Sziasztok! :) Így utólag boldog karácsonyt mindenkinek, mert ahogy láttam, egy ilyen bejegyzést muszáj kitenni, ha tetszik, ha nem. Köszönöm, hogy számíthattam rátok (olvasókra, kommentelőkre) ebben az évben is :") Sokat jelentett.
Egyre jobban úgy érzem, hogy a Blogspot egy nagy "írópalánta-család" és ez olyan jó :") <3
Hát akkor még egyszer boldog karácsonyt mindenkinek! ^^
Ui: Gondoltam megosztok veletek valamit, ami engem nagyon meghatott. Karácsonyra kaptam egy olyan nyakláncot, ami a történettel kapcsolatos és nagyon megszerettem <3 Egy nyaklánc, van rajta egy angyalszárny, egy szív meg egy kulcs. Szerintem bele is írom a történetbe.
Sziasztok! Gondoltam télapóra is hozok nektek egy fejit, és pont kapóra jön a dolog, mert a történetben is valahol most vagyunk az ünnepek körül :) Na akkor a szokásos bocsánatkérésem is megeresztem, mert már körülbelül másfél hónapja nem hoztam új fejezetet. Szóval bocsánat. És ugye megint kitérek arra, hogy nem is olvastam és kommenteltem semmit. Ezt most kivételesen meg is indoklom; áldozata lettem a Facebooknak. Konkrétan 5-6 órán keresztül csinálom a semmit és ez mostantól be lesz fejezve, hozni fogom a heti adagot. Hát akkor jó szórakozást, hamarosan jövök a többi blogon is ;) Ui: Hallottatok már az Ask-ról? :) Kitettem az oldalra, úgyhogy kérdezzetek bátran, bármit. Például, hogy mikor lesz friss, meg satöbbi, ami eszetekbe jut, csak tudjátok, hogy ha érdekel valami, válaszolok rá :) Uui: Nagyon köszönöm a folyamatos komizóknak, hogy még számíthatok rájuk :)
2. rész - Az áruló
Tizenharmadik fejezet - Ajánlat
13. Újra úton
/JOY/
A jeges szél ezernyi apró tűszúrással a bőrömön jelezte, hogy jelen van. Sikítani akartam, de a hangom valahol elveszett ebben az őrült, veszélyekkel teli világban. Az érzelmek kifolytak a kezeim közül - ez volt az a pont, ahol már nem volt mit mondani. Vesztettem. Sosem a titkokkal volt bajom, csak a hazugságokkal és hogy nem lehet saját döntésem. Mindig mások irányították az életem és ebből már rohadtul elegem volt. Mindent elvettek tőlem, ami fontos volt és most végeztem.
Megkeményedett tekintettel néztem szembe a széllel, és az elállt. Eloszlattam a ködöt és megvilágítottam az utat magam előtt. Nem számít semmi, ezt végig fogom csinálni és mindent visszaszerzek. Mindent.
1 órával ezelőtt...
Valaki megrázta a vállamat. Mormogva fejeztem ki a nemtetszésem, de az illető nem akarta abbahagyni, úgyhogy kelletlenül kinyitottam a szemem. Hát persze, hogy pont az a szürke acélszem meredt rám, akit most mellőzni akartam egy darabig. Dühösen kibújtam a takaró alól - Chris még aludt, óvatosan kellett - és megragadva a karját vonszoltam kifelé a szobából.
- Mit akarsz, Jack? - túrtam bele a hajamba. - Egyáltalán hogy jöttél be?
Elmosolyodott és meglóbált előttem egy kulcsot.
- Ugyan, ne nézz már hülyének. Szerinted nincs pótkulcsom minden szobához ebben a lakosztályban? - forgatta meg a szemét. - Egyébként bocs, hogy ilyen korán felkeltettelek, de beszélnünk kell.
Álmosan pislákoltam egy kicsit, aztán sóhajtva bólintottam olyan "úgysem szabadulhatok" stílusban. Tartott egy darabig, amíg megtaláltam a bőröndömet és kihalásztam belőle egy-két olyan ruhát, amit felvehettem egy szállodába.
- Tíz perc múlva itt leszek - mondtam és bezárkóztam a mosdóba. Aztán egy kis gondolkodás után a kulcsot belenyomtam a zárba.
- Ez azért elég sértő - hallottam kintről.
Küzdöttem a kísértéssel, hogy ne nevessem el magam. Aztán szépen elkészültem. A hajam felfogtam egy copfba, felvettem egy krémszínű pulcsit és egy csőfarmert, egy lapos talpú cipőt, és már meg is voltam. Mikor kijöttem, Jack egy fotelban ült és rám várt.
- Na, mehetünk is.
Nagyon hülyén éreztem magam a kialakult helyzet miatt és inkább próbáltam nem mutatni. Egyre csak azon görcsöltem, hogy mekkora melodráma volt ez az egész elrablás, holott a lelkem mélyén féltem tőle, hogy Jack újra eljátssza. Ő viszont magabiztosan ment előre.
- Miről szeretnél beszélgetni? - kérdeztem, mikor beléptünk a lakosztályukba.
Az üvöltő zene, a pizzás dobozok és üres piás üvegek voltak az emléklapok róla, hogy mi lehetett itt tegnap. Jack látta a megilletődött arcom, amikor elhaladtunk egy bugyikupac mellett...
- Ha érdekel, nem én voltam vele - vigyorgott.
- Tök mindegy, a te dolgod, nem érdekel - morogtam, mert erről aztán tényleg nem akartam tudni. Elképzelve Alisont és Jacket, ahogy a szoba másik felében hancúroznak a maguk durva módján... brrr, a hideg kirázott tőle.
Jack egy szobába vezetett, ahol csak egy egyszerű bőrkanapé volt. Előre megszólaltak a vészcsengők a fejemben, igyekeztem nem hallgatni rájuk és nem figyelni az árulkodó jelekre, miszerint Jack ügyködik valamin. Le akartam zárni ezt az egész angyalos dolgot egyszer s mindenkorra.
Nagy levegőt véve lehuppantam a kanapé egyik végébe és meg sem próbáltam leplezni, mennyire felbosszantott az egész helyzet. Becsukta az ajtót és mellém telepedett.
- Emlékszel még, hogy miért vagy Chrisbe és Márkba is szerelmes?
Elakadt a lélegzetem.
- Az érzéseim valódiak...
- Biztos vagy ebben? Mert már nincs szükségünk Chrisre és Markra, a varázslatot is levehetjük az érzéseidről, így majd meglátjuk, mit is érzel valójában.
Annak ellenére, hogy biztos voltam az érzéseimben, a szívem kalapálni kezdett.
- Nem ijedek meg ettől a baromságtól. Szeretem Christ, és ezen nem változtat semmi!
Jack homlokán bosszús ráncok jelentek meg.
- Vedd le rólam ezt a hamis baromságot és hagyj békén - végleg!
Elpattant az a bizonyos húr. Jack szürke szemei villámokat szórtak, képtelenül meredt rám, és robbant. A vállaimnál fogva a kanapéra döntött és idegesen nézett a szemembe. Mozdulni nem tudtam se a döbbenettől, se attól, hogy egy Vasember nekem feszült.
- Engedj el - tértem magamhoz és ficánkolni kezdtem.
- Értsd már meg, hozzám tartozol! Semmi közöd ahhoz a baromhoz, aki csak egy eszköz volt ebben az egészben! Te vagy a Kiválasztott, évszázadok óta megállás nélkül kereslek, hogy végre beteljesüljön az a rohadt legenda, és biztonságban lehess.... te meg... te meg ezzel a rohadékkal összeszűröd a levet, miközben még csak nem is szereted - sziszegte.
A szavai apró kis pofonok voltak. Kés forgott a gyomromban - de az is lehet, hogy Jack nehezedett rám túlságosan - és úgy éreztem a szívem ezernyi darabra esik szét. Képtelenül meredtem rá, olyan tipikus "ezt nem mondhatta komolyan" nézéssel. Hogy szeressen engem? Lehetetlen.
- Szállj le rólam!
Már megint úgy éreztem, az életemet mindenki irányítja, csak én nem. Kit hibáztassak? Az angyalokat? Jacket? Vagy mégis kit?! Behunytam a szemem. Ezerfelé szakított mindenki, de senki nem kérdezte, hogy Én mit akarok. Ugyan, már választottak, döntöttek helyettem. Beharaptam az alsó ajkam.
- Szállj már le rólam - vékonyodott el a hangom. Sikerült meginognom.
Jack ez egyszer hallgatott rám, és ismét ülőhelyzetben volt.
- Idd meg ezt. Az egészet - nyomott a kezembe egy üvegfiolát. Benne fekete, sűrű folyadék. Sóhajtva vettem ki belőle a dugót és hajtottam le egyszerre. Azonnal meg is szédültem, a gyomrom bukfencezett, a végtagjaim szét akartak hullani.
- Joy?
Aztán hirtelen elmúlt. Kétségbeesetten kaptam a gondolat után: Chris, Chris, Chris... A harag és a csalódottság könnyei folytak végig az arcomon. Most akkor mi van?! El akartam tűnni innen, elhúzni a fenébe...
Jack kezét éreztem a karomon, ahogy próbál megnyugtatni, de ellöktem magamtól. A tervem már kibontakozott a szemeim előtt. Felpattantam és kifutottam a szobából, ki a lakosztályból és a szállodából.
Joy Twins vagyok és nincs semmim. Nem veszíthetek semmit.
És amint elmondtam az angyaloknak, hogy milyen döntést hoztam, végzek magammal.
Ezer éve nem volt friss, amit egyébként őszintén sajnálok. A suli, meg úgy egyébként minden mellett semmire nincs időm, esténként konkrétan beesek az ágyba, és van, hogy aludni sem tudok - mostanában alig pihenek, így mikor lenne időm írni, akkor kedvem nincsen hozzá, helyette valami agyzsibbasztó dolgot csinálok. Ez egyébként elég szomorú, de úgy képtelen vagyok írni, hogy nincs kedvem. Az ihlettel soha nem volt bajom, a kedvemmel annál inkább. Mindenesetre Joy és Chris a kedvemmel együtt vissza tértek a Welness Hétvégéjükről, úgyhogy jó olvasást mindenkinek :) Ha valaki a többit is olvassa, akkor a Sammy Sewell Feljegyzésein, A családi titkon, és a Diamond eyes- on is nemsokára lesz friss!
2. Rész - Az áruló
Tizenkettedik fejezet - Terv
Tizenkettedik fejezet – Las
Vegas
/JOY/
Mintha ezer apró kis
tűzijáték robbant volna fel a gyomromban. Ahogy tudatosult bennem Chris
jelenléte, a világ megszűnt létezni körülöttünk. Mindent megtettem, hogy ne
kelljen ennek a fordulatnak a hátrányára gondolnom…
Gyenge vagyok –
hasított belém a felismerés.
Gyenge vagyok, mert hagyom,
hogy az érzelmeim befolyásoljanak. Mindig is ez volt a baj. Ha nem ragaszkodom
annyira, ha nem vagyok ennyire makacs, talán ez az egész már rég megoldódott
volna.
Ez ahhoz túl bonyolult.
A dolog közel sem ilyen
egyszerű, ezt elismerem. De megkönnyíthettem volna.
Samara és Troy csapzottan
álldogált mellettünk, zavartan és kissé ijedten toporogtak az eseményekre
várva. Ahogy megláttam a barátnőm felfogott hirtelenszőke haját és a macis
pólóját, képtelen voltam nem mosolyogni. Elhúzódtam Chris- től és Samara
nyakába vetettem magam. Mélyen beszívtam a rágógumis parfümjét és az eper
illatú samponját. A sok szállodai olcsó sampon után megkönnyebbülés volt valami
ilyesmit érezni.
Mikor elengedtem, Samara rám
mosolygott.
-Nem is tudod,
mennyire hiányoztál – nézett rám hatalmas, kék szemeivel. Ezek a szemek arra
emlékeztettek, amikor még minden rendben volt. Elszorult szívvel léptem oda
Troy- hoz. Tudtam, hogy ő nem épp egy érzelmes, ölelgetős típus, de mielőtt
bármit mondhattam volna, ő ölelt át engem.
Behunytam a szemem. Troy- nak
régi könyv és újruha illata volt. Ez is nagyon hiányzott már. Rágó-eper, könyv…
és persze az Oldspice – sandítottam Chris- re, és elengedtem Troy- t.
-Mi a terved? –
kérdezte, miközben mellém lépett és átkarolt.
-A kocsiban
elmondom – suttogtam, mert Jack és Alison felénk indult.
Utóbbi prüszkölve, és
hisztisen; előbbi jeges elégedettséggel az arcán. Kirázott a hideg Jack- től.
Az elégedettsége, a hűvössége… de a legijesztőbb a szemében volt. Mindennel azt
sugallta felém: Te az enyém vagy!
Chris még erősebben húzott
magához, én meg ráhajtottam a fejem a vállára. Kizárt, hogy bármi elválasszon
minket. Többé már nem tud semmi.
-Rendben, Joy –
nézett a szemembe Jack. – Elfogadtuk a döntésed…
-A magad nevében
beszélj – szúrta közbe Alison.
-… azzal a
feltétellel, hogy senki nem befolyásolja a végleges eredényt.
Chris teste megfeszült.
-Ezt pont te
mondod? – vetette oda.
Ideiglenes fogva tartóm és mi
egy pillanatig farkasszemet néztünk, aztán ezt megtörte az, hogy valaki
szelíden összeborzolta a hajam.
-Dan – ragyogott
fel a szemem és őt is átöleltem.
-Aggódtam érted –
ölelt magához.
Valószínűleg azért nem vettem
még észre, mert meghúzódott a háttérben. De most jó volt végre megszorongatni
őt is egy kicsit. Mindenki itt volt, akit szerettem. Ez még több volt, mint
amit kívántam…
-Gyere, széplány –
intett Jack és elindult a kocsija felé, Alisonnal a sarkában, aki kelletlenül
követte.
-Ne hívj többé
így, ha nem akarod, hogy bemossak egyet, jó? – mondtam és beszálltam Chris
kocsijának hátsó ülésére. Samara és Troy nemsokára követett.
Jack gonosz elégedettséggel
meredt rám.
-Majd mond el a
pasidnak, milyen jó velem csókolózni – kacsintott rám és Alisonnal együtt
vigyorogva beszállt a sajátjába.
Szuper, a dolgok nincsenek
így is eléggé túlbonyolítva, még emiatt is magyarázkodnom kell.
-Chris… -
szólaltam meg, mikor ő és Dan is csatlakoztak hozzánk, és a kocsi beindult.
-Nem haragszom
rád, Joy – sóhajtotta.
-Tessék? –
lepődtem meg.
-Magamtól is
kitalálom, hogy rád cuppant. Megbízom benned – fordult hátra.
Rámosolyogtam.
-Akkor jó.
Köszönöm.
A csend körülbelül tíz
másodpercig tartott – új rekord – aztán Dan megkérdezte, hogy mi is a tervem.
-Úgy döntöttem,
hogy a bukottakat ismét visszahozom a mennybe és ezentúl új szabályok lépnek
érvénybe – ismertettem röviden.
-Van ehhez joga? –
fordult Chris Dan- hez.
-Elvileg –
suttogta meglepetten.
Elmosolyodtam és a két
barátomra lestem.
-Ha én elmondtam
nektek, akkor Dan is együtt lehetne Caroline- al – jelentettem ki.
Dan mosolyogva nézett.
-Tényleg készen
állsz arra, amit a jóslat mond.
-Pontosabban? –
hunyorítottam.
-A jóslat szerint megváltást
hozol. Ahhoz képest milyen kislány voltál, mikor az egész kezdődött, mostanra
már… felnőttél a feladathoz – mondta Dan.
Igen, felnőttem a feladathoz.
De közben hibákat hibákra halmoztam, és mindenkit veszélyeztettem magam körül –
ahogy most is. Viszont Dan- nek valamilyen szinten igaza van: felnőttem ezekhez
a problémákhoz.
-Hányszor csókolt
meg? – kérdezte Chris, mikor befordultunk valahol.
-Néhányszor –
sóhajtottam. – De legalább már látom az ő nézőpontját.
Ezek után hagytuk az
angyalokat, még Mark sem került szóba, pedig láttam Chris szemében, hogy rá
akar kérdezni. Az alatt a pár óra alatt, amíg utaztunk megint az a társaság
voltunk, akik suli után a kávézóban lógtak és az égvilágon nem volt semmi
gondjuk az érettségin kívül. Pont erre volt szükségem, de szerintem a
többieknek is. Most először láttam Samarát olyan életvidámnak, mint a harc
előtt, Chris- nek és nekem hosszú idő óta először nem kellet semmit titkolnunk,
még azt sem, hogy hivatalosan együtt vagyunk. Dan és én minden ok nélkül
felidézhettük a gyerekkoromat, még Troy is megállás nélkül vigyorgott. Istenem,
hogy hiányzott az, hogy nem csinálunk az égvilágon semmit!
Estefelé értünk a szállodába.
Jack kivett két lakosztályt – végre egy kis kényelem a hotel szobák rugós ágyai
után – és kelletlenül odaadta Dan- nek az egyik kulcsát.
-Reggel pontban
hétkor indulunk, addigra legyetek készen. Joy, a bőröndöd a kocsiban van –
közölte Jack és oda dobta nekem a kulcsot. – Siess.
Dan és Troy ment ki végül a
bőröndömért, de szerintem Chriséért is. Mi addig hárman felmentünk és
lefoglaltunk egy-egy ágyat. Mindegyik külön szobában volt, úgyhogy virultunk
rendesen. Már hiányzott egy kicsit az intim szféra; időtlen idők óta nem
aludtam Chris- el.
-Utálom ezeket a
samponokat, amik itt vannak – morogtam.
-Várj, adok - nyúlt bele a zsebébe Samara és kihalászott
egy minitubust.
Mosolyogva meredtem szőke
barátnőmre, de kicsit sem voltam meglepve. Lehet, hogy Sammy tizennyolc éves
kora ellenére olyan, mint egy kislány (lásd: mesefigurás pólók, ’eccavú’ dal
csengőhang), de mi pont így szeretjük. Még akkor is, ha sampont hord a
zsebében.
-Köszi – vettem el
a tubust és elvonultam az egyik fürdőbe. Sammy behozott nekem néhány ruhát,
hogy válasszak belőle, miben akarok aludni és menni holnap. Megkönnyebbülés
volt megszabadulni a véres ruháimtól. A döntésképtelenség következménye
elkedvetlenített, de már megvolt a döntésem… adok a bukottaknak még egy esélyt.
Ezentúl minden megváltozik.
Mikor a pizsimben – XXL- es
fiúpóló és egy rövidgatya – bementem a szobámban, Chris már az ágyon
fetrengett. A mosdót szétosztottuk fiúk-lányok részre, úgyhogy nem lepődtem
meg, hogy itt találom. Mélyen beszívtam az Oldspice- t, miközben magához
húzott.
-De hiányzott ez –
suttogtam, miközben összefont lábakkal, egymáshoz bújva elhelyezkedtünk.
Sziasztok! Hallottatok a Twilight Kalauzról? Az Alkonyatról szó szerint minden benne van. Úgy döntöttem, én is csinálok egy ilyen Kalauzt, hogy jobban megismerjem a saját történetem - meg persze ti is. De ehhez egy részben a segítségetekre lenne szükségem.
A történetet mindig úgy terveztem megírni, hogy először megcsinálom azt, amit felrakok a blogra. Aztán megírnám ezt a Kalauzt és végül a legjobb tudásom szerint megírnám újra a történetet, maximalista módon átdolgozva.
Ebbe a Kalauzba be szeretném tenni a ti kérdéseiteket az Őrangyalommal kapcsolatban, szóval ha vannak kérdéseitek a történettel, a megírásával vagy bármi hasonlóval kapcsolatban (minél több kérdés annál jobb) írjátok meg nekem kommentben :)
Köszi mindenkinek előre is.
- Lexy
Sziasztok! Igyekeztem minél előbb hozni :D Jó olvasást és mindenképpen kérek komit, egy ilyen fordulópont után! :) Jó olvasást!
2. Rész - Az áruló
Tizenegyedik fejezet - Vér és döntés
Tizenegyedik fejezet – Vér és
döntés
/CHRIS/
1 órával ezelőtt
Közel voltunk. És a kétes
helyzet, hogy tudtam, bármikor összeomolhat minden, ellenére sikerült egy kis
pozitív gondolkodást csempésznem magamba. Kizártam a körülöttem lévő
társaságot, és a levegőben tapintható feszültséget; egy dologra koncentráltam:
az útra.
Időközben az eső is eleredt,
ami miatt kénytelen voltam lassítani. Káromkodtam egyet, mire Zoey rám szólt,
hogy ne a gyerek előtt.
-Bocsi – morogtam
és próbáltam minél gyorsabban menni, aminek az lett a vége, hogy megcsúszott a
kocsi és majdnem megpördültünk az úton.
Zoey és Lucy levegőt
kapkodva, lefehéredve dermedtek meg a hátsó ülésen, Dan viszont szikrázó
szemekkel fordult felém. Sosem láttam még ilyennek. Angyalok és démonok… juj,
ez övön aluli volt. Ha démonok is vannak, én tuti kisétálok egy kamion elé…
úgy, mint Mark. Megráztam a fejem – erre végképp nem akartam gondolni.
-Tényleg jó lenne
gyorsabban odaérni – sziszegte vörös fejjel. Juj, Dan bácsi bepipult – De azért
nem ilyen gyorsan.
-Sajnálom, oké? –
vigyorogtam kényszeredetten.
Zoey előrehajolt. Megcsapott
valami fura gyógynövény illat – ezt meg hol szedte össze? Ha a hugi is ilyet
használ, akkor nagyban taszít majd mindenkit… muszáj a szárnyaim alá vennem.
-Csak lassíts –
sóhajtotta Zoey.
Oké. Akkor lassítok, hátha
későn érünk oda! Dan mintha a gondolataimban olvasott volna.
-Oda fogunk érni,
feltéve, ha nem egy korházban kötünk ki – sóhajtotta. – Minden rendben lesz,
Chris. Ne aggódj!
Persze. Mindig mindenki azt
mondja, hogy minden rendben lesz. Eddig hányszor volt igazuk?
/JACK/
30 perccel ezelőtt
Joy annak ellenére, hogy
milyen karcsú alkata van, rettenetesen nehéz volt. Most, hogy teljesen
elvesztette az eszméletét és a teljes – ki tudja, talán ötven-hatvan –
kilójával rám nehezedett, azért nehéz volt.
Elég nehéz volt
hátrabicsaklott fejjel, falfehér arccal látni. Mintha halott lett volna…
gyorsan beraktam a hátsó ülésre, és mikor láttam, hogy libabőrös a karja,
valahogy sikerült ráadnom egy fekete pulcsit.
Hát akkor induljunk.
/SAMARA/
20 perccel ezelőtt
-Itt megállunk,
köszönjük – szólt Alison.
A kocsi megállt és Troy- al
kiszálltunk. Hogy miért itt álltunk meg, azt nem tudom. Az országút kellős
közepén, fákkal szegélyezett úton.
- Gyertek utánam – intett Alison
és elindult a fák közé.
/CHRIS/
Most
Leparkoltam a Sam Hotel
előtt, mikor megláttam, hogy kigördül egy kocsi a parkolóból. Ezernyi apró
gondolat futott át a fejemen, aztán hirtelen beindítottam a kis aranyost és az
előbbi kocsi után hajtottam.
Mi van, ha nem ők azok? Mi van, ha elkéstünk… megint?
A telefonom hirtelen vibrálni
kezdett a zsebemben. Nem nagyon tudott érdekelni, egészen addig, amíg egy tompa
hang meg nem szólalt a farmer anyagán keresztül.
-Chris, lassíts vagy megölöm – hallatszott az ideges hang. Jack.
Egy belső kis szörnyeteg belül
marcangolni kezdett. Menjek tovább vagy ne? Olyan hirtelen léptem rá a gázra,
hogy szinte hallottam Lucy kis szívdobbanásait.
-Chris… -
próbálkozott Dan.
-Csak blöffön –
vágtam rá.
Már csak néhány centi és… a
két kocsi összeütközött, és hallottam, ahogy egy kerék leereszt. Ne a mienk, ne
a mienk, ne a mienk… de nem. A szerencse nekünk kedvezett.
Kiugrottam és szinte
feltéptem a vezetés felüli ajtót. Jack- nek ideje sem volt reagálni, amikor
nekilöktem a kocsinak és az öklöm odakoccant az állához. Dan gúnyosan
vigyorgott, míg Zoey Lucy szeme elé tette a kezét.
-Te rohadt
szemétláda – ragadtam meg az ingét.
-Hogy jutottatok
át a rétegen? – morogta Jack.
-A min?!
Elvigyorodott, mire még egy
ütéssel letöröltem a képéről.
-Dan, hozd Joy- t –
sziszegtem.
Egy pillanatra farkasszemet
néztünk Jack- el.
-Nem fog menni.
Amint eléritek a biztonsági rendszert, megölnek és visszahozzák Joy- t.
Zörgést hallottam, mire
odakaptam a fejem.
-Chris? Hogyan? –
sikkantotta egy rikító szőke hajú lány. Hogy kerül ide Samara… és Troy?!
-Ti meg mit…? –
kezdtem, de ekkor Jack kiszökkent a szorításomból.
-Nana, ugye nem
maradtam le semmiről? – kérdezte egy lágy hang.
Alison belesuttogott a
fülembe.
-Hogy értetek ide
ilyen hamar? És mit keres itt Samara meg Troy?
-Kaptunk egy kis
angyali segítséget, hogy úgy mondjam – húzódott el Ali. – Ők meg csak eszközök.
Jack rávetette magát
Samarára.
-Hasznos eszközök.
Troy azonnal mozdult, de Jack
egy laza mozdulattal lelökte őt is a földre.
-Kérem Joy- t vagy
megölöm!
Ekkor valaki velőtrázóan
felsikított. Joy tűnt fel a két kocsi között. Rengeteget változott, mióta
utoljára láttam. A haja sokat nőtt, a szeme jobban fénylett és… az arcát
rettenetes fájdalom torzította el.
A pulcsija furcsán nedves
volt, Dan próbálta levenni, mikor rájöttünk, hogy a nedvesség vér…
-Mit csináltál? – ordítottam,
de közben le sem vettem a szemem Joy- ról.
-Nem én! – vágta
oda Jack. – A döntésképtelenség okozza! Ezért kell minél hamarabb meghoznia. Az
őr és a bukott angyal között van, és ez felemészti a testét. Vagy képes lesz
dönteni, vagy meghal.
Rámeredtem.
-Nem, ez nem
lehetséges.
És akkor Joy összeesett. Ott
feküdt a földön. Élettelenül, csont fehér bőrrel. Meghalt. Vége van…
Aztán pislákolt párat és
magához tért.
Odarohantam hozzá és
felkapartam a földről. Az arcát a pólómba fúrta és némán sírni kezdett. Minden
csupa vér volt.
-Elmegyek veled,
Jack – mondta erőtlenül. – De csak ha mindenki jön. Ígérem elmegyek.
Mindenki rámeredt.
- Van egy tervem – suttogta nekem
rekedten, mikor Jack félrehívta Alisont. Aztán nehézkesen átölelt. – Nem is
tudod mennyire hiányoztál.
Sziasztok! :D Hát tudom, hogy ritkán hozok frisst, de én tényleg igyekszem! :/ Remélem a mostani fejezet azért kárpótolni fog :D Amúgy mindenkit megnyugtatnék: nem így van vége!!! Ha szoktatok nézni sorozatokat akkor tudjátok, hogy néha van olyan rész, hogy mutatnak egy jelenetet, és akkor 12 órával ezelőtt, blab blab blab hogy mi történt. Na ez is hasonló, csak egy írás formájában :) Hát akkor jó olvasást!
2. rész - Az áruló
Tizedik fejezet - Fordulópont
Tizedik fejezet – Fordulópont
/JOY/
Vannak olyan pillanatok egy
ember életében, mikor már egy hajszálra van attól, hogy belezuhanjon a
sötétségbe. Van, mikor végképp nincs remény és elnyelnek a problémáid, amiket
képtelen voltál leküzdeni. Sejtelmed sincs, ez milyen érzés, amíg meg nem
történik veled.
Álmosan pislákoltam, a testem
könnyű volt. Túl könnyű. Éreztem,
hogy a pupillám kitágul az erős fény ellenére és az íriszemből már csak egy
halvány zöld sáv marad. Nedves anyag ért a bőrömhöz és fémes szag csapta meg az
orrom. Vér.
/Samara/
12 órával ezelőtt
Unalmamban egy cellux csíkot
kapargattam a padomon. Ha nem kötöm le magam vele, akkor ott helyben elalszok. Mióta
Joy eltűnt, Troy minden órára feliratkozott, amim volt és mellém ült. De nem
zavart… sőt, egy csepp biztonságérzetet is adott ebben az egészben.
Joy hiánya, és a fiúké is
szívet tépő volt. Semmi nem volt teljes nélkülük, az életünk ugyanolyan szürke
lett, mint a triójuk előtt volt. Nem beszélve arról, mennyire féltettem a
barátnőmet.
Kissé elmerenghettem, mert
arra kaptam fel a fejem, hogy csöngettek. Idegesen felálltam, mire finom, meleg
kéz fogta meg az enyémet.
-Jól vagy? –
erőltetett mosolyt az arcára Troy.
-Persze –
mosolyodtam el én is a hatás kedvéért.
Lassan kiszállingóztunk a
teremből. A hiányérzetem minden egyes lépéssel csak nőtt. Olyan volt, mintha…
meghalt volna. Kirázott a hideg és erősen pislantottam néhányat.
-Hé, sziasztok –
lépett elénk Alison. Változott azóta, mióta Chrisék eltűntek. Elkezdte vasalni
a haját, és kicsit vágatott is belőle. Valahogy sokkal összeszedettebb lett…
sokkal másabb. Csak nem tudtam, hogy miben.
-Szia – köszöntem suttogva.
Troy is követte a példám, bár ő gyanakvóbban.
-Hát akkor most
vagy előadom a plasztik előszót, vagy szépen velem jöttök, ha nem akarjátok,
hogy Joy baba pórul járjon… - mosolyodott el fagyosan.
Troy szemei megvillantak.
-Te tudsz…
-Az angyalokról?
Ja, egy ideje – pislantott ártatlanul.
- És mit…
-Na jó, a Tuti
Gimit most hagyjuk, oké? – türelmetlenkedett. – Kint vár minket egy kocsi. És
vagy jöttök, vagy pápá Joy.
Troy- al összenéztünk.
-Csapda – suttogta
hangtalanul.
De nem érdekelt. Megindultam
Alison után. Semmi más nem érdekelt, csak hogy Joy jól legyen.
/CHRIS/
2 órával ezelőtt
-Ez a rohadt kocsi
– szorítottam egyre erősebben a kormányt.
-Chris, nyugodj
meg – sóhajtotta Zoey.
Mindannyian feszültek
voltunk. Zoey a pólója alját nyújtotta ki teljesen és előre-hátra dülöngélt. A
kislánya és a jövője függött Joy- tól. Dan szótlanul meredt előre, kivételesen
nem oltogatott. Úgy szerette Joy- t, mint a húgát. Én meg… hát, szegény
kormány. Nekem mindenem Joy- tól függött. Lucy hátul az ajkát harapdálva
átvette a felnőttek (muhahaha) hangulatát.
-Nem fogunk időben
odaérni.
-Odaérünk!
/CHRIS/
most
Ott feküdt a földön.
Élettelenül, csont fehér bőrrel. Meghalt. Vége van…
