24-25. fejezet

Sziasztok!

Hú, furcsa, hogy már befejeztem :) Mert kész vagyok az első könyvel. Amint felraktam az összeset, jön a második rész :D Remélem ti is annyira várjátok, mint én... és ha szeretnétek jön a harmadik és negyedik rész :) Jó szórakozást, mindjárt itt a finálé.

Huszonnegyedik fejezet

Starts the match 

24. Starts the match

Vegyes érzelmekkel vártam Mark- ot és fogalmam sem volt, hogy reagáljak, mikor belép az ajtón.

Chris- ről semmiképp nem tudhatott, de akkor sem tarthattuk titokban. Beharaptam az alsó ajkam, miközben Chris hozzám hajolt és mosolyogva próbált rávenni a ’tudathasadásra’, legalábbis így neveztük, mikor hallottuk egymás gondolatait és a tudatunk egybe olvadt.

- Ma jön haza Mark – emlékeztettem, miközben a fülem mögé tűrte az egyik tincsem.

- Hogy jön ez ide? – mosolyodott el, aztán megérintette a tenyerem.

A tudathasadás, már annyira könnyű volt, mint kettőt tapsolni. Csak egymás szemébe kellett néznünk, vagy a másikra gondolnunk. Ez volt a legkönnyebb, amit sikerült így elsajátítanunk.

Éreztem, ahogy a gondolataink egybeolvadnak, és egymásba fonódik a tudatunk. Olyan volt, mint egy doboz, ahol minden olyan gyorsan jött és ment, mégis lassú volt, békés és tökéletes. Ha belekerültünk még a legapróbb dolgot is részletesen láttuk, ami csak épp átsuhant a másik agyában.

Túl sokat aggódsz.

Félek.

Chris egy emlékképet mutatott nekem. A kezét nyújtotta és épp a korláton ült. Mintha ezer éve lett volna.

Megvédelek.

És, ha nem tudsz? Előbb utóbb meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy háború lesz. És akkor talán egyikünk…

Elszorult a torkom.

Ne gondolj erre, Joy. Még ne.

Mark csak később jött haza, estefelé.

Pizzával vártuk, a kanapén ülve, egymás gondolataiba mélyülve.

- Szia, Stef – fordult felé Chris.

Én kedvesen rámosolyogtam, mikor belépett az ajtón.

- Hihetetlen, hogy még most sem tudod abbahagyni – karba tett kézzel csóváltam a fejem.

Mark félénken elmosolyodott – nem tudta, hogy reagáljon. Komótosan felálltam és megöleltem, mint egy rég nem látott jó barátot. Mikor elengedtem Mark rám mosolygott és elindult, hogy felvigye a csomagjait.

Visszafojtott mosollyal figyeltem, ahogy bemegy a szobájába, azon gondolkodva, mit rejt hármunknak a holnap.

- Ez komoly? – elvettem egy szórólapot, hogy jobban szemügyre vegyem. – Bál?

A színes papíron nagy betűkkel hirdették a szombat esti bált, aminek a fő témája a pokol volt.

- Teljesen – bólintott fontoskodva Samara.

Görkoriban jött suliba, úgyhogy Troy- nak és nekem folyamatosan támogatnunk kellett, hogy el ne essen.

- Minden évben megrendezik, valami abszurd témával – Troy a szemét forgatta, hogy kifejezze nemtetszését.

A szám szélét rágva meredtem magam elé.

- És kötelező?

- Igen. Báli ruha és szmoking, kontra szerepkör – Sammy elvesztette az egyensúlyát és Troy után kapott, de az nem tudta elkapni, úgyhogy mindketten a földre estünk.

Jajgatások közepette néztük meg, milyen horzsolásokat gyűjtöttünk be. Aztán egy erős kéz nyúlt felém, hogy felsegítsen. Elfogadtam és hagytam, hogy az illető felhúzzon, aztán leporoltam a ruhám és felé fordultam.

Jack felhúzta a szemöldökét és Samara felé intett a fejével, mint aki azt kérdezi: „Te mégis mi a fenét keresel ezekkel?”.

- Köszönöm – mondtam halkan, csak, hogy udvarias legyek, a hangomba ebből mégsem szorult semmi.

- Nagyon szívesen – Jack komótosan kikerült és elviharzott mellettünk, mint akinek hirtelen nagyon sietős dolga van.

Sammy megszorította a kezem, amíg Troy valami olyasmit mondott, hogy a szög ismét kibújni készül a zsákból…

- És ti kivel jöttök? – kérdeztem, csak, hogy eltereljem a figyelmemet.

- Egyedül – vágták rá mind a kettem.

Kérdőn pillantottam rájuk, de nem igazán vették a lapot.

- Miért nem jöttök együtt? – kérdeztem, mire Troy majdnem elborult Samarával együtt.

- Ugyan, Joy…

- Csak, mint barátok – vontam meg a vállam. – Mi sokszor csináltunk ilyet Kaliforniában.

Troy végül megvonta a vállát.

- Felőlem az ég is lehet inkább zöld, a fű kék, a világ fejjel lefelé, Joy. Mit számít, nem igaz? – kérdezte cinikusan.

- Ha értelmesen beszélnél, akkor rávágnám, hogy nem – mondtam, mire Sammy felnevetett és nekiment egy szekrénynek.

/Chris/

Tudtam, hogy hol lehet Jane.

Mikor Joy és Mark bementek az épületbe, beszálltam a kocsiba és elindultam a kaszinó felé. Régi volt, már be is zárták. Akkor élhette fénykorát, mikor Jane fiatal volt, de miután bezárták, még akkor is odajárt.

Nagy robajjal fékeztem le és csaptam be magam után az ajtót. Az ajtók nyitva voltak, és könnyű volt bemennem, bár felvillant bennem, hogy talán csapda.

- Eljöttél – jegyezte meg Jane, kicsit sem meglepődve.

Az egyik bárszéken ült és martinit kóstolgatott.

- Muszáj volt – morogtam és helyet foglaltam mellette. – Ahogy kivettem a szavaidból, muszáj beszélnünk. Eggyel kevesebb elvarratlan szál.

Jane keserűen felnevetett.

- Egyszerű, amit kérek tőled – folytatta éles hangon – Fogd Mark- ot, menj el vele olyan messze Sizzlingtől, amennyire csak lehet és soha többé ne találkozz azzal az angyallal… Joy Twins- el.

- Szeretnéd, mi?

Jane arca mintha megfagyott volna.

- Boldog akarsz maradni vagy egyszerűen meghalni, miután marionett bábúként rángattak?

- Én most is boldog vagyok, úgyhogy nem szándékozom remeteként leélni az életem ezek után, Jane.

- A szerelem nem valós köztetek.

Mintha arcul csaptak volna.

- Nagyon is valós.

- Hát persze, annyira, mint, hogy…

- Elég!

Felálltam és készültem hátat fordítani, de Jane hangja megállított.

- Haldoklom.

Megtorpantam és lassan visszafordultam.

- A bukottak nem tudnak rajtam segíteni – folytatta Jane – Miután meghallottam mit terveznek a lánnyal, rohantam, hogy figyelmeztesselek. De már késő volt… - a hangja megbicsaklott. – Csak azt akarom, hogy mielőtt elmegyek, ti boldogok legyetek és a bukottak ne zaklassanak többé.

Kényszeritettem magam, hogy ne forduljak vissza.

- A pokolban találkozunk.

/Joy/

- Akkor anyukád el tudja intézni a ruhánkat? – kérdeztem.

- Persze – bólintott Sammy.

- Szuper.

A szél ide-oda dobálta a hajunkat, amíg elküzdöttük magunkat a saját kocsinkig, vagyis Sammy esetében a főúthoz.

- Ne vigyünk haza? – kérdeztem Chris felé biccentve, aki a kocsija mellett állt.

- A-a. Ezért jöttem ebbe – bökött a görkorija felé, aztán lökött egyet magán és hazafelé indult.

- Szia – kiáltottam utána és Chris- hez mentem.

Komoran biccentett egyet, majd kinyitotta nekem az ajtót. Mikor beszállt, hozzá fordultam.

- Rossz kedved van?

- Úgyis mondhatjuk – morogta.

- Történt valami?

- Anyám történt… - morogta maga elé. – Megkerestem Jane- t.

Elmesélte a kaszinót, amire kissé leamortizálódtam.

- Haldoklik?

- Igen…

Chris hangjából nem tudtam kivenni semmit. Épp megszólalni készültem, mikor megcsörrent a telefonom.

- Tessék? – vettem fel.

A vonal végén valaki velőtrázóan felnevetett.

- Ki az? – hideg kéz markolt a szívembe.

- Készülj fel, angyal. A meccs elkezdődött.

Huszonötödik fejezet

Preparation

25. Preparation

Nagyon ütöttem a bokszzsákba, mire a mögötte lévő Mark kissé megtántorodott. Dühösen ütöttem a plafonra erősített kemény zsákot, mintha az lenne a veszedelem minden forrása.

- Ha tovább ütöd, szerintem, hamarosan kinyiffan – szúrta közbe Mark, mikor egy újabb csapást mértem a bokszzsákra. – Nem inkább az angyal képességeket kéne gyakorolnod?

- Nem – még egy utolsó jobbhorgot éreztettem a zsákkal, aztán szembe néztem Mark- al – Azok mennek, és, ha blokkolná őket valaki, akkor minden bizonnyal csak ez maradna és így kellene megvédenem magam – a bokszzsák felé böktem.

Két napja jött a hívás. Azóta Chris- sel és Mark- al folyamatosan edzettünk. Chris a szobájában gyakorolta a félvér képességeit – Mark előtt ez még titokban maradt, bár tudtuk, hogy előbb utóbb el kell mondanunk neki – én és Mark, pedig a hagyományos módon edzettünk az összecsapásra.

Most már nyílt titok volt, hogy az lesz, és Chris- sel azt is feltételeztük, hogy mikor és hol. A legkiválóbb célpontok a bálon lennénk. A pokol forró tüzében, ahogy a bált elnevezték. A felkészüléssel még úgy nem volt semmi gond, csak azzal, hogy rajtunk kívül az egész iskola részt vett rajta… fogalmunk sem volt, hogy ezzel mind mi, mind a bukottak mit fognak kezdeni.

Szóltam az angyalnőnek, így néhány fővel többen laktunk a házban. Dan is beköltözött, néhány angyallal, mondván, ha a feltételezéseink rosszak és itt törnek ránk, akkor ők majd megvédenek. Ha minket, hármunkat nem számítunk bele, akkor összesen heten voltunk a házban.

Az angyalok is gyakoroltak, bár ők a kertben, tőlünk messze. Tervezgették a csatát, felmérték az esélyeinket és úgy tűnt, győzni fogunk… bár én ebben nem voltam olyan biztos.

Mindenesetre azt már megtárgyaltam magammal, mi lesz, ha vesztünk. Én minden bizonnyal elveszítem Chris- t és Mark- ot, rákényszerítenek, hogy megöljek valakit, és én is bukott leszek… és mindennek vége. A bukottak győznek. Ez szóba se jöhetett.

Samara és Troy is beleegyeztek abba, hogy elmennek együtt – ez is aggódásra késztetett. Sammy már oda is adta a ruhámat, amit félve őrizgettem a gardróbom leghátsó zugában.

- Iszok valamit – mondtam és a konyha felé vettem az irányt.

Töltöttem magamnak egy pohár kólát és egy húzásra megittam. Aztán komótosan felmentem Chris- hez, izomlázzal a karomban.

Az ágyán ült, behunyt szemmel, koncentrálva. Halkan behúztam magam mögött az ajtót és letelepedtem mellé.

- Hogy megy?

- Már egész jól.

Az ujjammal kis köröket rajzolgattam az ágyneműre. Chris habozva nézett rám, nem tudta mit akarok ezzel.

- Szeretnél valamit mondani?

- Te szeretnél valamit mondani?

Egy pillanatig farkasszemet néztünk, aztán Chris hitetlenül széttárta a karját. Csalódottan húztam el a kezem a takaróról, vissza az ölembe, és azt fixíroztam.

- Nem hívtál el a bálba… - vontam meg a vállam végül.

Chris keserűen felnevetett.

- Ez volt olyan fontos?

Dühösen felálltam.

- Jó, hagyjuk.

Chris elkomorodott és a kezem után nyúlt, majd gyengéden visszahúzott maga mellé. Olyan csúnyán néztem rá, ahogy csak tudtam.

- Joy… őszintén szólva most, hogy mindkettőnk élete egy megcsavarodott hurrikánra hasonlít, ez volt a legutolsó, ami eszembe jutott – kezdte. – Ennek ellenére… eljönnél velem?

Legyűrtem a mosolyom és karba tett kézzel meredtem rá.

- Szeretnéd, hogy elmenjek veled?

Chris felnevetett.

- Ez most komoly? – kérdezte nevetve. – Te szeretnél eljönni velem?

Erre már képtelen voltam elmosolyodni.

- Szerintem ott leszek veled.

Ekkor csengettek és szinte éreztem, hogy a házban és a környékén mindenki lemerevedik. Ennek ellenére én leszáguldottam a lépcsőn és feltártam az ajtót, mindenre felkészülve.

Samara volt az, mögötte Troy- al és mindketten frusztráltan néztek ki, mint akik valami szörnyű hírt hallottak.

- El kellett volna mondanod! – még sosem láttam Troy- t dühösnek, most mégis beszáguldottak az ajtón, Samarával együtt, és sütött belőlük a harag.

- Mégis mit? – hátráltam két lépést.

- Hogy angyal vagy – suttogta Samara, nekem meg megfagyott a vér az ereimben.

- Honnan…?

- Épp átmentem Samarához, hogy hívjunk el téged a kávézóba, mikor jött egy fura pasi és azt mondta, adjuk át neked, hogy ez – emelte fel Samara kezét, amin nagy vágás éktelenkedett – csak a kezdet. Szárnyai voltak! A többit már kitaláltuk… tudod lehetnél óvatosabb.

Troy a fejét ingatta, míg Samara bánatosan mosolygott. Éreztem, ahogy a könnyek ellepik az arcom, és a következő pillanatban már zokogtam.

- Már ti is… - hüppögtem.

Chris sietett le a lépcsőn és mikor meglátta, hogy zokogok, mellém lépett és megfogta a kezem, Mark, pedig féltő pillantást vetett rám.

- Mi mindent nem mondtál még el? – Troy tekintete Mark és a Chris- sel összekulcsolt kezünk közt cikázott.

- Hol is kezdjem…

Troy megkövülten hallgatott mindvégig, aztán mikor befejeztem, idegesen a hajába túrt, én meg újra felzokogtam.

- Sajnálom, nem így kellett volna megtudnotok, de… én annyira féltem, hogy bajba sodorlak.

Samara megszorította a kezem.

- Melletted fogunk állni, Joy. És harcolni fogunk.

A napok ezek után olyan gyorsan teltek, hogy nem tudtam számon tartani őket. Samara és Troy is beszállt a felkészülésbe. Az angyalok elárulták neki, hogy a bukottak nem szeretik az erős fényt, vagy a tiszta dolgokat.

Aztán mikor eljött a bál napja, négy kocsi parkolt a ház előtt, és tíz szmokingos fiú várt engem és Samarát, hogy lemenjünk és indulhassunk.

A táskánkat felszereltük zseblámpákkal, késsel és hasonló dolgokkal, amik még jól jöhettek az este folyamán.

Mikor elkészültünk, elégedetten néztünk a gardróbomban lévő tükörben. Samara méz sárga ruhában mosolygott mellettem, ugyanilyen színű pillangóval a hajában.

Én vele ellentétben leengedtem a hajam, ami hullámokban omlott a vállamra és egy vörös, pántnélküli ruhát vettem fel, amiben hercegnőnek éreztem magam.

Megszorítottuk egymás kezét és leindultunk a lépcsőn. Az angyalok már beszálltak a kocsijaikba, kivéve Dan- t, aki még megvárt minket.

Mosolyogva néztünk össze Samarával.

Mikor leértünk, Dan odalépett hozzánk, Samara, pedig kedvesen rámosolygott.

- Mintha csak tegnap lett volna, hogy azzal az idegesítő kirakóssal játszottál… - csuklott el Dan hangja, ahogy végigmért.

Felnevettem.

- Nehogy bőgj itt nekem.

Dan rám mosolygott, aztán kilépett az ajtón.

Chris is mosolygott és megfogta a kezem, majd odasúgta.

- Szép vagy.

- Te se nézel ki rosszul – súgtam vissza.

Samara boldogan belekarolt Troy- ba, Mark rám mosolygott és mindannyian beültünk a kocsiba.

Fogalmunk sem volt, mit rejteget számunkra az este, de azt mindannyian tudtuk, hogy az életünk gyökeresen meg fog változni vagy így vagy úgy.

- Félek – súgtam, hogy csak Chris és Mark hallja.

- Ma végre minden megoldódik – mondta Mark, de talán még ő sem hitte el.

- Ígéred? – kérdeztem tőle.

- Ígérem - a szavai valahogy furcsán csengettek.

Chris szorítása erősödött.

Lassacskán odaértünk a sulihoz.

Az épület pezsgett és mindenki táncolt.

De nekünk nem azt jelentette, amit a többieknek.

Nekünk már a végzetünk volt.