Valentin napi meglepi ;)

Mint tudjátok Valentín nap van ezért gondoltam megleplek titeket a hetedik és nyolcadik fejezettel! :D Remélem örültök neki! Boldog Valentin napot mindenkinek!

Hetedik fejezet

Angels

7. Angels

Joy hirtelen megrázkódott. Testébe mintha belecsapott volna az áram, összerogyott a lánymosdóban és elterült a csempén.

Összekúszott előtte az egész világ, úgy érezte teste körül, megszűnik az a bizonyos mágneses erő… az aurája.

A szívdobogása felgyorsult, miközben fájó nyilallást érzett a hátában. Mintha a csontjait egyenként törné össze valaki, aztán belülről tépné szét. Majd az érzés megszűnt.

De Joy már nem az iskolai fürdőben volt. Egy fekete űrben bolyongott, amit nem tudott hova tenni. Egyszerre volt nagy és kicsi, hússzú és rövid, fényes és sötét, magas és alacsony. Megfoghatatlan erőtérként omlott köré.

Engedd el magad!

Joy hátán végigfutott a hideg. De jelenleg csak ez az egy hang volt a menekvés, a biztos kiút, így hát behunyta a szemét, majd elengedte magát és beleolvadt az őt körülvevő űrbe.

Mikor újra kinyitotta a szemét, már puha, fényes ár vette körül… épületek sorakoztak mellette, de tudta, hogy ez nem a valóság. Egymás mellett állt az Eiffel torony, a Big Ben és még egy csomó híres építmény szerte a világból. Joy álmélkodva nézett körül.

Aztán észrevette a körülötte lévő embereket… akik nem is emberek voltak. Hátukból finom fehér szárny nőtt ki.

Joy csak pislogni tudott.

- Halandó lennél? – lépett oda hozzá egy férfi.

- Én… - a lány nem tudta mit mondjon. Halandó – így nevezte a férfi. Mit jelentsen ez?

- Nem halandó – lépett melléjük egy nő, mire a többi ember… illetve hát angyal meghajolt.

Joy rémülten nézett a nőre.

- Én… ho- hol vagyok?

- Hívjátok ide Dan- t! – biccentett a nő a többi angyalnak, majd a lányhoz fordult. – Gyere velem, drágám.

Joy háta viszont túlságosan hátrafelé húzott. Igyekezett tartani a tempót a nővel, de a teste nagyon el volt nehezedve.

- Hátra húz a szárnyad, édesem? – kérdezte hátra sem fordulva a nő.

- Elnézést a mim?

- A szárnyad – várta be a nő.

Joy megdermedt.

- Ne félj, kicsikém, mindjárt meg tudod mi történt veled.

A lány valahogy elvonszolta magát odáig. Körülöttük híres épületek százai sorakoztak, de észre sem vette őket. Aztán hirtelen megszűnt minden épület és egy görög parthenon tűnt fel előttük.

Mikor bementek leültek az ott elrendezett kis párnákra.

- Tudod miért vagy itt?

- Nem.

- Nem tudsz semmit?

- Én… csak az angyalok háborújáról hallottam – jutott eszébe az álma.

- Te vagy az a lány.

- Biztosan?!

- Igen.

- Nem értem. Akkor most mi lesz velem?

- Látom, nem kellett sok, hogy elhidd… most itt kell maradnod velünk, hogy a bukott angyalok ne bánthassanak.

- A bukott angyalok nem tudnak rávenni, hogy bármi olyat tegyek, amit nem akarok!

A nő meg volt döbbenve a lány közvetlenségén.

- Most, hogy őrangyal lettél, nagyon is rá tudnak.

- Mégis mivel?

- A Siblings testvérek őrangyala lettél. Ha megfenyegetnek, hogy bántják őket, te nem leszel többé biztonságban.

- Itt akar tartani?!

- Csakis a te biztonságod érdekében!

- Nem! – jelentette ki makacsul. – Ha az őrangyaluk lettem, az nem véletlenül lett így. Veszélyben vannak, ugye?

- Joy…

- Ott a helyem.

- De néhány dolgot tisztáznunk kéne. Először is… mit tudsz pontosan a bukott angyalokról?

- Semmit. A történetet ismerem, de mást nem.

- Sosem hallottál a Nefilimekről, a Nefilim – leszármazottakról vagy a Bukott angyalokról?

- Nem.

- Mit akarsz megtudni először?

- A múltam.

- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani…

A lányt ekkor hirtelen hányinger fogta el.

- Mi történik? – kapott a mellkasához.

- Attól tartok hív a kötelesség. – vetett rá aggódó pillantást a nő. – Nem tudsz beszélni Dan- nel…

- Hogy jutok majd vissza?

- Erre neked kell rájönnöd.

A kavargó áramlás már magával is ragadta.

Nyolcadik fejezet

Chris Love Game

8.  Chris love game

Hirtelen újra a mosdóban találtam magam.

A tükör előtt álltam, Samarával az oldalamon. A szívem ketté akart szakadni az előbbiektől. Angyalok, Nefilimek, Bukottak…

Őrangyal vagyok… a legijesztőbb az volt az egészben, hogy… teljesen természetes volt.

Nem kételkedtem, nem botránkoztam meg. Be kell valljam, szinte meg sem lepődtem.

A szívem ezerrel dobogott a mellkasomba, éreztem a testemben eláradó hirtelen energiát.

- Jól vagy? – fordult felém Samara.

Az arcomba locsoltam egy kis vizet. Éreztem, ahogy valami magához vonz, mint egy furcsa mágnes – olyan volt, mint engedelmeskedni a kötelességtudatnak.

- Meg kell keresnem a fiúkat. – néztem Sammy szemébe.

- Nem azt mondtad, hogy…

- Beszélnem kell velük. – mondtam és éreztem, hogy közben sürget az idő. – Órán találkozunk.

Tudtam, hogy ezzel a húzásommal talán elveszítem egyetlen „barátomat” az iskolában/ a városban, de muszáj volt mennem.

Amint kiléptem az ajtón és elvegyültem a tömegbe, hagytam, hogy a vonzás magával ragadjon és elrepítsen.

A külvilág összemosódott, végül egy erdőben találtam magam. Hogy kerül Mark és Chris egy erdőbe? Egyáltalán bármilyen erdőbe…?

Chris egy öreg farönkön ült, előtte Mark.

- Meddig akarod még a sértődöttet játszani? – kérdezte gúnyosan Chris.

- Bocsánatot kellett volna kérned! Minimum! – csattant fel Mark.

- Tőled?!

- Joy- tol!

Csend.

- Nem tartozom neki semmivel. – mosolygott keserédesen Chris.

- Elmennél te a fenébe!

- Onnan jöttem.

Ekkor jött az, hogy Mark ökle találkozott Chris állával. A sötét hajú fiú azonnal visszaütött, mire Mark fájdalmasan felnyögött.

- Na most fejezzétek be! – hallatszott egy határozott és egyszerre félénk hang. Az enyém.

A két testvér felém fordult. Szemükben meglepetés tükröződött.

- Joy? – kérdezte Mark. Fel volt repedve az ajka.

- Hogy lehettek ilyen rohadtul gyerekesek?!

Chris és én egy pillanatig farkasszemet néztünk.

- Ezt már egyszer megbeszéltük. – mondtam neki fagyosan. – Mark- nak teljesen igaza van! Nem csókolsz meg többé!

Chris keze ökölbe szorult.

- El fogunk késni, úgyhogy jobb lenne, ha sietnétek! – mondtam, közben lenyelve a könnyeimet.

- Lesheted mikor megyek suliba! – fortyant fel Chris.

- Akkor velem jöttök.

- Mégis minek?! Rohadtul elegem van belőled! – nem törődtem vele, hogy a szívem fájóan kettéhasad.

- Az érzés kölcsönös. – mondtam olyan kegyetlenül, ahogy tudtam. – De ki tudja, mikor estek újra egymásnak.

Egy órával később mindhárman otthon ültünk, jó távol egymástól. Chris a szobájában hallgatott zenét, Mark valahol a kertben lófrált, én meg az ágyamon kuporogtam.

Majd megelégelve a dolgot, felkeltem és átballagtam Chris- hez. Csukott szemmel feküdt az ágyon és a kezével ütötte a ritmust.

Nem vett észre.

Lefeküdtem a kanapéra és úgy néztem. Mikor a CD lejárt felkelt.

- Basszus! – hőkölt hátra és lehalkította a zenét. – Mikor jöttél be?

- Nemrég.

- Kifelé!

- Nem.

- Mondom kifelé!

- Lehet, hogy Alisont ide-oda küldözgetheted, de engem nem.

- TÜNÉS!

- Ugyan már, Chris! – ültem fel. – Felejtsd el azt a csókot!

- Azt mondtad jó volt, nem?!

- Chris…

Esélyem sem volt menekülni. Hirtelen hozzám lépett és megint megcsókolt. Úgy éreztem, hogy a végtagjaim hirtelen elernyednek. Nem tudtam ellenállni, már megint.

Told el! – vezényelt egy hang. – Mark kedvéért!

És akkor eltoltam.

- Azt mondtam, nem csókolhatsz meg többször!

- Már három napja ismerlek, és úgy láttam, nincs ellenvetésed. – vigyorgott.

Olyan jó lett volna megint megcsókolni. Csak egy kicsit…

- Nem lehet. – ráztam a fejem. Reméltem nem látszik, hogy csalódott vagyok.

Minden erőmet összeszedve felálltam.

Chris a derekamra kulcsolta a kezét és belefúrta a fejét a nyakhajlatomba.

- Engedj el. – remegtem meg.

Hiába átkoztam magam, hiába hordtam el magam mindennek… éreztem, hogy már nem sokáig bírom.

- Kérlek, ne! – suttogtam.

Chris kihasználta a pillanatnyi gyengeségem és megint megcsókolt. Ezúttal már nem volt kiút.

Hozzásimultam és a nyaka köré fontam a karom… hogy lehet rám ilyen hatással?

A szavak, amiket néhány órával ezelőtt egymás fejéhez vágtunk, mintha el sem hangzottak volna.

A szívem hevesen dobogott, ahogy Chris is egyre szorosabban ölelt magához. Percekig álltunk így, egymásba feledkezve, de talán órák voltak…

Aztán a kanapén találtuk magunkat, hevesen csókolózva. Maga volt a mennyország. Chris- szel csókolóztam… én! 

Tudtam, hogy később nagyon-nagyon meg fogom bánni, de ott és akkor ki akartam élvezni a dolog minden pillanatát.

Csókolóztunk.

Bárcsak örökké tartott volna.

Korom sötét volt, mikor felébredtem.

Egy pillanatra nem tudtam hol vagyok, aztán minden beugrott… Chris mellett feküdtem a kanapén, szorosan hozzábújva. Egy idő után biztos elaludtunk. 

A bűntudat ’majd széthasított. Egy dög vagyok…

Óvatosan felkecmeregtem és igyekeztem hangtalanul kiosonni.

- Máris itt hagysz? – hallottam Chris álomittas hangját.

- Nem maradhatok. – susogtam és igyekeztem úgy eljutni az ajtóig, hogy lehetőleg ne ütközzek bele semmibe.

- Akár itt is aludhatsz. – szinte már láttam a rosszfiús mosolyt az arcán.

- Nem lehet. Így is túl messzire mentünk…

- Mark sosem fogja megtudni, ha emiatt aggódsz.

Ez szíven talált. És ezt Chris pontosan tudta.

- Csak most az egyszer. – hallottam már közelebbről a hangját.

- Miért kell kihasználnod…?

- Nem használlak ki. – meleg karok fonódtak körém.

Chris kedves szavakat mormolt a fülembe.

- Tényleg nem lehet. – igyekeztem józanul gondolkodni.

- Túl sokat aggódsz.

- Túl sokat engedek.

- Túl sokat gondolkodsz…

Mély levegőt vettem és szembe fordultam vele.

- Ez soha többet nem történhet meg, Chris. Soha… Fájdalmat okozunk Mark- nak, bemocskoljuk a nevünket a suliban és… és ez nekem rossz. Bűntudatom van emiatt.

- Had szeresselek.

Még a lélegzetem is elakadt. Szeresselek? A szívem vad vágtába kezdett.

- Nem lehet… te is tudod.

- Szeretsz?

Hideg kéz markolt a szívembe. Hogy szeretem-e? Három napja ismerem… De… az igazság az, hogy tényleg szeretem.

Megijedtem.

Nem szerethetem pont őt!

- Chris…

- Válaszolj!

- Akármit érzek, úgysem számít. Mert nem lehet.

Chris szorosan behunyta a szemét.

- Nem fogom feladni.

Elmosolyodtam.

- Nem is kell.

Elszakadva Chris- től, kimentem a szobából.

A könnyeim csak akkor törtek elő, mikor a szobámba értem.

Utáltam. Mindent.

- Joy.

ez a kedvenc számom jelenleg és még passzol is a hangulathoz :)