2. rész - Tizedik fejezet

Sziasztok! :D Hát tudom, hogy ritkán hozok frisst, de én tényleg igyekszem! :/ Remélem a mostani fejezet azért kárpótolni fog :D Amúgy mindenkit megnyugtatnék: nem így van vége!!! Ha szoktatok nézni sorozatokat akkor tudjátok, hogy néha van olyan rész, hogy mutatnak egy jelenetet, és akkor 12 órával ezelőtt, blab blab blab hogy mi történt. Na ez is hasonló, csak egy írás formájában :) Hát akkor jó olvasást!

2. rész - Az áruló

Tizedik fejezet - Fordulópont

Tizedik fejezet – Fordulópont

/JOY/

Vannak olyan pillanatok egy ember életében, mikor már egy hajszálra van attól, hogy belezuhanjon a sötétségbe. Van, mikor végképp nincs remény és elnyelnek a problémáid, amiket képtelen voltál leküzdeni. Sejtelmed sincs, ez milyen érzés, amíg meg nem történik veled.

Álmosan pislákoltam, a testem könnyű volt. Túl könnyű. Éreztem, hogy a pupillám kitágul az erős fény ellenére és az íriszemből már csak egy halvány zöld sáv marad. Nedves anyag ért a bőrömhöz és fémes szag csapta meg az orrom. Vér.

/Samara/

12 órával ezelőtt

Unalmamban egy cellux csíkot kapargattam a padomon. Ha nem kötöm le magam vele, akkor ott helyben elalszok. Mióta Joy eltűnt, Troy minden órára feliratkozott, amim volt és mellém ült. De nem zavart… sőt, egy csepp biztonságérzetet is adott ebben az egészben.

Joy hiánya, és a fiúké is szívet tépő volt. Semmi nem volt teljes nélkülük, az életünk ugyanolyan szürke lett, mint a triójuk előtt volt. Nem beszélve arról, mennyire féltettem a barátnőmet.

Kissé elmerenghettem, mert arra kaptam fel a fejem, hogy csöngettek. Idegesen felálltam, mire finom, meleg kéz fogta meg az enyémet.

-         Jól vagy? – erőltetett mosolyt az arcára Troy.

-         Persze – mosolyodtam el én is a hatás kedvéért.

Lassan kiszállingóztunk a teremből. A hiányérzetem minden egyes lépéssel csak nőtt. Olyan volt, mintha… meghalt volna. Kirázott a hideg és erősen pislantottam néhányat.

-         Hé, sziasztok – lépett elénk Alison. Változott azóta, mióta Chrisék eltűntek. Elkezdte vasalni a haját, és kicsit vágatott is belőle. Valahogy sokkal összeszedettebb lett… sokkal másabb. Csak nem tudtam, hogy miben.

-         Szia – köszöntem suttogva. Troy is követte a példám, bár ő gyanakvóbban.

-         Hát akkor most vagy előadom a plasztik előszót, vagy szépen velem jöttök, ha nem akarjátok, hogy Joy baba pórul járjon… - mosolyodott el fagyosan.

Troy szemei megvillantak.

-         Te tudsz…

-         Az angyalokról? Ja, egy ideje – pislantott ártatlanul.

-          És mit…

-         Na jó, a Tuti Gimit most hagyjuk, oké? – türelmetlenkedett. – Kint vár minket egy kocsi. És vagy jöttök, vagy pápá Joy.

Troy- al összenéztünk.

-         Csapda – suttogta hangtalanul.

De nem érdekelt. Megindultam Alison után. Semmi más nem érdekelt, csak hogy Joy jól legyen.

/CHRIS/

2 órával ezelőtt

-         Ez a rohadt kocsi – szorítottam egyre erősebben a kormányt.

-         Chris, nyugodj meg – sóhajtotta Zoey.

Mindannyian feszültek voltunk. Zoey a pólója alját nyújtotta ki teljesen és előre-hátra dülöngélt. A kislánya és a jövője függött Joy- tól. Dan szótlanul meredt előre, kivételesen nem oltogatott. Úgy szerette Joy- t, mint a húgát. Én meg… hát, szegény kormány. Nekem mindenem Joy- tól függött. Lucy hátul az ajkát harapdálva átvette a felnőttek (muhahaha) hangulatát.

-         Nem fogunk időben odaérni.

-         Odaérünk!

/CHRIS/

most

Ott feküdt a földön. Élettelenül, csont fehér bőrrel. Meghalt. Vége van…