24-25. fejezet

Sziasztok!

Hú, furcsa, hogy már befejeztem :) Mert kész vagyok az első könyvel. Amint felraktam az összeset, jön a második rész :D Remélem ti is annyira várjátok, mint én... és ha szeretnétek jön a harmadik és negyedik rész :) Jó szórakozást, mindjárt itt a finálé.

Huszonnegyedik fejezet

Starts the match 

24. Starts the match

Vegyes érzelmekkel vártam Mark- ot és fogalmam sem volt, hogy reagáljak, mikor belép az ajtón.

Chris- ről semmiképp nem tudhatott, de akkor sem tarthattuk titokban. Beharaptam az alsó ajkam, miközben Chris hozzám hajolt és mosolyogva próbált rávenni a ’tudathasadásra’, legalábbis így neveztük, mikor hallottuk egymás gondolatait és a tudatunk egybe olvadt.

- Ma jön haza Mark – emlékeztettem, miközben a fülem mögé tűrte az egyik tincsem.

- Hogy jön ez ide? – mosolyodott el, aztán megérintette a tenyerem.

A tudathasadás, már annyira könnyű volt, mint kettőt tapsolni. Csak egymás szemébe kellett néznünk, vagy a másikra gondolnunk. Ez volt a legkönnyebb, amit sikerült így elsajátítanunk.

Éreztem, ahogy a gondolataink egybeolvadnak, és egymásba fonódik a tudatunk. Olyan volt, mint egy doboz, ahol minden olyan gyorsan jött és ment, mégis lassú volt, békés és tökéletes. Ha belekerültünk még a legapróbb dolgot is részletesen láttuk, ami csak épp átsuhant a másik agyában.

Túl sokat aggódsz.

Félek.

Chris egy emlékképet mutatott nekem. A kezét nyújtotta és épp a korláton ült. Mintha ezer éve lett volna.

Megvédelek.

És, ha nem tudsz? Előbb utóbb meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy háború lesz. És akkor talán egyikünk…

Elszorult a torkom.

Ne gondolj erre, Joy. Még ne.

Mark csak később jött haza, estefelé.

Pizzával vártuk, a kanapén ülve, egymás gondolataiba mélyülve.

- Szia, Stef – fordult felé Chris.

Én kedvesen rámosolyogtam, mikor belépett az ajtón.

- Hihetetlen, hogy még most sem tudod abbahagyni – karba tett kézzel csóváltam a fejem.

Mark félénken elmosolyodott – nem tudta, hogy reagáljon. Komótosan felálltam és megöleltem, mint egy rég nem látott jó barátot. Mikor elengedtem Mark rám mosolygott és elindult, hogy felvigye a csomagjait.

Visszafojtott mosollyal figyeltem, ahogy bemegy a szobájába, azon gondolkodva, mit rejt hármunknak a holnap.

- Ez komoly? – elvettem egy szórólapot, hogy jobban szemügyre vegyem. – Bál?

A színes papíron nagy betűkkel hirdették a szombat esti bált, aminek a fő témája a pokol volt.

- Teljesen – bólintott fontoskodva Samara.

Görkoriban jött suliba, úgyhogy Troy- nak és nekem folyamatosan támogatnunk kellett, hogy el ne essen.

- Minden évben megrendezik, valami abszurd témával – Troy a szemét forgatta, hogy kifejezze nemtetszését.

A szám szélét rágva meredtem magam elé.

- És kötelező?

- Igen. Báli ruha és szmoking, kontra szerepkör – Sammy elvesztette az egyensúlyát és Troy után kapott, de az nem tudta elkapni, úgyhogy mindketten a földre estünk.

Jajgatások közepette néztük meg, milyen horzsolásokat gyűjtöttünk be. Aztán egy erős kéz nyúlt felém, hogy felsegítsen. Elfogadtam és hagytam, hogy az illető felhúzzon, aztán leporoltam a ruhám és felé fordultam.

Jack felhúzta a szemöldökét és Samara felé intett a fejével, mint aki azt kérdezi: „Te mégis mi a fenét keresel ezekkel?”.

- Köszönöm – mondtam halkan, csak, hogy udvarias legyek, a hangomba ebből mégsem szorult semmi.

- Nagyon szívesen – Jack komótosan kikerült és elviharzott mellettünk, mint akinek hirtelen nagyon sietős dolga van.

Sammy megszorította a kezem, amíg Troy valami olyasmit mondott, hogy a szög ismét kibújni készül a zsákból…

- És ti kivel jöttök? – kérdeztem, csak, hogy eltereljem a figyelmemet.

- Egyedül – vágták rá mind a kettem.

Kérdőn pillantottam rájuk, de nem igazán vették a lapot.

- Miért nem jöttök együtt? – kérdeztem, mire Troy majdnem elborult Samarával együtt.

- Ugyan, Joy…

- Csak, mint barátok – vontam meg a vállam. – Mi sokszor csináltunk ilyet Kaliforniában.

Troy végül megvonta a vállát.

- Felőlem az ég is lehet inkább zöld, a fű kék, a világ fejjel lefelé, Joy. Mit számít, nem igaz? – kérdezte cinikusan.

- Ha értelmesen beszélnél, akkor rávágnám, hogy nem – mondtam, mire Sammy felnevetett és nekiment egy szekrénynek.

/Chris/

Tudtam, hogy hol lehet Jane.

Mikor Joy és Mark bementek az épületbe, beszálltam a kocsiba és elindultam a kaszinó felé. Régi volt, már be is zárták. Akkor élhette fénykorát, mikor Jane fiatal volt, de miután bezárták, még akkor is odajárt.

Nagy robajjal fékeztem le és csaptam be magam után az ajtót. Az ajtók nyitva voltak, és könnyű volt bemennem, bár felvillant bennem, hogy talán csapda.

- Eljöttél – jegyezte meg Jane, kicsit sem meglepődve.

Az egyik bárszéken ült és martinit kóstolgatott.

- Muszáj volt – morogtam és helyet foglaltam mellette. – Ahogy kivettem a szavaidból, muszáj beszélnünk. Eggyel kevesebb elvarratlan szál.

Jane keserűen felnevetett.

- Egyszerű, amit kérek tőled – folytatta éles hangon – Fogd Mark- ot, menj el vele olyan messze Sizzlingtől, amennyire csak lehet és soha többé ne találkozz azzal az angyallal… Joy Twins- el.

- Szeretnéd, mi?

Jane arca mintha megfagyott volna.

- Boldog akarsz maradni vagy egyszerűen meghalni, miután marionett bábúként rángattak?

- Én most is boldog vagyok, úgyhogy nem szándékozom remeteként leélni az életem ezek után, Jane.

- A szerelem nem valós köztetek.

Mintha arcul csaptak volna.

- Nagyon is valós.

- Hát persze, annyira, mint, hogy…

- Elég!

Felálltam és készültem hátat fordítani, de Jane hangja megállított.

- Haldoklom.

Megtorpantam és lassan visszafordultam.

- A bukottak nem tudnak rajtam segíteni – folytatta Jane – Miután meghallottam mit terveznek a lánnyal, rohantam, hogy figyelmeztesselek. De már késő volt… - a hangja megbicsaklott. – Csak azt akarom, hogy mielőtt elmegyek, ti boldogok legyetek és a bukottak ne zaklassanak többé.

Kényszeritettem magam, hogy ne forduljak vissza.

- A pokolban találkozunk.

/Joy/

- Akkor anyukád el tudja intézni a ruhánkat? – kérdeztem.

- Persze – bólintott Sammy.

- Szuper.

A szél ide-oda dobálta a hajunkat, amíg elküzdöttük magunkat a saját kocsinkig, vagyis Sammy esetében a főúthoz.

- Ne vigyünk haza? – kérdeztem Chris felé biccentve, aki a kocsija mellett állt.

- A-a. Ezért jöttem ebbe – bökött a görkorija felé, aztán lökött egyet magán és hazafelé indult.

- Szia – kiáltottam utána és Chris- hez mentem.

Komoran biccentett egyet, majd kinyitotta nekem az ajtót. Mikor beszállt, hozzá fordultam.

- Rossz kedved van?

- Úgyis mondhatjuk – morogta.

- Történt valami?

- Anyám történt… - morogta maga elé. – Megkerestem Jane- t.

Elmesélte a kaszinót, amire kissé leamortizálódtam.

- Haldoklik?

- Igen…

Chris hangjából nem tudtam kivenni semmit. Épp megszólalni készültem, mikor megcsörrent a telefonom.

- Tessék? – vettem fel.

A vonal végén valaki velőtrázóan felnevetett.

- Ki az? – hideg kéz markolt a szívembe.

- Készülj fel, angyal. A meccs elkezdődött.

Huszonötödik fejezet

Preparation

25. Preparation

Nagyon ütöttem a bokszzsákba, mire a mögötte lévő Mark kissé megtántorodott. Dühösen ütöttem a plafonra erősített kemény zsákot, mintha az lenne a veszedelem minden forrása.

- Ha tovább ütöd, szerintem, hamarosan kinyiffan – szúrta közbe Mark, mikor egy újabb csapást mértem a bokszzsákra. – Nem inkább az angyal képességeket kéne gyakorolnod?

- Nem – még egy utolsó jobbhorgot éreztettem a zsákkal, aztán szembe néztem Mark- al – Azok mennek, és, ha blokkolná őket valaki, akkor minden bizonnyal csak ez maradna és így kellene megvédenem magam – a bokszzsák felé böktem.

Két napja jött a hívás. Azóta Chris- sel és Mark- al folyamatosan edzettünk. Chris a szobájában gyakorolta a félvér képességeit – Mark előtt ez még titokban maradt, bár tudtuk, hogy előbb utóbb el kell mondanunk neki – én és Mark, pedig a hagyományos módon edzettünk az összecsapásra.

Most már nyílt titok volt, hogy az lesz, és Chris- sel azt is feltételeztük, hogy mikor és hol. A legkiválóbb célpontok a bálon lennénk. A pokol forró tüzében, ahogy a bált elnevezték. A felkészüléssel még úgy nem volt semmi gond, csak azzal, hogy rajtunk kívül az egész iskola részt vett rajta… fogalmunk sem volt, hogy ezzel mind mi, mind a bukottak mit fognak kezdeni.

Szóltam az angyalnőnek, így néhány fővel többen laktunk a házban. Dan is beköltözött, néhány angyallal, mondván, ha a feltételezéseink rosszak és itt törnek ránk, akkor ők majd megvédenek. Ha minket, hármunkat nem számítunk bele, akkor összesen heten voltunk a házban.

Az angyalok is gyakoroltak, bár ők a kertben, tőlünk messze. Tervezgették a csatát, felmérték az esélyeinket és úgy tűnt, győzni fogunk… bár én ebben nem voltam olyan biztos.

Mindenesetre azt már megtárgyaltam magammal, mi lesz, ha vesztünk. Én minden bizonnyal elveszítem Chris- t és Mark- ot, rákényszerítenek, hogy megöljek valakit, és én is bukott leszek… és mindennek vége. A bukottak győznek. Ez szóba se jöhetett.

Samara és Troy is beleegyeztek abba, hogy elmennek együtt – ez is aggódásra késztetett. Sammy már oda is adta a ruhámat, amit félve őrizgettem a gardróbom leghátsó zugában.

- Iszok valamit – mondtam és a konyha felé vettem az irányt.

Töltöttem magamnak egy pohár kólát és egy húzásra megittam. Aztán komótosan felmentem Chris- hez, izomlázzal a karomban.

Az ágyán ült, behunyt szemmel, koncentrálva. Halkan behúztam magam mögött az ajtót és letelepedtem mellé.

- Hogy megy?

- Már egész jól.

Az ujjammal kis köröket rajzolgattam az ágyneműre. Chris habozva nézett rám, nem tudta mit akarok ezzel.

- Szeretnél valamit mondani?

- Te szeretnél valamit mondani?

Egy pillanatig farkasszemet néztünk, aztán Chris hitetlenül széttárta a karját. Csalódottan húztam el a kezem a takaróról, vissza az ölembe, és azt fixíroztam.

- Nem hívtál el a bálba… - vontam meg a vállam végül.

Chris keserűen felnevetett.

- Ez volt olyan fontos?

Dühösen felálltam.

- Jó, hagyjuk.

Chris elkomorodott és a kezem után nyúlt, majd gyengéden visszahúzott maga mellé. Olyan csúnyán néztem rá, ahogy csak tudtam.

- Joy… őszintén szólva most, hogy mindkettőnk élete egy megcsavarodott hurrikánra hasonlít, ez volt a legutolsó, ami eszembe jutott – kezdte. – Ennek ellenére… eljönnél velem?

Legyűrtem a mosolyom és karba tett kézzel meredtem rá.

- Szeretnéd, hogy elmenjek veled?

Chris felnevetett.

- Ez most komoly? – kérdezte nevetve. – Te szeretnél eljönni velem?

Erre már képtelen voltam elmosolyodni.

- Szerintem ott leszek veled.

Ekkor csengettek és szinte éreztem, hogy a házban és a környékén mindenki lemerevedik. Ennek ellenére én leszáguldottam a lépcsőn és feltártam az ajtót, mindenre felkészülve.

Samara volt az, mögötte Troy- al és mindketten frusztráltan néztek ki, mint akik valami szörnyű hírt hallottak.

- El kellett volna mondanod! – még sosem láttam Troy- t dühösnek, most mégis beszáguldottak az ajtón, Samarával együtt, és sütött belőlük a harag.

- Mégis mit? – hátráltam két lépést.

- Hogy angyal vagy – suttogta Samara, nekem meg megfagyott a vér az ereimben.

- Honnan…?

- Épp átmentem Samarához, hogy hívjunk el téged a kávézóba, mikor jött egy fura pasi és azt mondta, adjuk át neked, hogy ez – emelte fel Samara kezét, amin nagy vágás éktelenkedett – csak a kezdet. Szárnyai voltak! A többit már kitaláltuk… tudod lehetnél óvatosabb.

Troy a fejét ingatta, míg Samara bánatosan mosolygott. Éreztem, ahogy a könnyek ellepik az arcom, és a következő pillanatban már zokogtam.

- Már ti is… - hüppögtem.

Chris sietett le a lépcsőn és mikor meglátta, hogy zokogok, mellém lépett és megfogta a kezem, Mark, pedig féltő pillantást vetett rám.

- Mi mindent nem mondtál még el? – Troy tekintete Mark és a Chris- sel összekulcsolt kezünk közt cikázott.

- Hol is kezdjem…

Troy megkövülten hallgatott mindvégig, aztán mikor befejeztem, idegesen a hajába túrt, én meg újra felzokogtam.

- Sajnálom, nem így kellett volna megtudnotok, de… én annyira féltem, hogy bajba sodorlak.

Samara megszorította a kezem.

- Melletted fogunk állni, Joy. És harcolni fogunk.

A napok ezek után olyan gyorsan teltek, hogy nem tudtam számon tartani őket. Samara és Troy is beszállt a felkészülésbe. Az angyalok elárulták neki, hogy a bukottak nem szeretik az erős fényt, vagy a tiszta dolgokat.

Aztán mikor eljött a bál napja, négy kocsi parkolt a ház előtt, és tíz szmokingos fiú várt engem és Samarát, hogy lemenjünk és indulhassunk.

A táskánkat felszereltük zseblámpákkal, késsel és hasonló dolgokkal, amik még jól jöhettek az este folyamán.

Mikor elkészültünk, elégedetten néztünk a gardróbomban lévő tükörben. Samara méz sárga ruhában mosolygott mellettem, ugyanilyen színű pillangóval a hajában.

Én vele ellentétben leengedtem a hajam, ami hullámokban omlott a vállamra és egy vörös, pántnélküli ruhát vettem fel, amiben hercegnőnek éreztem magam.

Megszorítottuk egymás kezét és leindultunk a lépcsőn. Az angyalok már beszálltak a kocsijaikba, kivéve Dan- t, aki még megvárt minket.

Mosolyogva néztünk össze Samarával.

Mikor leértünk, Dan odalépett hozzánk, Samara, pedig kedvesen rámosolygott.

- Mintha csak tegnap lett volna, hogy azzal az idegesítő kirakóssal játszottál… - csuklott el Dan hangja, ahogy végigmért.

Felnevettem.

- Nehogy bőgj itt nekem.

Dan rám mosolygott, aztán kilépett az ajtón.

Chris is mosolygott és megfogta a kezem, majd odasúgta.

- Szép vagy.

- Te se nézel ki rosszul – súgtam vissza.

Samara boldogan belekarolt Troy- ba, Mark rám mosolygott és mindannyian beültünk a kocsiba.

Fogalmunk sem volt, mit rejteget számunkra az este, de azt mindannyian tudtuk, hogy az életünk gyökeresen meg fog változni vagy így vagy úgy.

- Félek – súgtam, hogy csak Chris és Mark hallja.

- Ma végre minden megoldódik – mondta Mark, de talán még ő sem hitte el.

- Ígéred? – kérdeztem tőle.

- Ígérem - a szavai valahogy furcsán csengettek.

Chris szorítása erősödött.

Lassacskán odaértünk a sulihoz.

Az épület pezsgett és mindenki táncolt.

De nekünk nem azt jelentette, amit a többieknek.

Nekünk már a végzetünk volt.

22-23. fejezet

Sziasztok! :)

Még néhány fejezet és jön a finálé, ahol lesz egy szép kis csavar... lesz egy áruló a szereplők közül, valaki, akire senki nem számít...

Kommenteljetek és jó szórakozást! :)

Huszonkettedik fejezet

22. New days dawn

Megfogtam Chris kezét és elmondtam, mit tegyen. Koncentráltunk a villámcsapásszerű energiára, majd egyszer csak odacsapott. Keményebben, mint máskor. Mintha nem fogadná szívesen őt…

Mikor a városba értünk, Chris elámult. Tátott szájjal méregette az épületeket és beletelt egy kis időbe, mire el tudtam vonszolni a görög építmény felé.

Az angyalnő ott volt és Dan is.

- Szia, Joy – csillant fel a fiú szeme, mire gyorsan rámosolyogtam. Olyan volt most már, mintha a testvérem lenne.

- Szia, Dan – mondtam gyorsan, aztán szóltam Chris- nek, hogy jöjjön be. A nő elámult.

- Joy, ez komoly büntetést vonhat…

- Fontos dologról van szó – vágtam közbe és belekezdtem a történetben. Chris képességei, az anyja, a történet, a szerelmi háromszög. Mindent elmondtam, Chris pedig csendben hallgatta.

Mikor befejeztem, esdeklően néztem a nőre, de az csak felállt és Chris- hez lépett. Belenézett a szemébe és szemügyre vette őt.

- Te nem vagy olyan, mint ők – állapította meg. – Valóban félvér vagy, de más.

- Miben? – Chris hangja remegett.

- Neked tiszta a lelked – mondta a nő kedvesen. – Te ide tartozol.

Dan odajött és megszorította a kezem, de nem is érzékeltem. Egyre csak Chris- t láttam, aki riadt tekintettel mered az angyalra, akit lát és a megoldást, a jövő igazságát kérje tőle, amit talán nem kaphat meg soha.

Azon gondolkodtam, mit is tudok igazából Chris- ről.

Azonkívül, persze, hogy szerelmes vagyok belé. Szinte semmit.

Chris megvédte Mark- ot, mikor a szülei még együtt éltek. Sőt, egyfolytában rá vigyázott… még mikor nem is mutatta ki úgy, ahogy kellett, de gondoskodott róla. A legjobbat akarta neki.

De Chris nem az állítólagos apja fia volt, hanem egy bukott angyalé. Ezért váltak el a szülei, ezért halt meg az apja és hagyta ott az anyja őket. Ezért maradtak család nélkül.

Chris bezárkózott a saját világába, olyan lányokkal kezdett kavarni, mint Alison, elzárta a valódi érzéseit, elrejtette őket a szarkazmusával és a humorával, hogy ne vegyék észre. De közben Mark- al törődött.

Chris csak egy srác volt, aki nem akart szenvedni, aki nem élhetett normálisan, se így, se úgy. Burokba zárva élte az életét, tele hazugságokkal.

Egészen… egészen addig, amíg megérkeztem.

Idegesen beletúrtam a hajamba. Már félórája bent voltak.

- Hé, Joy – mondta Dan. – Semmi baj nem lesz.

- De igen, Dan. Chris egy félvér! Hát nem érted? A bukott angyalok felhasználhatják őt… elvehetik tőlem – csuklott el a hangom.

Dan felsóhajtott.

- Tudod, volt egy lány, Caroline. Szerettem őt, Joy, piszkosul szerettem – rázta a fejét. – Úgy terveztük, hogy összeköltözünk, egy fősulira fogunk járni és… és egyszerűen csak együtt leszünk. De nem így volt… Mert én meghaltam. Az egyetlen szerencsém, hogy angyal lettem és így most nem vagyok annyira magányos. De nagyon hiányzik… rettenetesen – elcsuklott a hangja és pislogni kezdett.

- Miért nem mész el hozzá, Dan? Mark is ember és…

- Ez nem olyan - szomorkásan elmosolyodott. – Az őrangyaluk vagy, Joy. Akár az életük minden percében velük lehetnél. Én viszont a te őrangyalod vagyok. Soha nem láthatom többé őt, és ez… rohadtul nem igazságos…

Összepréseltem az ajkaim. Én legalább velük lehettem. De Dan nem.

- Ha mégis megtennéd, te is… te is bukott lennél, ugye?

- Az lennék – bólintott.

Eléálltam és átöleltem.

- Azonnal szólj, ha Chris és a nő keresnek, jó? – suttogtam, hogy csak mi halljuk.

- Hova mész?

- Ha te, nem is láthatod, majd én elmondom, hogy van – mosolyodtam el. – Hol is lakik a te Caroline- od?

Dan szemében a legmélyebb hála csillogott, miközben erőtlenül kinyögte a címét.

New York piszkos utcáira érkeztem. Gyorsan összeszedtem magam és beléptem az előttem álló házba.

Caroline a legfelsőn lakott. Izgatottan haraptam be az alsó ajkam, miközben bekopogtam. Egy újabb ember, aki tudni fogja.

Egy rövid, szőke hajú nő nyitott ajtót. Nem lehetett olyan öreg.

- Szia – mosolyodott el.

- Szia, biztos nem ismersz, én Joy vagyok – mondtam zavartan. – Bejöhetek?

- Ó, persze, gyere csak… - ő is zavart volt.

A lakás szinte üres volt, de nagyon világos. Most költözött be.

- Egyedül vagy? – kérdeztem halkan.

- Igen, miért? – mintha megijedt volna.

- Ismerek egy fiút, aki nagyon hiányol téged, Caroline – néztem a szemébe.

Lesápadva botorkált el egy székig.

- Kiről beszélsz?

- Dan- nek hívják – mondtam. – És azért jöttem, hogy elmondjam az igazat. Mert ő nem teheti.

Caroline hisztérikusan felzokogott.

- De hisz meghalt. Ó, istenem…

- Nem halt meg. Nagyon is él; csak épp angyal lett. Nem látogathat meg téged, mert be kell tartania bizonyos szabályokat – mondtam.

Caroline hüppögve rázta a fejét.

- Te is csak egy szemét kis liba vagy, aki örül, hogy meghalt – zokogta. – Tűnj innen!

Felsóhajtottam és kikerestem a zsebemből egy papírt, majd levettem egy tollat egy asztalról és ráfirkantottam a telefonszámom.

- Szeret téged, Caroline. Nagyon sajnálom… ha mégis úgy döntesz, hogy hiszel nekem, hívj fel.

Csak azután indultam vissza, hogy kiléptem az ajtón. Nem akartam még jobban összezavarni.

Dan ragyogó arccal fogadott.

- Na, hogy van? Megtaláltad?

Szomorkásan elmosolyodtam.

- Meg. Szeret téged… csak nagyon zaklatott. Mikor haltál te meg, Dan? – kérdeztem.

Felsóhajtott.

- Nem sokkal azelőtt, hogy te megszülettél – suttogta. – De én semmit sem öregedtem.

- Ő igen – mondtam. – És még mindig szomorú.

És nem csak ő volt szomorú, hanem ez az egész történet. Az övé, az enyém, mindenkié…

Megszorítottam a kezét.

És Chris kilépett.

Huszonharmadik fejezet

23. Continuation of the story of Chris

Chris rám mosolygott, én meg szorosan átöleltem.

- Mondj valami biztatót – suttogtam.

- Menjünk haza – suttogta vissza.

És mentünk.

- Állítólag csak tudnom kell kontrollálni a képességeimet – mondta később. – Gyakorolnom kell, és akkor a bukottak nem találnak rám… és akkor minden olyan, mint volt. Szívesen látnak a mennyországban. Ezt pár héttel ezelőtt nem gondoltam volna – nevetett.

Átöleltem.

- És Mark? Elmondjuk neki?

Chris habozott.

- Tudnia kéne. De nem akarom, hogy még jobban belekeveredjen ebbe.

- Szerintem se kéne.

Aztán támadt egy ötletem.

- Chris! Mi lenne, ha gyakorolnánk?

- Most? – döbbent le.

- Igen!

- Hát, jó legyen, csak, hogy?

Megfogtam a kezét.

- Érintsd meg a szárnyam.

Chris elhúzta a kezét.

- Az neked fáj – tiltakozott.

- Épp ezért ezt kell gyakorolnunk. Tudnunk kell kontrollálni… neked a látomást, nekem a fájdalmat.

- Joy, azért fájt a múltkor is, mert én félvér vagyok – nézett a szemembe.

- Nem érdekel – álltam a tekintetét.

Chris bosszúsan felsóhajtott és a kezét nyújtotta…

Egy férfit láttam. Sötéten mosolygott rám, aztán elindult felém.

Minden sejtem tiltakozott ellene, de nem mozdultam.

- Christopher, nem igaz? Nos a szemed az enyém…

Akkor döntöttem úgy, hogy most van vége.

A fájdalom hullámokban öntött el. Onnan, ahol Chris megérintett, egyenesen bele a testembe. Próbáltam küzdeni, de nem ment. Aztán felsikítottam.

Chris elrántotta a kezét, én meg kifulladva dőltem a vállára.

- Joy… - zaklatottnak tűnt. - Láttam az apámat.

- Ezt, hogy érted? – kérdeztem.

- Úgy, ahogy mondom: láttam az apámat.

Szaporán kezdtem venni a levegőt.

- Na és milyen volt?

Chris megborzongott.

- Sötét… ijesztő…

- Mondott valamit?

- Csak annyit, hogy a szemem az övé.

Belenéztem Chris zöld szemeibe. Egy ilyen szép szempár hogy eredhet egy ilyen gonosz lénytől?

Chris csak nézett rám, fáradtan és dühösen, ettől az egész szituációtól. Mintha öt évet öregedett volna ez alatt a pár perc alatt.

- Valami mást is megpróbálhatnánk – vetettem fel.

- Mit? – ráncolta a szemöldökét.

Megfogtam a kezét, hogy tenyérrel felém mutasson és ugyanúgy odatettem az enyémet. Remegés cikázott végig rajtam, ahogy az auránk egybe fonódott és a tudatunk találkozott; kis fénygömb jelent meg a két kezünk között, apró sugárnyalábokkal, amik ide-oda táncoltak és pörögtek.

Felnevettem.

Hallassz? – gondoltam.

Ez félelmetes.

Épp ellenkezőleg, ez csodálatos!

Chris arcán kétkedés látszott. Elhúzta a kezét.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Mi? Miért? – csodálkoztam.

- Mert bennem egy bukott angyal vére csörgedezik, és… talán ez rossz hatással van rád.

Elhúzódtam.

- Oké, persze.

- De majd gyakoroljuk.

- Aha – bólintottam és elfordítottam a fejem.

Chris elgondolkodva meredt maga elé. Fogalmam sem volt, mi járhat a fejében.

Heti- és múltheti fejezetek

Sziasztok!

Ezer bocs, hogy pénteken nem raktam fel :/ Elfelejtettem, utána meg elutaztunk a hosszú hétvégére és ma értünk csak haza. És hát nyakunkon megint a péntek, szóval inkább felrakom a mostanit is, úgyhogy összesen 4 (!) fejezetet tudtok majd elolvasni.
Örülök, hogy annyi kommentet kaptam, amíg nem voltam otthon (és gépközelben, persze) :)
Jó szórakozást!
P: Lexy ;)
(UI: A tizennyolcadik fejezet kicsit rövid lett)


Tizennyolcadik fejezet
The truth

18. The truth

Késő este volt, mire Chris és Mark befejezték a fontos eszmecseréjüket arról, hogy Jack milyen egy szánalmas szemétláda… igaz, én sem voltam nagyon más véleményen, de nem értettem, hogy egy ilyennel miért kell foglalkozni. Ugyanakkor Chris és Mark annyira belelovallta magát, hogy egy idő után képtelen voltam közbeszólni.

- Nem hagynátok abba?

Mark döbbenten nézett rám.

- Mit?

- Ezt az egészet. Minek foglalkoztok egy ilyen barommal?

Chris felvonta a szemöldökét.

- Nocsak, Elena. Azt hittem ez zavar téged.

- Megtennéd, hogy nem Elenázol?! – csattantam fel.

- Nem – jelentette ki nyugodtan.

- Stef, passzold már ide a távirányítót! – szólt oda Mark- nak.

Két párna találta fejen.

Chris bekísért a szobámba.

- Figyelj – fordultam felé. – Valamit meg kell beszélnünk.

- Mondd – azzal ledobta magát az ágyamra.

- Kérlek mondd el, hogy mi történt.

- Mikor?

- Mikor elváltak a szüleitek? Nem létezik, hogy… hogy ilyen rossz legyen a kapcsolatod Mark- al.

Chris lassan felült, aztán nagyot sóhajtva várta, hogy leüljek mellé. Mikor letelepedtem, belekezdett.

- Anyáék válása nagyon megviselt minket. Mikor veszekedtek, inkább elküldtem Mark- ot, hogy rajtam vezessék le. Nem akartam, hogy rossz legyen neki. Aztán inkább ellöktem magamtól, hogy ne érhesse később csalódás… és ugyanezt tettem magammal. Minden lányt elhappoltam az orra elől, csak, hogy fájdalmat okozzak. Egyikünknek sincs senkije. De most itt vagy te.  – nézett mélyen a szemembe.

A hallottaktól annyira megdöbbentem, hogy köpni- nyelni nem tudtam. Chris lassan közelebb hajolt és már majdnem megcsókolt, mikor gyengéden eltoltam.

- Chris…

- Ugyan már.

- Nem, komolyan. Ez így nem jó… sajnálom, tényleg nem volt igazam veled kapcsolatban, de te és én nem lehetünk együtt.

Chris összepréselte a száját, aztán elfordult.

- Ezt mégis mindig megszeged.

- Megnehezíted a dolgom.

- Ezentúl nem fogom – felállt. – Csak, ha úgy szeretnéd.

Tizenkilencedik fejezet

For another angle

19. For another angle

/Chris/

Az ég hányásszínű volt. Mást tényleg nem utáltam jobban, mint amikor felkelek, és egy jó nap indulna, de ez a szín belerondít mindenbe. De az is lehet, hogy csak túl szarkasztikus vagyok… ki tudja?

Sejtettem, hogy ez a nap más lesz, mint a többi. Nem akartam többé megadni magam az érzelmeimnek. Nem akartam többet visszaemlékezni, se az angyalokra se Joy- ra.

Joy.

Nem tudnám mi jut eszembe pusztán a nevéről… De ez persze mind semmiség az egészhez képest. Miért jó, ha az angyalok mindkettőnket befolyásolnak? Engem és Mark- ot? Miért nem lehet csak egyikünket? Egyáltalán az ilyen elátkozott lelkek, hogy tudnak valami… valami ilyesmit elővarázsolni a semmiből? Ilyen… érzelmeket.

Joy is ezt érzi? És Mark is? Nekik is éppannyira nehéz, mint nekem? Vagy nekik könnyebb? Sokkal, de sokkal könnyebb?

Egyvalamiben azért Joy- nak igaza van; eltaszítom magamtól az embereket. De többet nem fogom – döntöttem el. Többé nem. Lehet, hogy én ezt érdemlem, de mások nem. Beleuntam a sok fájdalomba. És akkor is uralkodni fogok magamon, ha közben megőrülök.

Mikor Joy és Mark leért a konyhába, én már szokás szerint a pulton ültem és valami undorító kaját – Alma? Barack? Egyáltalán gyümölcs? – ettem.

- Szia – köszönt kedvesen Joy.

Hogy csinálja? Hogy tud még a legpocsékabb este, vagy nap után is kedvesen köszönni?

- Szia – öntöttem egy cseppnyi lelkesedést a hangomba. – A Stelenások örülhetnek.

Mark zavartan pislogott egyet, Joy ellenben olyan dühös lett, hogy máris kereste, mit vághat hozzám.

- Olyan… olyan… - kereste a szavakat.

- Olyan mi? – kérdeztem pimaszul.

- Olyan rohadtul szarkasztikus vagy – ingatta a fejét.

- Ez alap – világosítottam fel.

Mark rákacsintott Joy- ra, mire az megforgatta a szemét, mire én – hogy ne kapjak féltékenységi rohamot, természetesen – kivonultam a konyhából.

/Joy/

Amint kipattantam a kocsiból, Samara már le is támadott.

- Szia! Jó, hogy itt vagy, már nem bírom elviselni Troy- t…

- Akár a szabad, önzetlen madárka, Samara, akár a madárka – morogta Troy, aztán mikor négyen néztünk rá úgy, mint egy hülyére – én, Sammy, Mark és Chris – hozzátette. – Mindegy.

- Az esze helyén is madárka – motyogta Chris.

Felnevettem, mire Troy rosszalló pillantást vetett rám.

Aztán valami olyan történt, amibe még csak nem is gondoltam bele soha…

- Hé, Chris, mizu? – kérdezte egy srác.

Hozzám nyomta magát, mire eltaszítottam magamtól.

- Milyen harcias kis barátnőd van.

- Ja, tényleg. – jegyezte meg, aztán arrébb mentek.

A szobámban, az irodalom könyvem felett hirtelen rám tört az az érzés, hogy eltelt egy hónap.

Igazság szerint attól a naptól fogva, mikor Chris elment azzal a sráccal, minden olyan volt, ahogy az ideérkezésem előtt elképzeltem. Legalábbis majdnem.

A hetek alatt kialakult egyfajta napirend. Reggel suli előtt Chris, én és Mark a konyhában ettünk valamit, aztán Chris elvitt suliba, de ezenkívül nem is beszéltünk. Amint beértünk én és Mark üdvözöltük Samarát és Troyt, Chris pedig elindult az őrült haverjaival az erdő felé. Jack a közelembe se mert menni. Az órákon már nem leveleztünk, ebédidőben meg kibővült a társaságunk Mark- al. Alison inkább Chris- sel foglalkozott, mintsem velem, aminek őszintén örültem. Délután – mi négyen – elmentünk egy kávézóba, hogy beszéljünk kicsit, aztán ki-ki merre hazasétált. Mikor hazaértünk én elvonultam a szobámba tanulni és olvasni. Rászoktunk a kanapén való vacsikra – legalábbis én meg Mark – és valamikor késő este Chris is hazaállított. Volt, amikor Alisonnal… de ő reggelre már eltűnt.

Én péntek este mindig írtam az öcsémnek és a szüleimnek, hogy még élek, de olyan sokat nem beszéltünk. Hétvégén felváltva magoltam és lógtam Mark- al, akivel egyre közelebb kerültünk egymáshoz.

Hirtelen kopogást hallottam. Szombat volt, úgyhogy kicsit sem lepődtem meg.

- Gyere be, Mark.

Mikor a fiú belépett és az ágyamhoz sétált, ösztönösen összecsuktam a könyvem és eltettem.

- Van kedved egy kicsit összevizezni magad? – kérdezte.

És volt. Az utóbbi napokban rettenetesen jó idő volt, úgyhogy Mark- al folyamatosan a kertben lógtunk.

Amíg Mark átment a szobájába, hogy átvegyen valami fürdősorthoz hasonló gatyát, én is átvettem a bikinimet, rá, pedig egy farmersortot és egy fehér pólót.

Nem sokkal később a kertben voltunk és bekapcsoltuk az összes locsolót.

Este már kissé hideg lett és úgy tűnt, elfelejtettük bekapcsolni a fűtést, szóval takaróba bugyolálva ültünk a kanapén és pizzát ettünk.

- Ez undorító – mondtam nevetve. – Milyen pizza ez?

- Valami fura halszósz van rajta – tippelt Mark.

- Na jó, legközelebb olyat rendelünk, amit én választok – mosolyogtam és próbáltam ehetővé tenni a kezemben lévő szeletet.

- Joy. Gondolkodtam – tette vissza a pizzáját a tálcára, én meg követtem a példáját.

Igazából nem mondott semmit. Csak kissé közelebb hajolt.

Elmosolyodtam.

- Miről?

- Rólad és Jack- ről.

- Tessék?

- Nem értelek – rázta a fejét.

- Olyan nagy baj, ha el akarom terelni a figyelmemet valamivel vagy valakivel?! – csattantam fel.

- Miről?! – csattant fel ő is.

- Mondjuk rólad! – ezután rövid csend állt be.

Mark döbbenten hátrahőkölt és röntgen szemekkel fürkészte az arcom.

- Szóval ezt csinálod? Felhasználod az embereket, hogy eltereljék a figyelmed?

- Nem! Jack volt az első és utolsó eset! Olyan nagy baj, ha valaki kedvesen viselkedik velem és én nem akarok megint belebonyolódni egy a szobámban történt csókcsatába?! Jack megmutatta a foga fehérjét, de nem is ez számít! Én csak nem akarok ismét csókolózva kikötni valahol… - halkultam el.

Mark épp mondani akart valamit, mikor kicsapódott a bejárati ajtó.

- Mielőtt bárki bármit mondana, hallottam. – emelte fel a kezét Chris.

- Ez hihetetlen – álltam fel. – Ebben a házban mindenki mindent tud?!

- Általában.

Sarkon fordultam, de Mark a kezemért nyúlt.

- Magyarázd el – mondta magabiztos hangon.

Lassan hátrafordultam, a könnyeimmel küszködve.

- Ezt én nem ilyennek képzeltem el – mondtam nagyon halkan. – Én csak egy hülye tudálékos lány vagyok, aki állítólag tanulni jött ide. Ehelyett kiderült, hogy nem is vagyok ember – szipogtam. – Egy srác megpróbált ledönteni egy erdőben, te meg majdnem meghaltál. Már soha nem lehet olyan életem, mint régen. Már nem mehetek haza, nem érted? – suttogtam. – És nem akarok még azzal is fájdalmat okozni mindenkinek, és saját magamnak is, hogy nem tudok… nem tudok maradandó döntéseket hozni veletek kapcsolatban.

Lehajtottam a fejem és lefejtettem Mark kezét, aztán visszaültem a kanapéra és a kezembe temettem az arcom.

A mai délután egyértelműen nem olyan volt, mint a szokásos. Kiborultam ugyan, de nem mentem a szobámba. Chris se ment fel. És nem próbáltak vigasztalni. Hagyták, hogy eldöntsem mit fogok most tenni. De képtelen voltam rá.

- Joy – simította meg a vállam Mark. – Nem haragszunk rád…

- A magad nevében beszélj – vágott közbe Chris.

- Mi van? – fordult meg Mark.

- Ó, lehet, hogy ti el tudjátok felejteni azt a kevéske dolgot, ami köztetek történt, de én nem, ami köztünk – tette keresztbe a kezét.

Felemeltem a fejem és felhúztam a lábam.

Villámcsapás. Villámcsapás… de helyette valami más jött. Éreztem, ahogy leborulok a kanapéról. A szívem nem dobogott többé és nem vettem levegőt se.

Éreztem, ahogy valaki a hátamnál akar megfogni, de mikor megtette, felsikítottam.

/Chris/

Olyan volt, mint egy film. Mint egy jelenetváltás.

Előre léptem és hirtelen kivilágosodott egy szoba. Samaráék nappalijában álltam és… ott ültek. Ő és Joy.

Aztán köddé vált és egy újabb jelenet bontakozott ki. Joy a lépcsőnél állt, mellette Mark- al, én meg a háttérben dühöngtem Alison mellett.

- Segíts! – tátogta Joy Mark- nak.

Ez mikor volt?!

- Szívesen – tátogta Mark, majd csókolózni kezdtek…

Aztán a szobám. Még az elején. Joy és én a kanapémon. Majd Joy arca az erdőben, mikor minket keresett.

Apró szikrák és… egy fiú, Joy és ő fekszik a fűbe és komoly dolgokról beszélgetnek. Joy lehunyja a szemét.

/Joy/

Fájt. Nagyon.

Aztán egyszer csak vége lett. Zihálva feküdtem a földön, fáradtan és fájdalmasan.

- Mi a franc volt ez? – kérdezte Chris kitágult szemekkel. – Nem Joy – tette hozzá.

- Nem tudom. – ráztam a fejem. – Fájt… nagyon fájt…

- Láttalak – zihálta Chris. – Láttalak, ahogy… hát mindenhol.

- Tessék? – suttogtam kábán.

- Láttalak, ahogy Samarával vagy és, ahogy fekszel a fűben valahol egy sráccal és beszéltek… és máshol is, más helyzetekben.

- Ha megérinted a szárnyam, – suttogtam. – képeket látsz a múltamból. Olyanokat, amiknek jelentőségük van.

Mark közbevágott.

- Tudom, hogy nem a legjobb alkalom, de nem csak a Jack dolgot akartam tisztázni, hanem bejelenteni, hogy elutazok.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------Mostani---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Huszadik fejezet

Two of his own hell

20. Two of his own hell

Mark, jövő héten indult.

Féltem, hogy kettesben maradok Chris- sel. Ettől féltem a legjobban… mi van, ha belenézek a szemébe, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már csókolózunk?

Mi van, ha megint megérinti a szárnyam? Én összeesek, ő egy kicsit belelát a fejembe. Ebből valljuk be, akárhogy is nézzük, én jövök ki rosszul. Ki más?

Mark valami hülye tanulmányi kirándulásra megy néhány másik diákkal – mellesleg ez a kis kirándulás egy hét!

Már most elbuktam.

Szerintem szólok Samarának, hogy készítsünk „Hajrá, Joy”- os pólókat… legalább ha ránéznék eszembe jutna tiltakozni. Kicsit. Egy icipicit. Vagy nem. Á, esélytelen.

Szünet van. Nincs suli. És Mark elment. Én meg egyedül vagyok Chris- el. Bosszúsan felsóhajtottam és úgy döntöttem maratoni tanulást rendezek a szobámban. Az elején ment is, de egy idő után rájöttem, hogy mindennel kész vagyok és miután mindenből előre tanultam vagy tíz évet, már nem volt mivel foglalkoznom. A hétből már három nap eltelt.

Eddig csak enni surrantam ki a szobából, de most ráérősen a nappaliba mentem. Rákapcsoltam egy zenecsatornára – a sok tanulás után már kongott a fejem, muszáj volt valami ilyesmit csinálnom – és énekelni kezdtem. Katie Herzing énekelte a Hey na na- t.

- Mr. Big love, big love, big big love… hey na na hey na na hey na na, hey na na, hey na na hey hey. – énekelgettem halkan.

- Már csak egy miki, egy színpad, egy paróka és egy jó hang hiányzik.

Megfagyott a vér az ereimben.

- Ó, ne zavartasd magad. Hidd el élvezem az ablakokat megrepesztő hangodat.

Durcásan csücsöríteni kezdtem és már készültem felmenni.

- Miért kerülsz engem? – Chris hangja már se vidám se szarkasztikus nem volt.

- Nem kerüllek – hazudtam.

- Persze – hagyta rám. – Gondolkodtam azon, amit mondtál meg azon a látomáson. És… elfogadom.

- Tessék?

- Jól hallottad. Elfogadom. – Chris elkapta a szemét.

- Hát… oké.

Úgy tűnt erre rá akar vágni valami chries választ, de végül csendben maradt.

De nem tudtunk beszélgetni. Miről?

- Öhm, azt hiszem én…

- Már megint elmész.

Lesütöttem a szemem.

- Valahogy úgy.

Chris és én farkasszemet néztünk. Az a zöld szempár… nem akarok ellenállni neki.

Sietős léptekkel a szobám felé vettem az irányt, de Chris hangja megállított.

- Joy…

- Tessék? – kérdeztem reménnyel teli hangon.

- Nem fogsz választani, ugye?

- Nem – ráztam meg a fejem.

- És ha titokban tennéd? Senkinek nem kéne tudnia róla. Csak neked és a választottnak…

- Nem működne – behunytam a szemem. – Ha mégis, akkor viszont talán megtenném. Túl sok ez így.

Chris közelebb lépett.

- Tudom, mit gondolsz rólam, Joy. Hogy önző vagyok, hogy ez az életstílusom… de igazából nem. Nagyon sajnálom.

- Jaj, Chris…

Odamentem és átöleltem. Oldspice illata volt.

- Az a dolog meg akkor se működne. Mark, ha nem is tudná, akkor se tehetem ezt vele.

- Se velem, igaz?

- Nem.

Úgy éreztem ez a helyzet örökké fog tartani. Se ez, se az. Csak a kettő között. Egyik felé sem…

Legalábbis akkor úgy tűnt.

Mark felhívott.

- Tudom, hogy késő van, meg minden… csak gondolkodtam – mint mostanában mindenki… - és szeretném, ha te és Chris együtt lennétek.

Kis híján kiejtettem a telefont a kezemből.

- Én nem… én nem akarok…

- Fájdalmat okozni nekem. Tudom. Én meg nem akarok neked. Tudom, hogy ezáltal képes leszel döntéseket hozni és… és azt tenni, amit jónak látsz.

Egyszerre éreztem magam dögnek és a világ legboldogabb emberének.

Huszonegyedik fejezet

Free decisions

21. Free decisions

Miután elmúlt bennem a „öld meg magad, te szemét dög” érzés, rögtön átvette a helyét a „Chris és én együtt lehetünk” gondolata.

Úgy szorongattam a telefont, mintha ez lett volna a gyógyír mindenre – és voltaképpen az is volt.

Legszívesebben rögtön berontottam volna Chris szobájába. Mert Mark nem bánta. Hihetetlen, hogy Chris és Mark mennyire egy hullámhosszon van, ami a velem kapcsolatos dolgokat illeti!

Megvártam az estét és akkor átvettem a pizsimet – spagetti pántos felső és melegítőnadrág. Mély levegőt vettem és szinte hangtalanul levágtam az utat Chris szobája felé, majd az ajtó előtt megtorpantam.

Mély levegőt vettem.

Alison… a banda… Mark… Jack… A múltkori fájdalom…

A rossz gondolatok áradtak a fejembe. Küzd le őket – biztattam magam. Aztán benyitottam. Nem volt visszaút.

Chris az ágyán feküdt, a sötétben és a szemére támasztotta a karját. Beosontam és behajtottam az ajtót, aztán az ágy mellé térdeltem, ott, ahol Chris feje volt.

Gubancos, fekete haja hanyagul a szemébe lógott – kisimítottam egy tincset az arcából, mire megrezzent és felkönyökölt.

Boldogan elmosolyodtam, mikor találkozott a tekintetünk. Chris meglepetten ugyan, de visszamosolygott, aztán arrébbcsusszant én meg mellé telepedtem és kényelmesen elhelyezkedtem. Soha nem éreztem magam olyan könnyűnek és szabadnak… közelebb bújtam Chris- hez, aki még mindig nem szólt egy szót sem. Szuszogni kezdtem és hagytam, hogy magához húzzon.

A napok gyorsan teltek. Chris és én próbáltuk kiélvezni a nap minden percét. Már szabad volt csókolózni, játékosan rákacsintani a másikra és egymással aludni.

Igaz, abban maradtunk, hogy Mark- on kívül más ne tudjon rólunk, de én így is rettenetesen boldog voltam. Ez természetes, elvégre ott van Alison, ott van az egész iskola, aki előtt leégettem magam és minden más ingatag állapotú dolog…

De jó volt. Megnyugtató. És boldog. Chris nem hibáztatott azokért, amiket tettem – nyílván ő is tudta, hogy ezek az érzések csak úgy jönnek és minden mást legyűrnek. Ezért is buktam el. Sokszor.

Úgy tűnt, a házban megállt az idő. Csak mi voltunk ketten. Csak is ketten.

Chris unottan kapcsolgatta a tévécsatornákat, mikor mögélopakodtam és hirtelen rátettem a kezem a vállára. De ahelyett, hogy megijedt volna, megragadta a kezem és játékosan lefelé húzott, a kanapéra.

És ekkor csöngettek. Chris elengedett és unottan megforgatta a szemét.

- Micsoda irónia…

- Majd én kinyitom. – mosolyogtam rá és az ajtóhoz sétáltam.

De Chris megelőzött és kitárta. A döbbenettől elnyíltak az ajkai. Sötét hajú, sötét szemű nő állt a küszöbön.

- Chris. Beszélnünk kell, édesem. – mosolya fintorgás szerű volt.

Chris döbbenten nézte.

- Anya?!

Lecövekeltem.

- Sajnálom. Tudom, hogy nem kellett volna, de tizennyolc éves leszel nemsokára. Jogod van tudni az igazságot, és a mostani helyzetet illetően el kellett jönnöm… - ingatta a fejét, aztán belépett.

Chris meredten bámulta.

- Anya, nem hiszem, hogy…

És akkor a nő meglátott engem és kis híján elájult.

- Nem, nem, nem. – sikított. – Ez nem lehet igaz!

Chris megrázta a fejét és odasietett hozzám.

- Nem… nem lehettek ti azok. Egyszerűen nem. – borult térdre. – Az én kicsi Mark- om…

- Az a kis Mark, akit évek óta itt hagytál, hogy eltemesse velem a narkós apját? – sziszegte Chris, én meg döbbenten álltam és hol őt néztem, hol az anyját.

- Nem tudod mit jelent, Christopher – rázta a fejét. – Joy Twins- el tervek vannak! És ez ő! Ő egy angyal – az angyal szót úgy mondta ki mit egy igényes nő, azt hogy kövér.

- Igen, tudom. – Chris hangjában döbbenet csengett. – De te, honnan tudod, Jane?

A keresztnevén szólítja a saját anyját… ösztönösen közelebb húzódtam hozzá és megfogtam a kezét.

Jane elborzadva nézte.

- Nem, ez nem történhet meg velem. – levágta magát egy fotelbe és a kezébe temette az arcát.

Elengedtem Chris- t és közelebb mentem a nőhöz.

- Honnan tud rólam? És mit? Hogy érti, hogy tervek vannak velem?

Remegő kézzel fordult felém.

- Az angyal világ jövője vagy. A sötét oldalhoz fogsz tartozni. Vagy így vagy úgy… a bukottak terve… az én fiaimmal… ó, Istenem.

- Milyen terv?

- Hogy átcsábítanak. A két fiút meg megölik. És ők az én fiaim.

- Anya… - szólalt meg Chris.

- Annyi éve volt már, Chris. Az apád jogosan vádolt, hogy nem hasonlítasz rá…

- Tessék? – Chris hátrahőkölt és nekiment egy asztalnak.

- Te és Mark csak féltestvérek vagyok. – zokogott. – Te egy bukott angyal fia vagy. Elcsábított, és alkut kötött velem, hogy mellettem marad, de cserébe minden tőlem telhetőt megteszek és mindennel, amim van a bukottak javát szolgálom… és én belementem. – csuklott el a hangja. – Te hamarosan megszülettél, és az apád… illetve John először nem is gyanakodott. Aztán megszületett Mark is. – rázta a fejét. – És az angyal elment. Nem rég felkeresett, hogy teljesítsem az alkunk rád eső részét. Hogy felhasználhassanak a háborúban. Kérlek mondd, hogy se te se Mark nem szeretitek ezt a lányt!

Chris pupillája kitágult, úgy nézte az anyját… és mintha egy idegent méregetne.

- Megölted apát! Megölted őt, mert igaza volt, ennek ellenére, te mégis elhagytad és bántottál! Ő meg túl sokat ivott! Miattad! Te ölted meg őt! – fakadt ki Chris.

A nő behunyta a szemét.

- Egy bukott angyal fia vagyok? Egy bukotté?! – Chris zihálni kezdett.

Megpróbáltam megnyugtatni, de nem hagyta.

- Ha én vagyok a te drága fiad, akkor miért tetted ezt? – üvöltötte. – Miért hagytad el apád, miért csaltad meg? Miért egy bukottal? Nem volt elég ő?! Éveken át csak bántottál, kihasználtad, hogy gyerek vagyok… és helyetted neveltem fel Mark- ot! Helyetted! – lépett közelebb. – Az egész a te hibád! Ha nem fekszel össze egy ilyen undorító lénnyel, akkor én apa fia lettem volna! Akkor boldogok lehettünk volna, és Mark meg én nem utálnánk egymást… Az egész a te hibád.

Chris elernyedt, mint egy védtelen kisfiú. Odamentem és átöleltem, és ezúttal hagyta is.

- Nyugodj meg… sss…

Eszembe jutott, mit írt pár hete Ali; Chris olyan mint egy gyenge kisfiú, csak nehezen adja magát. És ez igaz…

De, hogy Chris egy bukott angyal fia… de ennek ellenére úgy öleltem, mint még soha azelőtt.

- Nem számít – suttogtam.

/Chris/

- Hát ezért volt az a látomás, ezért láttam bele a múltba… - gondolkodtam hangosan.

A szívem eszeveszetten dobolt. Undorodtam magamtól. Egy olyan lény vagyok, amik Joy- t manipulálják… és Mark- ot.

- Ezt hogy érted? – kérdezte Joy.

Mielőtt válaszolhattam volna, az anyám megelőzött.

- Félvér képességek. Múltba látás, látomások, álmok, gondolatolvasás, angyalok felismerése, aura látás… az ilyen hasonlók közül egyet kettőt örökölnek a félvérek. Az angyalok nem képesek erre, mert angyal és ember vér is kell hozzá… ez segíti a képességek kialakulását és…

- Nem érdekelnek a képességek! – fakadtam ki. – Mark ugye nem ilyen? Ugye ő nem? – ijedtem meg.

- Nem, ő John fia – révedt el Jane. – De Chris, kérlek! Értsd meg. El kell jönnöd most velem és Mark- nak is.

- Tessék?

Joy megborzongott.

- Így nem vagytok biztonságban…

- Egy fenét!

- De, Christopher…

- Csak tűnj el!

Jane megrezzent.

- Hallottad. Te nekem többé nem vagy az anyám, úgyhogy maradj távol tőlem! Mark- tól meg főleg, mert ha meglátlak a közelében, akkor teszek róla, hogy olyan távol legyünk mindhárman tőled, hogy sosem találsz meg…

- Chris… nyugodj meg – mondta Joy.

- Tudod hol keress majd, Chris – állt fel Jane, még mindig zaklatott állapotban. – Egyszer így is úgyis beszélned kell velem.

És elment.

/Joy/

Magam felé fordítottam Chris- t és megcsókoltam. Inkább vigasztalás volt, mint a szeretet kinyilvánítása. Chris kétségbeesetten kapkodta a levegőt.

- Egy szörnyeteg vagyok – nyögte.

- Dehogy is, semmi baj nincs – magamhoz húztam és próbáltam megnyugtatni. – Meg fogjuk ezt oldani. Én nem vetlek el Chris. Hallod? Én még mindig szeretlek.

Szomorkásan elmosolyodott.

- Most mihez kezdjünk, Joy?

- Beszélnem kell az angyalnővel. De ezúttal neked is velem kell jönnöd.