X-mas ^^

Sziasztok! :) Így utólag boldog karácsonyt mindenkinek, mert ahogy láttam, egy ilyen bejegyzést muszáj kitenni, ha tetszik, ha nem. Köszönöm, hogy számíthattam rátok (olvasókra, kommentelőkre) ebben az évben is :") Sokat jelentett.

Egyre jobban úgy érzem, hogy a Blogspot egy nagy "írópalánta-család" és ez olyan jó :") <3 

Hát akkor még egyszer boldog karácsonyt mindenkinek! ^^

Ui: Gondoltam megosztok veletek valamit, ami engem nagyon meghatott. Karácsonyra kaptam egy olyan nyakláncot, ami a történettel kapcsolatos és nagyon megszerettem <3 Egy nyaklánc, van rajta egy angyalszárny, egy szív meg egy kulcs. Szerintem bele is írom a történetbe.

xoxo
Lexy

Új blog

Igen, már megint egy új blog. Amit igazából, csak egy barátom miatt alapítottam meg! Bővebben: http://battleoftheelements-lexy.blogspot.hu/

2. rész - Tizenharmadik fejezet

Sziasztok! Gondoltam télapóra is hozok nektek egy fejit, és pont kapóra jön a dolog, mert a történetben is valahol most vagyunk az ünnepek körül :) Na akkor a szokásos bocsánatkérésem is megeresztem, mert már körülbelül másfél hónapja nem hoztam új fejezetet. Szóval bocsánat. És ugye megint kitérek arra, hogy nem is olvastam és kommenteltem semmit. Ezt most kivételesen meg is indoklom; áldozata lettem a Facebooknak. Konkrétan 5-6 órán keresztül csinálom a semmit és ez mostantól be lesz fejezve, hozni fogom a heti adagot. Hát akkor jó szórakozást, hamarosan jövök a többi blogon is ;) 
Ui: Hallottatok már az Ask-ról? :) Kitettem az oldalra, úgyhogy kérdezzetek bátran, bármit. Például, hogy mikor lesz friss, meg satöbbi, ami eszetekbe jut, csak tudjátok, hogy ha érdekel valami, válaszolok rá :)
Uui: Nagyon köszönöm a folyamatos komizóknak, hogy még számíthatok rájuk :)

2. rész - Az áruló

Tizenharmadik fejezet - Ajánlat

13. Újra úton

/JOY/

A jeges szél ezernyi apró tűszúrással a bőrömön jelezte, hogy jelen van. Sikítani akartam, de a hangom valahol elveszett ebben az őrült, veszélyekkel teli világban. Az érzelmek kifolytak a kezeim közül - ez volt az a pont, ahol már nem volt mit mondani. Vesztettem. Sosem a titkokkal volt bajom, csak a hazugságokkal és hogy nem lehet saját döntésem. Mindig mások irányították az életem és ebből már rohadtul elegem volt. Mindent elvettek tőlem, ami fontos volt és most végeztem.
Megkeményedett tekintettel néztem szembe a széllel, és az elállt. Eloszlattam a ködöt és megvilágítottam az utat magam előtt. Nem számít semmi, ezt végig fogom csinálni és mindent visszaszerzek. Mindent.

1 órával ezelőtt...

Valaki megrázta a vállamat. Mormogva fejeztem ki a nemtetszésem, de az illető nem akarta abbahagyni, úgyhogy kelletlenül kinyitottam a szemem. Hát persze, hogy pont az a szürke acélszem meredt rám, akit most mellőzni akartam egy darabig. Dühösen kibújtam a takaró alól - Chris még aludt, óvatosan kellett - és megragadva a karját vonszoltam kifelé a szobából.
- Mit akarsz, Jack? - túrtam bele a hajamba. - Egyáltalán hogy jöttél be?
Elmosolyodott és meglóbált előttem egy kulcsot.
- Ugyan, ne nézz már hülyének. Szerinted nincs pótkulcsom minden szobához ebben a lakosztályban? - forgatta meg a szemét. - Egyébként bocs, hogy ilyen korán felkeltettelek, de beszélnünk kell.
Álmosan pislákoltam egy kicsit, aztán sóhajtva bólintottam olyan "úgysem szabadulhatok" stílusban. Tartott egy darabig, amíg megtaláltam a bőröndömet és kihalásztam belőle egy-két olyan ruhát, amit felvehettem egy szállodába.
- Tíz perc múlva itt leszek - mondtam és bezárkóztam a mosdóba. Aztán egy kis gondolkodás után a kulcsot belenyomtam a zárba.
- Ez azért elég sértő - hallottam kintről.
Küzdöttem a kísértéssel, hogy ne nevessem el magam. Aztán szépen elkészültem. A hajam felfogtam egy copfba, felvettem egy krémszínű pulcsit és egy csőfarmert, egy lapos talpú cipőt, és már meg is voltam. Mikor kijöttem, Jack egy fotelban ült és rám várt.
- Na, mehetünk is.
Nagyon hülyén éreztem magam a kialakult helyzet miatt és inkább próbáltam nem mutatni. Egyre csak azon görcsöltem, hogy mekkora melodráma volt ez az egész elrablás, holott a lelkem mélyén féltem tőle, hogy Jack újra eljátssza. Ő viszont magabiztosan ment előre.
- Miről szeretnél beszélgetni? - kérdeztem, mikor beléptünk a lakosztályukba.
Az üvöltő zene, a pizzás dobozok és üres piás üvegek voltak az emléklapok róla, hogy mi lehetett itt tegnap. Jack látta a megilletődött arcom, amikor elhaladtunk egy bugyikupac mellett...
- Ha érdekel, nem én voltam vele - vigyorgott.
- Tök mindegy, a te dolgod, nem érdekel - morogtam, mert erről aztán tényleg nem akartam tudni. Elképzelve Alisont és Jacket, ahogy a szoba másik felében hancúroznak a maguk durva módján... brrr, a hideg kirázott tőle.
Jack egy szobába vezetett, ahol csak egy egyszerű bőrkanapé volt. Előre megszólaltak a vészcsengők a fejemben, igyekeztem nem hallgatni rájuk és nem figyelni az árulkodó jelekre, miszerint Jack ügyködik valamin. Le akartam zárni ezt az egész angyalos dolgot egyszer s mindenkorra.
Nagy levegőt véve lehuppantam a kanapé egyik végébe és meg sem próbáltam leplezni, mennyire felbosszantott az egész helyzet. Becsukta az ajtót és mellém telepedett.
- Emlékszel még, hogy miért vagy Chrisbe és Márkba is szerelmes?
Elakadt a lélegzetem.
- Az érzéseim valódiak...
- Biztos vagy ebben? Mert már nincs szükségünk Chrisre és Markra, a varázslatot is levehetjük az érzéseidről, így majd meglátjuk, mit is érzel valójában.
Annak ellenére, hogy biztos voltam az érzéseimben, a szívem kalapálni kezdett.
- Nem ijedek meg ettől a baromságtól. Szeretem Christ, és ezen nem változtat semmi!
Jack homlokán bosszús ráncok jelentek meg.
- Vedd le rólam ezt a hamis baromságot és hagyj békén - végleg!
Elpattant az a bizonyos húr. Jack szürke szemei villámokat szórtak, képtelenül meredt rám, és robbant. A vállaimnál fogva a kanapéra döntött és idegesen nézett a szemembe. Mozdulni nem tudtam se a döbbenettől, se attól, hogy egy Vasember nekem feszült.
- Engedj el - tértem magamhoz és ficánkolni kezdtem.
- Értsd már meg, hozzám tartozol! Semmi közöd ahhoz a baromhoz, aki csak egy eszköz volt ebben az egészben! Te vagy a Kiválasztott, évszázadok óta megállás nélkül kereslek, hogy végre beteljesüljön az a rohadt legenda, és biztonságban lehess.... te meg... te meg ezzel a rohadékkal összeszűröd a levet, miközben még csak nem is szereted - sziszegte.
A szavai apró kis pofonok voltak. Kés forgott a gyomromban - de az is lehet, hogy Jack nehezedett rám túlságosan - és úgy éreztem a szívem ezernyi darabra esik szét. Képtelenül meredtem rá, olyan tipikus "ezt nem mondhatta komolyan" nézéssel. Hogy szeressen engem? Lehetetlen.
- Szállj le rólam!
Már megint úgy éreztem, az életemet mindenki irányítja, csak én nem. Kit hibáztassak? Az angyalokat? Jacket? Vagy mégis kit?! Behunytam a szemem. Ezerfelé szakított mindenki, de senki nem kérdezte, hogy Én mit akarok. Ugyan, már választottak, döntöttek helyettem. Beharaptam az alsó ajkam.
- Szállj már le rólam - vékonyodott el a hangom. Sikerült meginognom.
Jack ez egyszer hallgatott rám, és ismét ülőhelyzetben volt.
- Idd meg ezt. Az egészet - nyomott a kezembe egy üvegfiolát. Benne fekete, sűrű folyadék. Sóhajtva vettem  ki belőle a dugót és hajtottam le egyszerre. Azonnal meg is szédültem, a gyomrom bukfencezett, a végtagjaim  szét akartak hullani.
- Joy?
Aztán hirtelen elmúlt. Kétségbeesetten kaptam a gondolat után: Chris, Chris, Chris... A harag és a csalódottság könnyei folytak végig az arcomon. Most akkor mi van?! El akartam tűnni innen, elhúzni a fenébe...
Jack kezét éreztem a karomon, ahogy próbál megnyugtatni, de ellöktem magamtól. A tervem már kibontakozott a szemeim előtt. Felpattantam és kifutottam a szobából, ki a lakosztályból és a szállodából.
Joy Twins vagyok és nincs semmim. Nem veszíthetek semmit.
És amint elmondtam az angyaloknak, hogy milyen döntést hoztam, végzek magammal.

2. rész - Tizenkettedik fejezet

Ezer éve nem volt friss, amit egyébként őszintén sajnálok. A suli, meg úgy egyébként minden mellett semmire nincs időm, esténként konkrétan beesek az ágyba, és van, hogy aludni sem tudok - mostanában alig pihenek, így mikor lenne időm írni, akkor kedvem nincsen hozzá, helyette valami agyzsibbasztó dolgot csinálok. Ez egyébként elég szomorú, de úgy képtelen vagyok írni, hogy nincs kedvem. Az ihlettel soha nem volt bajom, a kedvemmel annál inkább. Mindenesetre Joy és Chris a kedvemmel együtt vissza tértek a Welness Hétvégéjükről, úgyhogy jó olvasást mindenkinek :)

Ha valaki a többit is olvassa, akkor a Sammy Sewell Feljegyzésein, A családi titkon, és a Diamond eyes- on is nemsokára lesz friss! 

2. Rész - Az áruló

Tizenkettedik fejezet - Terv

 Tizenkettedik fejezet – Las Vegas

/JOY/

Mintha ezer apró kis tűzijáték robbant volna fel a gyomromban. Ahogy tudatosult bennem Chris jelenléte, a világ megszűnt létezni körülöttünk. Mindent megtettem, hogy ne kelljen ennek a fordulatnak a hátrányára gondolnom…

Gyenge vagyok – hasított belém a felismerés.

Gyenge vagyok, mert hagyom, hogy az érzelmeim befolyásoljanak. Mindig is ez volt a baj. Ha nem ragaszkodom annyira, ha nem vagyok ennyire makacs, talán ez az egész már rég megoldódott volna.

Ez ahhoz túl bonyolult.

A dolog közel sem ilyen egyszerű, ezt elismerem. De megkönnyíthettem volna.

Samara és Troy csapzottan álldogált mellettünk, zavartan és kissé ijedten toporogtak az eseményekre várva. Ahogy megláttam a barátnőm felfogott hirtelenszőke haját és a macis pólóját, képtelen voltam nem mosolyogni. Elhúzódtam Chris- től és Samara nyakába vetettem magam. Mélyen beszívtam a rágógumis parfümjét és az eper illatú samponját. A sok szállodai olcsó sampon után megkönnyebbülés volt valami ilyesmit érezni.

Mikor elengedtem, Samara rám mosolygott.

-         Nem is tudod, mennyire hiányoztál – nézett rám hatalmas, kék szemeivel. Ezek a szemek arra emlékeztettek, amikor még minden rendben volt. Elszorult szívvel léptem oda Troy- hoz. Tudtam, hogy ő nem épp egy érzelmes, ölelgetős típus, de mielőtt bármit mondhattam volna, ő ölelt át engem.

Behunytam a szemem. Troy- nak régi könyv és újruha illata volt. Ez is nagyon hiányzott már. Rágó-eper, könyv… és persze az Oldspice – sandítottam Chris- re, és elengedtem Troy- t.

-         Mi a terved? – kérdezte, miközben mellém lépett és átkarolt.

-         A kocsiban elmondom – suttogtam, mert Jack és Alison felénk indult.

Utóbbi prüszkölve, és hisztisen; előbbi jeges elégedettséggel az arcán. Kirázott a hideg Jack- től. Az elégedettsége, a hűvössége… de a legijesztőbb a szemében volt. Mindennel azt sugallta felém: Te az enyém vagy! 

Chris még erősebben húzott magához, én meg ráhajtottam a fejem a vállára. Kizárt, hogy bármi elválasszon minket. Többé már nem tud semmi.

-         Rendben, Joy – nézett a szemembe Jack. – Elfogadtuk a döntésed…

-         A magad nevében beszélj – szúrta közbe Alison.

-         … azzal a feltétellel, hogy senki nem befolyásolja a végleges eredényt.

Chris teste megfeszült.

-         Ezt pont te mondod? – vetette oda.

Ideiglenes fogva tartóm és mi egy pillanatig farkasszemet néztünk, aztán ezt megtörte az, hogy valaki szelíden összeborzolta a hajam.

-         Dan – ragyogott fel a szemem és őt is átöleltem.

-         Aggódtam érted – ölelt magához.

Valószínűleg azért nem vettem még észre, mert meghúzódott a háttérben. De most jó volt végre megszorongatni őt is egy kicsit. Mindenki itt volt, akit szerettem. Ez még több volt, mint amit kívántam…

-         Gyere, széplány – intett Jack és elindult a kocsija felé, Alisonnal a sarkában, aki kelletlenül követte.

-         Ne hívj többé így, ha nem akarod, hogy bemossak egyet, jó? – mondtam és beszálltam Chris kocsijának hátsó ülésére. Samara és Troy nemsokára követett.

Jack gonosz elégedettséggel meredt rám.

-         Majd mond el a pasidnak, milyen jó velem csókolózni – kacsintott rám és Alisonnal együtt vigyorogva beszállt a sajátjába.

Szuper, a dolgok nincsenek így is eléggé túlbonyolítva, még emiatt is magyarázkodnom kell.

-         Chris… - szólaltam meg, mikor ő és Dan is csatlakoztak hozzánk, és a kocsi beindult.

-         Nem haragszom rád, Joy – sóhajtotta.

-         Tessék? – lepődtem meg.

-         Magamtól is kitalálom, hogy rád cuppant. Megbízom benned – fordult hátra.

Rámosolyogtam.

-         Akkor jó. Köszönöm.

A csend körülbelül tíz másodpercig tartott – új rekord – aztán Dan megkérdezte, hogy mi is a tervem.

-         Úgy döntöttem, hogy a bukottakat ismét visszahozom a mennybe és ezentúl új szabályok lépnek érvénybe – ismertettem röviden.

-         Van ehhez joga? – fordult Chris Dan- hez.

-         Elvileg – suttogta meglepetten.

Elmosolyodtam és a két barátomra lestem.

-         Ha én elmondtam nektek, akkor Dan is együtt lehetne Caroline- al – jelentettem ki.

Dan mosolyogva nézett.

-         Tényleg készen állsz arra, amit a jóslat mond.

-         Pontosabban? – hunyorítottam.

-         A jóslat szerint megváltást hozol. Ahhoz képest milyen kislány voltál, mikor az egész kezdődött, mostanra már… felnőttél a feladathoz – mondta Dan.

Igen, felnőttem a feladathoz. De közben hibákat hibákra halmoztam, és mindenkit veszélyeztettem magam körül – ahogy most is. Viszont Dan- nek valamilyen szinten igaza van: felnőttem ezekhez a problémákhoz.

-         Hányszor csókolt meg? – kérdezte Chris, mikor befordultunk valahol.

-         Néhányszor – sóhajtottam. – De legalább már látom az ő nézőpontját.

Ezek után hagytuk az angyalokat, még Mark sem került szóba, pedig láttam Chris szemében, hogy rá akar kérdezni. Az alatt a pár óra alatt, amíg utaztunk megint az a társaság voltunk, akik suli után a kávézóban lógtak és az égvilágon nem volt semmi gondjuk az érettségin kívül. Pont erre volt szükségem, de szerintem a többieknek is. Most először láttam Samarát olyan életvidámnak, mint a harc előtt, Chris- nek és nekem hosszú idő óta először nem kellet semmit titkolnunk, még azt sem, hogy hivatalosan együtt vagyunk. Dan és én minden ok nélkül felidézhettük a gyerekkoromat, még Troy is megállás nélkül vigyorgott. Istenem, hogy hiányzott az, hogy nem csinálunk az égvilágon semmit!

Estefelé értünk a szállodába. Jack kivett két lakosztályt – végre egy kis kényelem a hotel szobák rugós ágyai után – és kelletlenül odaadta Dan- nek az egyik kulcsát.

-         Reggel pontban hétkor indulunk, addigra legyetek készen. Joy, a bőröndöd a kocsiban van – közölte Jack és oda dobta nekem a kulcsot. – Siess.

Dan és Troy ment ki végül a bőröndömért, de szerintem Chriséért is. Mi addig hárman felmentünk és lefoglaltunk egy-egy ágyat. Mindegyik külön szobában volt, úgyhogy virultunk rendesen. Már hiányzott egy kicsit az intim szféra; időtlen idők óta nem aludtam Chris- el.

-         Utálom ezeket a samponokat, amik itt vannak – morogtam.

-         Várj, adok  - nyúlt bele a zsebébe Samara és kihalászott egy minitubust.

Mosolyogva meredtem szőke barátnőmre, de kicsit sem voltam meglepve. Lehet, hogy Sammy tizennyolc éves kora ellenére olyan, mint egy kislány (lásd: mesefigurás pólók, ’eccavú’ dal csengőhang), de mi pont így szeretjük. Még akkor is, ha sampont hord a zsebében.

-         Köszi – vettem el a tubust és elvonultam az egyik fürdőbe. Sammy behozott nekem néhány ruhát, hogy válasszak belőle, miben akarok aludni és menni holnap. Megkönnyebbülés volt megszabadulni a véres ruháimtól. A döntésképtelenség következménye elkedvetlenített, de már megvolt a döntésem… adok a bukottaknak még egy esélyt. Ezentúl minden megváltozik.

Mikor a pizsimben – XXL- es fiúpóló és egy rövidgatya – bementem a szobámban, Chris már az ágyon fetrengett. A mosdót szétosztottuk fiúk-lányok részre, úgyhogy nem lepődtem meg, hogy itt találom. Mélyen beszívtam az Oldspice- t, miközben magához húzott.

-         De hiányzott ez – suttogtam, miközben összefont lábakkal, egymáshoz bújva elhelyezkedtünk.

-         Tudom.

Kalauz

Sziasztok! Hallottatok a Twilight Kalauzról? Az Alkonyatról szó szerint minden benne van. Úgy döntöttem, én is csinálok egy ilyen Kalauzt, hogy jobban megismerjem a saját történetem - meg persze ti is. De ehhez egy részben a segítségetekre lenne szükségem.
A történetet mindig úgy terveztem megírni, hogy először megcsinálom azt, amit felrakok a blogra. Aztán megírnám ezt a Kalauzt és végül a legjobb tudásom szerint megírnám újra a történetet, maximalista módon átdolgozva.
Ebbe a Kalauzba be szeretném tenni a ti kérdéseiteket az Őrangyalommal kapcsolatban, szóval ha vannak kérdéseitek a történettel, a megírásával vagy bármi hasonlóval kapcsolatban (minél több kérdés annál jobb) írjátok meg nekem kommentben :)
Köszi mindenkinek előre is.
 - Lexy

2. rész - Tizenegyedik fejezet

Sziasztok! Igyekeztem minél előbb hozni :D Jó olvasást és mindenképpen kérek komit, egy ilyen fordulópont után! :) Jó olvasást!

2. Rész - Az áruló

Tizenegyedik fejezet - Vér és döntés

Tizenegyedik fejezet – Vér és döntés

/CHRIS/

1 órával ezelőtt

Közel voltunk. És a kétes helyzet, hogy tudtam, bármikor összeomolhat minden, ellenére sikerült egy kis pozitív gondolkodást csempésznem magamba. Kizártam a körülöttem lévő társaságot, és a levegőben tapintható feszültséget; egy dologra koncentráltam: az útra.

Időközben az eső is eleredt, ami miatt kénytelen voltam lassítani. Káromkodtam egyet, mire Zoey rám szólt, hogy ne a gyerek előtt.

-         Bocsi – morogtam és próbáltam minél gyorsabban menni, aminek az lett a vége, hogy megcsúszott a kocsi és majdnem megpördültünk az úton.

Zoey és Lucy levegőt kapkodva, lefehéredve dermedtek meg a hátsó ülésen, Dan viszont szikrázó szemekkel fordult felém. Sosem láttam még ilyennek. Angyalok és démonok… juj, ez övön aluli volt. Ha démonok is vannak, én tuti kisétálok egy kamion elé… úgy, mint Mark. Megráztam a fejem – erre végképp nem akartam gondolni.

-         Tényleg jó lenne gyorsabban odaérni – sziszegte vörös fejjel. Juj, Dan bácsi bepipult – De azért nem ilyen gyorsan.

-         Sajnálom, oké? – vigyorogtam kényszeredetten.

Zoey előrehajolt. Megcsapott valami fura gyógynövény illat – ezt meg hol szedte össze? Ha a hugi is ilyet használ, akkor nagyban taszít majd mindenkit… muszáj a szárnyaim alá vennem.

-         Csak lassíts – sóhajtotta Zoey.

Oké. Akkor lassítok, hátha későn érünk oda! Dan mintha a gondolataimban olvasott volna.

-         Oda fogunk érni, feltéve, ha nem egy korházban kötünk ki – sóhajtotta. – Minden rendben lesz, Chris. Ne aggódj!

Persze. Mindig mindenki azt mondja, hogy minden rendben lesz. Eddig hányszor volt igazuk?

/JACK/

30 perccel ezelőtt

Joy annak ellenére, hogy milyen karcsú alkata van, rettenetesen nehéz volt. Most, hogy teljesen elvesztette az eszméletét és a teljes – ki tudja, talán ötven-hatvan – kilójával rám nehezedett, azért nehéz volt.

Elég nehéz volt hátrabicsaklott fejjel, falfehér arccal látni. Mintha halott lett volna… gyorsan beraktam a hátsó ülésre, és mikor láttam, hogy libabőrös a karja, valahogy sikerült ráadnom egy fekete pulcsit.

Hát akkor induljunk.

/SAMARA/

20 perccel ezelőtt

-         Itt megállunk, köszönjük – szólt Alison.

A kocsi megállt és Troy- al kiszálltunk. Hogy miért itt álltunk meg, azt nem tudom. Az országút kellős közepén, fákkal szegélyezett úton.

- Gyertek utánam – intett Alison és elindult a fák közé.

/CHRIS/

Most

Leparkoltam a Sam Hotel előtt, mikor megláttam, hogy kigördül egy kocsi a parkolóból. Ezernyi apró gondolat futott át a fejemen, aztán hirtelen beindítottam a kis aranyost és az előbbi kocsi után hajtottam.

Mi van, ha nem ők azok? Mi van, ha elkéstünk… megint?

A telefonom hirtelen vibrálni kezdett a zsebemben. Nem nagyon tudott érdekelni, egészen addig, amíg egy tompa hang meg nem szólalt a farmer anyagán keresztül.

-         Chris, lassíts vagy megölöm – hallatszott az ideges hang. Jack.

Egy belső kis szörnyeteg belül marcangolni kezdett. Menjek tovább vagy ne? Olyan hirtelen léptem rá a gázra, hogy szinte hallottam Lucy kis szívdobbanásait.

-         Chris… - próbálkozott Dan.

-         Csak blöffön – vágtam rá.

Már csak néhány centi és… a két kocsi összeütközött, és hallottam, ahogy egy kerék leereszt. Ne a mienk, ne a mienk, ne a mienk… de nem. A szerencse nekünk kedvezett.

Kiugrottam és szinte feltéptem a vezetés felüli ajtót. Jack- nek ideje sem volt reagálni, amikor nekilöktem a kocsinak és az öklöm odakoccant az állához. Dan gúnyosan vigyorgott, míg Zoey Lucy szeme elé tette a kezét.

-         Te rohadt szemétláda – ragadtam meg az ingét.

-         Hogy jutottatok át a rétegen? – morogta Jack.

-         A min?!

Elvigyorodott, mire még egy ütéssel letöröltem a képéről.

-         Dan, hozd Joy- t – sziszegtem.

Egy pillanatra farkasszemet néztünk Jack- el.

-         Nem fog menni. Amint eléritek a biztonsági rendszert, megölnek és visszahozzák Joy- t.

Zörgést hallottam, mire odakaptam a fejem.

-         Chris? Hogyan? – sikkantotta egy rikító szőke hajú lány. Hogy kerül ide Samara… és Troy?!

-         Ti meg mit…? – kezdtem, de ekkor Jack kiszökkent a szorításomból.

-         Nana, ugye nem maradtam le semmiről? – kérdezte egy lágy hang.

Alison belesuttogott a fülembe.

-         Hogy értetek ide ilyen hamar? És mit keres itt Samara meg Troy?

-         Kaptunk egy kis angyali segítséget, hogy úgy mondjam – húzódott el Ali. – Ők meg csak eszközök.

Jack rávetette magát Samarára.

-         Hasznos eszközök.

Troy azonnal mozdult, de Jack egy laza mozdulattal lelökte őt is a földre.

-         Kérem Joy- t vagy megölöm!

Ekkor valaki velőtrázóan felsikított. Joy tűnt fel a két kocsi között. Rengeteget változott, mióta utoljára láttam. A haja sokat nőtt, a szeme jobban fénylett és… az arcát rettenetes fájdalom torzította el.

A pulcsija furcsán nedves volt, Dan próbálta levenni, mikor rájöttünk, hogy a nedvesség vér…

-         Mit csináltál? – ordítottam, de közben le sem vettem a szemem Joy- ról.

-         Nem én! – vágta oda Jack. – A döntésképtelenség okozza! Ezért kell minél hamarabb meghoznia. Az őr és a bukott angyal között van, és ez felemészti a testét. Vagy képes lesz dönteni, vagy meghal.

Rámeredtem.

-         Nem, ez nem lehetséges.

És akkor Joy összeesett. Ott feküdt a földön. Élettelenül, csont fehér bőrrel. Meghalt. Vége van…

Aztán pislákolt párat és magához tért.

Odarohantam hozzá és felkapartam a földről. Az arcát a pólómba fúrta és némán sírni kezdett. Minden csupa vér volt.

-         Elmegyek veled, Jack – mondta erőtlenül. – De csak ha mindenki jön. Ígérem elmegyek.

Mindenki rámeredt.

- Van egy tervem – suttogta nekem rekedten, mikor Jack félrehívta Alisont. Aztán nehézkesen átölelt. – Nem is tudod mennyire hiányoztál.

2. rész - Tizedik fejezet

Sziasztok! :D Hát tudom, hogy ritkán hozok frisst, de én tényleg igyekszem! :/ Remélem a mostani fejezet azért kárpótolni fog :D Amúgy mindenkit megnyugtatnék: nem így van vége!!! Ha szoktatok nézni sorozatokat akkor tudjátok, hogy néha van olyan rész, hogy mutatnak egy jelenetet, és akkor 12 órával ezelőtt, blab blab blab hogy mi történt. Na ez is hasonló, csak egy írás formájában :) Hát akkor jó olvasást!

2. rész - Az áruló

Tizedik fejezet - Fordulópont

Tizedik fejezet – Fordulópont

/JOY/

Vannak olyan pillanatok egy ember életében, mikor már egy hajszálra van attól, hogy belezuhanjon a sötétségbe. Van, mikor végképp nincs remény és elnyelnek a problémáid, amiket képtelen voltál leküzdeni. Sejtelmed sincs, ez milyen érzés, amíg meg nem történik veled.

Álmosan pislákoltam, a testem könnyű volt. Túl könnyű. Éreztem, hogy a pupillám kitágul az erős fény ellenére és az íriszemből már csak egy halvány zöld sáv marad. Nedves anyag ért a bőrömhöz és fémes szag csapta meg az orrom. Vér.

/Samara/

12 órával ezelőtt

Unalmamban egy cellux csíkot kapargattam a padomon. Ha nem kötöm le magam vele, akkor ott helyben elalszok. Mióta Joy eltűnt, Troy minden órára feliratkozott, amim volt és mellém ült. De nem zavart… sőt, egy csepp biztonságérzetet is adott ebben az egészben.

Joy hiánya, és a fiúké is szívet tépő volt. Semmi nem volt teljes nélkülük, az életünk ugyanolyan szürke lett, mint a triójuk előtt volt. Nem beszélve arról, mennyire féltettem a barátnőmet.

Kissé elmerenghettem, mert arra kaptam fel a fejem, hogy csöngettek. Idegesen felálltam, mire finom, meleg kéz fogta meg az enyémet.

-         Jól vagy? – erőltetett mosolyt az arcára Troy.

-         Persze – mosolyodtam el én is a hatás kedvéért.

Lassan kiszállingóztunk a teremből. A hiányérzetem minden egyes lépéssel csak nőtt. Olyan volt, mintha… meghalt volna. Kirázott a hideg és erősen pislantottam néhányat.

-         Hé, sziasztok – lépett elénk Alison. Változott azóta, mióta Chrisék eltűntek. Elkezdte vasalni a haját, és kicsit vágatott is belőle. Valahogy sokkal összeszedettebb lett… sokkal másabb. Csak nem tudtam, hogy miben.

-         Szia – köszöntem suttogva. Troy is követte a példám, bár ő gyanakvóbban.

-         Hát akkor most vagy előadom a plasztik előszót, vagy szépen velem jöttök, ha nem akarjátok, hogy Joy baba pórul járjon… - mosolyodott el fagyosan.

Troy szemei megvillantak.

-         Te tudsz…

-         Az angyalokról? Ja, egy ideje – pislantott ártatlanul.

-          És mit…

-         Na jó, a Tuti Gimit most hagyjuk, oké? – türelmetlenkedett. – Kint vár minket egy kocsi. És vagy jöttök, vagy pápá Joy.

Troy- al összenéztünk.

-         Csapda – suttogta hangtalanul.

De nem érdekelt. Megindultam Alison után. Semmi más nem érdekelt, csak hogy Joy jól legyen.

/CHRIS/

2 órával ezelőtt

-         Ez a rohadt kocsi – szorítottam egyre erősebben a kormányt.

-         Chris, nyugodj meg – sóhajtotta Zoey.

Mindannyian feszültek voltunk. Zoey a pólója alját nyújtotta ki teljesen és előre-hátra dülöngélt. A kislánya és a jövője függött Joy- tól. Dan szótlanul meredt előre, kivételesen nem oltogatott. Úgy szerette Joy- t, mint a húgát. Én meg… hát, szegény kormány. Nekem mindenem Joy- tól függött. Lucy hátul az ajkát harapdálva átvette a felnőttek (muhahaha) hangulatát.

-         Nem fogunk időben odaérni.

-         Odaérünk!

/CHRIS/

most

Ott feküdt a földön. Élettelenül, csont fehér bőrrel. Meghalt. Vége van…

2. rész - Kilencedik fejezet

Sziasztok :D Bocsi a késésért, most, hogy suli van, nem nagyon tudok írni, de azért igyekszem. Na itt a friss, nem olyan hosszú, de több a semminél. Hát akkor jó olvasást :D

2. rész - Az áruló

Kilencedik fejezet - Telefonhívás

Kilencedik fejezet - Telefonhívás

/JOY/

Úgy éreztem, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. Szúrt a szemem a visszafojtott könnyektől, de nem akartam sírni. Attól csak még valóságosabb és fájdalmasabb lenne az egész. Minek kínozzam magam még jobban?

Az ágy végében ültem felhúzott térdekkel és egy gyerekes játékot játszottam. Ha áramszünet lesz, akkor Chris megtalál. Ha az a tücsök elugrik az ablakról, akkor minden rendben lesz. Ha bekopog valaki, mondjuk a szobaszerviz akkor Mark jól van. A kezemmel apró kis köröket rajzoltam a térdemre. Meddig fogom ezt bírni, amíg lelkileg össze nem omlok? Én akartam dönteni a sorsomról. De akárhányszor megpróbáltam átgondolni, mit kéne tennem, az agyam bemondta az unalmast. És eddig bírtam, a könnyeim előtörtek és zokogva próbáltam rájönni, hogy pontosan mi is ez az egész és mit is érzek.

Az egyetlen zaj a szobában, vagy inkább a lakosztályban, az én heves zokogásom volt és egy falióra kattogása. Számoltam a másodperceket, míg végül megnyugodtam és sikerült abbahagynom a sírást.

-         Jól vagy? – a pulzusom felszökött.

-         Megijesztettél – suttogtam. – Egyébként meg nem, nem vagyok jól, de úgyis tökmindegy.

-         Nem az – Jack hasra vágta magát mellém. – Arra keltem, hogy itt zokogsz. Mi a baj?

Szorosan behunytam a szemem egy pillanatra. Mit számít? Nem változtat semmin, ha elmondom. De a reménynek egy apró kis csírája most ezerrel előtört.

-         Kérlek, had hívjam fel Chris- t. Nem mondok neki semmit! Esküszöm, csak had halljam a hangját – a hangom megugrott egy-két oktávval, de az öröm és izgatottság érzése túlságosan elsöprő volt.

Jack egy percig némán meredt maga elé, aztán sóhajtva beletúrt a hajába. Talán most…

-         Ki lesz hangosítva és, ha elmered mondani hol vagyunk, Las Vegasig szép álmokat – nézett komolyan a szemembe.

A boldogság szétáramlott a mellkasomba és azonnal átöleltem.

-         Egy – Jack káromkodott egyet. - … vagyok.

-         Nem, nem vagy az – nevettem fel. – Annyira köszönöm.

-         Mi a száma? – sóhajtott fel és elővette a telefonját.

Hadarva bediktáltam és el sem hittem, hogy ez velem történik. Nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról és egyre jobban csak nevetni akartam.

-         De ebből nem csinálunk rendszert – jegyezte meg Jack. Szerintem még mindig nem akarta elhinni, hogy belement ebbe.

-         Nem – ráztam a fejem hevesen, még mindig mosolyogva.

Kicsengett. Csöng…csöng…csöng…

-         Igen?

A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem összeesem. A testem megtelt valami furcsa sziruppal. Jack kihangosította.

-         Öt percet kapsz – nézett rám komolyan.

-         Jé, egy bal… - Chris belekáromkodott a telefonba. Felnevettem. De jó volt hallani a hangját! – Joy?

-         Szia – suttogtam erőtlenül.

-         Öt perc – ismételte Jack.

-         Anyád hogy van?! – de hiányzott ez a szarkazmus.

Kikaptam a telefont Jack kezéből.

-         Annyira hiányzol – préseltem ki magamból, nem tudtam mi mást mondhatnék.

-         Te is nekem. Minden rendben lesz, ne félj.

A pulzusom már kétszáz fölött volt. Minden rendben lesz, ne félj. Minden rendben lesz, ne félj. Minden rendben lesz, ne félj. Görcsösen szorítottam a telefont.

-         Na és hol vagy? – kérdezte Chris csevegő hangon.

-         Nem mondhatom meg – pillantottam Jack- re.

Mi volt a hotel neve? Mi volt a neve? Sam… ez az! Az új terv már megvolt a fejemben. Elmosolyodtam.

-         Sajnos azt most… - félbeharaptam a mondatot. – Hiszen ormótlan tételek ezek lesznek… - nyögtem nehézkesen.

-         Tessék?

Gondolkozz, Joy!

-         Ott találtok ti – hadartam. – Villa a gyékény okos király – minden szót elhadartam, ami eszembe jutott.

-         Mi van?

Fejben gyorsan összeraktam. Sajnos azt most. Hiszen ormótlan tételek ezek lesznek. Ott találtok ti. Villa a gyékény okos király.

-         Emlékszel arra, amit Ms. Mutch mondott angolon? – hadartam és felálltam, mert Jack már nyúlt a telefonért. – A titkosírásról és hasonlókról?

-         Hogy olvassuk össze a kezdőbetűket – suttogta Chris miközben én átnyargaltam a szobán. Jack szerencsére nem hallotta a szaladás miatt.

-         Szeretlek – mondtam még, mielőtt Jack utolért és kiverte a kezemből.

A szemei szikrákat szórtak.

-         Úgy látom kezdjük elölről – nézett rám dühösen és megvillant egy fecskendő a kezében.

-         Ne! – sikítottam.

-         Joy? – hallottam az ideges kiáltást a telefonba.

-         Jó éjt, széplány – nyomta a kezembe a tűt, mire sikítva felzokogtam.

És minden elsötétült.

/CHRIS/

-         Durva a hugi – biccentettem.

-         Chris, ez komoly! – csattant fel Dan.

-         Ennél rosszabb hogy lehetne? – morogtam.

Aztán a kocsi belement egy gödörbe és megszólalt a riasztó.

-         Költői kérdés volt, oké?!- ordítottam az ablakon kihajolva az ég felé.

Dan megforgatta a szemét.

-         Chris, kérlek…

-         Én meg azt a rohadt karmát kérem, hogy végre nekem adjon igazat – morogtam.

-         CHRIS!

-         MI VAN?!

Dan ingerülten meredt rám.

-         Csörög a telefonod!

-         Igen? – vettem fel.

Egy pillanatig csend volt.

-         Öt percet kapsz – szólt bele egy hang. Jack…

-         Jé, egy bal…

Valaki felnevetett. Olyan szinten megkönnyebbültem, hogy képes lettem volna mindenféle türelmetlenkedés nélkül kirakni egy Rubik-kockát. Hülye hasonlat.

-         Joy?

-         Szia – suttogta a telefonba.

Dan felkapta a fejét és őrülten mutogatni kezdett. Zoey izgatottan elmosolyodott, Lucy pedig… érdeklődve, csillogó kék szemekkel figyelte a készüléket.

-         Öt perc – ismételte Jack.

-         Anyád hogy van?! – csattantam fel.

Zoey kuncogott.

-         Annyira hiányzol – hallottam megint Joy hangját.

-         Te is nekem. Minden rendben lesz ne félj.

Valami elfojtott dolog megmozdult bennem.

-         Na és hol vagy? – próbálkoztam be.

Milyen egyszerű lenne. Csak néhány szó… mondjuk Jack biztos nem díjazná. Már mondtam volna, hogy nem érdekes, minden oké lesz, mikor Joy megelzött.

-         Sajnos azt most… -hadarta aztán félbeharapta a mondatot. – Hiszen ormótlan tételek ezek lesznek… - nyögte kissé hülyén.

-         Tessék? – kérdeztem vissza.

-         Ott találtok ti – hadarta tovább. – Villa a gyékény okos király.

-         Mi van?

Az autóban mindenki feszülten meredt rám. Tapintható volt az izgalom…

-         Emlékszel arra, amit Ms. Mutch mondott angolon? A titkosírásról és hasonlókról?

-         Hogy olvassuk össze a kezdőbetűket – suttogtam izgatottan. Joy, édesem, te egy zseni vagy. Néha milyen jól jön, hogy ilyen okostojás…

-         Szeretlek – nyögte aztán egy csapódó zaj hallatszott, majd Jack hangja. – Ne! – sikította Joy.

-         Joy! – ordítottam.

Recsegés. Az idegeim pattanásig feszültek.

-         Oké, most pedig pá.

-         Mit csináltál vele te rohadék?!

-         Mondjuk úgy, hogy most alszik…

-         Te rohadt állat!

Kinyomta.

-         Ezt nem hiszem el – suttogtam idegesen.

Aztán eszembe jutott a beszélgetés lényege… a betűk összeolvasása. Sam hotel. Ott vagyok.

- Mindig is bírtam az okos csajokat – vigyorodtam el. – Jól van, tudom, hol van. Sietnünk kell. 

Visszatértem :)

Heti, vagy inkább nyári, összefoglaló:

Sziasztok! :( Hát ami eddig a blogjaimon volt az elmúlt hetekben, az siralmas... nagyon rég nem hoztam frisst sehol, nem olvastam és kommenteltem semmit, úgyhogy most ideje belehúzni, és visszatérni a régi kerékvágásba. Nagyon igyekeztem, hogy rövid időn belül összehozzam ezt az eredményt, remélem örültök neki :)
Ja és még valami: ha lesz időm, akkor minden blogon pénteken lesz friss. De így, hogy elkezdődik a suli, valószínűleg kevesebbre lesz időm, úgyhogy ez lecsökkent az Őrangyalomra és talán még egy vagy két blogra.
Ui: észrevettem, hogy egy csomó történetbe ugyanazok a nevek :S bocsi, ezt a hibát hajlamos vagyok elkövetni, úgyhogy ne zavarodjatok össze ha átírok néhányat (nem mindet!).

Őrangyalom:
Az összefoglalóval jön a friss :) Szép hosszúra írtam és megpróbáltam választékosan és szigorúan "nemösszekapkodvaazegészet" stílusban megírni ^^ Plusz megvan a történet első Facebook oldala, ahol folyamatosan írom majd az infókat :) A linkért KATT IDE!

Diamond eyes:
Felraktam a harmadik fejezetet :) Remélem örültök neki, már nagyon régen nem volt friss, eléggé elhanyagoltam. Akinek nem válaszoltam Chat- ben vagy nem jeleztem vissza az oldalán, akkor itt: Ari:) - köszönöm a díjat :D, Mese - szavaztam volna rád, de nem voltam itthon :(, Prue - tudnád linkelni az oldalt?, Gréti - itt az új fejezet :) A linkcsere is mehet, kiraktalak.

Ja és még valami! Fejléc versenyt tartok! :) Csináltam 4 fejlécet, amiből tudtok választani. Komiban szavazzatok rá, de kiteszem közvélemény kutatásban is (az Őrangyalom-ra).

Sammy Sewell feljegyzései:
Fent van az ötödik fejezet. Próbáltam kicsit hosszabbra... hát olyan átlagosra sikerült. :) De legalább fel tudtam rakni. Akik a Chat- be írtak, azoknak is válaszoltam :)

Halálfalók hálójában: 
Beüzemeltem a Chat- et és kicsit alakítgattam a dizájnt, ha csak minimálisan is.

Liebster Award díj:

Köszönöm, Ari:)! 

Szabályok:

1. Mindenkinek 11 dolgot kell írnia magáról

2. A jelölő minden kérdésére válaszolni kell

3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek

4. 11 embert kell jelölni és linkelni

Első:

1. Mostanában állandóan zenét hallgatok, szinte nem is lehet zenelejátszó nélkül látni

2. Amikor úgy érzem, összedől a világ, elmenekülök a saját álomvilágomba

3. Van egy yorkie kutyusom, aki állandóan az ágy alá bújik a melegben :3

4. Vagy 100 sorozatot nézek egyszerre és mindegyiket imádom

5. Ebben az évben szeretnék a sulira és az írásra koncentrálni

6. Pocsék az önkritikám

7. A nyáron kissé megedződtem lelkileg

8. Bármilyen zenét szívesen meghallgatok

9. Hiszek a csodákban és az álmaimban

10. A Blogspot a második családom :D

11. Bármilyen filmet megnézek

Második:

1. Ez az első blogod, amit írsz? Ha nem, akkor hányadik? Inkább ez az első, amivel úgy igazán foglalkozom. Egyébként úgy második-harmadik lehet.

2. Melyik szereplő bőrébe bújnál legszívesebben?  Az Őrangyalomból Joyéba, ha a saját történetre van értve a kérdés :P Ha nem, akkor sokmindenkiébe :D

3. Ki a példaképed? Kettő van, az egyik nem valós személy, ő Kinga az SZJG- ből, a másik valós, ő Miley Cyrus  Az én sztorim c. könyve alapján

4. Van-e olyan mondat, ami inspirál, akár az íráshoz, akár az élethez? Ha van, mi az? Az élethez ez: "BONYOLULT az élet?

Hiányzik valaki? ..... Hívd fel!

Találkozni akarsz valakivel?... Hívd meg!

Akarod, hogy megértsenek? ... Mondd el!

Kérdéseid vannak? ... Tedd fel!

Nem tetszik valami? ... Mondd ki!

Tetszik valami? ... Dicsérd!

Szükséged van valamire? ... Kérd!

Szeretsz valakit? ... Mondd el!

Senki sem tudhatja mi jár a fejedben... Jobb ha KIMONDOD mint ha KIVÁROD. A NEM már ott van, kockáztass meg egy IGEN- t :D"

és Reamonn - Supergirl c. dalából ez:

"Supergirl's dont cry"

Az íráshoz, pedig ez:

"Ha rá tudsz hangolódni egy érzelemre, vagy egy élményre, és meg tudod rajzolni, el tudod énekelni vagy le tudod írni, hogy mások is felismerhessék és azonosulhassanak vele, akkor azokat az embereket, akiket megérintettél, a művészeted megértése közelebb hozza egymáshoz, és a világ kisebb, barátságosabb hely lesz"

5. Milyen témában szerettek olvasni? Sok minden, de leginkább fantasy, dráma, misztikus és romantikus, valamint ezeknek a keveréke

6. Szoktál- e zenét hallgatni írás közben? Néhány azt mondják, nem tudnak zene mellett írni, mert az eltereli a figyelmüket az írásról, de ez rám egyáltalán nem igaz. A zene és az írás jól kiegészítik az írást, sőt, a zene inspirál... legalábbis velem így van :)

7. Ki a kedvenc énekesed/énekesnőd? Nincs kifejezetten kedvencem. Inkább van vagy száz előadó és mindenkitől szeretek egy vagy két számot :) 

8. Van testvéred? Van egy bátyám, de csak a féltestvérem, nem állunk olyan közel egymáshoz

9. Unod már ezeket a kérdéseket? Nem, elvagyok velük :D

10. Volt már olyan álmod ami valóra vált? Volt, de csak kevés. Az álmokért - legalábbis én így gondolom - és azért, hogy teljesüljenek, küzdeni kell

11. Láttál már hullócsillagot? Csak filmekben, de szeretnék egyszer élőben is

Harmadik:

1. Követtél már el nagy hibát az életedben?

2. Gondoltál már arra, hogy abbahagyod az írást, mert valaki kritizált miatta?

3. Ha ti szerettek valakit beleviszitek a hobbitokba (pl: beleírjátok egy könyvetekbe?)?

4. Van kedvenc idézetetek az írásról?

5. Mit jelent neked az írás?

6. Mi a legnagyobb álmod?

7. Mikor kezdtél el blogolni és miért?

8. Mi lenne az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?

9. Van kedvenc könyved? Ha igen, mi?

10. Volt már olyan, hogy tudtad mit akarsz írni, de egyszerűen nem tudtad megfogalmazni?

11. Volt már, hogy elfogyott minden ihleted?

Negyedik:

Nna! Hát én nem igazán szoktam ebben embereket megjelölni, mert 1) annyi ember/blogger van, akiknek ezt adnám, hogy ezer év lenne, mire felsorolnám és 2) szerintem egy díjnál sokkal többet ér egy komment :) És akik megérdemlik ezt a díjat azoknak kommentelek :) (kivéve most, mert nem volt időm semmire, de pótolni fogom!!!)

De ha valaki szeretné, akkor vigye, egyenlőre nem jelölök senkit :P

(Ui: A díjat többször is megkaptam Ari:)- tól, köszi mégegyszer)

Kicsit többet a Facebook oldalról:

Szenvedtem vele egy kicsit, mire kitaláltam mit hogy kell. Egyébként ha be akartok jelölni Facebook- on írjátok meg, mi a nevetek, kommentben és bejelöllek titeket (ti nem tudtok engem, mert csak Ismerősök ismerősei jelölhetnek). 

Az oldalon ki fogom írni mikor van friss/szünet, stb... szóval tipikus Facebook oldal :D Ha szeretnétek lájkoljátok, de nem muszáj. Én persze szeretném, de ti döntitek el ;)

 Katt a képre a nagyításért! Én csináltam a fejlécet :) Facebookra kiraktam, de ide nem fogom, mert ahhoz meg kéne törnöm a mostani dizájnt és ez nekem így ahogy most van, teljesen megfelel.

Fejezet:

2. rész - Az áruló

8. Hosszú az út Las Vegasig/Mindent a családról

Nyolcadik fejezet – Hosszú az út La Vegasig/ Mindent a családról

/JOY/

Egy vörös hajtincsemet csavargattam. Az árnyalata már megint élénkült egy kicsit, mióta legutóbb néztem; nem beszélve arról, hogy milyen selymes és hosszú volt. Mikor is néztem utoljára? Ma reggel, a szállodában? Hát ez így szuper lesz… lassan csinálhatok egy filmet a Merida a bátor és az Aranyhaj keresztezéséből.

Joy, ereszd le a hajadat!

Erre akaratlanul is elnevettem magam. Elképzelve magam extra hosszú vörös hajjal, amint kihajolok egy toronyablakból… hát biztos érdekes lenne. Mindenesetre inkább nem próbálom ki.

-         Min nevetsz? – mosolyodott el Jack.

Szerintem őszintén örült neki, hogy egy pillanatra megfeledkezve mindenről, felnevettem. Azt már én sem tagadhattam, hogy Jack, bármennyire hülyén mutatja ki, azt szeretné, ha minden oké lenne velem.

Ezen kicsit elgondolkodtam; mi van, ha a bukottak nem is annyira rosszak? Persze nem azt mondom, hogy közéjük állok, de mi van, ha ők is jó emberek? Ha olyan helyzetbe kerültek, mint Dan, aki a halála miatt nem tud együtt lenni Caroline- al, csak ők végül engedtek a kísértésnek. Nem minden bukott rossz. Nem kell annak lennie.

-         Semmin – néztem rá végül. – Csak megnőtt a hajam…

Jack olyan „most már tényleg megőrültél?” pillantást vetett rám, aztán ő is elnevette magát.

-         Jó, oké, állandóan azon vagyok, hogy végre mosolyt csaljak az arcodra, és te azon nevetsz, hogy megnőtt a hajad? – kínosan felröhögött.

Jó, elismerem, ez így tényleg elég hülyén hangzik.

-         Levágathatom? – néztem rá.

Így, hogy egy ember, akarom mondani angyalrablás kellős közepén vagyok, nem hiszem, hogy csak úgy mehetnék az orrom után egy nagyvárosban.

Jack kérdő pillantást vetett rám. Gondolom most képzelt el egy Pink-féle frizurával.

-         Minek?

-         Mert már hosszú – emeltem meg egy tincset és odatartottam hozzá. – Lassan már el lehet sütni olyan poénokat, hogy Joy, engedd le a hajadat.

Jack egy pillanatra rám sandított, aztán kitört belőle a nevetés.

-         Néha nem tudom eldönteni, hogy mikor milyen lelkiállapotban vagy, de szerintem, ha ilyeneken agyalsz, jobb is, ha nem tudom – mosolyodott el.

 Dühösen összepréseltem a számat.

-         Na, így olyan vagy, mint egy ötéves kislány – jegyezte meg és elfojtott egy mosolyt.

-         Örülök, hogy jól szórakozol. Akkor levágathatom vagy nem? – kezdtem kicsit idegbeteg lenni.

-         Vágasd… de még mindig nem értem, mi bajod a hajaddal – Jack felém nyúlt (rejtély, hogy tud így vezetni…) és beletúrt a hajamba. Eljátszott egy, két tinccsel és masszírozta a nyakamat. El akartam tolni egy idő után, de olyan jól esett, hogy valaki törődik velem egy kicsit. Aztán mikor már tényleg kezdett kínos lenni, megfogtam a kezét és visszaraktam az ölébe. Legalábbis akartam… de Jack nem engedte el a kezem. Erre elkezdtem rángatni, de semmi. Vasember Jack visszatért. Hurrá. Jó erősen belabokszoltam a vállába.

-         Úgy ütsz, mint egy pompomlány – jegyezte meg.

-         Elengedtél?!

-         Nem – jelentette ki nyugodtan.

Tovább rángattam a karom, beleböktem Jack bordái közé, belebokszoltam a vállába, elkezdtem csipkedni, de semmi.

Jól van, ha piszkos módszerekkel játszunk, akkor ideje lesz nekem is csalnom. Közelebb húzódtam hozzá az ülésen és a vállára hajtottam a fejem. Jack meglepetten meredt az útra (mikre nem jó a visszapillantó), de (ahogy gondoltam) magához ölelt. Éreztem, ahogy a szorítása elgyengül, és mikor már épp, hogy csak fogta a kezem, elrántottam. Sikerült! Már készültem elhúzódni, mikor azon kaptam magam, hogy nem tudok arrébb menni. Mert Jack nem engedte.

-         Hát ezt nem hiszem el – morogtam.

Aztán Jack a következő pillanatban magához húzott és villámgyorsan megcsókolt. Reagálni sem tudtam még semmit, mikor elhúzódott, és mosolyogva rám nézett.

-         Az utat figyeld, jó? – sziszegtem dühösen.

-         Visszacsókoltál, nem? – vonta fel a szemöldökét még mindig mosolyogva.

-         Időt se hagytál reagálni – kiabáltam rá, aztán rájöttem, ez hogy is hangzik. – Illetve…

-         Legközelebb hagyok – kacsintott rám.

-         Nem lesz legközelebb! – keltem ki magamból, de meg sem hallotta. – És légy szíves engedj el.

Nem engedett. Még egy teljes óráig tűrnöm kellett, hogy átkarolva magához húz és így száguldozunk az úton. Szuper. Aztán végre valahára megálltunk egy motel előtt és elengedett.

-         Kiszállás, vöröske.

-         Ne hívj így!

Körülbelül ilyen stílusban mentünk be. A motel egyébként nem is volt olyan rossz, sőt. Olyan hivatalosan barátságos hangulata volt.

-         Maradj itt, kérek szobát.

Nem sokkal később már a bőröndömet pakolta fel a portás. Aztán mikor sikerült felhurcolkodnunk ránk mosolygott.

-         Nagyon boldog nászutat – biccentett, aztán kiment.

-         Azért ne ölj meg a tekinteteddel, jó? – mosolyodott el Jack.

-         Mi az, hogy boldog nászutat?! – ordítottam rá, aztán körülnéztem a szobában. Egyetlen egy ágy volt…

Éreztem, ahogy lefehéredek. Jack jót nevetett rajtam, de én el sem tudtam képzelni, hogy milyen eszközöket kell bevetnem, hogy kikeveredjek ebből.

Aztán hagytam az egészet a francba. Rádőltem az ágyra és egy párnába fúrtam a fejem.

-         Hiányzik? – kérdezte Jack egy idő után.

-         Ki vagy mi? – emeltem fel a fejem, és felültem törökülésbe.

-         Chris.

Szomorúan meredtem előre. Hogy hiányzott-e?

-         Igen – suttogtam szomorúan. – Nagyon.

-         Egy tízes skálán mennyire?

-         Húsz.

Elnyúltam az ágyon. Jack nemsokára mellém telepedett.

-         A mai nap egész jó volt, nem? – kérdezte és elmosolyodott.

-         De – sóhajtottam fel, pedig cseppet sem éreztem így.

-         Megcsókolhatlak?

-         Nem – vágtam rá. – És maradj a térfeleden.

Felnevetett.

-         Akkor csak adok egy jóéjt puszit.

-         Nem!

Hát nem igazán vett figyelembe. Közelebb húzódott, mire én hátrébb mentem, és kis híján leestem az ágyról. Kelletlenül beljebb fészkelődtem, hogy ne essek le, és azon kaptam magam, hogy Jack úgy kábé egy ujjnyira van tőlem. Szürkéskék szemei csillogtak a sötétben.

Lassan közelebb hajolt az arcomhoz és néhány centire a szám sarkától, adott egy hosszúra nyúlt puszit.

-         Jó éjt, széplány.

-         Neked is, Vasember – motyogtam.

Sürgősen be kell szereznem egy paprika spray- t. Vagy egy sokkolót…

/CHRIS/

-         Elnézést, a mimet? – kérdeztem, miközben Lucy a pólómat piszkálgatta.

Dan idegesen szöszmötölt a slusszkulccsal, a nő, pedig nevetve figyelt minket.

-         Ó, bocsánat, az én nevem Zoey – mosolygott ránk. – Anyukád mesélt már rólam, nem?

-         Valahogy elfelejtett említeni – néztem rá kételkedve.

-         Hát Jane nem pont az az ember, aki elmondaná, nem igaz? Na de haladjunk, nemsokára indulnunk kell. Nem mehetnénk veletek?

Lucy ugrándozva elkezdett kergetni egy lepkét.

-         Hát ha elmondaná, pontosan mi közöm magukhoz, úgy kicsit könnyebb lenne erre válaszolnom.

-         Az hosszú – sóhajtott fel Zoey. – Jó, akkor dióhéjban. Nem Jane volt az egyetlen, akit apád kihasznált. Több nőt belevitt ebbe az alkuba azért, hogy félvéreket hozzon létre. Egy ilyen háborúban nem árt, ha az ember fel van készülve a különleges képességű gyerekekkel – jegyezte meg cinikusan.

-         Tehát Lucy a féltestvérem? – döbbentem le totálisan.

-         Igen, ahogy Mark is.

A kislány édesen játszott és szaladgált, én már nem igazán érdekeltem. Hm… ezeket a kék szemeket vajon kitől örökölhette? A haja az még oké, Zoey és apa (brr) haja is barna, de a kék szemek honnan vannak? De minden más passzolt. Ugyanolyan fejformája volt, mint Zoey- nak, az orra apáé, és úgy a többi vonásban is felismertem apát (brr megint) és a nőt is. Hát, ha Lucy rám ütött, akkor jó csaj lesz belőle…

-         Tehát veletek mehetünk? A kiválasztott lányt keressük mi is; útközben akartunk veletek találkozni, de elég nehezen bukkantunk rátok.

-         Persze – bólintottam, emésztve a gondolatot, hogy van egy húgom – Ha megkérdezhetem, mit tud Lucy?

-         Uralja a négy emelet – vagyis képes világvégét csinálni.