"Mindig is akartam valami drámai történetet, ami hétköznapi emberekről szól, mégis összefügg a halállal. Mindig is volt egy vázlatom/piszkozatom, amiben egy Keith nevű srác és egy lány összejönnek, de valami beárnyékolja a szerelmüket, csak még nem tudtam mi az. Aztán megakadt a szemem egy olyan filmen, aminek az volt a címe, hogy "Keith". Hú de ironikus - gondoltam. Eldöntöttem, hogy megnézem, hátha a tudatalattim játszik velem és biztos régebben láttam ezt a filmet, onnan jutott eszembe ez a Kaith-Sammy dolog. Hát nagyon nem! A film, az egész jelentősége olyan mély hatással volt rám, hogy akkor már tudtam mi lesz az Én történetem problémája és nagyjából a vége. Csak az én történetemben nem Keith- el vannak problémák, hanem Sammy- val. Miután láttam ezt a filmet, megszületett az ötlet, de azért a valóságból, a saját életemből is merítettem bele egy kicsit. Aki olvasni fogja, aki véleményt ír... annak így előre is nagyon köszönöm, mert ez a történet végtelenül sokat jelent nekem! Sammy nevében is köszönöm mindenkinek...
Összefoglalva: "Ez a történet a Tizenhárom okom volt, a Keith valamint az életem és a fantáziám különös, zavaros keveréke""
Sziasztok :D Hát ez a kis szöveg mindent elmond, úgyhogy szerintem kár is tovább magyarázkodnom. A lényeg: nyitottam egy blogot, amit vagy megnéztek vagy nem.
Itt a link, ha érdekel titeket és remélem érdekel, mert nekem sokat jelentene: Samantha Sewell feljegyzései
Bocsi, hogy nem raktam fel tegnap, de... hát mostanában nagyon rosszul érzem magam a bőrömben és nem találom önmagam :( Írni is alig írtam mostanában, úgyhogy azért késtem egy kicsit... azért remélem tetszeni fog és komizzatok sokat :) Jó szórakozást! Puszi: Lexy ;)
Második rész - Az áruló 4. Gracey's Hotel/ A hallgatózó
Negyedik fejezet – Gracey’s
Hotel/ A hallgatózó
/Joy/
A kocsiból kiszedtük a
bőröndömet és a plázában vásárolt cuccainkat, úgy kecmeregtünk be az ajtón. A
Gracey’s Hotel nem nézett ki rosszul, sőt! Az előtérben bőrkanapék sokasága, Tv
és egy beépített rádió kapott helyet - épp Carly
Rae Jepsen Call Me Maybe- je ment. Ezek mellett a sarokban kapott helyet a
portás asztala.
Amíg mi Mark- al ledőltünk a
kanapéra, Jack kért egy háromágyas szobát – most az egyszer nem néztem rá úgy,
mint egy nimfomániás szemétládára és egy kicsit, csak egy hangyányit is, de
nőtt a szememben.
Miután Jack kifizette a
szobáinkat, felkászálódtunk az emeletre és megkerestük, melyik a mienk. A
második emelet utolsóját kaptuk, egymástól nem messze lévő, három ággyal.
- Mehetek elsőnek? – böktem
egy ajtó felé, amit a fürdőnek saccoltam.
- Persze – vágta rá Mark és
Jack.
Fáradtan suttogtam egy kösz-
t, aztán kivettem egy kupac ruhát a bőröndből és bezárkóztam a fürdőbe. A
háromszemélyes fürdőkád most olyan volt a szememben, mint egy oltár.
Lehámoztam magamról a
plázában vásárolt cuccokat, és vizet engedtem. Tudjátok milyen érzés, mikor
napokig nem tudjátok megtenni azt, hogy bementek az otthoni fürdőszobátokba és
napokig egy koszos ruhát kell viselnetek? Hát, bizonyára nem, legtöbben nem.
Viszont azt az érzést mindenki ismeri, mikor egy fárasztó nap után belemerül a
forró vízbe… hát pontosan ezt éreztem.
A hajam már – részben a tó
általi víztől, részben a fürdéshiánytól – csatakosan összeragadt, úgyhogy
először azt mostam selymesre.
*
Mikor kész voltam, átvettem a
pizsamaként befogott ruháimat; egy spagetti pántos felsőt és egy
melegítőgatyát. Fogkefét meg ilyesmiket nem igazán vettünk – bár valakinek
eszébe juthatott volna – úgyhogy kénytelen voltam egy kevéske szállodai
fogkrémmel és az ujjammal elintézni. Elég kellemetlen volt, de legalább a
fogaim jobb állapotban voltak. A fürdőbe hozott ruhakupacra tett fésűvel
elkezdtem kibogozni az eléggé kócos hajamat. A hajam megnőtt, mióta beköltöztem
Chris- ékhez. Mikor megjöttem még csak épp, hogy hosszú volt, most viszont már
lassan a derekamig ér.
Vajon levágjam, vagy hagyjam
ilyen hosszúnak? Egyáltalán miért nőtt meg ilyen gyorsan? Biztos valami
angyalos különlegesség… az ujjaim közé csippentettem egy vörös tincset és azt
nézegettem. Végül úgy döntöttem, vágok belőle egy keveset, épp csak annyit,
hogy ne legyen ilyen nagyon hosszú. Körülnéztem a fürdőbe, hátha találok egy
ollót, de nem volt. Majd máskor…
Mikor sikerült kibogoznom a
hajam, kimentem, hogy a fiúk is sorra kerüljenek. Elraktam a ruhákat a
bőröndbe, aztán – lévén, hogy a fiúk már elfoglalták a szélsőket – ledobtam
magam a középső ágyra. Fáradt voltam, de most valahogy éber lettem, nem lettem
volna képes csak úgy elaludni. Így hát oldalra fordultam, oda, ahol Jack
feküdt.
A vonásai ellágyultak, nem
nézett ki olyan rosszfiúnak, amilyennek elő szokta adni magát, de pontosan
tudtam, hogy a látszat csalóka, Jack igenis rosszfiú. Egy gonosz, önérdekű
ember, aki úgy rúg bele másokba, ahogy azt az érdekei megkívánják. Mindezek
ellenére meg akartam menteni ebből. Talán bukom a rosszfiúkra vagy, mi? Nem,
nem hiszem. Csak Jack így olyan ártatlannak tűnt.
Ártatlan, mi? Akkor mi az a kis véraláfutásos pont a
karodban? Csak nem egy fecskendő?
Behunytam a szemem, csak hogy
ne kelljen erre gondolnom. Nem akartam Jack személyiségét latolgatni, miközben
épp túszdrámát játszunk.
- Alszol? – kérdezte mellőlem
a fiú.
- Próbálok.
Jack odaügyeskedte az ágyát,
szorosan az enyém mellé, majd ledobta magát rá.
- Bújj ide.
- Hát te beteg vagy.
Jack huncutul elmosolyodott.
- Kéretheted magad Joy, előbb
utóbb úgyis az enyém leszel, majd meglátod.
- Érthetően beszélj, mert
ebből nem értek egy kukkot sem! Nem leszek a tiéd, oké? Az egyetlen, akinek
talán engedném, hogy így a tulajdonaként beszéljen rólam, maximum Chris lenne.
Jack megforgatta a szemét és
közelebb húzódott.
- Gondolkodj, széplány, ha
jól tudom, nem vagy hülye. Szerinted, ha a mi kis kalandunk véget ér, mi lesz a
te pártfogoltjaiddal? Szépen eltűnnek innen, és már csak én maradok neked, Joy.
Már csak az én vállamon sírhatod ki magad. Nem nehéz kitalálni, ennek mi lesz a
vége…
- Nem! – vágtam közbe dühösen
és felkönyököltem. – Még ha te lennél az utolsó ember a földön és nem lennél
egy önérdekű, egoista barom akkor is inkább öngyilkos lennék, minthogy akár hozzád
érjek – sziszegtem.
Fel sem fogtam igazán, amit
Mark- ról és Chris- ről mondott.
Aztán Jack dühösen
leszorított és megcsókolt.
Hát ez teljesen váratlanul
ért. Próbáltam eltolni, sőt ellökdösni, vagy inkább kinyírni, de Vasember Jack
úgy feszült rám, mint az acél. Dühösen verdestem a mellkasát, de csak nem akart
leszállni. Úgyhogy megadtam magam és visszacsókoltam neki, aztán mikor a teste
ellazult minden erőmet belesűrítve, arcul csaptam.
- Te normális vagy?!
Jack levegő után kapkodva
mosolyodott el.
- Hű, ütni azt tudsz,
széplány.
- Nagyobbat is kapsz, ha most
rögtön nem húzol el a szoba másik végébe! – kiáltottam rá, aztán eszembe jutott
valami. – Hol van Mark?
- Egy ideje lement a kocsihoz
– vont vállat Jack, de nem mozdult a helyéről.
- Szuper – dőltem hátra és
beletúrtam a hajamba.
- Talán, ha megcsókolsz, nem
ölöm meg egyiküket – morfondírozott.
- Ezt a játékot nem így
játsszuk, Jack! – vágtam rá dühösen.
- Igazad van. Jó, akkor
feküdj le velem.
Azt hittem ott helyben
megfulladok.
- Egy beteg állat vagy!
- Tudom, hogy szeretnéd…
-kacsintott rám.
- Szeretnéd, ha a gyengébb
idegzetűek kedvéért elismételném az előbbi „az egyetlen ember a földön” szlogent?
– sziszegtem.
- Jó, egyenlőre beérem egy
csókkal – forgatta meg a szemét türelmetlenül.
- Mi az, hogy egyenlőre?!
- Nézd Joy, csak egy csettintés
és Mark- nak annyi – mutatta be a mozdulatot a kezével, mire jeges borzongás
futott végig a gerincemen.
- Egyetlen egy csók? –
morogtam bosszúsan.
- Egyetlen egy csók.
Egyenlőre – bólintott Jack.
Felsóhajtottam.
- Igazad volt, egy kis
könnyűvérű csaj vagyok – sóhajtottam letaglózva.
Jack megrázta a fejét.
- Csak könnyen
befolyásolható.
Megcsókoljam? Elvégre Mark
életéről van szó és Jack- ről mindent el lehet, mondani, csak azt nem, hogy nem
akar engem mindenféleképpen; legalábbis ez derül ki ebből.
A könnyeimmel küszködtem,
miközben odahajoltam hozzá. Éreztem rajta azt a férfi parfüm illatot, amitől
minden lány beájul, de valahogy mégsem hatott meg.
- Gyűlöllek – suttogtam. –
Ugye tudod?
Meg akartam várni, amíg
válaszol, hogy húzzam az időt, de Jack nem felelt. Csak türelmetlenül meredt az
ajkaimra. Behunytam a szemem és lassan megcsókoltam. Közel sem volt azokhoz a
csókokhoz, amik Mark vagy Chris adott nekem. Jack csak hagyta, hogy játsszak
vele közben és lazán visszacsókolt, mint aki unatkozik közben.
- Jaj, Joy, megy ez jobban is
– nógatott.
Hevesebben visszacsókoltam,
hogy nagyságos úr elégedett legyen velem. Díjazta, mert ő is aktívabb lett.
Aztán ajtócsapódás hangja zavarta meg az alku rám eső felét.
- Ti meg mit…?
Mark letaglózva állt az
ajtóban. Engem meg a sírás kerülgetett.
- Ó, Joy nem említette? –
kérdezte szórakozottan Jack és kettőnkre mutatott.
A szemem már szúrt.
- Mégis mit? – Mark karba
tett kézzel állt az ajtóban.
- Minket.
De hát olyan nincs, hogy mi… csak ő és én, Jack és én. Nincs is
és! Van Jack és vagyok én, nincs olyan, hogy mi ketten.
- Igaz Joy? – kérdezte Jack
és megfogta a kezem.
- Igen – leheltem, lesütött
szemmel.
Ennyit a büszkeségemről.
- Értem – Mark dühösen
viharzott ki az ajtón.
És ennyit Mark- ról.
- Ügyes kislány – simogatta
meg a hajam Jack.
- Mennél te a fenébe…
- Drágám, én onnan jöttem.
Mind onnan jöttünk.
/Chris/
Le akartam tépni a fejét!
- Chris, nyugodj le. Most
Joy- ra kell koncentrálnunk.
Joy…
Talán, ha megcsókolsz nem ölöm meg egyiküket.
Ez Jack hangja… annak a
szemét állatnak a hangja. Csendre intettem Dan- t és tovább hallgattam.
Ezt a játékot nem így játsszuk Jack!
Ez Joy, ez az ő hangja… a
szívem meglódult a mellkasomban.
Igazad van. Jó, akkor feküdj le velem.
Beletapostam a gázba és
küzdöttem azzal, hogy ne szaladjak bele egy másik kocsiba, egészen véletlenül…
- Mi van Chris?
- Hallom őket, pszt!
Máris lemaradtam néhány
sorral.
Egyetlen csók?
Egyetlen csók.
És többet nem hallottam őket.
- Ez egy szemét állat!
- Kicsoda, Chris?
Beszámoltam Dan- nek a rövid
párbeszédről, mire ő felháborodottan felhorkant.
- Vajon mit csinálhatnak Joy-
al? – gondolkodott hangosan.
- Tényleg akarjuk tudni? –
suttogtam.
Dan elgondolkodva meredt ki
az ablakon – mint mindig.
Na milyen volt a hetetek? Milyen érzés, hogy már csak néhány nap és vége a sulinak? :D Nagyon jó, nem? Mert ez nem csak azt jelenti, hogy nincs suli, és ezerrel pörgünk minden nap, hanem, hogy van időnk írni egész nap és hamarabb olvashatjuk a kedvenceinket a Blogspoton :D Jól hangzik, nem?
Na, gondoltam, ma felteszem a frisst, három dolog tiszteletére. Az első, hogy mindjárt vége a sulinak és ezért mindenkinek nagyon jó nyarat és jó sok ihletet :)) A második, hogy holnap van a szülinapom, hivatalosan is tinédzser leszek, vagyis 13 éves és örülök, hogy már ennyit elértem itt :)) És a harmadik: MEGTALÁLTAM A TÖKÉLETES MARK- ot!!! :D De komolyan! Egyetlen szépséghibája a szeme, mert az övé barna, az én Mark- omé meg szürkéskék, de még ez se tudja elvenni a kedvem ;) Rájöttem, hogy a képek, amiket kiraktam a fiúkról, azok egyáltalán nem illenek hozzájuk, ők sokkal egyedibbek, mint Chace Crawford vagy Jessie McCartnie (így kell írni?) fényképei...
Íme néhány kép Mark- ról, remélem a fejezetekben történtek ellenére, azért örültök annyira neki, mint én:
Remélem nektek is annyira bejön az új Mark, mint nekem x) Legalább már világos, hogy Mark- nak miért olyan nehéz ellenállni... x) Na, nem is húzom tovább az időt, jó olvasást és ha komiztok, véleményt kérek a képekről :D
Második rész - Az áruló
3. A pláza/ Az áruló
Harmadik fejezet – A pláza/ Az
áruló
/Joy/
Jeges vízbe csapódtam, de
olyan volt, mint a kemény beton. A tüdőm rögtön tele lett vízzel, kiszorította
belőlem az összes oxigént.
Ne küzdj! Tedd meg ezt Chris kedvéért!
Mint egy rongybaba, merültem
el a vízben. Nem érdekelt a kiabálás, a zaj, a fájdalom… csak Chris érdekelt.
Bármikor képes lettem volna meghalni érte, még ha nem is vagyok az őrangyala,
mert feltétel nélkül soha nem visszavonhatatlanul szerettem. A ruha megint rám
tapadt és az ismerős halál közeli élmény emléke kígyóként tekeredett körém.
De nem merülhettem el sokáig.
Erős, meleg kéz tekeredett a derekam köré – talán azt hittem kígyónak. Erősen
átkarolt és magához húzott, majd elrugaszkodva felvitt a felszínre.
Mély levegőt vettünk, majd
egymásra néztünk. Mark szürkéskék szeme aggodalomtól csillogott.
- Talán meg akarsz halni? –
kiáltott rám.
A tekintetemből kiolvashatta
a választ, mert szinte azonnal elkomorodott és hevesen magához ölelt. Szorosan
behunytam a szemem; éreztem Mark szívdobogását, a testmelegét… vajon a
gyűlöletem csak azért nem hatalmasodik el iránta, mert a bukottak nem így
akarják? Akkor miért gondolok folyton Chris- re, ha tudják, hogy ez szökésre
buzdít? Vagy éppen az öngyilkosságra?
- Olyan buta vagy – csuklott
el Mark hangja.
Mögöttünk, rögtön a folyó, tó
vagy ki tudja mi mellet állt, az arcán leplezetlen féltékenységgel és
türelmetlenséggel nézett engem.
Fogd már fel, hogy a mienk vagy!
A bálon mondott szavak
vízhangoztak bennem. Megborzongtam. Nem úgy értette, hogy Fogd már fel, hogy az enyém vagy? Mert a szikrák a szemében erre
utaltak.
Mark lassacskán kihúzott a
vízből.
- Jól vagy? – kérdezte
aggódva.
- Hát… kéne egy tiszta ruha –
morogtam.
- Nem gond, gyere – kapott az
ölébe Jack.
- Hé, tegyél le, Vasember! –
csattantam fel.
Meg sem hallotta. Mark
szótlanul jött mellettünk, vissza a kocsihoz. Jack rövid puszit nyomott az
arcomra - ?! – aztán beültetett a kocsiba, mint egy durcis kislányt, aki most
hisztizik, mert nem vitték el fagyizni.
Mark ugyanolyan
hitetlenkedéssel nézte Jack- et, mint én. Aztán mikor be akart ülni az
anyósülésre, odaszóltam neki.
- Nem ülnél most inkább
mellém?
Mark rám mosolygott és beült
hátulra. A tervem még ráér. Most pihenni akartam, biztonságban lenni. Mikor
Mark beült, fogtam magam és az ölébe fészkeltem magam, az arcom a nyakába fúrtam.
Nem tartott sokáig, míg elaludtam.
Mikor Jack felébresztett
minket – Mark is elaludt – már egy pláza előtt parkoltunk. Magas volt, több tíz
emeletes, üvegablakai az egész falon elnyújtóztak. Kaliforniában egy csomó
ilyen hely van, tele gyorséttermekkel, drágábbnál drágább üzletekkel és
stílusos kisboltokkal, úgyhogy nem volt idegen terep. Az egyetlen nagyon
meglepő dolog az volt, hogy Jack elhozott egy ilyen helyre, ahol bármikor
megszökhetek vagy segítséget kérhetek.
Karba tett kézzel, kissé
álmatagon mentem be a plázába, oldalamon a két fiúval. Mark már egész élénk
volt, gondolom ő nem aludt át egy napot, mint én amiatt a rohadt fecskendő
miatt, úgyhogy álmosabb lehetett, mint én. Jack sokat sejtően mosolygott, amit
már megint nem tudtam mire vélni, úgyhogy egyszerűen figyelmen kívül hagytam.
De azért valljuk be, mikor
bementünk a pláza egyik legnagyobb ruhaboltjába és Jack két bankkártyát nyomott
a kezembe, elég rendesen leesett az állam.
- Vegyél egy jó pár ruhát
magadnak, de azért ne olyan sokat, oké? Nem nagyon fér majd el a csomagtartóban
– Jack a férfiruhák felé biccentett. – Mi is nézelődünk, egy óra múlva a
pénztárnál találkozunk.
- Jack…
- Igen, széplány? –
villantott rám egy néhányszáz wattos mosolyt.
- Miért bízol bennem? Simán
eltűnhetnék egy ilyen plázában.
Jack közelebb hajolt.
- Lefizettem és megbűvöltem a
péztárost és a biztonsági őrt, a bukottak két mérföldes körzetben váltják
egymást és követnek, hogy tuti odaérünk- e – világosított fel, aztán
hozzátette. – Nem vagy hülye, széplány. Nagyra értékelem.
Megforgattam a szemem és
elmentem a női osztály felé. Volt ott minden; a koktélruhától kezdve az ehető
fehérneműig bármit megtaláltam volna. Leakasztottam a fogasról néhány sötét és
világos színű csőfarmert és bementem velük egy próbafülkébe. A legtöbb jónak
bizonyult, így hat farmerrel lettem gazdagabb. Aztán rövidebb sortokat néztem
ki magamnak és azokat is egyenként felpróbáltam. Szép kis kupac ruha gyűlt
össze nekem.
Annak viszont őszintén
örültem, hogy hagyták, hogy egyedül vegyem meg magamnak a szükséges ruhákat.
Legalább egy kicsit egyedül lehettem, és most pont erre volt szükségem.
Miután megállapodtam a
nadrágok terén, a pólók felé vándoroltam. Az új Joy stílusában akartam felsőket
venni, így figyelmen kívül hagytam a „Szupermen”,
a „Woowh!” és a „Pussy” feliratú pólókat. Helyettük flitteres, spagetti pántos és
egyéb hasonló, élénk színű darabokat válogattam össze, majd hozzájuk csaptam
néhány pulcsit. Jöhettek a fehérneműk. Itt már egy kicsit gyanakodni kezdtem
Jack- re, mert a választék habos-babos, csupa csipke jellegű darabokból állt.
Végül leakasztottam néhányat ezekből is, amit elfogadhatónak találtam, majd
továbbmentem a cipőkhöz. Begyűjtöttem néhány szandált és torna valamint
sportcipőt. Szerencsére az üzletben voltak hajcsatok és egyéb pipere dolgok,
még táskák is. Kiválasztottam egy könnyebb, szívósabb bőröndöt, egy csajosabb
kistáskát és hozzácsaptam az egészhez egy marék hajgumit, egy napszemüveget,
fésűt és egy tükröt – igen, az is volt.
Mark és Jack az üzletben
lézengtek, és valamiről elmélyülten beszélgettek, mert észre sem vették, ahogy
kifizetem a ruháim.Mikor elém rakta
az eladó a blokkot, begyűrtem a bőrönd aljába és elkezdtem bepakolni a cuccaim.
Végül is, ha Jack megbűvölte az eladókat, akkor simán megtehetem, hogy
nekiállok csak úgy bepakolni. Kiválasztottam, mibe öltözöm át, aztán a többi
ruhát és cuccot begyömöszöltem a táskába. Mark és Jack még mindig beszélgettek,
úgyhogy egy próbafülkében átvettem egy világos színű csőfarmert egy fehér
pólóval, rá egy szurokfekete, hosszú ujjú, fekete pulcsit és egy tornacipőt. A
hajamat, ahogy tudtam kifésültem és feltűztem. Ahogy a tükörbe néztem, nevetnem
kellett. Abban a fekete pulcsiban egy bűnözőhöz hasonlítottam. Igazából azért
vettem meg, mert Chris szobájában egyszer láttam egy hasonlót. Mikor kiléptem,
fogtam a bőröndöt és a fiúkhoz sétáltam.
- Mehetünk, hölgyeim? –
kérdeztem.
Jack és Mark egy emberként
fordult meg, mint akiket rajtakapták valamin. Mark kedvesen elmosolyodott, míg
Jack rosszallóan ingatta a fejét.
- Ennél szexibb felsőt nem
találtál?
Mark beleöklözött a vállába,
úgyhogy Jack egy időre befogta.
- Komoly?! Mindenkinek a
vállam kell?
Csak most vettem észre, hogy
a lufik már nincsenek a kezemen. Fogalmam sem volt, mikor sikerült lehámoznom…
talán mikor kiugrottam? Vagy alvás közben szedte le Mark? Mindegy is. A lényeg,
hogy már nem volt rajtam.
Puszit nyomtam Mark arcára,
és belekarolva húztam magam után a bőröndöm. Mark felvonta a szemöldökét, mire
vállat vontam.
- Valamibe el kellett raknom.
Még megálltunk egy
gyorsétteremnél, hogy elvitelre kérjünk egy hadseregnek elég ételt. Aztán
ténylegesen útnak indultunk. Fejenként bepusziltunk két hamburgert, egy adag
sült krumplit és minimum egy shaket.
Fura mód, kezdtem feloldódni
valamennyire. Vajon Mark ezért tette? Azzal, hogy elhozott, azt hitte, ő kerül
a középpontba és ő, meg én együtt leszünk?
- Hé Joy, te nem vagy fáradt?
– kérdezte Jack.
- De, kicsit igen –
bólintottam.
- Akkor itt meg is állunk.
Jack leparkolt egy hotel
előtt, amit eddig észre sem vettem.
- Egyébként hol vagyunk? –
kérdeztem.
- New York- ban, a Gracey’sHotelnél.
/Chris/
Az út nagy része szótlanul
telt. Kétszázzal száguldoztam az országúton és egyre csak Joy lebegett a szemem
elől. Aztán eszembe jutottak egyéb apróságok.
Mark- ot miért vitték el?
Túszjátszmát alakítanak, vagy mi? Ilyesmi eshetőségekre készültem.
- Hé, Dan. Nem kéne
megpattanod a mennyországba kicsit? Ránk férne néhány tanács.
Dan elgondolkodva meredt ki
az ablakon.
- Chris, ne hidd azt, hogy az
angyalnő az isten. Ő is ugyanannyira tanácstalan, mint mi. Nem látja az egész
világot, benne minden embert egy csettintéssel.
Leplezett csalódottsággal
vontam meg a vállam.
- Akkor is beszélni kéne
vele. Mész te? Akkor haladhatnánk is.
- Megyek.
- Várj, ha kétszázzal megyünk,
nem lesz gond oda-vissza jönni?
- Nem, már gyakorlott vagyok.
Dan hamarosan eltűnt, úgy,
ahogy Joy szokott.
Joy.
Vajon mi van vele? Jól van
egyáltalán? És Mark?
Hmm… egy szerelmes fiú és egy lány… édes kettesben,
szökésben. Vajon mit csinálhatnak most?
Megráztam a fejem, hogy ez
lehetetlen. Mark nem tenne ilyet, ha egyszer azt mondta, őt nem zavarja. Joy se
tenné, hiszen… ez teljesen abszurd.
Vagy mégsem?
Dan hamarosan visszatért
mellém, kissé zaklatott állapotban ugyan, de azért jól volt. Elmagyarázta, hogy
az angyalnő szerint is először Las Vegas- ba mennek, aztán átutazzák a fél
világot, hogy buzdítsák az országokban szétszóródott bukottakat. Most kell
beérnünk őket, legkésőbb Las Vegasban, különben már bottal üthetjük a nyomukat.
Rossz volt erre gondolnom.
Még néhány állam és örökre elveszítem őket. Csak egy valamit nem értettem még
mindig.
- Szerinted Mark- ot miért
vitték el? Hogy fenyegetőzzenek vagy mi?
- Ezt én sem értem – mondta
Dan. – Ha Joy kell nekik, akkor végképp, márpedig így van. Ha fenyegetőzni
akarnának, Mark nélkül is megtehetnék. Mindenhol vannak embereik, főleg
Sizzling- ben; ha fenyegetőzni akarnának, veled már rég megtehették volna.
Hirtelen görcsösen
megmarkoltam a kormányt.
- Dan… mi van ha?
- Mi van, ha mi? – kérdezett
vissza.
Akkor jöttem rá. Az egészre.
Csak a másodperc törtrésze kellett hozzá.
- Ezt nem hiszem el! –
káromkodva tapostam bele a gázba. – Mark egy áruló! Pont azelőtt utazott el,
hogy a bukottak kijelölték volna a harc időpontját, Dan. Pont akkor hívta fel
Joy- t, később elmondta nekem, hogy Mark jóváhagyta, hogy együtt legyünk. De
csak egy trükk volt, hogy ne gyanakodjunk. Már majdnem győztünk Dan, és akkor
hirtelen eltűntek. Mark vitte el Joy- t.
Dan döbbenten hallgatta az
elméletem.
- Szóval szerinted…
- Igen, Dan! Szerintem ez
történt! Nem emlékszel, Mark milyen furcsán viselkedett a bál előtt? Elárult
minket…
Az árulás fájt. De az még
jobban, hogy az áruló a saját testvérem.
Remélem mindenkinek jól telt a hosszú hétvége és a hét :) Mondjuk nekem pont rosszul, mert kompetenciát írtunk szerdán és kiderült, hogy a novella, amit beküldtem az évkönyvnek, nem lesz benne, mert az igazgató a versenyeket és a hagyományokat akarja belepakolni :/
Hát remélem, hogy nektek jól telt a hét, ha nekem nem is :) Remélem nem felejtettétek el a Diamond eyes - ot, amit jövőhét pénteken fogok közzétenni :) Köszi, hogy ennyien szavaztatok máris, hogy melyik történetem fejezzem még be, és hát nagyon úgy tűnik, hogy Nicole Wheatmen lesz a következő főszereplőm ;)
A fejezetben Joy megtudja, hogy Mark miért döntött így.
Jó szórakozást! :)
Második rész - Az áruló
2. A bukottak diadala/ Külön utakon
Második fejezet – A bukottak
diadala/ Külön utakon
/Joy/
Először hangokat hallottam.
Egy kissé mély, de tiszta hangszín; egy fiúé. Mellé párosul egy diadalittas
nevetés. Aztán olyan hangokat is sikerült kivennem, mint egy motor kellemes
dorombolása, vagy a beáramló levegő suhogó dallama.
Próbáltam kinyitni a szemem,
de bárhogy erőlködtem, nem sikerült. Továbbra is csak a hangokat hallottam,
ahogy körülöleltek engem. Csak a szemhéjamon átszűrődő fényből tudtam
kikövetkeztetni, hogy nappal van.
- Akkor most merre is
megyünk? – Mark! Ez az ő hangja… a szívem megdobbant a megkönnyebbüléstől és az
örömtől, hogy nincs semmi baja.
- Las Vegas- ba. Aztán, ha
ott végeztünk, irány Európa – Jack hangja kárörvendően csengett. – Figyelj
csak, Mark… Joy most úgysem hall; kölcsön adnád nekem néha egy kicsit?
Csattanás hallatszott, aztán
Jack és Mark nevetése. Merthogy együtt nevettek! Olyasmi hallatszott, mint
mikor valaki beleöklöz a másik vállába.
- Álmodik a nyomor, Jack…
- Los Angelesben az álmok
valóra válnak…
- Aha, egy nagy… - Mark
káromkodott.
Nem is tudom mikor hallottam
káromkodni. Mikor megtudta, hogy Chris megcsókolt? Mikor…? Mikor is máskor?
Talán többször nem is. Aztán leesett, hogy miről is beszélnek… hogy én… én…
A szemeim felpattantak és
megkerestem velük a fiúkat, úgy, hogy ők ne vegyenek észre. A hátsó ülésen
ültem, míg ők elől beszélgettek. A kezeimre lufit húztak, amit nem értettem, de
más szokatlan nem történt. Az egyik lufis kezemet ökölbe szorítottam és
beleütöttem a vezetőülésen ülő Jack vállába, de nem olyan barátian, ahogy
valószínűleg Mark, hanem, hogy fájjon neki rendesen.
- Minden álmod váljon valóra,
Jack! – mondtam mézesmázos hangon. – Csak engem hagyj ki belőlük.
Most Mark nevetett
kárörvendően, míg Jack bosszúsan dörzsölgette a vállát.
- Most pedig árulja már el
valaki, miért van színes gumi a kezemen? – emeltem feléjük a tenyerem.
- Ezzel tettünk
ártalmatlanná, de hát nem nagyon használ – dörzsölte a vállát Jack.
- Csodálkozol? – szólt közbe
Mark. – Néhány nappal ezelőtt kinyírt egy bokszzsákot.
- Hogy érted, hogy ezzel
tettetek ártalmatlanná? – szándékosan hagytam figyelmen kívűl Mark beszólását.
Jack elégedetten vigyorgott,
mint aki villogni akar az ő fergeteges ötletével. Beletaposott a gázba, mire a
táj elmosódott körülöttünk; százzal biztos mentünk, ha nem többel.
- A lufik arra szolgálnak,
hogy ha megpróbálnál kilőni a kezedből egy fénnyalábot, megsütnéd a saját
kezed. A lufi visszaveri ezt a hogyishívjákot – magyarázta.
Na remek… az egyetlen dolog,
amivel megvédhetném magam, most akár ki is dobhatom a kukába. Erősen
gondolkoztam mi az, amivel még le tudnám gyűrni Jack- et, ha ismételten egy
fecskendővel próbálkozna, de nem jutott eszembe semmi. Jó, Mark- nak igaza
volt: kinyírtam egy bokszzsákot, de Jack- el szemben nem sokra mennék ezzel.
Elég egy pillantást vetni csak úgy a mellkasára vagy a vállaira és máris
sikítozva elrohannék…
De Mark- al megszökhetünk.
Igez, ez az! Mark és én meg fogunk szökni, kijátsszuk Jack- et. Csak kettesben
kell maradnunk és már nem is olyan hosszú az út hazáig.
Ugyan, Joy. Te hallottad, hogy nevettek? Jaj drágám,
hát pont te kérted Jack- től, hogy ne kezeljen úgy, mint egy naiv kislányt… nem
lehet, hogy mégis az vagy?
Megráztam a fejem, de a
hasonló jellegű gondolatok nem akartak eltűnni a fejemből. Tényleg ez lenne a
helyzet? Mark elárult? De hát miért tette volna?
Gondolkozz, Joy! Nem rémlik, milyen furán viselkedett
a bál előtt? Vagy inkább ezt hagyjuk a felnőttekre és kéred a játékmacidat?
Hogy is hívták…?
Nem lehetett Mark! Mark
mindvégig a mi oldalunkon állt. Az egyetlen oka Chris- nek lett volna, hogy
átálljon, hiszen félvér… de hát Chris szeret. Akkor Mark…?
- Mi van, Joy? A maratoni
szökésedet tervezgeted? Ha sikerül, beírjuk a ginisz rekordok könyvébe –
gúnyolódott Jack.
- Oké, a lufi még oké, de a
fogoly kaphat esetleg enni is vagy itt helyben essen össze?
Igazából csak elterelés volt,
de a gyomrom az étel említésére mintha égett volna. Ilyen mikor valaki nagyon
éhes? Belülről ég a gyomra? Mindenesetre, amíg Jack kaját szerez, talán tudok
beszélni Mark- al. Tökéletes…
A két fiú összenézett, mint
akiknek ez a dolog egyáltalán soha nem jutott az eszébe. Ez komoly? Egy bukott
angyal, aki ki tudja hány éves, hányszor csinált már ilyet, a bukott angyal,
aki megpróbált… szóval ez a srác elfelejtette, hogy én eszek?
- Ez komoly? – nevettem fel.
Mark elmosolyodott, és, hogy
Jack ne lássa, kinézett az ablakon. Acélbetét Jack bosszúsan összepréselte az
ajkát… ettől valahogy kárörvendő hangulatom lett.
- Na, legalább egy kis sült
krumplit vagy hamburgert, több tényleg nem kell, de esküszöm, hogy mindjárt
elájulok – füllentettem.
Mark egy benzinkút felé
intett a fejével, mire Jack szitkozódva leparkolt; hogy azért, mert erről az
apróságról elfeledkezett, vagy, hogy azért, mert pontén juttattam az eszébe,
nem tudom. Beleharaptam az alsó ajkamba, hogy ne mosolyodjam el. Jack még csak
be sem zárta a kocsit!
- Gyere Mark, siessünk –
kapcsoltam ki a biztonsági övem a lufis kezemmel. Érdekes, a biztonságomra
gondolnak, de akár éhen is halhatnék. Micsoda logikus gondolkodás.
- Mit csinálsz? – nézett rám
hitetlenkedve.
- Elhúzok innen, mielőtt
Acélbetét Jack visszajön, hogy elvigyen a Disneyland- i kirándulásunkra –
forgattam a szemem. – Szerinted mégis mit csinálok?
Mark arcán felismerés suhant
át, aztán szomorkásan megfogta a kezem. Tudjátok mi a legabszurdabb és
legszomorúbb az egészben? Hogy tudtam. Na jó, ha nem is voltam benne teljesen
biztos, de sejtettem. Mark nem a mi oldalunkon volt; többé már nem.
- Te aljas szemétláda –
löktem el a kezét és kiszálltam a kocsiból.
Mark követett.
Idegesen beletúrtam a hajamba
és éreztem, hogy a könnyeim végiggurulnak az arcomon.
- Hát ezért… ezért utaztál
el, ugye? – fordultam felé. – Ezért viselkedtél olyan furcsán, nem igaz? Te
végig tudtad mi lesz a vége annak az estének… hogy én milyen hülye vagyok!
- Nem vagy hülye… -
ellenkezett Mark.
- De igen, az vagyok, mert
bíztam benned! – ordítottam rá.
Többen is felénk fordultak.
Elgondolkodtam, hogy ők mit is láthatnak, ha ránk néznek. Egy hisztérikusan
zokogó, idegbeteg lányt, aki valószínűleg a barátjával veszekszik. Csakhogy a
hisztérikus és idegbeteg lányt elárulta a „barátja” és alkut kötött azokkal,
akik valami olyat akarnak tenni ezzel a lánnyal, ami miatt meg is halhatnak… a
saját sorsuk volt dűlőben ezen a rohadt benzinkúton és még csak nem is tudták!
- Hogy… hogy a fenébe
képzelted ezt? – folytattam. – Megbíztunk benned, és te elárultál minket.
- Miattunk tettem – mondta
Mark, már ő is dühösen.
- Miattunk? Miattunk?! –
vízhangoztam.
- Igen! Érted és értem!
Közelebb mentem hozzá.
- Rendben van, Mark, ügyes
vagy. Elintézted, hogy minimum te, Chris és a többiek halottak legyetek és a
lánynak, akit te állítólag szeretsz, kiszippantsák a lelkét, és arra
kényszerítsék, hogy átvegye az uralmat, mind az angyalok, mind az emberek
felett. Hű, igazi minta pasi! Minden lány arról álmodik, hogy érte is meg tedd
ezt! – sziszegtem.
Mark vonásai megkeményedtek.
- Azt hittem…
- Mégis mit hittél? –
kiáltottam. – Hogy sikítozva a nyakadba borulok, örömkönnyeket hullatva, ha ezt
elmondod? Ó, Mark, annyira szeretlek, amiért kézen fogva belesétálunk a
halálba! Hát nem csodálatos?! Azt hiszem extázisba estem tőle!
- Basszus, Joy, érted tettem,
jó? – túrt bele a hajába.
- Inkább magadért – ráztam a
fejem megvetően. – Mert egy önző állat vagy és kicsit sem vagy különb, mint ők.
Elsétáltam mellette és
dühösen becsaptam az ajtót. Az a minimum, hogy tönkreteszem ezt a rohadt
kocsit! Tudtam, hogy a menekülésnek semmi értelme, ezért inkább csak vártam.
Vártam, hogy eljöjjön az én időm. Magamra maradtam.
*
Már világossá vált egy-két
dolog. Például, hogy Mark és Jack miért működik együtt, vagy, hogy Jack miért
hagyott minden óvintézkedés nélkül a kocsiban minket. Még több kérdés merült
fel bennem, mint az elején. Miért bíznak ennyire Mark- ban? Miért tette ezt? És
Chris és Dan, Troy és Samara él-e még egyáltalán vagy őket is elintézte
valahogy?
Egyszer csak azon kaptam
magam, hogy sírok. Először kipislogtam a könnyeimet, de a fájdalom, a
csalódottság és a kétségbeesés olyan erővel tört rám, hogy nem telt sok időbe,
míg le kellett hajtanom a fejem, hogy Jack és Mark ne lássa a könnyeimet, de a
rázkódó vállam és mellkasom így is elég árulkodó volt.
Mark hátranyúlt, hogy
megfogja a kezem, de dühösen elrántottam az enyémet. Egy pillanatra fel is
emeltem a fejem, így mindketten láthatták a könnytől maszatos arcom. Úgy
döntöttem, most már úgy is mindegy, ha már láttak, úgyhogy a hűvös üvegnek
támasztottam a homlokom.
Miért olyan vidám minden?
Miért süt még a nap, miért nem lett kopár és kihalt a világ? Miért nem lett
olyan, mint amilyen a lelkem lett? Nem értem… aztán a felhők úgy özönlöttek
össze és szürkültek el, mintha csak parancsot kaptak volna – Tőlem. Az eső
pillanatok alatt megjelent, mintha csak dézsából öntötték volna. Jack sóhajtva
kapcsolta be az automata ablaktörlőt. Ez én voltam? Én csináltam az esőt? Ha
így is volt, Jack és Mark továbbra sem szóltak semmit.
Hagyták, hogy kisírjam magam,
hogy beletörődjek… de sosem törődtem bele. Tudtam, hogy eltelhet bármennyi idő…
egy nap, egy hét, egy hónap, egy év, én akkor sem fogok beletörődni Mark
árulásába, Jack újabb incidensébe és a sorsomba.
Soha nem akartam annyira,
hogy átlagos legyek, mint akkor. Milyen egyszerű is lenne! Csak egy lány, csak
egy iskola, csak néhány egyszerű barát. Csak egy fiú, csak az érettségi, csak
az esküvő, csak a házasság, csak az öregedés és a halál. Mint bármelyik másik
embernek. Én csak Joy akartam lenni, a szupermen pólós, szarkasztikus és kedves
lány, nem Joy Twins, a szerelmi háromszögbe keveredett, különleges hatalommal
bíró angyal, akin a világ jövője múlik, köztük az olyan átlagos lányoké, mint
amilyen néhány hónappal ezelőtt voltam.
A legendában szereplő lány
miért nem lehet Alison Hollis? Alison, aki annyi mindent kibír, még azt is, ha
egy Joy Twins nevű lány, elvesz tőle valakit, akit nagyon kedvel? Miért nem
lehet Alison az a lány? Ő annyi mindent kibír és elvisel! Ezzel is meg tudna
birkózni! De én nem… én képtelen vagyok rá…
Én még mindig a szupermen
pólós Joy vagyok, csak éppen szerepcsere történt. Nem én vagyok az a lány, aki,
és akit két fiú szeret. Nem én vagyok az, aki egy csettintéssel megváltja a
világot! Én csak Joy vagyok, simán Joy, aki viccelődni szokott az ilyen
helyzetekben, nem sírni…
Az a Joy már nem létezik.
Ebben igazam volt. Tizennyolc
éves voltam. Már nem kelhettem úgy, hogy az öcsém minden reggel szívatott, és a
barátnőimmel mentünk suliba. Már nem volt családom. Egy tizennyolc éves lány
voltam, aki időközben, az események súlyától megkomolyodott és felnőtt.
Visszanézve a régi életemre, az egész már csak egy álomnak tűnt, egy álomnak,
ami soha nem is létezett.
Elszorult a szívem, hogy arra
gondoltam, már soha többet nem megyek haza. A családom, a barátaim egyszer csak
rájönnek, hogy hopp, Joy már nem jön haza többet. De miért? Mi történt vele?
Behunytam a szemem. Nem
akartam erre gondolni. Talán öngyilkosnak kéne lennem. Hirtelen kiegyenesedtem
ültömben.
De hisz ezzel mindent megoldanék. Ha nem lennék az
angyalok és bukottak ismét egyenlőek lennének. Ha nem lennék Mark és Chris
ismét normális életet élhetne és ketten együtt igazi testvérek lehetnének. Ha
nem lennék, mindenki biztonságban lenne és úgymond „a világot is megmenteném”.
Mit is mondott Jack? Ha
megpróbálkoznék az angyalos trükkjeimmel, megsütném a kezeimet? De azzal nem
érnék el semmit. Jobb ötlet kell.
- Szeretlek, Chris –
suttogtam.
- Joy, mit…? – kezdte volna
Mark.
Villámgyorsan lendült a kezem
a kilincs felé. Egy ezredmásodpercnyi időt sem hagytam magamnak gondolkodni,
rögtön ugrottam. A Chris iránti szerelmem erősebb volt, mint a halálfélelmem;
Chris éltetett. Mark felkiáltott, Jack szitkozódott, mikor kivetettem magam.
Hánnyal is repesztettünk? Százzal biztos… a végtagjaim az aszfaltnak csapódtak,
aztán gurulni kezdtem. Lefelé gurultam az út mellet, köztes állapotban, de csak
azt érzékeltem, hogy már nincs alattam talaj. És vészesen közelítettem
valamihez…
Kiabálás hallatszott, majd
csattanó hangok és sietős léptek zaja. De ez mind eltörpült a levegő suhogó
hangja mellett… a szél tépte a hajamat, miközben zuhantam. Nem kaptam levegőt
és sikítani akartam. De mielőtt megtehettem volna, becsapódtam.
/Chris/
Rázott a hideg, ahogy a
kaszinó felé mentünk. Dan bátorítását szinte nem is hallottam. Hogy valamelyest
levezessem a feszültséget, görcsösen markoltam a kormányt, miközben a bezárt
szórakoztatóhely felé autókáztunk.
- És ha nem jön be? –
vetettem fel, gúnyos könnyedséggel. – Anyám az utolsó ember, akiben megbíznék.
Inkább Joy- ért kellene indulnunk. Így is elég időt vesztegettünk már el…
tegnap rögtön utánuk kellett volna indulnunk.
- És merre indultunk volna,
Chris? – fujtatott idegesen Dan. Ő sem volt sokkal jobb állapotban, mint én.
- Bármerre.
Dan megforgatta a szemét, én
meg kinéztem az ablakon. Hát ez tök jó… nem csak elvesztettem Joy- t és vele
Mark- ot, de még le is égettem magam egy öreg pasi előtt.
Lassan befordultunk a kaszinó
utcájába; a hideg futkosott tőle a hátamon. Az épület valaha Sizzling
legsikeresebb kaszinója volt, mindenki ide járt, aki kicsit is számított. Több
híresség is megfordult itt, de idővel be kellett zárni, mert több verekedés,
garázdálkodás is történt a környéken, nem is beszélve az ittas vezetések
növekvő számáról és még jó sok másról… a befelé vezető vörös szőnyeg már kopott
és koszos volt, nem egy helyen hevert kólás doboz, vagy valami piásüveg, amit
valamelyik banda hagyott ott maga után. Az ablakok többsége betörve, a vakolat
is mállott.
Dan- el kiszálltunk a
kocsiból és befelé vettük az irányt. Az egésznek dohos, sör és martini szaga
volt. A játékok, kártyák, bárok többsége összetörve, koszosan, megrongálva, de
ez sem tántorította el a pulton ülő Jane- t. Akkor járt ide sokat, mikor a hely
a fénykorát élte.
Az anyám nem nézett ki rosszul,
ha mondjuk apám szemszögéből, nézzük. Szög egyenes barna haj, sötét szemek,
karcsú alak egy fekete koktélruhával. Mindig valami ilyesmiben mutatkozott,
hozzá az elmaradhatatlan szőrmekabátjával.
Dan keresztbe fonta a karját
és szorosan mögém állt, mint, aki jelzi, hogy támogat és segít, ha kell,
kezdjek csak bele.
- Örülök, hogy eljöttél –
Jane keserűen rám mosolygott. Legalább már tudom, kitől örököltem.
- Én kevésbé – köszörültem
meg a torkom. Csak most vettem észre, hogy a bőre sápadt, a szemei beesettek és
úgy néz ki, mint aki mindjárt elalszik. – De angyalpajtás azt mondja, hogy
tőled talán segítséget kérhetünk.
- Miben? – Jane látszólag
örült, hogy segíthet az ő kicsi fiának.
- Megkeresni Joy- t. A
bukottak elrabolták harc közben. Meg kell találnunk.
- Chris, a bukottak…
- Alvilági cuppanósat
adhatnak a fenekemre – vágtam rá.
Dan elfojtott egy mosolyt,
míg anyám arca aggodalmasan zsugorodott öt centit; soha nem láttam még ilyen
öregnek, mint most.
- Ők veszélyesebbek, mint
gondolnád. Elmondok mindent, amit most tudnod kell, csak kérlek, vigyázz
magadra – úgy döntöttem, Mark- ot a biztonság kedvéért nem említem. – Joy
valószínűleg Las Vegasba készül. Ott van a bukottak társasági és politikai
központja. Ha nem lesz ott, akkor már nem soká…
Komoran bólintottam.
- Szóval Vegas. A névjegyem –
mosolyogtam rá keserűen, ahogy ő az előbb. – Azért kösz, Jane.
Épp fordultam volna meg,
csak, hogy ne kelljen búcsúzkodnom. Én sem vagyok fából! Akármit tett anya,
akárki az apám, attól még...
- Chris… - szólt utánam. – Ha
nem érnél vissza mielőtt megtörténne, tudnod kell, hogy szeretlek. Mindig
szerettelek, még, ha nem is mutattam ki. Te az én fiam vagy.
Megdermedtem. Nem mehetek ki
ezek után. Visszafordultam és pókerarccal átöleltem.
- Én is szeretlek – suttogtam.
– És tudom, hogy sajnálod. Köszönöm, anya.
Jane arcán könnyek hullottak.
- Légy erős a kedvemért, és
soha ne add fel, ha szereted őt.
- Megígérem, ezt
mindenképpen.
Jane elengedett és szomorúan
mosolygott rám.
Összeszorítottam az
állkapcsom és kis híján kifutottam a kaszinóból. Joy is ezt érzi, mikor túl sok
minden történik körülötte, amit nem tud feldolgozni? Mert én egy pohárnak
éreztem magam, túlcsordulva az érzelmektől.
- Akkor irány Las Vegas? –
kérdeztem Dan- t.
- Hát, ha bízol benne, akkor
ezek szerint igen.
- Bízom – bólintottam és
ráléptem a gázra.
A kocsi már tele volt pakolva
étellel, vízzel és tiszta ruhával. Már csak el kellett indulnunk.
Kifordultam az erdő mellett,
rá az országútra.
- Szereted a családod? –
kérdezte hirtelen Dan, felém fordulva.
Felhorkantam.
- Konkrétabban?
- A szüleid.
- Néha igen, néha nem.
- Chris, ez nem rendes
válasz.
- Ne fárassz…
Dan felsóhajtott.
- Csak válaszolj rendesen.
Nincs olyan, hogy néha igen, néha nem.
- Néha nem tudom, mit
érezzek, Dan. Szeretem őket, persze, elvégre a családom, meg minden, de… néha
belegondolok, hogy ha anyám nem lépett volna félre, akkor Mark és én közelebb
állnánk egymáshoz és talán minden oké lenne.
- Akkor Joy- al sem
találkoztál volna – mutatott rá Dan.
- Tudom – bólintottam
komoran.
De most mégis Joy- ért
mentem. Vakon felé. Ha egy égő házba lett volna, gondolkodás nélkül berohannék
érte. Ha ugrana, ugranék vele… mert szeretem. És pont emiatt kell elfogadnom a
családom.
Arra gondoltam, hogy nyáron a Diamond eyes- on és az Őrangyalom második részén kívül befejezem az egyik könyvem, aminek már nyitottam egy Blogot. Rátok bízom, amelyik a legszimpatikusabb, arra szavazhattok a közvélemény-kutatásban!
UI: Igyekszem mindegyiken összehozni egy első fejezetet, ha még nincs, de nem biztos, hogy sikerül és lehet, hogy csak a tartalom alapján tudtok szavazni.
Csinibabák:
A Flower n Gill- ben Lily Carter viszi a prímet saját lányklikkjével, a Csinibabákkal. A Csinibabák egoista, öntelt fruskák, akik bárkit lealáznak, ha kell. Csakhogy Lily Carter élete sem tökéletes, mert Narina Grapes, a népszerűségre vágyó, önmagát kereső lány már nemsokára átveszi Lily helyét, ha nem lép valaki közbe, ráadásul a lány húga, Alison egy Converse mániás kiscsaj, aki beképzelt make up-girlnek csúfolja Lily- t és Nar oldalán áll! De egy valamit ne felejtsetek el: Lily Carter sosem adja fel!
Rebeccah E. E. Smith- nek mindig is tökéletes élete volt. Nagy ház, szép ruhák, szerető család. Mégis ő a legjobban a család közeli barátaiért, Rathbonék - ért rajong. Az idősebb (Mr) Rathbone elképesztő történeteket mesél neki a háborúkról és a külföldiekről, amikért a lány bolondul. Aztán eldöntik, hogy egymáshoz adják Becky- t és Will- t, Mr. Rathbone fiát. A két fiatal barátra lel a másikban, és idővel szerelmesek is lesznek... de kiderül, hogy Rathbone- éknak van egy családi titkuk... valami ijesztő és természetfeletti... A kérdés, hogy Becky ezután is képes- e szeretni Will- t és képes-e elfogadni őt...?
David nem tudja mit kezdjen az életével, így átmenetileg egy KFC- ben dolgozik. Egyik nap bejön egy lány, aki miatt képes lenne ejteni a négyszázas ajánlatokat, csakhogy a csaj a főnök lánya... Lisa és David próbálnak közelebb kerülni egymáshoz, de valamelyik szendvics, saláta, vevő vagy épp a lány apja mindig közéjük áll. De David- nek nem csak Lisáról kell döntenie, hanem arról, hogy akarja kifizetni a számláit a minimálbérből és mihez akar kezdeni az életben...
Nina Pitrev utál élni. Illetve hát: így élni. A mostohaanyja Guveen nem csak, hogy utálja, de már szinte brutálisan bánik a tinédzser lánnyal. Nem csoda, hogy Nina olyan eszközhöz folyamodik, ami kisegíti a helyzetből... vagy esetleg eltávolítja onnan...
Segítséget kér Robbie- tól, a pincér barátjától. Nemsokára sikerül megszöknie, de balul sülnek el a dolgok és Nina egy Kalózhajóra kerül. Mikor azt hiszi megölik... téved. A Kalózok azt állítják, hogy Nina a Kalózhercegnő...
Míg a lány próbálja kideríteni mit is jelent ez- miután leküzdötte magában a kételkedést- furcsa, misztikus dolgok történnek...
Mi a rosszabb?
A rossz tudása vagy a tudatlanság?
Kalózhercegnőnek lenni vagy meghalni?
Szellemekkel barátkozni vagy belehalni a magányba?
Megküzdeni egy tengeri szörnnyel vagy szembenézni az igazsággal?
Választani két fiú közt vagy örökre elköszönni a szerelemtől?
Hát, ide is eljutottunk; az utolsó fejezet az első részből. Köszi, hogy annyit komiztatok, nagyon sokat jelent, de tényleg :) Örülök, hogy ha azt mondjátok tetszik, mert ennek nagyon-nagyon örülök, de annak is, ha azt mondjátok, hogy nem tetszik és rámutattok a hibákra, mert ezzel sokkal jobban egyetértek és így általatok sokat fejlődök :)
Hát eddig sok minden történt itt a blogon; rengeteg szavazás és komment, kisállat, satöbbi... mindenkinek köszönöm, aki egyszer is elmondta a véleményét vagy szavazott! És köszönöm annak a harmincegy rendszeres olvasónak, akit sikerült összekaparnom :D Végül is nem csak magamnak írok (110%- ban igen), hanem nektek is (plusz 50% :D).
Külön köszönet azoknak, akik díjakat adtak nekem.
Hogy miért most rakom fel az adagot és nem szombaton (vagy szokásomhoz híven vasárnap x])? Hosszú hétvége lévén nem leszek itthon és így csak kedden tudnám rakni.
Egy meglepetés vár titeket az utolsó rész végén :)
Jó szórakozást, remélem tetszeni fog! :D
Lexy
Huszonhatodik fejezet
A finálé
26. Finale
Az iskola egyszerűen gyönyörű volt. Vérvörös szalagok
díszítették, lámpások függtek az épületet körülölelő faágakon, és mintha egy
gyönyörű álomban találtam volna magam.
Még sosem voltam bálon. Általában lefoglalt a tanulás
és nem is nagyon szerettem ezeket a táncos estéket, mert ha el is mentem volna,
csak a lelátón ücsörögnék egész este, a többieket nézve. Meg hát nem is
nagyon akadt olyan fiú, aki a kis stréber Joy Twins- t hívta volna el…
De most, ahogy belenéztem a kézitükrömbe, amit Samara
adott, már nem a kis stréber Joy Twins voltam… az elmúlt hetek annyira hatással
voltak rám, hogy időközben felnőttem. Ez a legjobb szó rá. Egyre jobban
felnőttem a problémáimhoz és képes lettem volna egy új életet kezdeni a fiúval,
akit szeretek.
Annak ellenére, hogy tudtam, a ma este akár az életem
végét is jelentheti, egyszerűen ragyogtam, és nem tudtam nem mosolyogni.
Mark kinyitotta az ajtót, ezzel megszakítva a
gondolatmenetem. Már Chris is nyitotta volna az ajtót, mikor megfogtam a kezét.
- Várj egy kicsit.
Lassan hozzáhajoltam és megcsókoltam.
- Bármi történjék ma este – súgtam a fülébe – tudnod
kell, hogy szeretlek és az utóbbi néhány hét volt életem legszebb időszaka –
elnevettem magam – Ígérd meg, hogy táncolsz velem.
Chris zöld szemét az enyémbe fúrta.
- Megígérem. Ja és Joy… - folytatta. – Én is
szeretlek.
Szívből jövően rámosolyogtam és kiszálltam a kocsiból.
A levegő finom meleg volt a hideg időszak ellenére. Ahogy beszívtam,
legszívesebben elnevettem volna magam.
A zene már kiszűrődött a teremből. Az „Alvin és a
mókusok” átdolgozott változatú zenéje ment, a Hot n Cold. Odamentem Samarához
és a fülébe súgtam.
- Erre muszáj táncolnunk egyet.
Sammy mosolyogva bólintott, hasonló hangulatban volt, mint
én. A fiúk elképedve nézték, ahogy nevetve berohanunk az iskolába, a bál kellős
közepébe. Sammy és én elvegyültünk a táncolók között és össze- vissza,
ugráltunk, mindenféle bugyuta tánclépést kitalálva.
A vörös fény a teremben cikázott, megvilágította a
táncolókat és fénybe vonta az egész termet. Lassan a többiek és beértek és
idővel mosolyogva nézték, ahogy én és Samara nevetve esünk egymásnak.
Mikor vége volt a számnak, lassan az asztalokhoz
botorkáltunk, hogy igyunk valamit. Chris és Troy már ott vártak minket.
Chris mosolyogva nézett végig rajtam, aztán mikor
ittam egy fél pohár kólát, magához vont. Troy elmélyülten vitatkozott Samarával
azon, hogy a puncs mennyire gáz. Kicsit úgy éreztem, mintha nem lenni semmi baj
az égvilágon.
Aztán megláttam Alison vörösben fürdő sziluettjét.
Mélyen dekoltált ruhát viselt, amennyire a gyér fényben ki tudtam venni, az
eredeti színe talán zafírkék lehetett. Az arca tele volt leplezetlen dühvel,
ahogy felénk jött, a szemét le nem véve Chris kezéről, ami szorosan fonódott a
derekam köré.
A szívem a torkomban dobogott, amint Alison Chris elé
lépett.
- Megkíméllek a magyarázkodástól, úgyhogy szakítok
veled – tette csípőre a kezét. – De jussak eszedbe, ha a kis barátnődet az
öcséddel látod – sziszegte, majd hozzám fordult. – Rossz választás, kicsim, de
te tudod. Azért sok szerencsét hozzá…
Kecsesen megfordult, majd ellibbent a terem másik
végébe. Chris lesajnálóan mosolygott, míg Troy és Sammy döbbenten meredt Alison
távolodó alakjára.
- Min mosolyogsz? – kérdeztem Chris- től
hitetlenkedve.
- Régóta vártam, hogy ezt nyilvánosan megtehessem –
fordult teljesen felém és a teremben, az egész iskola előtt, egyszerűen
megcsókolt.
Hallottam, ahogy összesúgnak körülöttünk és néhány
ember hangosan morog valamit, de nem érdekelt. Végre csak én és Chris voltunk,
csak is mi ketten, korlátok nélkül. Mikor elengedett egymásra mosolyogtunk.
Troy és Samara örömteli pillantásokat váltottak és
boldogan néztek minket.
- Jössz még nekem egy tánccal – mondtam Chris- nek.
- Gyere – intett a fejével.
A szemem sarkából láttam, hogy Mark szomorkásan
mosolyog, de a szemében szokatlan öröm csillogott.
Még fiatal volt az éjszaka, de rettenetesen jól
éreztük magunkat. Samarával minden pörgős számra össze-vissza ugráltunk. A
lassabb számokra meg a fiúkkal táncoltunk, mikor kivel.
Úgy tűnt a bukottak mégsem ezt az estét választották,
hogy magukhoz csábítsanak. Hát ez a sejtésem egészen késő estig volt érvényben…
a lámpák és a fények hirtelen kialudtak, majd egy búgó hang szólt bele az
iskolai rádióba.
- Tűz ütött ki az egyik teremben, kérjük, azonnal
hagyja el mindenki az iskola területét. Köszönjük.
A diákok félig riadtan, félig szitkozódva özönlöttek
ki a teremből, szidták a sulit és megjegyzéseket tettek. A szívembe hideg kéz
markolt és kapkodtam a fejem, hogy hol vannak a többiek. Már ők is tudták.
Az angyalok harcra készen várakoztak, és nagyobb
gyűrűben fogtak közre. Chris és Mark utat tört a tömegben hozzám és mellém
álltak, míg Troy és Samara mögénk álltak, szúrófegyverrel a kezükben. Dan
legelöl állt, aggódva pislogott.
A terem szép lassan kiürült és már csak mi maradtunk,
tizenhárman. Levert a víz. Zihálva szedtem a levegőt, a szívem úgy dobolt a
mellkasomban, mint egy kismadáré.
- Semmi baj nem lesz, Joy – suttogta Dan.
Süvítő hang rázta meg az iskolát. Samara közelebb
lépett hozzánk, az angyalok megfeszült izmokkal várták, mi fog történni.
Aztán léptek zaja hangzott fel. Egy sötét férfi
bontakozott ki a sötétből, mögötte bukottak sokasága…
- Te…? – szólalt meg Chris, a férfit bámulva.
A férfi gonoszkásan elmosolyodott, majd tettetett
csalódottsággal biggyesztette az ajkát.
- Rossz oldalon állsz, fiam.
A vér is megfagyott az ereimben. A férfi lassan
közelebb sétált. A vonásai között felismertem Chris- ét…
- Maga? – remegett meg a hangom.
A kaszinóban látott férfi kísértetiesen mosolygott
rám. A szemeiben még eddig nem ismert tűz lobogott.
- Maga kínozta meg Kassandrát. Maga volt az álmomban…
Chris közelebb húzódott hozzám, harcra készen.
- Kicsi Joy… még választhatsz – nézett a szemembe.
Fekete írisze égette az arcom. – Csatlakozol hozzánk, a fiammal együtt, vagy
megölünk titeket.
- Álmodik a nyomor – sziszegtem, mire a férfi
arcvonásai megkeményedtek.
- Jól gondold át, angyallány. Túlerőben vagyunk, és
egyetlen mozdulattal megölhetünk itt bárkit…
- Próbálja meg – sziszegtem és előrébb léptem – Öljön
meg, itt és most!
Dan döbbenten nézett rám, a többiek arckifejezését nem
láttam. Belefúrtam a tekintetem a férfiébe és keményen néztem rá.
Az dühödten intett a bukottaknak, mire ők harci pózba
álltak és elindultak felénk. Chris megfeszült mellettem, én előreemeltem a
kezeimet és koncentráltam. Mark előrébb lépett, egy szúrófegyverrel a kezében,
míg Samara és Troy egymás takarásában készültek fel. Az angyalok elindultak…
Egy bukott férfi kemény csapást mért az egyik
angyalra, mire az összeesett, majd dühösen fölkelt és visszaadta. A többi
angyal is beszállt a harcba, volt olyan is, aki kettővel küzdött egyszerre. Dan
is előrelendült, Chris apja felé, de közéjük ugrott egy bukott és rávetette
magát Dan- re.
Chris előrelendült és harcba szállt egy bukottal. Mark
követte a példáját, aztán Troy indult meg, fedezve a megszeppent Samarát.
A férfi közelebb lépett, mire én lefagytam.
Kihasználva a pillanatot, megragadott a hajamnál fogva és magához rántott.
- Sürget az idő, angyallány.
A kezemet kifeszítve a mellkasához nyomtam és fényt
lövelltem felé. A férfi felordított, majd a fény a falhoz csapta. Félve néztem
körül, aztán rájöttem, hogy cselekednem kell. Megpördültem és ismételten fényt
lövelltem egy bukott felé. Mikor a falnak csapódott, gyorsan körülnéztem.
Az angyalok egyike eszméletlenül feküdt a földön, de a
többi hat elszántan harcolt már-már három bukott ellen. Troy ügyesen cikázott,
közel Samarához, aki íjjal lőtt a bukottakra. Chris és Mark közös erővel a
földre terítettek egy férfit, aki vergődött fájdalmában.
Hirtelen ütést éreztem az oldalamon, a másik percben
meg a földön találtam magam. Jég kék szemek meredtek rám, kajánul vigyorogva.
- Jack?
Zihálva meredtem a fiúra. Jack elégedetten
elmosolyodott.
- Attól tartok velem kell jönnöd, széplány.
Lefogta a kezem, lehetetlenné téve a szabadulást.
- Bukott vagy? – nyögtem.
- Nem gondoltad volna, mi? – nevetett fel, majd
hirtelen elkomorodott és felkiáltott. Tompa ütés kíséretében leszállt rólam, én
pedig kihasználva az alkalmat, felpattantam.
Chris bemosott egyet Jack- nek, majd szitkozódva
ellökte. Jack káromkodva vágott vissza, mire Mark is beszállt és együtt
próbálták leteríteni a fiút.
Én egyre több bukottat taszítottam el a fénnyalábbal.
Ez alatt a férfi, Chris apja, kényelmesen elhelyezkedett a lelátón és onnan
figyelt minket.
Gyáva, alattomos, szadista féreg…
Chris- t és Mark- ot ekkor megragadta egy bukott és
eltaszította őket. Samara rálőtt, mire az szitkozódva kirántotta magából az
íjat. Ez épp elég volt Jack- nek, hogy rám vetesse magát és felkapjon.
Sikítozva lökdöstem, de nem akart elengedni.
Hátraszorította a kezem, hogy ne tudjak rálőni, és a számra nyomta a kezét.
- Jobban jársz, ha csendben maradsz, széplány!
Biccentett Chris apjának, majd kirohant velem a teremből.
Próbáltam szabadulni, de így, hogy lefogta a kezem, nem ment.
- Végül csak velem maradsz – jegyezte meg Jack.
Beleharaptam az egyik ujjába mire felordított és
leejtett.
- Soha!
Felpattantam a földről és futni kezdtem. Nem sokáig értem
el, mert kilőtt felém egy sötét nyalábot, amitől elestem.
- Ne akard, hogy bántsalak – fenyegetőzött.
- Ne akard, hogy én
bántsalak téged! – felé lőttem egy
nyalábot, mire métereket repült a levegőben.
Jack szitkozódva felkelt.
- Végig bukott voltál. Az egész felszedős dolog csak
arra volt jó, hogy ha egyedül maradsz velem, elhurcolhass! Csakhogy Chris
közbelépett… - sziszegtem.
Jack káromkodott egyet, majd felém lőtt, de egy laza
mozdulattal elhárítottam a támadást.
- Fogd már fel, hogy a mienk vagy! – ordította.
- Nem vagyok én senkié se!
Ismét lőttem felé, mire hanyatt esett és eszméletét
vesztette. Elrohantam mellette, vissza a tornaterembe. Chris apjának arcáról
lefagyott a mosoly, míg Dan és a többiek arcán megkönnyebbülés vette át a
helyét.
Úgy tűnt, győzni fogunk. Chris apja támadásba lendült,
felém vetette magát, és a falnak lökött.
- Velem jössz, Joy Twins!
Mikor a kezem rászorítottam volna az arcára, Mark
megragadott és kihurcolt a teremből.
- Csak vidd ki a kocsiba – morgott a férfi.
Mark rászorította a kezét a számra és kihurcolt a
teremből. A meglepetéstől elgémberedett végtagokkal figyeltem, ahogy a fiú
kihurcol a teremből, ki az iskola elé.
Mikor felocsúdtam csak annyi időm volt, hogy
megkérdezzem.
- Mi a fenét művelsz?
Mark kinyitotta egy kocsi ajtaját és betuszkolt rajta,
majd mielőtt kiszabadulhattam volna, beszállt és bezárta a kocsit, majd
indított.
- Állj meg Mark! – ordítottam, de nem válaszolt.
Szigorú arccal vezetett tovább.
Megelégelve a dolgot előrenyúltam és elrántottam a kormányt.
Mark szitkozódva ellökött, de addigra a kocsi belezuhant a tóba…
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK…
Mivel néhányan panaszkodtatok, hogy befejezetlen (khm... hát igen Regina :D ...) ezért felrakom nektek az első fejezetet a második részből, jó? De akkor elvárom, hogy mire hazajövök hétfő este, jó sok komment maradjon utánatok ;) !!
Jó szórakozást! Remélem tetszik majd :D
Második rész - Az áruló
1. Titanikba fulladva
Első fejezet – Titanikba
fulladva
/Joy/
Minden pillanatok alatt
történt, időm sem volt felfogni a történteket és azoknak súlyát. A sikolyom a
torkomra fagyott, miközben a kocsi nagy csobbanással a vízbe zuhant. A híd
korlátja mély horpadást ejtett az elején és az oldalán, így a levegő kiszorult
belőle és mi ijesztő sebességgel merültünk el a vízben.
A fejem nekiütődött a kocsi
tetejének és hirtelen színes karikák jelentek meg előttem. Hallottam, ahogy
Mark kiabál valamit, és az ajtót rángatja, de az egyszerűen nem akart kinyílni.
A szemem előtti karikák feketévé színeződtek és betöltötték az egész látóterem,
majd elrántottak magukkal a mélybe.
Mikor magamhoz tértem, már a
mellkasomig ért a víz. Szerencsére nem volt lehúzva az ablak, úgyhogy csak a
réseken és a szellőzőn áramlott be a jeges víz a kocsiba. Csontig hatoló hideg
volt, úgy éreztem, minden sejtem sikoltva kettéhasad tőle. A ruhám, ami még
olyan gyönyörűen állt rajtam, ahogy néhány órával ezelőtt a tükörbe néztem,
oldalamon Samarával, most csurom vizesen tapadt hozzám és áramlott a víz alatt.
A cipőmet már rég elhagytam. Mark tehetetlenül rángatta az ajtót, amit mintha
csak a kocsi többi részéhez olvasztottak volna. A félelem felúszott a
gerincemen és minden pihe égnek állt tőle a hátamon
- Hogy fogunk
kijutni? – kérdeztem, a hangom akár egy rémült kislányé.
Mark nem válaszolt, tovább
feszegette az ajtót, de az meg se mozdult, a nyitója úgy tűnt, csak egy kis
csinos dísz rajta, ami Mark keze által bármikor letörhet. A kétségbeesés
hullámokban öntött el és rám tört a pánik. Sikoltozni akartam, kapálódzni és dörömbölni
az ajtón, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon és sóbálvánnyá dermedtem.
Mark a többi ajtónál
próbálkozott, de azok sem engedtek – benn rekedtünk. Meg fogunk halni. Mark és
én félórán belül halottak leszünk. Két viaszbábú, akik majd kék ajkakkal
ringanak a vízzel teli autóban.
Megérdemlem a halált? Mi
rosszat tettem, ami miatt most meg kell fulladnom egy tó fenekén, és magammal
kell rántanom a fiút, akit szeretek? Nem voltam különb senki másnál… Néhány
héttel ezelőtt kezdődött minden, mikor egy cserediák programnak köszönhetően
Kaliforniából az ország keleti részére utaztam, egy erdős kisvárosba, és
beköltöztem az egymástól már-már teljesen elhidegült testvérpárhoz, a
rosszfiúnak mutatkozó Chris- hez és a visszahúzódó Mark- hoz. Akkor derült, ki,
hogy egy ősi angyallányról szóló legenda főhősnője vagyok, Chris és Mark
őrangyala, akikbe – a nekem mindenképpen rosszat akaró bukottaknak köszönhetően
– szerelmes lettem. Harc kezdődött a két fiú között, míg én végül Chris mellett
állapodtam meg, de a bukottak miatt még mindig szerettem Mark- ot is, ahogy ő
is engem. Barátokat is szereztem, a rébuszokban beszélő, csendes Troy- t és a
hippis, kislányos Samarát, akik a végén velem harcoltak, mikor sor került az
összecsapásra köztem és a bukottak között. Időközben kiderült, hogy Chris apja egy
bukott angyal, így ő egy félvér és nem mellesleg az apja vezeti a bukottakat,
akik mindenképpen át akarnak engem csábítani magukhoz, hogy győzelmet arassanak
az angyalokkal szemben. Így az őszi bál estélyén összecsaptunk – én, Chris,
Mark, Samara, Troy és Dan, az én hű mentorom, valamint ellenünk a bukottak – és
úgy tűnt, győzni fogunk. Ám a döntő pillanatban Mark elvitt engem.
A kocsi megtelt vízzel és már
nem tudtam levegőt venni. A hajam őrvényként áramlott körülöttem, miközben az
ajkaim lassan elkékültek és rázott a hideg. Előrenyújtottam a kezem, a
vezetőülés felé és megfogtam Mark kezét.
A víz vérrel keveredett,
ahogy a fejemen lévő sebből szivárgott az életet adó nedű. Olyan volt mintha
tintát csöpögtetnék egy vízzel teli pohárba, csak ez vörös volt, és több mint
egy csepp. Mark szomorkásan rám mosolygott.
„Szeretlek” – tátogtam neki.
Mark viszonozta, majd az elkékült ajkait lassan az enyémhez érintette. Hát ez a
végső búcsú – gondoltam keserűen és már láttam is magam előtt, ahogy
megjelenünk az újságokban.
„A FIATAL LÁNY ÉS A SIBLINGS FIÚ HALÁLA:
Forrásaink szerint pénteken,
november 2- án zuhant az iskola melletti tóba a fiatalok kocsija, akik
valószínűleg hazafelé tartottak az iskolában megrendezett bálról.”
Megráztam a fejem, hogy
kiűzzem belőle ezeket a nyomasztó gondolatokat. Mark a kezemet szorította. Van
még remény számunkra? Van még remény, hogy ezt túléljük? És ha túléljük, Chris,
Samara és Dan túléli? Behunytam a szemem, csak, hogy ne kelljen Mark- ra
néznem. Az én hibám. Minden az én hibám.
Mark megrázta a vállam, de
nem akartam kinyitni a szemem. Jobb, ha azt hiszi, meghaltam. Jobb, ha elenged,
és nem kell végignéznie, ahogy lesápadok, és a szívem megszűnik dobogni. El
kellett engednem… el kellett eresztenem, mielőtt megtörtént volna. Nem tudtam
megindokolni, pontosan miért, de éreztem, hogy ezt kell tennem. Ó, mit nem
adtam volna érte, ha még utoljára elmondhattam volna a tornateremben
harcolóknak, hogy szeretem őket… úgy éreztem magam, mint Rose, a Titanikból. A kedvenc filmem lett a
végzetem – gondoltam keserűen. Vagy százszor láttam már és minden egyes
alkalommal elszorult a szívem, mikor Jack viaszbábúnak tűnő teste a tengerbe
süllyedt… pedig nagyon jól tudtam, hogy ez az egész jelentősége: hogy soha nem
szabad feladni, hogy aztán sok-sok év múlva egy pihe-puha ágyban haljunk meg,
és semmit se bánjunk meg.
Hát akkor miért nem csinálok
semmit?
Miért nem sikítok, miért nem
próbálok kiszabadulni innen, még ha nincs is semmi értelme, az égvilágon semmi?
Nem itt fogsz meghalni, Rose, nem így.
Miért van az, hogy az életem
minden időszaka egy reménytelen filmre hasonlít? Chris- nek igaza volt a Vámpírnaplókkal kapcsolatban, mikor kétrét
görnyedve gúnyolódott a kötésemen. Jaj, Chris… még csak lehetősünk sem volt
elbúcsúzni.
Éjszakák és álmok,
Rád várok és szállok.
Nem éreztem, ahogy a könnyeim
végiggördülnek az arcomon, de tudtam, hogy ott voltak.
Újraélek mindent, ott fent,
Elrejtett csillag, de ott vagy, én hívlak.
A testem már rázta a zokogás.
Megsirattam a halálomat, a hullámsírban.
Újraélsz szívben itt lent,
Nézz rám az éj ablakán,
Vár ma rám ott a fényben…
Kétségbeesetten meredtem
Mark- ra, aki mozdulatlanul lebegett, lehunyt szemmel.
Ne!
Nem, nem, nem!
Némán sikoltottam.
Nézz rám,
A múlt rejt, de a szív nem felejt,
Téged hív, érted harcol, ne ébressz fel álmomból.
Nem, nem halhat meg, nem
lehet, nem, nem, nem!
A csókod éget, lángol, én őrzöm, légy bátor,
Végleg hozzád láncol a múlt.
Halott… Mark halott… miattam
halott… nem, nem akarom. Ez csak egy rossz álom, ébresszetek fel, kérlek!
Könyörgöm… valaki segítsen!
Tárj ki minden ajtót, és úgy lesz, mint rég volt,
Nélküled oly hosszú az út,
Nézz rám az éj ablakán, vár ma rám ott a fényben,
Nézz rám.
Mark- hoz bújtam, és némán
könyörögtem. Valaki, bárki… nem számít, csak éljük túl. Csak Ő élje túl.
A múlt rejt, de a szív nem felejt,
Téged hív, érted harcol, ne ébressz fel álmomból,
Jöjj hát, még száz álmon át, várok rád, hajt a szívem
tovább,
Szólj hát, és élj át száz csodát, úgy, mint rég,
minden szép lesz,
Az álmaimban várok rád.
A dalnak vége volt a
fejemben, ahogy nekünk is. Megszorítottam Mark jéghideg kezét. A tüdőm
szorított, küzdött, friss oxigénért kiáltott, amit nem kaphatott meg… a
könnyeim elapadtak és már csak nem volt más dolgunk, mint várni.
…kivárni a halált, vagy az életet. Kivárni a
feloldozást, ami már sosem jön el…
Szeretlek… mindenkit
szeretek, aki az életem része volt eddig, mindenkit.
Tudom, hogy nem kellett volna
feladnom, már csak Rose miatt is, de nem volt kiút, és ezt pontosan tudtam.
Sajnálom. Őszintén sajnálom,
hogy nem tudtam őket megmenteni.
Lehet, hogy amíg elénekeltem
magamban a dalt, és amíg a kocsi megtelt vízzel, csak egy fél óra volt, nekem
egy örökkévalóság. Nem sokkal a dal után, elvesztettem az eszméletem és láttam
őket.
Rose és Jack csókolóztak.
Csókolóztak, táncoltak azon az estén, szaladtak a fedélzeten, a hajó orránál, a
híres jelenetnél, kitárt karokkal, szemben a széllel… a kedvenc filmem, a
kedvenc szereplőim, a kedvenc történetem. Még utoljára elmosolyodtam a saját
illúziómban, ahogy Rose megígérte, együtt fognak leszállni… csakhogy ez sosem
jött el.
Valaki megrántott és én újra
a kocsiban találtam magam. Egy sötét ruhában lévő valaki a karjába emelt és
kihúzott a kocsiból. Aztán megint elájultam.
Az emlékeim egybefolytak,
mint a ragacsos vattacukor. Mikor felébredtem, már a parton voltunk. Jack
megkönnyebbülten sóhajtott, mikor köhögtem egy sort és sípolva levegőt vettem.
Milyen ironikus! Jack, mint Leonardo Dicaprio és Jack, mint egy nimfomániás
szemétláda.
Aztán rájöttem, hogy ő
mentett meg. Kérdőn néztem rá, mire megrántotta a vállát és mellém bökött a
fejével. Mark a földön feküdt. A szívem meglódult és hatalmas kő gördült le
róla. Életben volt…
- Köszönöm, Jack – suttogtam
erőtlenül.
Jack kelletlenül biccentettés megigazította a csatakos haját.
Ahogy lenéztem magamra, talán még rosszabb állapotban voltam, mint Jack haja. A
ruha – igen, az a vörös, pánt nélküli ruha, amit Sammy adott, az, amelyikre Dan
azt mondta, hogy nem látszom már benne annak a kis elveszett lánynak, aki
voltam, az, amelyik végigkísérte a bál pillanatait – most csurom vizesen és
koszosan tapadt rám, egy-két helyen még fel is szakadt.
Jack a kezét nyújtotta, de én
dühösen ellöktem magamtól és felálltam. Nem volt valami épkézláb ötlet, mert
rögtön szédülni kezdtem és inkább visszahuppantam.
- Nem hiszem, hogy ez a
legmegfelelőbb alkalom arra, hogy a megközelíthetetlen tini lányt játszd –
forgatta meg a szemét dühösen. – Mondjuk meg is köszönhetnéd… még egyszer.
- Megköszönni neked… mit is?
Hogy az első napomon elráncigáltál? Hogy átvertél és elárultál minket? Ugyan,
Jack. Azt hiszed, nem tudom, hogy nem az őszinte jó szándék és erkölcs vezérelt,
mikor kihúztál minket a kocsiból? – változtattam el a hangom. – Ne keverj össze
egy naiv, tízéves kislánnyal, jó? Na látod, azt megköszönném – mosolyogtam rá
negédesen.
- Ha én nem hoztalak volna ki
abból a rohadt kocsiból, most már rég halott lennél a szöszivel együtt – intett
Mark felé dühösen.
- Ó, és most mit szeretnél
csinálni? – lassan, hogy ne szédüljek, feltornáztam magam álló helyzetbe, hogy
szemtől szembe legyünk. – Gondolom nem Disneyland- be megyünk kirándulni.
Jack elválasztott, lányos
hangon válaszolt.
- De, Joy, csak is oda
megyünk. Majd popit eszünk és csajos fotókat csinálunk egy élő Mickey egérrel!
Hát nem szupi? – Jack megforgatta a szemét és kihúzott valamit a szmokingja
belső zsebéből. – De sajnos majd csak máskor, várnak minket.
A félelem felkúszott a
gerincemen, ahogy Jack közelített. Nem akartam újra ilyen kiszolgáltatott
lenni, nem akartam, hogy elvigyenek. De ellenkezni – a kis kalandunk után –
végképp nem tudtam. Jack szép álmokat kívánt és a karomba nyomta a fecskendőt.
A szemem elé kúszó karikák már nem is voltak színesek, mint az elején… a
feketeség még azelőtt a mélybe rántott, hogy pislogni tudtam volna.
/Chris/
Az ég már megint hányásszínű
volt. Undorító rózsaszínes árnyalatú, plusz még a hangulatom. A kettő így
egybevetve felért volna egy öngyilkossággal.
A harc nem tartott sokáig. Az
angyalok leverték a legtöbb bukottat, mi csak a borravaló voltunk. Samara arcát
felvágta egy kés, de ennél nagyobb baja nem volt, se neki, se a többieknek.
Aztán Dan hirtelen hátrafordult és a szemével a tornatermet pásztázta.
- Mit keresel?
Dan idegesen beletúrt a
hajába.
- Látod valahol Joy- t, vagy
Mark- ot?
Egy pillanatra megijedtem, de
csak egy pillanatra, aztán csak lemondóan megráztam a fejem.
- Tudnak vigyázni magukra.
Dan elindult kifelé.
- Akkor hol vannak?
Utána indultam.
A tornaterem úgy nézett ki,
mint amiben most verekedett össze két vadmacska; a pongyolák és szalagok mind le
lettek tépve a falról, a lámpások és reflektorok néhány szerencsésebb példánya
betörve hevert a földön, míg az ételek és a műanyag poharak tartalma szintén a
földön volt. Kíváncsi vagyok, hogy fogunk összetakarítani, vagy a bukottak,
hogy szuggerálták a tanárokat és az igazgatót, hogy eltűnjenek a csata
helyszínéről.
Dan és én végigsiettünk a
folyosón és átfésültük az iskolát. Joy és Mark sehol sem voltak. Furcsa, de nem
a féltékenység, hanem a kétségbeesettség vett előbb erőt rajtam. Kimentünk az
iskola elé, ahol a földön lévő műanyag poharak és összegyűrt csipszes zacskók
jelezték a dühöngő diákok útvonalát. Az iskola furcsán üresnek tűnt.
- Hívd fel – mondta Dan,
közben idegesen járkált.
A kezem remegett, miközben
tárcsáztam Joy számát. Nem is tudom, miért hívtam őt és nem Mark- ot. Talán
előreugrott egy fokot a fontossági sorrendemben? Vagy érte jobban aggódom?
Esetleg gyámoltalanabb, mint Mark?
A telefon kicsöngött és a
negyedikre fel is vette. Recsegés hallatszott, majd egy klikkelő hang és valaki
beleszólt a telefonba. De nem Joy volt az. Még csak nem is Mark.
- A hősszerelmes is
felbukkant – gúnyolódott Jack.
- Szétverem a fejed, te… hol
van Joy?
- Hol van Joy? Jól van?
Minden oké vele? Ugye nincs semmi baja? – utánzott Jack, sipítozó hangon. –
Nem, semmi baja, csak ki van ütve. A nyugtató megteszi a hatását…
Dühösen elrúgtam egy műanyag
poharat.
- Mit csináltál vele?!
- Hát, miután a kis öcsid
intézkedni kezdett, a te drága Joy- od belezuhant a Ressfeld- tóba. De…
hatásszünet és dobpergés, emberek… megmentettem őket. Csakhogy Joy nem nagyon
akart együttműködni, így ez van. Legalább addig se fecseg….
- Ha hozzá mersz érni!
- Akkor mi lesz? –
hallatszott a hangján, hogy vigyorog. – Megütsz? Esetleg megölsz? Hát, akkor
találj is meg, kicsi Chris. Jó bújócskát, a játék elkezdődött.
Letette.
A kezembe temettem az arcom.
Dan a vállamra tette a kezét; nyílván az egészet hallotta.
- Hé…
- Most mihez kezdünk? –
szakítottam félbe. – Mark és Joy eltűntek, Jack magával vitte őket. Az apám
valószínűleg velük van, és… Dan, mit csináljunk?
- Először is megnyugszol –
terelt sietősen a kocsink felé, ahol már Samara és Troy toporgott. – Aztán
hazavisszük Troy- t és Samarát. Utána összepakolsz néhány dolgot, gondolkozunk,
hogy beszélhetnénk Joy- al, vagy, hogy merre mehettek, és elindulunk.
Az égbolt összefolyt a
földdel. Már nem érzékeltem se a kezét a szája elé kapó Samarát, se a
szitkozódó -!- Troy- t, se semmi mást. A másodpercek egymáshoz ragadtak,
összemosódott az egész. Csak Joy lebegett a szemem előtt.
Joy, amint egy tó fenekén
lebeg egy vízzel teli kocsiban, élet és halál között…
Joy, amint kiszolgáltatva
Jack- nek és a bukottaknak…
Joy, amint könyörgően néz
rám…
Nem nyertük meg a csatát.
Lehet, hogy néhány bukottal végeztünk, de egyértelműen vesztettünk.
Ahogy körbenéztem – a síró
Samara, a dühös Troy, a némaságba burkolózó Dan, az iskola, Joy és Mark
fojtogató hiánya – már tudtam: ez csak a kezdet.
