22-23. fejezet

Sziasztok! :)

Még néhány fejezet és jön a finálé, ahol lesz egy szép kis csavar... lesz egy áruló a szereplők közül, valaki, akire senki nem számít...

Kommenteljetek és jó szórakozást! :)

Huszonkettedik fejezet

22. New days dawn

Megfogtam Chris kezét és elmondtam, mit tegyen. Koncentráltunk a villámcsapásszerű energiára, majd egyszer csak odacsapott. Keményebben, mint máskor. Mintha nem fogadná szívesen őt…

Mikor a városba értünk, Chris elámult. Tátott szájjal méregette az épületeket és beletelt egy kis időbe, mire el tudtam vonszolni a görög építmény felé.

Az angyalnő ott volt és Dan is.

- Szia, Joy – csillant fel a fiú szeme, mire gyorsan rámosolyogtam. Olyan volt most már, mintha a testvérem lenne.

- Szia, Dan – mondtam gyorsan, aztán szóltam Chris- nek, hogy jöjjön be. A nő elámult.

- Joy, ez komoly büntetést vonhat…

- Fontos dologról van szó – vágtam közbe és belekezdtem a történetben. Chris képességei, az anyja, a történet, a szerelmi háromszög. Mindent elmondtam, Chris pedig csendben hallgatta.

Mikor befejeztem, esdeklően néztem a nőre, de az csak felállt és Chris- hez lépett. Belenézett a szemébe és szemügyre vette őt.

- Te nem vagy olyan, mint ők – állapította meg. – Valóban félvér vagy, de más.

- Miben? – Chris hangja remegett.

- Neked tiszta a lelked – mondta a nő kedvesen. – Te ide tartozol.

Dan odajött és megszorította a kezem, de nem is érzékeltem. Egyre csak Chris- t láttam, aki riadt tekintettel mered az angyalra, akit lát és a megoldást, a jövő igazságát kérje tőle, amit talán nem kaphat meg soha.

Azon gondolkodtam, mit is tudok igazából Chris- ről.

Azonkívül, persze, hogy szerelmes vagyok belé. Szinte semmit.

Chris megvédte Mark- ot, mikor a szülei még együtt éltek. Sőt, egyfolytában rá vigyázott… még mikor nem is mutatta ki úgy, ahogy kellett, de gondoskodott róla. A legjobbat akarta neki.

De Chris nem az állítólagos apja fia volt, hanem egy bukott angyalé. Ezért váltak el a szülei, ezért halt meg az apja és hagyta ott az anyja őket. Ezért maradtak család nélkül.

Chris bezárkózott a saját világába, olyan lányokkal kezdett kavarni, mint Alison, elzárta a valódi érzéseit, elrejtette őket a szarkazmusával és a humorával, hogy ne vegyék észre. De közben Mark- al törődött.

Chris csak egy srác volt, aki nem akart szenvedni, aki nem élhetett normálisan, se így, se úgy. Burokba zárva élte az életét, tele hazugságokkal.

Egészen… egészen addig, amíg megérkeztem.

Idegesen beletúrtam a hajamba. Már félórája bent voltak.

- Hé, Joy – mondta Dan. – Semmi baj nem lesz.

- De igen, Dan. Chris egy félvér! Hát nem érted? A bukott angyalok felhasználhatják őt… elvehetik tőlem – csuklott el a hangom.

Dan felsóhajtott.

- Tudod, volt egy lány, Caroline. Szerettem őt, Joy, piszkosul szerettem – rázta a fejét. – Úgy terveztük, hogy összeköltözünk, egy fősulira fogunk járni és… és egyszerűen csak együtt leszünk. De nem így volt… Mert én meghaltam. Az egyetlen szerencsém, hogy angyal lettem és így most nem vagyok annyira magányos. De nagyon hiányzik… rettenetesen – elcsuklott a hangja és pislogni kezdett.

- Miért nem mész el hozzá, Dan? Mark is ember és…

- Ez nem olyan - szomorkásan elmosolyodott. – Az őrangyaluk vagy, Joy. Akár az életük minden percében velük lehetnél. Én viszont a te őrangyalod vagyok. Soha nem láthatom többé őt, és ez… rohadtul nem igazságos…

Összepréseltem az ajkaim. Én legalább velük lehettem. De Dan nem.

- Ha mégis megtennéd, te is… te is bukott lennél, ugye?

- Az lennék – bólintott.

Eléálltam és átöleltem.

- Azonnal szólj, ha Chris és a nő keresnek, jó? – suttogtam, hogy csak mi halljuk.

- Hova mész?

- Ha te, nem is láthatod, majd én elmondom, hogy van – mosolyodtam el. – Hol is lakik a te Caroline- od?

Dan szemében a legmélyebb hála csillogott, miközben erőtlenül kinyögte a címét.

New York piszkos utcáira érkeztem. Gyorsan összeszedtem magam és beléptem az előttem álló házba.

Caroline a legfelsőn lakott. Izgatottan haraptam be az alsó ajkam, miközben bekopogtam. Egy újabb ember, aki tudni fogja.

Egy rövid, szőke hajú nő nyitott ajtót. Nem lehetett olyan öreg.

- Szia – mosolyodott el.

- Szia, biztos nem ismersz, én Joy vagyok – mondtam zavartan. – Bejöhetek?

- Ó, persze, gyere csak… - ő is zavart volt.

A lakás szinte üres volt, de nagyon világos. Most költözött be.

- Egyedül vagy? – kérdeztem halkan.

- Igen, miért? – mintha megijedt volna.

- Ismerek egy fiút, aki nagyon hiányol téged, Caroline – néztem a szemébe.

Lesápadva botorkált el egy székig.

- Kiről beszélsz?

- Dan- nek hívják – mondtam. – És azért jöttem, hogy elmondjam az igazat. Mert ő nem teheti.

Caroline hisztérikusan felzokogott.

- De hisz meghalt. Ó, istenem…

- Nem halt meg. Nagyon is él; csak épp angyal lett. Nem látogathat meg téged, mert be kell tartania bizonyos szabályokat – mondtam.

Caroline hüppögve rázta a fejét.

- Te is csak egy szemét kis liba vagy, aki örül, hogy meghalt – zokogta. – Tűnj innen!

Felsóhajtottam és kikerestem a zsebemből egy papírt, majd levettem egy tollat egy asztalról és ráfirkantottam a telefonszámom.

- Szeret téged, Caroline. Nagyon sajnálom… ha mégis úgy döntesz, hogy hiszel nekem, hívj fel.

Csak azután indultam vissza, hogy kiléptem az ajtón. Nem akartam még jobban összezavarni.

Dan ragyogó arccal fogadott.

- Na, hogy van? Megtaláltad?

Szomorkásan elmosolyodtam.

- Meg. Szeret téged… csak nagyon zaklatott. Mikor haltál te meg, Dan? – kérdeztem.

Felsóhajtott.

- Nem sokkal azelőtt, hogy te megszülettél – suttogta. – De én semmit sem öregedtem.

- Ő igen – mondtam. – És még mindig szomorú.

És nem csak ő volt szomorú, hanem ez az egész történet. Az övé, az enyém, mindenkié…

Megszorítottam a kezét.

És Chris kilépett.

Huszonharmadik fejezet

23. Continuation of the story of Chris

Chris rám mosolygott, én meg szorosan átöleltem.

- Mondj valami biztatót – suttogtam.

- Menjünk haza – suttogta vissza.

És mentünk.

- Állítólag csak tudnom kell kontrollálni a képességeimet – mondta később. – Gyakorolnom kell, és akkor a bukottak nem találnak rám… és akkor minden olyan, mint volt. Szívesen látnak a mennyországban. Ezt pár héttel ezelőtt nem gondoltam volna – nevetett.

Átöleltem.

- És Mark? Elmondjuk neki?

Chris habozott.

- Tudnia kéne. De nem akarom, hogy még jobban belekeveredjen ebbe.

- Szerintem se kéne.

Aztán támadt egy ötletem.

- Chris! Mi lenne, ha gyakorolnánk?

- Most? – döbbent le.

- Igen!

- Hát, jó legyen, csak, hogy?

Megfogtam a kezét.

- Érintsd meg a szárnyam.

Chris elhúzta a kezét.

- Az neked fáj – tiltakozott.

- Épp ezért ezt kell gyakorolnunk. Tudnunk kell kontrollálni… neked a látomást, nekem a fájdalmat.

- Joy, azért fájt a múltkor is, mert én félvér vagyok – nézett a szemembe.

- Nem érdekel – álltam a tekintetét.

Chris bosszúsan felsóhajtott és a kezét nyújtotta…

Egy férfit láttam. Sötéten mosolygott rám, aztán elindult felém.

Minden sejtem tiltakozott ellene, de nem mozdultam.

- Christopher, nem igaz? Nos a szemed az enyém…

Akkor döntöttem úgy, hogy most van vége.

A fájdalom hullámokban öntött el. Onnan, ahol Chris megérintett, egyenesen bele a testembe. Próbáltam küzdeni, de nem ment. Aztán felsikítottam.

Chris elrántotta a kezét, én meg kifulladva dőltem a vállára.

- Joy… - zaklatottnak tűnt. - Láttam az apámat.

- Ezt, hogy érted? – kérdeztem.

- Úgy, ahogy mondom: láttam az apámat.

Szaporán kezdtem venni a levegőt.

- Na és milyen volt?

Chris megborzongott.

- Sötét… ijesztő…

- Mondott valamit?

- Csak annyit, hogy a szemem az övé.

Belenéztem Chris zöld szemeibe. Egy ilyen szép szempár hogy eredhet egy ilyen gonosz lénytől?

Chris csak nézett rám, fáradtan és dühösen, ettől az egész szituációtól. Mintha öt évet öregedett volna ez alatt a pár perc alatt.

- Valami mást is megpróbálhatnánk – vetettem fel.

- Mit? – ráncolta a szemöldökét.

Megfogtam a kezét, hogy tenyérrel felém mutasson és ugyanúgy odatettem az enyémet. Remegés cikázott végig rajtam, ahogy az auránk egybe fonódott és a tudatunk találkozott; kis fénygömb jelent meg a két kezünk között, apró sugárnyalábokkal, amik ide-oda táncoltak és pörögtek.

Felnevettem.

Hallassz? – gondoltam.

Ez félelmetes.

Épp ellenkezőleg, ez csodálatos!

Chris arcán kétkedés látszott. Elhúzta a kezét.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Mi? Miért? – csodálkoztam.

- Mert bennem egy bukott angyal vére csörgedezik, és… talán ez rossz hatással van rád.

Elhúzódtam.

- Oké, persze.

- De majd gyakoroljuk.

- Aha – bólintottam és elfordítottam a fejem.

Chris elgondolkodva meredt maga elé. Fogalmam sem volt, mi járhat a fejében.