis előterébe.

Mrs. (mi is Samara vezetékneve?) felszólt a lányának, hogy idézem: „egy Joy nevű kislány keres, gyere le, Sammy!” - idézet vége.

Samara nemsokára lejött, egy gumicukros zacskóval a kezében.

- Azt hittem anya félremondta a nevedet. Hogyhogy itt vagy?

A feje egyik oldalán csinált egy kis copfot, ami kissé idétlenül nézett ki. Spongyabobos pólóban volt és valami fura kézzel készített karkötőt viselt.

Már értem miért kezdett el barátkozni velem…

- Gondoltam átugrom. Mark mondta, hogy itt laksz. És a lelécelésem után ez a legkevesebb.

Sammy – így jobb volt hívni – beinvitált a meleg hangulatú nappalijukba. Ledobtuk magunkat a kanapéra.

Most először éreztem magam igazán úgy, mint egy cserediák.

Este mentem haza, és kicsit elkapott a vihar. Sammy- ék nem laktak messze, úgyhogy gyorsan hazaértem, de azért eléggé megáztam.

Mikor beléptem az ajtón csöpögött rólam a víz. Mark a kanapén nyúlt el, valószínűleg meg akart várni, de időközben elunta és elaludt.

Levettem a csurom vizes pulcsim és felakasztottam a fogasra, majd kicsavartam a hajam is.

Halkan felsiettem a szobámba és félórán át tartó fürdés után felvettem a pizsim.

Elég későre járt, mire ágyba bújtam.

Azt álmodtam, hogy szaladok, de csak egyre távolodom attól a helytől, ahova szeretnék menni. Jó kis álom, nem?

Aztán arra keltem, hogy valaki ráteszi a kezét a derekamra. - ?!

Ijedten ugrottam fel. Chris feküdt mellettem, elég megviselten. A haja kócosabb volt, mint eddig bármikor, az arca beesett és fáradt.

- Aj, még korán van drámázni. – rázta meg a fejét.

Felvettem egy párnát és elkezdtem keményen gyepálni.

- Van… fogalmad… róla… hogy… AGGÓDTAM?!

Chris igyekezett hárítani az ütéseimet, aztán egy laza mozdulattal elvette a párnát és eldöntött.

- Csak még öt percet… aztán felőlem lelökhetsz a lépcsőről…

Magához húzott és megcsókolt, olyan tipikus „chris- es” stílusban.

Dühösen ellöktem magamtól és kimentem. Chris utánam jött.

- Még egy lépés és hozzád vágom valamelyik antik porcelántányért…

Chris felnevetett, de nem ált meg.

Felkaptam egy üvegvázát és felé hajítottam. Időben elhajolt előle, így a váza nagy robajjal a falnak csapódott.

Mark szitkozódva rohant le.

- Magyarázat numero egy! – és Chris felé böktem, akinek rázkódott a válla a nevetéstől. - Mennél te a francba!

- Most miért? – kérdezte még mindig nevetve.

- Az ember rád néz, és menten fel akarja vágni az ereit…

- Kíváncsi vagyok kitől, örökölted a szarkazmusod. Jól áll, mikor dühös vagy és ilyen megjegyzéseket teszel, tudod? – vigyorgott.

- Csak egyet kérek, jó? Ne játssz velem, légy szíves. – erre Chris abbahagyta a nevetést.

És épp ebben a pillanatban csöngettek.

- Kinyitom. – vágtam rá.

Az ajtóhoz siettem és kitártam.

Alison cicababás külsővel libbent be és amint meglátta Chris- t sikongatva a nyakába borult. Chris úgy nézett rá, mint egy leprásra.

- Alison?!

- Tudom, kicsim, hogy nem szereted a horror filmeket, de azért hoztam néhányat…

Elnevettem magam.

- Mégis mi olyan vicces, vöröske? – kérdezte lesajnálóan.

- Valószínűleg azt kéne mondanom, hogy „a pasid reggel az ágyamban feküdt” de ehelyett inkább… - gondolkoztam el. – Ha felforrósodna a helyzet biztos van nála, úgyhogy jó szórakozást. – mosolyt erőltettem az arcomra.

- Hogy mered…?

- Leszólni téged? Így.

Alison erre magához rántotta Christ és megcsókolta olyan „bah” módon. Fúj.

Chris a végén elhúzódott és távolságtartóan hátrált egy lépést. Rezzenéstelenül néztem rá. Túl dühös voltam.

- Járunk. – jelentette ki Alison.  

- Mióta?! – Chris dühösnek látszott.

- Most óta.

- Ó, akkor kicsit kettesben hagyunk. – Mark felé fordultam. – Segíts. – tátogtam hangtalanul.

- Szívesen. – suttogta és megcsókolt.

Mikor elengedett, elégedetten vettem észre, hogy Chris idegei pattanásig feszültek, Alison, pedig úgy néz, mint aki most lát először két embert smárolni.

Kézen fogtam Mark- ot, aki próbált nem mosolyogni, és felhúztam a lépcső felé.

- Akkor hajrá. – mondtam félvállról Alisonnak. – Bár én a helyedben meggondolnám.

Chris a fogait csikorgatta, miközben mi a szobám felé mentünk Mark- al. Abban a pillanatban kezdődött. Hevesen megcsókoltam, ő meg nekinyomott a falnak és durván visszacsókolt.

- Biztos benne vagy? – kérdeztem közben.

- Halál biztos. – felelte és nagy robajjal folytattuk tovább…

(IMÁDOM ezt a számot)