2. rész - Kilencedik fejezet

Sziasztok :D Bocsi a késésért, most, hogy suli van, nem nagyon tudok írni, de azért igyekszem. Na itt a friss, nem olyan hosszú, de több a semminél. Hát akkor jó olvasást :D

2. rész - Az áruló

Kilencedik fejezet - Telefonhívás

Kilencedik fejezet - Telefonhívás

/JOY/

Úgy éreztem, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. Szúrt a szemem a visszafojtott könnyektől, de nem akartam sírni. Attól csak még valóságosabb és fájdalmasabb lenne az egész. Minek kínozzam magam még jobban?

Az ágy végében ültem felhúzott térdekkel és egy gyerekes játékot játszottam. Ha áramszünet lesz, akkor Chris megtalál. Ha az a tücsök elugrik az ablakról, akkor minden rendben lesz. Ha bekopog valaki, mondjuk a szobaszerviz akkor Mark jól van. A kezemmel apró kis köröket rajzoltam a térdemre. Meddig fogom ezt bírni, amíg lelkileg össze nem omlok? Én akartam dönteni a sorsomról. De akárhányszor megpróbáltam átgondolni, mit kéne tennem, az agyam bemondta az unalmast. És eddig bírtam, a könnyeim előtörtek és zokogva próbáltam rájönni, hogy pontosan mi is ez az egész és mit is érzek.

Az egyetlen zaj a szobában, vagy inkább a lakosztályban, az én heves zokogásom volt és egy falióra kattogása. Számoltam a másodperceket, míg végül megnyugodtam és sikerült abbahagynom a sírást.

-         Jól vagy? – a pulzusom felszökött.

-         Megijesztettél – suttogtam. – Egyébként meg nem, nem vagyok jól, de úgyis tökmindegy.

-         Nem az – Jack hasra vágta magát mellém. – Arra keltem, hogy itt zokogsz. Mi a baj?

Szorosan behunytam a szemem egy pillanatra. Mit számít? Nem változtat semmin, ha elmondom. De a reménynek egy apró kis csírája most ezerrel előtört.

-         Kérlek, had hívjam fel Chris- t. Nem mondok neki semmit! Esküszöm, csak had halljam a hangját – a hangom megugrott egy-két oktávval, de az öröm és izgatottság érzése túlságosan elsöprő volt.

Jack egy percig némán meredt maga elé, aztán sóhajtva beletúrt a hajába. Talán most…

-         Ki lesz hangosítva és, ha elmered mondani hol vagyunk, Las Vegasig szép álmokat – nézett komolyan a szemembe.

A boldogság szétáramlott a mellkasomba és azonnal átöleltem.

-         Egy – Jack káromkodott egyet. - … vagyok.

-         Nem, nem vagy az – nevettem fel. – Annyira köszönöm.

-         Mi a száma? – sóhajtott fel és elővette a telefonját.

Hadarva bediktáltam és el sem hittem, hogy ez velem történik. Nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról és egyre jobban csak nevetni akartam.

-         De ebből nem csinálunk rendszert – jegyezte meg Jack. Szerintem még mindig nem akarta elhinni, hogy belement ebbe.

-         Nem – ráztam a fejem hevesen, még mindig mosolyogva.

Kicsengett. Csöng…csöng…csöng…

-         Igen?

A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem összeesem. A testem megtelt valami furcsa sziruppal. Jack kihangosította.

-         Öt percet kapsz – nézett rám komolyan.

-         Jé, egy bal… - Chris belekáromkodott a telefonba. Felnevettem. De jó volt hallani a hangját! – Joy?

-         Szia – suttogtam erőtlenül.

-         Öt perc – ismételte Jack.

-         Anyád hogy van?! – de hiányzott ez a szarkazmus.

Kikaptam a telefont Jack kezéből.

-         Annyira hiányzol – préseltem ki magamból, nem tudtam mi mást mondhatnék.

-         Te is nekem. Minden rendben lesz, ne félj.

A pulzusom már kétszáz fölött volt. Minden rendben lesz, ne félj. Minden rendben lesz, ne félj. Minden rendben lesz, ne félj. Görcsösen szorítottam a telefont.

-         Na és hol vagy? – kérdezte Chris csevegő hangon.

-         Nem mondhatom meg – pillantottam Jack- re.

Mi volt a hotel neve? Mi volt a neve? Sam… ez az! Az új terv már megvolt a fejemben. Elmosolyodtam.

-         Sajnos azt most… - félbeharaptam a mondatot. – Hiszen ormótlan tételek ezek lesznek… - nyögtem nehézkesen.

-         Tessék?

Gondolkozz, Joy!

-         Ott találtok ti – hadartam. – Villa a gyékény okos király – minden szót elhadartam, ami eszembe jutott.

-         Mi van?

Fejben gyorsan összeraktam. Sajnos azt most. Hiszen ormótlan tételek ezek lesznek. Ott találtok ti. Villa a gyékény okos király.

-         Emlékszel arra, amit Ms. Mutch mondott angolon? – hadartam és felálltam, mert Jack már nyúlt a telefonért. – A titkosírásról és hasonlókról?

-         Hogy olvassuk össze a kezdőbetűket – suttogta Chris miközben én átnyargaltam a szobán. Jack szerencsére nem hallotta a szaladás miatt.

-         Szeretlek – mondtam még, mielőtt Jack utolért és kiverte a kezemből.

A szemei szikrákat szórtak.

-         Úgy látom kezdjük elölről – nézett rám dühösen és megvillant egy fecskendő a kezében.

-         Ne! – sikítottam.

-         Joy? – hallottam az ideges kiáltást a telefonba.

-         Jó éjt, széplány – nyomta a kezembe a tűt, mire sikítva felzokogtam.

És minden elsötétült.

/CHRIS/

-         Durva a hugi – biccentettem.

-         Chris, ez komoly! – csattant fel Dan.

-         Ennél rosszabb hogy lehetne? – morogtam.

Aztán a kocsi belement egy gödörbe és megszólalt a riasztó.

-         Költői kérdés volt, oké?!- ordítottam az ablakon kihajolva az ég felé.

Dan megforgatta a szemét.

-         Chris, kérlek…

-         Én meg azt a rohadt karmát kérem, hogy végre nekem adjon igazat – morogtam.

-         CHRIS!

-         MI VAN?!

Dan ingerülten meredt rám.

-         Csörög a telefonod!

-         Igen? – vettem fel.

Egy pillanatig csend volt.

-         Öt percet kapsz – szólt bele egy hang. Jack…

-         Jé, egy bal…

Valaki felnevetett. Olyan szinten megkönnyebbültem, hogy képes lettem volna mindenféle türelmetlenkedés nélkül kirakni egy Rubik-kockát. Hülye hasonlat.

-         Joy?

-         Szia – suttogta a telefonba.

Dan felkapta a fejét és őrülten mutogatni kezdett. Zoey izgatottan elmosolyodott, Lucy pedig… érdeklődve, csillogó kék szemekkel figyelte a készüléket.

-         Öt perc – ismételte Jack.

-         Anyád hogy van?! – csattantam fel.

Zoey kuncogott.

-         Annyira hiányzol – hallottam megint Joy hangját.

-         Te is nekem. Minden rendben lesz ne félj.

Valami elfojtott dolog megmozdult bennem.

-         Na és hol vagy? – próbálkoztam be.

Milyen egyszerű lenne. Csak néhány szó… mondjuk Jack biztos nem díjazná. Már mondtam volna, hogy nem érdekes, minden oké lesz, mikor Joy megelzött.

-         Sajnos azt most… -hadarta aztán félbeharapta a mondatot. – Hiszen ormótlan tételek ezek lesznek… - nyögte kissé hülyén.

-         Tessék? – kérdeztem vissza.

-         Ott találtok ti – hadarta tovább. – Villa a gyékény okos király.

-         Mi van?

Az autóban mindenki feszülten meredt rám. Tapintható volt az izgalom…

-         Emlékszel arra, amit Ms. Mutch mondott angolon? A titkosírásról és hasonlókról?

-         Hogy olvassuk össze a kezdőbetűket – suttogtam izgatottan. Joy, édesem, te egy zseni vagy. Néha milyen jól jön, hogy ilyen okostojás…

-         Szeretlek – nyögte aztán egy csapódó zaj hallatszott, majd Jack hangja. – Ne! – sikította Joy.

-         Joy! – ordítottam.

Recsegés. Az idegeim pattanásig feszültek.

-         Oké, most pedig pá.

-         Mit csináltál vele te rohadék?!

-         Mondjuk úgy, hogy most alszik…

-         Te rohadt állat!

Kinyomta.

-         Ezt nem hiszem el – suttogtam idegesen.

Aztán eszembe jutott a beszélgetés lényege… a betűk összeolvasása. Sam hotel. Ott vagyok.

- Mindig is bírtam az okos csajokat – vigyorodtam el. – Jól van, tudom, hol van. Sietnünk kell.