Heti- és múltheti fejezetek

Sziasztok!

Ezer bocs, hogy pénteken nem raktam fel :/ Elfelejtettem, utána meg elutaztunk a hosszú hétvégére és ma értünk csak haza. És hát nyakunkon megint a péntek, szóval inkább felrakom a mostanit is, úgyhogy összesen 4 (!) fejezetet tudtok majd elolvasni.
Örülök, hogy annyi kommentet kaptam, amíg nem voltam otthon (és gépközelben, persze) :)
Jó szórakozást!
P: Lexy ;)
(UI: A tizennyolcadik fejezet kicsit rövid lett)


Tizennyolcadik fejezet
The truth

18. The truth

Késő este volt, mire Chris és Mark befejezték a fontos eszmecseréjüket arról, hogy Jack milyen egy szánalmas szemétláda… igaz, én sem voltam nagyon más véleményen, de nem értettem, hogy egy ilyennel miért kell foglalkozni. Ugyanakkor Chris és Mark annyira belelovallta magát, hogy egy idő után képtelen voltam közbeszólni.

- Nem hagynátok abba?

Mark döbbenten nézett rám.

- Mit?

- Ezt az egészet. Minek foglalkoztok egy ilyen barommal?

Chris felvonta a szemöldökét.

- Nocsak, Elena. Azt hittem ez zavar téged.

- Megtennéd, hogy nem Elenázol?! – csattantam fel.

- Nem – jelentette ki nyugodtan.

- Stef, passzold már ide a távirányítót! – szólt oda Mark- nak.

Két párna találta fejen.

Chris bekísért a szobámba.

- Figyelj – fordultam felé. – Valamit meg kell beszélnünk.

- Mondd – azzal ledobta magát az ágyamra.

- Kérlek mondd el, hogy mi történt.

- Mikor?

- Mikor elváltak a szüleitek? Nem létezik, hogy… hogy ilyen rossz legyen a kapcsolatod Mark- al.

Chris lassan felült, aztán nagyot sóhajtva várta, hogy leüljek mellé. Mikor letelepedtem, belekezdett.

- Anyáék válása nagyon megviselt minket. Mikor veszekedtek, inkább elküldtem Mark- ot, hogy rajtam vezessék le. Nem akartam, hogy rossz legyen neki. Aztán inkább ellöktem magamtól, hogy ne érhesse később csalódás… és ugyanezt tettem magammal. Minden lányt elhappoltam az orra elől, csak, hogy fájdalmat okozzak. Egyikünknek sincs senkije. De most itt vagy te.  – nézett mélyen a szemembe.

A hallottaktól annyira megdöbbentem, hogy köpni- nyelni nem tudtam. Chris lassan közelebb hajolt és már majdnem megcsókolt, mikor gyengéden eltoltam.

- Chris…

- Ugyan már.

- Nem, komolyan. Ez így nem jó… sajnálom, tényleg nem volt igazam veled kapcsolatban, de te és én nem lehetünk együtt.

Chris összepréselte a száját, aztán elfordult.

- Ezt mégis mindig megszeged.

- Megnehezíted a dolgom.

- Ezentúl nem fogom – felállt. – Csak, ha úgy szeretnéd.

Tizenkilencedik fejezet

For another angle

19. For another angle

/Chris/

Az ég hányásszínű volt. Mást tényleg nem utáltam jobban, mint amikor felkelek, és egy jó nap indulna, de ez a szín belerondít mindenbe. De az is lehet, hogy csak túl szarkasztikus vagyok… ki tudja?

Sejtettem, hogy ez a nap más lesz, mint a többi. Nem akartam többé megadni magam az érzelmeimnek. Nem akartam többet visszaemlékezni, se az angyalokra se Joy- ra.

Joy.

Nem tudnám mi jut eszembe pusztán a nevéről… De ez persze mind semmiség az egészhez képest. Miért jó, ha az angyalok mindkettőnket befolyásolnak? Engem és Mark- ot? Miért nem lehet csak egyikünket? Egyáltalán az ilyen elátkozott lelkek, hogy tudnak valami… valami ilyesmit elővarázsolni a semmiből? Ilyen… érzelmeket.

Joy is ezt érzi? És Mark is? Nekik is éppannyira nehéz, mint nekem? Vagy nekik könnyebb? Sokkal, de sokkal könnyebb?

Egyvalamiben azért Joy- nak igaza van; eltaszítom magamtól az embereket. De többet nem fogom – döntöttem el. Többé nem. Lehet, hogy én ezt érdemlem, de mások nem. Beleuntam a sok fájdalomba. És akkor is uralkodni fogok magamon, ha közben megőrülök.

Mikor Joy és Mark leért a konyhába, én már szokás szerint a pulton ültem és valami undorító kaját – Alma? Barack? Egyáltalán gyümölcs? – ettem.

- Szia – köszönt kedvesen Joy.

Hogy csinálja? Hogy tud még a legpocsékabb este, vagy nap után is kedvesen köszönni?

- Szia – öntöttem egy cseppnyi lelkesedést a hangomba. – A Stelenások örülhetnek.

Mark zavartan pislogott egyet, Joy ellenben olyan dühös lett, hogy máris kereste, mit vághat hozzám.

- Olyan… olyan… - kereste a szavakat.

- Olyan mi? – kérdeztem pimaszul.

- Olyan rohadtul szarkasztikus vagy – ingatta a fejét.

- Ez alap – világosítottam fel.

Mark rákacsintott Joy- ra, mire az megforgatta a szemét, mire én – hogy ne kapjak féltékenységi rohamot, természetesen – kivonultam a konyhából.

/Joy/

Amint kipattantam a kocsiból, Samara már le is támadott.

- Szia! Jó, hogy itt vagy, már nem bírom elviselni Troy- t…

- Akár a szabad, önzetlen madárka, Samara, akár a madárka – morogta Troy, aztán mikor négyen néztünk rá úgy, mint egy hülyére – én, Sammy, Mark és Chris – hozzátette. – Mindegy.

- Az esze helyén is madárka – motyogta Chris.

Felnevettem, mire Troy rosszalló pillantást vetett rám.

Aztán valami olyan történt, amibe még csak nem is gondoltam bele soha…

- Hé, Chris, mizu? – kérdezte egy srác.

Hozzám nyomta magát, mire eltaszítottam magamtól.

- Milyen harcias kis barátnőd van.

- Ja, tényleg. – jegyezte meg, aztán arrébb mentek.

A szobámban, az irodalom könyvem felett hirtelen rám tört az az érzés, hogy eltelt egy hónap.

Igazság szerint attól a naptól fogva, mikor Chris elment azzal a sráccal, minden olyan volt, ahogy az ideérkezésem előtt elképzeltem. Legalábbis majdnem.

A hetek alatt kialakult egyfajta napirend. Reggel suli előtt Chris, én és Mark a konyhában ettünk valamit, aztán Chris elvitt suliba, de ezenkívül nem is beszéltünk. Amint beértünk én és Mark üdvözöltük Samarát és Troyt, Chris pedig elindult az őrült haverjaival az erdő felé. Jack a közelembe se mert menni. Az órákon már nem leveleztünk, ebédidőben meg kibővült a társaságunk Mark- al. Alison inkább Chris- sel foglalkozott, mintsem velem, aminek őszintén örültem. Délután – mi négyen – elmentünk egy kávézóba, hogy beszéljünk kicsit, aztán ki-ki merre hazasétált. Mikor hazaértünk én elvonultam a szobámba tanulni és olvasni. Rászoktunk a kanapén való vacsikra – legalábbis én meg Mark – és valamikor késő este Chris is hazaállított. Volt, amikor Alisonnal… de ő reggelre már eltűnt.

Én péntek este mindig írtam az öcsémnek és a szüleimnek, hogy még élek, de olyan sokat nem beszéltünk. Hétvégén felváltva magoltam és lógtam Mark- al, akivel egyre közelebb kerültünk egymáshoz.

Hirtelen kopogást hallottam. Szombat volt, úgyhogy kicsit sem lepődtem meg.

- Gyere be, Mark.

Mikor a fiú belépett és az ágyamhoz sétált, ösztönösen összecsuktam a könyvem és eltettem.

- Van kedved egy kicsit összevizezni magad? – kérdezte.

És volt. Az utóbbi napokban rettenetesen jó idő volt, úgyhogy Mark- al folyamatosan a kertben lógtunk.

Amíg Mark átment a szobájába, hogy átvegyen valami fürdősorthoz hasonló gatyát, én is átvettem a bikinimet, rá, pedig egy farmersortot és egy fehér pólót.

Nem sokkal később a kertben voltunk és bekapcsoltuk az összes locsolót.

Este már kissé hideg lett és úgy tűnt, elfelejtettük bekapcsolni a fűtést, szóval takaróba bugyolálva ültünk a kanapén és pizzát ettünk.

- Ez undorító – mondtam nevetve. – Milyen pizza ez?

- Valami fura halszósz van rajta – tippelt Mark.

- Na jó, legközelebb olyat rendelünk, amit én választok – mosolyogtam és próbáltam ehetővé tenni a kezemben lévő szeletet.

- Joy. Gondolkodtam – tette vissza a pizzáját a tálcára, én meg követtem a példáját.

Igazából nem mondott semmit. Csak kissé közelebb hajolt.

Elmosolyodtam.

- Miről?

- Rólad és Jack- ről.

- Tessék?

- Nem értelek – rázta a fejét.

- Olyan nagy baj, ha el akarom terelni a figyelmemet valamivel vagy valakivel?! – csattantam fel.

- Miről?! – csattant fel ő is.

- Mondjuk rólad! – ezután rövid csend állt be.

Mark döbbenten hátrahőkölt és röntgen szemekkel fürkészte az arcom.

- Szóval ezt csinálod? Felhasználod az embereket, hogy eltereljék a figyelmed?

- Nem! Jack volt az első és utolsó eset! Olyan nagy baj, ha valaki kedvesen viselkedik velem és én nem akarok megint belebonyolódni egy a szobámban történt csókcsatába?! Jack megmutatta a foga fehérjét, de nem is ez számít! Én csak nem akarok ismét csókolózva kikötni valahol… - halkultam el.

Mark épp mondani akart valamit, mikor kicsapódott a bejárati ajtó.

- Mielőtt bárki bármit mondana, hallottam. – emelte fel a kezét Chris.

- Ez hihetetlen – álltam fel. – Ebben a házban mindenki mindent tud?!

- Általában.

Sarkon fordultam, de Mark a kezemért nyúlt.

- Magyarázd el – mondta magabiztos hangon.

Lassan hátrafordultam, a könnyeimmel küszködve.

- Ezt én nem ilyennek képzeltem el – mondtam nagyon halkan. – Én csak egy hülye tudálékos lány vagyok, aki állítólag tanulni jött ide. Ehelyett kiderült, hogy nem is vagyok ember – szipogtam. – Egy srác megpróbált ledönteni egy erdőben, te meg majdnem meghaltál. Már soha nem lehet olyan életem, mint régen. Már nem mehetek haza, nem érted? – suttogtam. – És nem akarok még azzal is fájdalmat okozni mindenkinek, és saját magamnak is, hogy nem tudok… nem tudok maradandó döntéseket hozni veletek kapcsolatban.

Lehajtottam a fejem és lefejtettem Mark kezét, aztán visszaültem a kanapéra és a kezembe temettem az arcom.

A mai délután egyértelműen nem olyan volt, mint a szokásos. Kiborultam ugyan, de nem mentem a szobámba. Chris se ment fel. És nem próbáltak vigasztalni. Hagyták, hogy eldöntsem mit fogok most tenni. De képtelen voltam rá.

- Joy – simította meg a vállam Mark. – Nem haragszunk rád…

- A magad nevében beszélj – vágott közbe Chris.

- Mi van? – fordult meg Mark.

- Ó, lehet, hogy ti el tudjátok felejteni azt a kevéske dolgot, ami köztetek történt, de én nem, ami köztünk – tette keresztbe a kezét.

Felemeltem a fejem és felhúztam a lábam.

Villámcsapás. Villámcsapás… de helyette valami más jött. Éreztem, ahogy leborulok a kanapéról. A szívem nem dobogott többé és nem vettem levegőt se.

Éreztem, ahogy valaki a hátamnál akar megfogni, de mikor megtette, felsikítottam.

/Chris/

Olyan volt, mint egy film. Mint egy jelenetváltás.

Előre léptem és hirtelen kivilágosodott egy szoba. Samaráék nappalijában álltam és… ott ültek. Ő és Joy.

Aztán köddé vált és egy újabb jelenet bontakozott ki. Joy a lépcsőnél állt, mellette Mark- al, én meg a háttérben dühöngtem Alison mellett.

- Segíts! – tátogta Joy Mark- nak.

Ez mikor volt?!

- Szívesen – tátogta Mark, majd csókolózni kezdtek…

Aztán a szobám. Még az elején. Joy és én a kanapémon. Majd Joy arca az erdőben, mikor minket keresett.

Apró szikrák és… egy fiú, Joy és ő fekszik a fűbe és komoly dolgokról beszélgetnek. Joy lehunyja a szemét.

/Joy/

Fájt. Nagyon.

Aztán egyszer csak vége lett. Zihálva feküdtem a földön, fáradtan és fájdalmasan.

- Mi a franc volt ez? – kérdezte Chris kitágult szemekkel. – Nem Joy – tette hozzá.

- Nem tudom. – ráztam a fejem. – Fájt… nagyon fájt…

- Láttalak – zihálta Chris. – Láttalak, ahogy… hát mindenhol.

- Tessék? – suttogtam kábán.

- Láttalak, ahogy Samarával vagy és, ahogy fekszel a fűben valahol egy sráccal és beszéltek… és máshol is, más helyzetekben.

- Ha megérinted a szárnyam, – suttogtam. – képeket látsz a múltamból. Olyanokat, amiknek jelentőségük van.

Mark közbevágott.

- Tudom, hogy nem a legjobb alkalom, de nem csak a Jack dolgot akartam tisztázni, hanem bejelenteni, hogy elutazok.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------Mostani---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Huszadik fejezet

Two of his own hell

20. Two of his own hell

Mark, jövő héten indult.

Féltem, hogy kettesben maradok Chris- sel. Ettől féltem a legjobban… mi van, ha belenézek a szemébe, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már csókolózunk?

Mi van, ha megint megérinti a szárnyam? Én összeesek, ő egy kicsit belelát a fejembe. Ebből valljuk be, akárhogy is nézzük, én jövök ki rosszul. Ki más?

Mark valami hülye tanulmányi kirándulásra megy néhány másik diákkal – mellesleg ez a kis kirándulás egy hét!

Már most elbuktam.

Szerintem szólok Samarának, hogy készítsünk „Hajrá, Joy”- os pólókat… legalább ha ránéznék eszembe jutna tiltakozni. Kicsit. Egy icipicit. Vagy nem. Á, esélytelen.

Szünet van. Nincs suli. És Mark elment. Én meg egyedül vagyok Chris- el. Bosszúsan felsóhajtottam és úgy döntöttem maratoni tanulást rendezek a szobámban. Az elején ment is, de egy idő után rájöttem, hogy mindennel kész vagyok és miután mindenből előre tanultam vagy tíz évet, már nem volt mivel foglalkoznom. A hétből már három nap eltelt.

Eddig csak enni surrantam ki a szobából, de most ráérősen a nappaliba mentem. Rákapcsoltam egy zenecsatornára – a sok tanulás után már kongott a fejem, muszáj volt valami ilyesmit csinálnom – és énekelni kezdtem. Katie Herzing énekelte a Hey na na- t.

- Mr. Big love, big love, big big love… hey na na hey na na hey na na, hey na na, hey na na hey hey. – énekelgettem halkan.

- Már csak egy miki, egy színpad, egy paróka és egy jó hang hiányzik.

Megfagyott a vér az ereimben.

- Ó, ne zavartasd magad. Hidd el élvezem az ablakokat megrepesztő hangodat.

Durcásan csücsöríteni kezdtem és már készültem felmenni.

- Miért kerülsz engem? – Chris hangja már se vidám se szarkasztikus nem volt.

- Nem kerüllek – hazudtam.

- Persze – hagyta rám. – Gondolkodtam azon, amit mondtál meg azon a látomáson. És… elfogadom.

- Tessék?

- Jól hallottad. Elfogadom. – Chris elkapta a szemét.

- Hát… oké.

Úgy tűnt erre rá akar vágni valami chries választ, de végül csendben maradt.

De nem tudtunk beszélgetni. Miről?

- Öhm, azt hiszem én…

- Már megint elmész.

Lesütöttem a szemem.

- Valahogy úgy.

Chris és én farkasszemet néztünk. Az a zöld szempár… nem akarok ellenállni neki.

Sietős léptekkel a szobám felé vettem az irányt, de Chris hangja megállított.

- Joy…

- Tessék? – kérdeztem reménnyel teli hangon.

- Nem fogsz választani, ugye?

- Nem – ráztam meg a fejem.

- És ha titokban tennéd? Senkinek nem kéne tudnia róla. Csak neked és a választottnak…

- Nem működne – behunytam a szemem. – Ha mégis, akkor viszont talán megtenném. Túl sok ez így.

Chris közelebb lépett.

- Tudom, mit gondolsz rólam, Joy. Hogy önző vagyok, hogy ez az életstílusom… de igazából nem. Nagyon sajnálom.

- Jaj, Chris…

Odamentem és átöleltem. Oldspice illata volt.

- Az a dolog meg akkor se működne. Mark, ha nem is tudná, akkor se tehetem ezt vele.

- Se velem, igaz?

- Nem.

Úgy éreztem ez a helyzet örökké fog tartani. Se ez, se az. Csak a kettő között. Egyik felé sem…

Legalábbis akkor úgy tűnt.

Mark felhívott.

- Tudom, hogy késő van, meg minden… csak gondolkodtam – mint mostanában mindenki… - és szeretném, ha te és Chris együtt lennétek.

Kis híján kiejtettem a telefont a kezemből.

- Én nem… én nem akarok…

- Fájdalmat okozni nekem. Tudom. Én meg nem akarok neked. Tudom, hogy ezáltal képes leszel döntéseket hozni és… és azt tenni, amit jónak látsz.

Egyszerre éreztem magam dögnek és a világ legboldogabb emberének.

Huszonegyedik fejezet

Free decisions

21. Free decisions

Miután elmúlt bennem a „öld meg magad, te szemét dög” érzés, rögtön átvette a helyét a „Chris és én együtt lehetünk” gondolata.

Úgy szorongattam a telefont, mintha ez lett volna a gyógyír mindenre – és voltaképpen az is volt.

Legszívesebben rögtön berontottam volna Chris szobájába. Mert Mark nem bánta. Hihetetlen, hogy Chris és Mark mennyire egy hullámhosszon van, ami a velem kapcsolatos dolgokat illeti!

Megvártam az estét és akkor átvettem a pizsimet – spagetti pántos felső és melegítőnadrág. Mély levegőt vettem és szinte hangtalanul levágtam az utat Chris szobája felé, majd az ajtó előtt megtorpantam.

Mély levegőt vettem.

Alison… a banda… Mark… Jack… A múltkori fájdalom…

A rossz gondolatok áradtak a fejembe. Küzd le őket – biztattam magam. Aztán benyitottam. Nem volt visszaút.

Chris az ágyán feküdt, a sötétben és a szemére támasztotta a karját. Beosontam és behajtottam az ajtót, aztán az ágy mellé térdeltem, ott, ahol Chris feje volt.

Gubancos, fekete haja hanyagul a szemébe lógott – kisimítottam egy tincset az arcából, mire megrezzent és felkönyökölt.

Boldogan elmosolyodtam, mikor találkozott a tekintetünk. Chris meglepetten ugyan, de visszamosolygott, aztán arrébbcsusszant én meg mellé telepedtem és kényelmesen elhelyezkedtem. Soha nem éreztem magam olyan könnyűnek és szabadnak… közelebb bújtam Chris- hez, aki még mindig nem szólt egy szót sem. Szuszogni kezdtem és hagytam, hogy magához húzzon.

A napok gyorsan teltek. Chris és én próbáltuk kiélvezni a nap minden percét. Már szabad volt csókolózni, játékosan rákacsintani a másikra és egymással aludni.

Igaz, abban maradtunk, hogy Mark- on kívül más ne tudjon rólunk, de én így is rettenetesen boldog voltam. Ez természetes, elvégre ott van Alison, ott van az egész iskola, aki előtt leégettem magam és minden más ingatag állapotú dolog…

De jó volt. Megnyugtató. És boldog. Chris nem hibáztatott azokért, amiket tettem – nyílván ő is tudta, hogy ezek az érzések csak úgy jönnek és minden mást legyűrnek. Ezért is buktam el. Sokszor.

Úgy tűnt, a házban megállt az idő. Csak mi voltunk ketten. Csak is ketten.

Chris unottan kapcsolgatta a tévécsatornákat, mikor mögélopakodtam és hirtelen rátettem a kezem a vállára. De ahelyett, hogy megijedt volna, megragadta a kezem és játékosan lefelé húzott, a kanapéra.

És ekkor csöngettek. Chris elengedett és unottan megforgatta a szemét.

- Micsoda irónia…

- Majd én kinyitom. – mosolyogtam rá és az ajtóhoz sétáltam.

De Chris megelőzött és kitárta. A döbbenettől elnyíltak az ajkai. Sötét hajú, sötét szemű nő állt a küszöbön.

- Chris. Beszélnünk kell, édesem. – mosolya fintorgás szerű volt.

Chris döbbenten nézte.

- Anya?!

Lecövekeltem.

- Sajnálom. Tudom, hogy nem kellett volna, de tizennyolc éves leszel nemsokára. Jogod van tudni az igazságot, és a mostani helyzetet illetően el kellett jönnöm… - ingatta a fejét, aztán belépett.

Chris meredten bámulta.

- Anya, nem hiszem, hogy…

És akkor a nő meglátott engem és kis híján elájult.

- Nem, nem, nem. – sikított. – Ez nem lehet igaz!

Chris megrázta a fejét és odasietett hozzám.

- Nem… nem lehettek ti azok. Egyszerűen nem. – borult térdre. – Az én kicsi Mark- om…

- Az a kis Mark, akit évek óta itt hagytál, hogy eltemesse velem a narkós apját? – sziszegte Chris, én meg döbbenten álltam és hol őt néztem, hol az anyját.

- Nem tudod mit jelent, Christopher – rázta a fejét. – Joy Twins- el tervek vannak! És ez ő! Ő egy angyal – az angyal szót úgy mondta ki mit egy igényes nő, azt hogy kövér.

- Igen, tudom. – Chris hangjában döbbenet csengett. – De te, honnan tudod, Jane?

A keresztnevén szólítja a saját anyját… ösztönösen közelebb húzódtam hozzá és megfogtam a kezét.

Jane elborzadva nézte.

- Nem, ez nem történhet meg velem. – levágta magát egy fotelbe és a kezébe temette az arcát.

Elengedtem Chris- t és közelebb mentem a nőhöz.

- Honnan tud rólam? És mit? Hogy érti, hogy tervek vannak velem?

Remegő kézzel fordult felém.

- Az angyal világ jövője vagy. A sötét oldalhoz fogsz tartozni. Vagy így vagy úgy… a bukottak terve… az én fiaimmal… ó, Istenem.

- Milyen terv?

- Hogy átcsábítanak. A két fiút meg megölik. És ők az én fiaim.

- Anya… - szólalt meg Chris.

- Annyi éve volt már, Chris. Az apád jogosan vádolt, hogy nem hasonlítasz rá…

- Tessék? – Chris hátrahőkölt és nekiment egy asztalnak.

- Te és Mark csak féltestvérek vagyok. – zokogott. – Te egy bukott angyal fia vagy. Elcsábított, és alkut kötött velem, hogy mellettem marad, de cserébe minden tőlem telhetőt megteszek és mindennel, amim van a bukottak javát szolgálom… és én belementem. – csuklott el a hangja. – Te hamarosan megszülettél, és az apád… illetve John először nem is gyanakodott. Aztán megszületett Mark is. – rázta a fejét. – És az angyal elment. Nem rég felkeresett, hogy teljesítsem az alkunk rád eső részét. Hogy felhasználhassanak a háborúban. Kérlek mondd, hogy se te se Mark nem szeretitek ezt a lányt!

Chris pupillája kitágult, úgy nézte az anyját… és mintha egy idegent méregetne.

- Megölted apát! Megölted őt, mert igaza volt, ennek ellenére, te mégis elhagytad és bántottál! Ő meg túl sokat ivott! Miattad! Te ölted meg őt! – fakadt ki Chris.

A nő behunyta a szemét.

- Egy bukott angyal fia vagyok? Egy bukotté?! – Chris zihálni kezdett.

Megpróbáltam megnyugtatni, de nem hagyta.

- Ha én vagyok a te drága fiad, akkor miért tetted ezt? – üvöltötte. – Miért hagytad el apád, miért csaltad meg? Miért egy bukottal? Nem volt elég ő?! Éveken át csak bántottál, kihasználtad, hogy gyerek vagyok… és helyetted neveltem fel Mark- ot! Helyetted! – lépett közelebb. – Az egész a te hibád! Ha nem fekszel össze egy ilyen undorító lénnyel, akkor én apa fia lettem volna! Akkor boldogok lehettünk volna, és Mark meg én nem utálnánk egymást… Az egész a te hibád.

Chris elernyedt, mint egy védtelen kisfiú. Odamentem és átöleltem, és ezúttal hagyta is.

- Nyugodj meg… sss…

Eszembe jutott, mit írt pár hete Ali; Chris olyan mint egy gyenge kisfiú, csak nehezen adja magát. És ez igaz…

De, hogy Chris egy bukott angyal fia… de ennek ellenére úgy öleltem, mint még soha azelőtt.

- Nem számít – suttogtam.

/Chris/

- Hát ezért volt az a látomás, ezért láttam bele a múltba… - gondolkodtam hangosan.

A szívem eszeveszetten dobolt. Undorodtam magamtól. Egy olyan lény vagyok, amik Joy- t manipulálják… és Mark- ot.

- Ezt hogy érted? – kérdezte Joy.

Mielőtt válaszolhattam volna, az anyám megelőzött.

- Félvér képességek. Múltba látás, látomások, álmok, gondolatolvasás, angyalok felismerése, aura látás… az ilyen hasonlók közül egyet kettőt örökölnek a félvérek. Az angyalok nem képesek erre, mert angyal és ember vér is kell hozzá… ez segíti a képességek kialakulását és…

- Nem érdekelnek a képességek! – fakadtam ki. – Mark ugye nem ilyen? Ugye ő nem? – ijedtem meg.

- Nem, ő John fia – révedt el Jane. – De Chris, kérlek! Értsd meg. El kell jönnöd most velem és Mark- nak is.

- Tessék?

Joy megborzongott.

- Így nem vagytok biztonságban…

- Egy fenét!

- De, Christopher…

- Csak tűnj el!

Jane megrezzent.

- Hallottad. Te nekem többé nem vagy az anyám, úgyhogy maradj távol tőlem! Mark- tól meg főleg, mert ha meglátlak a közelében, akkor teszek róla, hogy olyan távol legyünk mindhárman tőled, hogy sosem találsz meg…

- Chris… nyugodj meg – mondta Joy.

- Tudod hol keress majd, Chris – állt fel Jane, még mindig zaklatott állapotban. – Egyszer így is úgyis beszélned kell velem.

És elment.

/Joy/

Magam felé fordítottam Chris- t és megcsókoltam. Inkább vigasztalás volt, mint a szeretet kinyilvánítása. Chris kétségbeesetten kapkodta a levegőt.

- Egy szörnyeteg vagyok – nyögte.

- Dehogy is, semmi baj nincs – magamhoz húztam és próbáltam megnyugtatni. – Meg fogjuk ezt oldani. Én nem vetlek el Chris. Hallod? Én még mindig szeretlek.

Szomorkásan elmosolyodott.

- Most mihez kezdjünk, Joy?

- Beszélnem kell az angyalnővel. De ezúttal neked is velem kell jönnöd.