2. rész - Hetedik fejezet

Sziasztok!

Bocsi a késésért, hogy nem kommenteltem még sehová, hogy így eltűntem, meg satöbbi... na szóval most itt a fejezet, remélem sikerül kicsit meglepnem/felráznom titeket!

Jó olvasást és igyekszem behozni minden elmaradásom!

Puszi: Lexy ;)

Második rész - Az áruló

7. Ellenőrzés/Hátrahagyott üzenet

Hetedik fejezet – Ellenőrzés/ Hátrahagyott üzenet

/JOY/

A férfi megragadta a karom, húsos ujjait belevájva a bőrömbe, és kirántott a kocsiból. Olyan hirtelen történt az egész, hogy mire elengedett, szinte összecsuklottam.

Mark és Jack is kiszálltak a kocsiból, de az ő arcukon semmi aggodalom nem volt, természetesnek vették, hogy idegen pasik csak úgy kirángatnak a hátsó ülésről…

-         Hé, Greg, óvatosan! Úgy hatvan kiló lehet – Jack rosszallóan rázta a fejét, mint aki egy kisfiút büntet, hogy nem csinálta meg a leckéjét.

Mark sóhajtva csapta be az anyósülés felőli ajtót, aztán ő is odajött, egyetlen szó nélkül. A férfi a negyvenes éveiben járhatott, bár nem tűnt olyan öregnek. Pilóta napszemüveget viselt khaki színű halásznadrággal és egy fehér inggel.

-         Joy, ő itt Greg, az első számú ellenőrzésünk személyesen – Jack vicces hangon beszélt, én valahogy mégsem tudtam nevetni.

-         A lány jól van? – kérdezte a férfi (Greg) mély, öblös hangján.

-         Semmi baja, minden a terv szerint halad – nyugtatta meg Jack.

-         Azért nem minden… - motyogtam bosszúsan az előbbire gondolva.

Chris hangja és a Drive by néhány sora még ott szólt a fejemben. A hiánya egyszerűen szívbemarkoló volt… bárcsak lett volna róla egy képem, egy nyaklánc, amit ő adott, amit tudtam volna piszkálni a nyakamba… de nem volt. Nem volt semmim, ami emlékeztetett volna rá, hogy Chris létezik.

Nem emlékeztem a hangjára, vagy a járására. Csak az lebegett a szemem előtt, ahogy utoljára láttam; az iskolai bálon, mellettem.

-         Mire gondol? – mintha itt se lennék. Eltársalognak mellettem is, mintha csak egy háziállat volnék.

Idegesen rugdostam egy követ a lábammal. Hihetetlen. Ha megtudsz egy-két dolgot a bukottakról, akkor majd mindent másképp fogsz látni. Úgy emlékszem, hogy valami ilyesmit mondott Jack. Hát nem azért, de ez a Greg nevű pasi úgy néz ki, mint egy kiöregedett maffiózó.

-         Joy- nak még mindig vannak kétségei afelől, hogy mit válasszon. De hát ennek nagyban Chris Siblings- hez van köze, úgyhogy igyekszünk ezt kissé mellőzni – magyarázta Jack.

Greg unottan bólintott, mi Mark- al, nem szóltunk semmit. Mark viszont még ehhez képest is hallgatag volt. Már a számon volt a neve, mikor emlékeztettem magam, hol is vagyok, és kikkel.

-         A fiút innentől átvesszük – biccentett Greg és Mark mellé lépett.

-         Mi? – felkaptam a fejem és legnagyobb meglepetésemre Mark is meg volt döbbenve.

-         Nem erről volt szó! – Mark idegesen fordult Jack felé.

-         Ez van – vont vállat Jack – Majd odafelé találkozunk!

-         Ha… - Mark nem tudta befejezni a mondatot.

Greg malomkő méretű téglát egyensúlyozott a kezében. Több dolog történt egyszerre; Mark összeesett, rá a kemény betonra, én sikítva előrevetettem magam, Jack utánam nyúlt és lefogott, Greg… Greg, pedig egy fecskendőt tartott felém, időközben elhagyva a téglát.

-         Neee – sikítottam.

-         Nyugodj már le, Joy! – Jack még erősebben fogott. – Ha tovább sikongatsz, esküszöm, hogy beléd szúrom!

Az földön elterült Mark látványa szívbemarkoló volt, de ezekre a szavakra megdermedtem, és a sikoly a torkomra fagyott. Keményem néztem magam elé, nem akartam se sírni, se egy tűvel a karomban aludni a hátsó ülésen. Nem engedhetem meg magamnak, hogy bármiről is lemaradjak!

A karom lehanyatlott és megadóan húzódtam vissza. Már nem haragudtam rá, nem érdekelt mit csinált Mark, azt volt a lényeg, hogy ott volt velem. Most már nem lesz. Szuper…

Jack továbbra sem vette le a kezét rólam, úgyhogy idegesen ökölbe szorítottam a kezem, és egy hirtelen mozdulattal szembefordultam vele. Greg már mozdult a fecskendővel, de Jack leintette. Lerítt, hogy Vasember Jack nagyobb hatalmat élvez, mint ez a férfi.

-         Megtennéd, hogy nem taperolsz? Leköteleznél – sziszegtem dühösen.

Jack elvigyorodott.

-         Édes kettesben, csak te és én.

Dühösen az autó felé trappoltam, de mikor épp beültem volna, Jack rám szólt.

-         A-a, az anyósülésre. Ajj ne nézz már így…

Egy pillanatra farkasszemet néztünk, aztán beültem – az anyósülésre.

Behunytam a szemem és nekidőltem az ülésnek.

Egy perc múlva csapódott az ajtó, és Jack elfordította a slusszkulcsot.

-         Haragszol?

-         Most legyek őszinte? – kérdeztem szemrehányó hangon.

-         Alig várom – mosolyodott el.

-         Egy rohadt nagy seggfej vagy, ha rajtam múlna, te feküdnél Mark helyén, késsel a gyomrodban és úgy beléd rúgnék, hogy beletörne a cipőm.

-         Kösz, ari vagy.

Jack a kezemért nyúlt, mire elrántottam.

-         Csak ne kéretnéd magad ennyire. Egyszer úgy is megadod magad, és én ki fogom várni.

-         Hát akkor további szép álmokat…

/CHRIS/

Dan- nek köszönhetően hamar odaértünk, de nem is találtunk igazán semmit. Ide-oda járkáltunk a szállodák között, de egyszerűen semmit nem találtunk. Az utolsó „elhagyatott, utca széli” hotel mellett álltunk meg.

-         Mytic hotel – olvastam le a feliratot. – Hogy lehet ilyen depis neve egy hotelnek?

Dan nem válaszolt, csak meredt a hotel felé. Én is arra néztem és megláttam, amit ő… egy sötét hajú és szemű nő, és egy olyan öt éves kislány jött felénk, mindketten mosolyogtak. A kislánynak csigákban volt a vörösesbarna haja, ami valósággal lobogott, ahogy szaladt felém… előttem gyorsan lefékezett és rám bámult nagy, kék szemeivel.

-         Anyu ő az? Ő az? Ő az?

-         Lucy, ezt nem illik! – szólt rá a nő. – Bocsánat a kicsi miatt, csak hát örül neked. Ami azt illeti én is, gondoltam, hogy valamikor összefutunk majd, Chris. Ó, gondolom nem tudod kik vagyunk.

Lucy a nyakamba ugrott.

-         Jaj Chris, ne lepődj már meg ennyire! Öleld meg rendesen a húgodat.

 

Heti összefoglaló

Sziasztok :) Hát itt a 2. összefoglaló, de jó híreim nem nagyon  vannak. A héten olyan zsúfolt volt minden, hogy levegőt is elfelejtettem venni, mert épp nem értem rá... Épphogy maradt időm kommentelni egy kicsit, úgyhogy szombaton (ma) észbe kaptam, hogy hopp, elutazok három hétre, igaz, hogy ott van net, de, hogy fogok írni? Szóval ma igencsak belehúztam.
Tehát:

Őrangyalom:
Felkerült a hatodik fejezet, és a "Blogjaim" menüpont végére is linkelve lettek a fejezetek (legalábbis majdnem mindegyik).

Hát ezen kívül nagyon semmi :// Majd írok a ide (blogspot), kommentelek és stb... igyekezni fogok! ://
Még egyszer bocsi!
Puszi: Lexy ;)

2. rész - Hatodik fejezet

Sziasztok :)

Először is köszi, hogy annyian kommenteltetek az előzőhöz :) Másodszor: úgy tűnik jó ötlet volt, hogy ezentúl ez lesz a főblog és lesz egy heti (mondjuk vasárnapos, igen, legyen vasárnapi) összegzés :) Remélem mindenki talált legalább egy olyan blogot, ami tetszik neki :)

Hát akkor jó olvasást! 

Puszi: Lexy ;)

Második rész - Az áruló

6. Kérdések és válaszok

Hatodik fejezet – Kérdések és válaszok

/Joy/

Reggel Jack volt talpon elsőnek, bár a szeme alatti karikák jelezték, hogy nem aludta végig az éjszakát. Mark ráérősed szedelőzködött, az ő szeme alatt is baljóslatú karikák jelezték, mennyire kialvatlan állapotban van.

Míg ők kissé kótyagosan pakolásztak, én szó nélkül felkeltem az ágyamból és anélkül, hogy bármi jelét is adtam volna annak, hogy észrevettem őket, kihúztam a bőröndömből néhány ruhát és a fürdőbe mentem vele. Lezuhanyoztam és felvettem a kiválasztott darabokat; egy halványsárga pólót és egy világos színű csőfarmert. Amint a tükörbe néztem, megint teljesen elképedtem a hajamtól… tegnap még rövidebb volt! Ma már legalább plusz két centivel lett hosszabb, mint tegnap este volt. Megbotránkozva az ujjam közé csippentettem egy tincset; mintha erősebb és vörösebb lett volna, mint néhány héttel ezelőtt volt. Úgy látszik, angyal mivoltom nem csak a képességeimben mutatkozik meg, hanem a külsőmben is. Ahogy szemügyre vettem magam a tükörben, ezt meglepetten nyugtáztam. A bőröm selymesebb és néhány árnyalattal fehérebb volt, mint mikor búcsút intettem a Kaliforniai napsütésnek, míg a hajam is nőtt, erősebb és élénkebb lett. Az arcom valahogy megszépült, a vonásaim ellágyultak, az alakom jobb lett és talán néhány centivel magasabb lettem… de a legnagyobb változás a szemem volt. Ismerős az a bizonyos zöld szín, ami akkor jelenik meg, mikor a nap átsüt a faleveleken? A szemem pont ilyen volt, csak százszor szebb és vibrálóbb.

Hogyhogy eddig nem vettem észre? Lehet, hogy az összhatás ma éjszaka alatt teljesedett ki? Mindegy is, nem ezzel kell foglalkoznom… Meg kell terveznem a szökésem. De hogyan? Először is ki kéne hallgatnom Mark és Jack beszélgetéseit. Igen, ez jó ötlet.

Kimentem a fürdőből és lehuppantam az ágyra.

- Na, indulunk? – kérdeztem semleges hangon.

- Hát persze, kisasszony – vetette oda Jack.

- Menjünk le – javasolta Mark és felvette a bőröndömet.

A jelenet, ijesztően emlékeztetett a repülőgép- leszállásom utáni órákra… gyorsan kiürítettem a fejemből ezeket a gondolatokat és Mark mellett lépkedve, kimentem a szállodából és beültem hátra. Alig vártam, hogy akcióba léphessek. A legnagyobb meglepetésemre Mark beszállt mellém.

- Beszélnünk kell – nézett rám hosszú szempillái mögül. Igyekeztem nem megremegni. Aztán észrevettem valamit.

- Barna a szemed – lepődtem meg.

- Az, de ez mellékes – legyintett.

Nem tudtam, mit szóljak ehhez. Ha én változom az angyali származásom miatt, akkor ő miért? Mert csatlakozott a bukottakhoz…? Mondjuk így egyértelműbben szexisebb volt.

- Akkor? Nem igazán vagyok rád kíváncsi Mark…

- Ezt én is mondhatnám! – emelte fel a hangját. – Azért hozlak el, hogy együtt lehessünk, erre te… te…

- Szerinted önszántamból csókoltam meg azt a nimfomániás szemétládát? – ráztam a fejem hitetlenül.

- Miért, nem? – túrt bele Mark a hajába.

- Nem! Képzeld, nem!

- Akkor mégis…

- Tudod mit, Mark? – vágtam közbe. – Belefáradtam abba, hogy próbáljalak megmenteni… úgyhogy mostantól azt csinálsz, amit akarsz. Mert túlléptem rajtad!

Mark – most már barna – szemei engem fürkésztek.

- Ezt nem hiszem el – sziszegte.

- Jobb, ha hozzászoksz – sziszegtem vissza.

Jack hamarosan beszállt.

- Öveket bekötni.

- Na jó, ha már a beszélgetésekről van szó, szerintem nekünk is meg kéne ejteni egyet, ha nem bánjátok – sóhajtottam. – Nem hiszem, hogy az, hogy Sizzling- be küldtek, a véletlen műve volt és van egy olyan sejtésem, hogy ez az egész előre meg volt tervezve.

- Nem vagy hülye, széplány. De hát ezt már eddig is tudtuk.

- Akkor el is mondanátok? – csattantam fel.

- Kérdezz…

Átgondoltam a fejemben kavargó kérdések többségét, de végül nem a legegyszerűbbel, hanem a legfontosabbal kezdtem.

- Mi történt az angyalok háborúja után?

Először azt hittem Jack nem válaszol, de végül felsóhajtott és elkezdte a mondókáját.

- A háború után a bukottak, vagyis mi, elkezdtük keresni azt a bizonyos lányt, akiről a legenda szólt. A bukottaknak egész hálózata és kiépített rendszere van a világon, de ez nem rögtön alakult ki… ha emlékszel a történetre, akkor csak azelőtt lettünk bukottak, hogy a háború elkezdődött és a legendát aktiválták. Tehát ez csak idővel alakult ki. Tudod Joy, nem ez az első életed a földön… - a szívem hevesen dobogott és levert a víz, ahogy Jack- et hallgattam. Mark a kezemért nyúlt, de én elrántottam az enyémet. – Először a háború után bukkantunk rád. Hosszú barna hajad volt, a derekadig ért, és szürkéskék szemed. Megpróbáltunk egyszerűen átcsábítani, de te nemet mondtál és így, hát hátrálni kezdtél és elsodort egy tömeg… meghaltál. Rájöttünk, hogy keményebb módszerekhez kell folyamodnunk, ha azt akarjuk, hogy csatlakozz hozzánk. Ezután az ezernyolcszázas évek elején találtunk rád. Akkor már szőke voltál és barna szemű, az előző éned kifordított változata, persze, sajnos csak külsőleg. Mikor rád találtunk, már kötve voltál egy emberhez, akit védened kellett, csak éppen nem tudtál erről. Mikor ismét próbálkoztunk, te megint csak elutasítottál minket és mikor a védelmezettedet meggyilkolta egy zsoldos, te is meghaltál vele együtt, a kapocs miatt. Kezdtünk rájönni, hogy valamit ki kell találnunk, különben nem járunk sikerrel. Kell egy tégla, kell egy csavar, amivel elintézhetünk. És akkor eszünkbe jutott. Mikor újjászülettél, már szikrázó vörös hajad és zöld szemed volt, mint most. Rajtad kívül még négy lányt gyanúsítgattunk, hogy talán ő az, de végül rád esett a döntés és igazunk volt.

- De hát honnan…?

- Különlegesebb voltál, mint a többi gyerek, Joy. Gyorsabban futottál, az aurád ragyogó színű volt, hol arany, hol szivárványszínű, és láttad az angyalokat. Néhány bukottat, aki azért sétált el melletted, hogy teszteljen, te láttad őket, pedig egy átlag gyereknek nem kellett volna. Már csak meg kellett várnunk, hogy elég idős legyél ahhoz, hogy átverhessünk ezzel a huszonegyedik századi cserediák-programmal. Hogy ennek mi értelem van? Na, mindegy, sikerült átvernünk vele, és ezúttal nem futottunk ki az időből, mint legutóbb. A tudatalattid még nem választotta ki a védelmezettedet, ezért megtettük mi. Az, hogy Mark- hoz és Chris- hez kerültél, nem volt véletlen. A két fiú lelki állapota olyannyira sebzett és rossz volt, hogy a tudatalattid a megismerkedés pillanatában döntött, mindkettejüket választva. Így kezdtek szépen lassan kibontakozni a képességeid, de ez igen lassú folyamat, úgyhogy vigyáznunk kellett… hallottál már a félvérekről, ugye Joy? Hát persze, hogy hallottál. Tehát a mi egyik félvérünknek, aki a mi oldalunkon áll, képes manipulálni mások érzelmeit, mint ahogy Chris is képes egy-két dologra. Hát ő megteremtette köztetek ezt a szerelmet, ami által egymáshoz lettetek kötve. Ezzel mi kétszeres előnyhöz jutottunk; de megvédted őket, így nem haltál meg és zsarolni is tudtunk, mert te nem tudtál arról, hogy ha Chris vagy Mark meghal, te is velük halsz, vagy így vagy úgy, de hármatok sorsa meg van pecsételve. Miután egyre jobban próbálkoztál, nekünk eljött az időnk. Mark- ot elhívtuk egy helyre és elmondtuk neki mindezt. Hogy ha velünk jön, és segít átverni téged és a többi angyalt és barátodat, akkor veled lehet. Mindenesetre rettentő sok a bonyodalom és még sok mindennel kell számolnunk, de Mark bejött. Bukottá, vagyis inkább egy félvérré tettük, vérszerződéssel. Mikor eljött a harc, ő volt a titkos fegyverünk és be is vált. Most gondolom, arra vagy kíváncsi mi lesz ezután, és hogy ezt miért árulom el? Hát azért, mert szerintem a bukottakat fogod választani, ha megtudsz egy-két dolgot… Mark ide vagy oda, ez lesz a döntésed. Most akkor elmondom, mi lesz ezután. Hagyjuk még egy darabig, hogy Chris baba próbálkozzon, aztán elfogjuk őt és bezárjuk egy olyan helyre, ahol senki nem árthat neki, ezáltal neked és ő sem nekünk. Téged végigviszünk a világon, a bukottak hálózatán, hogy elhíreszteljük a diadalt, és felkészítünk téged a háborúra, és te döntesz.

Fogalmam sem volt, mit mondjak. Próbáltam valami közömbös arckifejezésbe csomagolni arcom, de ez sikertelennek bizonyult, mint az is, hogy megállítsam a hirtelen jött szédülésem vagy a karom remegését.

- De hát te akkor miért játszol velem?

- Joy, háromszáz évig téged hajkurászlak és csodálkozol, hogy rád mozdulok? – fojtott el egy mosolyt.

Mark felé pillantottam; kitartóan kémlelt ki az ablakon. 

- És Mark? Vele mi lesz?

- Joy, előbb-utóbb az irántad táplált érzelmei elvesznek, ha megszüntetjük ezt az érzelmi kapcsot. A vérszerződés felbomlik, Mark elmegy, és te végül mellettem kötsz ki, ez a napnál is világosabb.

- Ez nem igaz! – vágott közbe Mark hevesen.

Jack figyelemre sem méltatta.

- Most kezdesz igazán kiteljesedni Joy. És nekünk már csak egy félvér kislányra van szükségünk a halálbiztos győzelemhez. Ha a háború elkezdődik, békét kötünk az angyalokkal és visszatérünk a mennybe, új szabályokat hozva.

- Ez teljesen abszurd! – vágtam közbe sírós hangon. – Ez sosem történhet meg! Én soha nem segítek neked!

- Dehogyisnem, Joy – folytatta Jack. – Nem ismered a bukottakat.

- De igen! És amit eddig láttam belőlük, az nagyon nem tetszik!

- Ennél sokkal többek vagyunk! Ha neked a létezéseden múlna valami, te nem lennél kegyetlen és feszült csak egy icipicit is angyallány?

Összepréseltem ajkaim. Nem akartam megint bőgni.

És akkor Jack bekapcsolta a rádiót, időt hagyott gondolkodni. Csakhogy nem volt időm rá, mert meghallottam a számomra legkedvesebb hangot a világon, ami mentőövet dobott nekem, mikor fuldoklottam a kocsiban.

- Egy számot szeretnék kérni – hallottam a hangot.

A szívem a bordáimat döngette, a hasamban a pillangóknál erősebb szárnyasok verdestek, levert a víz és minden porcikám beleborzongott a tudatba…

- Szia, szia – mondta erre a rádió műsorvezetője. – Mond a neved!

- Chris Siblings.

Kis híján fölsikítottam. Nem tudtam nem mosolyogni, miközben Mark és Jack alig méltatta figyelemre a kis dobozt – számukra már minden eldőlt.

- Oké, Chris, kinek küldöd?

- Joy- nak.

A torkom kapart, és kiszaladt belőle egy aprócska nyögés.

- Mit üzensz neki?

- Hogy mosson be helyettem annak a két szemétládának, és megtalálom – mondta Chris elszántan, mosolygós hangon. – Csak tarts ki…

- Melyik szám legyen?

- A Train- től a Drive by.

Sosem hallottam még.

- Hmm… annyit még elárulsz, miért pont ezt a számot küldöd?

- Tudni fogja.

- Hát akkor, hölgyeim és uraim, érkezik a Drive by!

Felcsendült a szám. Tudtam, hogy ez lesz a kedvencem mind közül. Mintha csak rólunk írták volna…

Az utca másik oldalán,

Láttam egy rád hasonlító lányt.

Biztosan ilyen lehet a deja vu,

Azt gondoltam, hogy ez lehetetlen…

Most már átköltöztél nyugat LA- ba,

Vagy New York- ba vagy Santa Fa- ba,

Vagy bárhová ahol nem ütközhetünk egymásba.

De az az este…

Többet jelentett nekem, mint gondolnád!

Nem hagylak el, mert közben végig

Rád gondoltam.

Túl voltam terhelve.

És őszintén szólva meg voltam rémülve, mint a fene,

Mert rájöttem, hogy beléd vagyok esve!

Ó, esküszöm, hogy ott leszek melletted,

Ez nem egy egyéjszakás kaland!!

A szám végig ment, egy-két helyen ismerős volt a helyzet, egy-két helyen nevettem…

Azt mondják egy jó szám után kell egy kis csend, hogy egy darabig még ott szóljon a fejedben. Ez pont egy olyan szám volt.

Se Jack, se Mark nem akarta kikapcsolni a rádiót, szerintem úgy voltak vele, hogy ezután a beszélgetés után minek?

- Mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy a bukottakat választom? – kérdeztem.

- Hogy ezzel mit választasz? Hát… na jó, először is hogy képzeled el a bukottak világát? – Jack elfojtott egy mosolyt.

- Öhm… gyilkosságok, eszeveszett bulik, maffia… - soroltam.

Jack félbeszakítva a monológom, felnevetett.

- Aha, hát persze… csakis – nevetett.

De mielőtt tovább folytathattuk volna a párbeszédet, a kocsi lefékezett és egy izmos pasas rántotta fel az ajtót…

Hivatalos főblog

Sziasztok! :) Mivel ezen a blogon vagyok és foglalkozom a legtöbbet és ezen kívül még rengeteg van, hát akkor most ezt kinyilvánítom főblognak :) Szóval hetente, egy nappal a friss után, felrakok egy ilyen kis összefoglalót, hogy melyiken mi van, satöbbi... ;)

Őrangyalom:
Na szóval, összehoztam egy "Blogjaim" menüpontot, ahol azokat a blogokat láthatjátok, amikkel egy percnél többet foglalkoztam :) Ott majd be lesznek rakva a blogok fejezeteinek linkjei, úgyhogy innen is bármikor olvashatjátok, ha szeretnétek. A friss- t holnap fogom felrakni, hogy ez a bejegyzés ne vesszen el mögötte, mert szerintem akkor nem nagyon nézi majd meg senki :D


Diamond eyes:
Az új fejezetet most raktam fel, nemrég, úgyhogy abból nem hiszem, hogy lesz friss, bár ki tudja :) De csináltam két új menüpontot. Az egyiken a fejléceket (amiből van egy új, bár nem tudom, nektek mennyire tetszik) és a bennereket (az egyiket Mesétől kaptam, szóval köszi Mese), a másikon a képeket nézhetitek meg a szereplőkről.


Samantha Sewell feljegyzései:
Nemrég raktam fel a harmadik fejit, ma kerül fel a negyedik :) Gabriela Fisher- től pedig megkaptam az oldal hivatalos fejlécét, azt megnézhetitek az oldalon.

A családi titok:
Felraktam az ötödik fejit, és bocsi, hogy annyit késtem ://

Halálfalók hálójában:
Ez a blog még nincs a menüpontban, most nyitottam meg. A nevéből úgy ki is derül, hogy  Harry Potter fanfic. és elég fura, szóval olyan kifejezetten Lexy- s :D Ha akarjátok, nézzétek meg és katt a címre. A fejléc kész van, a dizájn annyira még nem és az első feji is még csak készülőben, de ha akartok, benézhettek.

Teen Diary:
Ma fel lesz rakva két film és egy sorozat véleményezés, plusz kritika a Derp meg Lö, meg az ilyesmi képregényekből (értsd: Trollface)



A többin egyenlőre még semmi, de azért igyekszem!
Puszi: Lexy ;)

2. rész - Ötödik fejezet

Sziasztok!

Ezer bocsi a késésért :) Tudom, tudom... de az én drága egyetlen kutyám elrágta az internet kábelt és idáig nem volt net :(  Szóval mikor (ma este) lett net, annyi dolgom volt, hogy csak most jutott rá időm, hogy kitegyem :S

Bocsi!

Jó szórakozást :D

Lexy

Második rész - Az áruló

5. Biztos talaj/ Ötletek

Ötödik fejezet – Biztos talaj/ Az első nyom

/Joy/

Bezárkóztam a fürdőszobába és megengedtem a csapot. Végigcsúsztam a csempén, le a földre és zokogni kezdtem. Túl sok ez nekem, már nem hiszem, hogy egy hajszálnál több választana el a lelki összeomlástól… mert tudjátok milyen az, nem?

Csak a rossz jutott eszembe, ott a fürdőben. Hogy meg fogok halni, vagy így vagy úgy, ha már nem kellek a bukottaknak, elhallgattatnak valahogy. Hogy Mark- ot mennyire megbántottam, akármit is tett, ezt nem érdemelte volna meg, és ha én elbukok, ő is meghal. Hogy senki sem ment meg, örökre elvesztettem Chris- t… Hogy soha többé nem látom a családom… Hogy angyal leszek, angyal, aki nem öregszik, úgy, mint Dan és soha többé nem láthatja a szeretteit. Ez, amit még annyi ideig sikerült elnyomnom magamnak, az egész helyzet súlya, most elemi erővel tört felszínre és annyira zokogtam tőle, hogy nem kaptam levegőt.

Nincs többé iskola, nincsenek többé unalmas órák, nincs Samara és Troy, vagy a kaliforniai barátnőim, nincs többé családom, nincs többé senkim… csak Mark, aki miattam fog meghalni.

Hihetetlen, hogy még ezt is magadra kened! Mark kereste a bajt, hagyd már abba az önostorozást!

- Értem tette – suttogtam hüppögve, de még én sem hallottam a vízcsobogástól.

Azt hittem ez nem mentség. Szedd már össze magad, Joy! Állj fel és mosd meg az arcod, aztán nyomás kifelé!

Nem, nem tudom megtenni. Most az egyszer nem akarom magamba fojtani és nem gondolni rá! Elég volt! Nem bírom tovább… felhúztam és átkaroltam a térdem, ahogy akkor, mikor kicsi voltam. De a könnyeim nem akartak elapadni; túl sokáig tartottam vissza őket. A kocsiban való sírás ehhez képest csak egy kis csuklás volt…

Aztán eszembe jutott a zene. Mit is mondott a tanárom? Hogy a zene gyógyít? Igen, valami ilyesmi, de még régen… állítólag egy lelki beteg kisfiút, aki évek óta úgy viselkedett, mint akinek nincsenek érzékei. Úgy vették rá, hogy valami normális emberi reakciót váltsanak ki belőle, hogy rátettek egy fülhallgatót és bekapcsolták az idei slágerlistákat. És működött! A kisfiú, aki évekig nem szólalt meg, most dúdolgatni kezdett és a ritmusra mozgott. Hát akkor én miért ne próbálnám meg?

Claude Kelly- nek van egy jó száma, nemrég hallottam idefelé a rádióban. A címe I hate love, erre viszont pontosan emlékszem. Hogy is kezdődött…?

Utálom a reggeleket,

Mert tudom, mit rontunk el.

Felkelsz, zuhanyzol, és

Azonnal elhagysz.

Összegömbölyödtem a földön és próbáltam kitalálni, hogy van tovább. Egy fokkal jobban lettem, de alig egy kicsit. Még mindig fájt, még mindig elviselhetetlenül tépdeste cafatokra a szívem. Chris valami ilyesmit érzett, mikor megtudta, hogy állítólag miatta mentek szét a szülei? Hogy miatta történt minden? Persze azért nem teljesen, de szerinte igen. Ha ezt érezte, akkor most hatalmasat nőtt a szemembe, hogy máig képes viccelődni minden nap… Eszembe jutott a következő néhány sor.

Ezek a hangok olyan önzőek.

Nem tehetek róla, de gondolom,

Hogy ha tudtad volna, hogy mennyire

Szükségem van rád, maradtál volna.

Fennhangon énekeltem és ez valahogy feltöltötte az egész testem, ahogy kijöttek belőlem a hangok. Egyre hangosabb voltam, talán már elnyomtam a csapot.

Utálom a búcsúkat.

Utálom ezeket a könnyeket a szememben!

Utálom magam mindig, ahogy irántad érzek!

A hangok teljesen feltöltöttek, boldognak éreztem magam tőle. Hevesen dobogott a szívem és valahol a sírás és a nevetés határán voltam. A tanáromnak igaza volt a zene tényleg gyógyít…

Elég volt!

Elegem van abból, hogy, azt kívánom,

Bárcsak minden nap, minden este itt lennél.

A sorok ezután maguktól jöttek, mintha életem minden egyes napján legalább százszor meghallgattam volna.

Ez túl sok!

Utálom a szerelmet…

Utálom a szerelmet!

Utálom a telefonhívásaidat.

Felálltam a földről, megmostam az arcom és elzártam a csapot.

A nap közepén…

Mert mind csak arra emlékeztet, hogy

A szerelmem távol van.

Ez kerget őrületbe.

Megengedtem magamnak egy mosolyt. Mit is olvastam valamikor egy közösségi oldalon? „Mosolyogj minden nap öt percet, és egy idő után magától menni fog!”

Mert szükségem van rá,

Hogy itt légy.

Tudom neked nehéz megérteni, mikor azt mondom:

Utálom a búcsúkat!

Utálom ezeket a könnyeket a szememben!

Utálom magam mindig, ahogy irántad érzek!

Elég volt!

A kilincsre tettem a kezem, de még nem akartam kinyitni.

Elegem van abból, hogy azt kívánom,

Bárcsak minden nap, minden este itt lennél velem.

Ez túl sok.

Utálom a szerelmet.

Nem akarom egyedül érezni magam, de nem tehetek ellene.

Mindig kisétálsz azon az ajtón…

Kezdesz hiányozni, de nem tehetek róla, nem.

Bárcsak ne lett volna ennyire szükségem rád, nem tehetek róla.

De szeretem az érzést, mikor megérintesz.

Utálom a búcsúkat!

Utálom ezeket a könnyeket a szememben!

Utálom magam mindig, ahogy irántad érzek!

Elég volt.

Elegem van abból, hogy azt kívánom,

Bárcsak minden nap, minden este itt lennél velem.

Ez túl sok!

Utálom a búcsúkat!

Utálom ezeket a könnyeket a szememben!

Utálom magam mindig, ahogy irántad érzek!

Elég volt!

Elegem van abból, hogy azt kívánom,

Bárcsak minden nap, minden este itt lennél velem.

Ez túl sok!

Utálom a szerelmet…

Utálom a szerelmet!

Lenyomtam a kilincset és kiléptem. Jack az ágy végében ült sután vigyorogva, míg Mark a falnak dőlve ült, ahogy nemrég én a mosdóban. Valószínűleg most hallgatta meg a „Joy-Jack” szerelmi történetet…

Odaléptem Jack- hez és minden erőmet és önbecsülésemet összekaparva, pofon vágtam. Milyen jólesett! Jack hitetlenkedve szorította a kezét az arcára.

- Megbeszéltünk valamit! – sziszegte.

- Te csak ne fenyegess engem többé, megértetted? – támaszkodtam mellé, hogy az arcunk csak néhány centire legyen egymástól. – Ha még egyszer megpróbálod, nem ajánlom, hogy élve kikerülsz belőle!

Jack köpni-nyelni nem tudott az első néhány másodpercben, aztán a meglepettsége átváltott dühbe.

- Tévedtem, nem vagy valami okos, széplány. Most pedig szépen megcsókolsz, mielőtt olyat teszek, amit mindketten megbánunk! – a szemei szikrákat szórtak.

- Inkább nem mondanám, mit csókolok meg helyetted, Jack…

Mark meglepetten ült a szoba másik végében, mint egy kisfiú, akinek a szülei veszekednek, és ő nem tudja, mit reagáljon. Ez, ha belegondolok, ez nem is annyira áll messze az igazságtól…

- Joy, mondd, te teljesen sötét vagy?! – ordított rám.

- Nem vagyok a bábod, hogy játssz velem és képzeld, belém is szorult még egy kevés önbecsülés, úgyhogy nem fogom hagyni, hogy úgy bánj velem, mint egy jött ment kis ribanccal!

Jack dühösen megfordult és az ágyára dobta magát. Nem akart rám nézni.

- Tudod mit jelent, ha egy beszélgetésnél nem nézel a másik szemébe? Kellemetlen, zavarba ejtő számodra ez a társalgás és tudod mit, Jack? Remélem, hogy így van!

A fiú dühösen fordult felém.

- Ennek súlyos következményei lesznek, Joy! Akár most rögtön…

Akkor értette meg egy részem, mikor látta Jack szemében azt a fura csillogást. Átvert engem.

- Tudom, hogy nem te vagy itt a nagy góré, Jack. Te csak egy eszköz vagy, aki maximum azt döntheti el Mark- al kapcsolatban, hogy milyen szendvicset vegyen neki a benzinkúton!

- Fogd be észlány! – sziszegte.

- És még valami; ha még egyszer, csak egy ujjal is hozzám mersz érni, nem állok jót magamért – a lámpához mentem és egy laza mozdulattal lekapcsoltam, majd az ágyamhoz botorkáltam és a fejemre húztam a takarót.

Mosolyogtam.

Büszke voltam magamra.

/Chris/

Az idő kezdett egyre melegebb lenni, ahogy befelé haladtunk, az állam nyugati része felé. Még mindig nyugtalanított a gondolat, hogy Mark egy áruló, és Joy ott van vele egyedül, ráadásul velük van Jack.

Ha eszembe jutott, mi lehetett annak az egyoldalú beszélgetésnek a vége, rögtön szorosabban fogtam a kormányt. Ha ez így megy tovább, nem fogja túlélni, mire Las Vegasba érünk. Persze, ha odaérünk egyáltalán…

Lassacskán elértük New York- ot, úgyhogy a hangulat felpörgött egy kicsit, már ha ezt annak lehet nevezni. Miután kezdtünk éhesek lenni, vettünk egy hot-dogot és benyomtuk azt. Egy idő után Dan elkezdett furcsán viselkedni, olyan… olyan volt, mint akinek most gázolták halálra a kiskutyáját

- Minden oké, Dan?

Dan bácsi felkapta a fejét, úgy nézett ki, mint akit most szakítottak félbe, miközben az élet nagy dolgain gondolkodik. Mondjuk a kiskutyákon.

- Caroline itt lakott, New York- ban – suttogta.

Ó, a szöszi.

- Sajnálom.

Dan vállat vont.

- Egy idő után könnyebb lesz.

Színtiszta hazugság.

- Ha te mondod.

Ezután egy kicsit hanyagoltuk a kényes témákat és megpróbáltuk kikövetkeztetni, hol lehetnek a mi kis puszipajtásaink.

- Biztos meg kellett szállniuk egy hotelben egy idő után. Még, ha felváltva vezetnek is, a tóba zuhanó kocsi túlélése kifáraszthatta őket rendesen.

A gyomrom görcsbe rándult. Nem akartam a tóra gondolni.

- Szóval szerinted valamelyik hotelben vannak?

- Igen. Gondolkozzunk egy kicsit logikusan… ha ők egész éjszaka ott voltak, akkor máris beértük őket. Már csak azt kell kitalálnunk, melyik hotelben vannak és akkor most vagy teljesen jó nyomon vagyunk vagy nem.

Elgondolkodtam.

- Nem hiszem, hogy olyan jó, ötcsillagos hotelbe mentek volna, az feltűnő lenne… valami kissebben lehetnek.

Dan bólintott.

- Hát akkor jöhet a városnézés, a legközelebbi hotelhez odaérünk úgy… egy óra alatt – mondtam, aztán rátapostam a gázra. – Legyen fél.