2. rész - Hetedik fejezet

Sziasztok!

Bocsi a késésért, hogy nem kommenteltem még sehová, hogy így eltűntem, meg satöbbi... na szóval most itt a fejezet, remélem sikerül kicsit meglepnem/felráznom titeket!

Jó olvasást és igyekszem behozni minden elmaradásom!

Puszi: Lexy ;)

Második rész - Az áruló

7. Ellenőrzés/Hátrahagyott üzenet

Hetedik fejezet – Ellenőrzés/ Hátrahagyott üzenet

/JOY/

A férfi megragadta a karom, húsos ujjait belevájva a bőrömbe, és kirántott a kocsiból. Olyan hirtelen történt az egész, hogy mire elengedett, szinte összecsuklottam.

Mark és Jack is kiszálltak a kocsiból, de az ő arcukon semmi aggodalom nem volt, természetesnek vették, hogy idegen pasik csak úgy kirángatnak a hátsó ülésről…

-         Hé, Greg, óvatosan! Úgy hatvan kiló lehet – Jack rosszallóan rázta a fejét, mint aki egy kisfiút büntet, hogy nem csinálta meg a leckéjét.

Mark sóhajtva csapta be az anyósülés felőli ajtót, aztán ő is odajött, egyetlen szó nélkül. A férfi a negyvenes éveiben járhatott, bár nem tűnt olyan öregnek. Pilóta napszemüveget viselt khaki színű halásznadrággal és egy fehér inggel.

-         Joy, ő itt Greg, az első számú ellenőrzésünk személyesen – Jack vicces hangon beszélt, én valahogy mégsem tudtam nevetni.

-         A lány jól van? – kérdezte a férfi (Greg) mély, öblös hangján.

-         Semmi baja, minden a terv szerint halad – nyugtatta meg Jack.

-         Azért nem minden… - motyogtam bosszúsan az előbbire gondolva.

Chris hangja és a Drive by néhány sora még ott szólt a fejemben. A hiánya egyszerűen szívbemarkoló volt… bárcsak lett volna róla egy képem, egy nyaklánc, amit ő adott, amit tudtam volna piszkálni a nyakamba… de nem volt. Nem volt semmim, ami emlékeztetett volna rá, hogy Chris létezik.

Nem emlékeztem a hangjára, vagy a járására. Csak az lebegett a szemem előtt, ahogy utoljára láttam; az iskolai bálon, mellettem.

-         Mire gondol? – mintha itt se lennék. Eltársalognak mellettem is, mintha csak egy háziállat volnék.

Idegesen rugdostam egy követ a lábammal. Hihetetlen. Ha megtudsz egy-két dolgot a bukottakról, akkor majd mindent másképp fogsz látni. Úgy emlékszem, hogy valami ilyesmit mondott Jack. Hát nem azért, de ez a Greg nevű pasi úgy néz ki, mint egy kiöregedett maffiózó.

-         Joy- nak még mindig vannak kétségei afelől, hogy mit válasszon. De hát ennek nagyban Chris Siblings- hez van köze, úgyhogy igyekszünk ezt kissé mellőzni – magyarázta Jack.

Greg unottan bólintott, mi Mark- al, nem szóltunk semmit. Mark viszont még ehhez képest is hallgatag volt. Már a számon volt a neve, mikor emlékeztettem magam, hol is vagyok, és kikkel.

-         A fiút innentől átvesszük – biccentett Greg és Mark mellé lépett.

-         Mi? – felkaptam a fejem és legnagyobb meglepetésemre Mark is meg volt döbbenve.

-         Nem erről volt szó! – Mark idegesen fordult Jack felé.

-         Ez van – vont vállat Jack – Majd odafelé találkozunk!

-         Ha… - Mark nem tudta befejezni a mondatot.

Greg malomkő méretű téglát egyensúlyozott a kezében. Több dolog történt egyszerre; Mark összeesett, rá a kemény betonra, én sikítva előrevetettem magam, Jack utánam nyúlt és lefogott, Greg… Greg, pedig egy fecskendőt tartott felém, időközben elhagyva a téglát.

-         Neee – sikítottam.

-         Nyugodj már le, Joy! – Jack még erősebben fogott. – Ha tovább sikongatsz, esküszöm, hogy beléd szúrom!

Az földön elterült Mark látványa szívbemarkoló volt, de ezekre a szavakra megdermedtem, és a sikoly a torkomra fagyott. Keményem néztem magam elé, nem akartam se sírni, se egy tűvel a karomban aludni a hátsó ülésen. Nem engedhetem meg magamnak, hogy bármiről is lemaradjak!

A karom lehanyatlott és megadóan húzódtam vissza. Már nem haragudtam rá, nem érdekelt mit csinált Mark, azt volt a lényeg, hogy ott volt velem. Most már nem lesz. Szuper…

Jack továbbra sem vette le a kezét rólam, úgyhogy idegesen ökölbe szorítottam a kezem, és egy hirtelen mozdulattal szembefordultam vele. Greg már mozdult a fecskendővel, de Jack leintette. Lerítt, hogy Vasember Jack nagyobb hatalmat élvez, mint ez a férfi.

-         Megtennéd, hogy nem taperolsz? Leköteleznél – sziszegtem dühösen.

Jack elvigyorodott.

-         Édes kettesben, csak te és én.

Dühösen az autó felé trappoltam, de mikor épp beültem volna, Jack rám szólt.

-         A-a, az anyósülésre. Ajj ne nézz már így…

Egy pillanatra farkasszemet néztünk, aztán beültem – az anyósülésre.

Behunytam a szemem és nekidőltem az ülésnek.

Egy perc múlva csapódott az ajtó, és Jack elfordította a slusszkulcsot.

-         Haragszol?

-         Most legyek őszinte? – kérdeztem szemrehányó hangon.

-         Alig várom – mosolyodott el.

-         Egy rohadt nagy seggfej vagy, ha rajtam múlna, te feküdnél Mark helyén, késsel a gyomrodban és úgy beléd rúgnék, hogy beletörne a cipőm.

-         Kösz, ari vagy.

Jack a kezemért nyúlt, mire elrántottam.

-         Csak ne kéretnéd magad ennyire. Egyszer úgy is megadod magad, és én ki fogom várni.

-         Hát akkor további szép álmokat…

/CHRIS/

Dan- nek köszönhetően hamar odaértünk, de nem is találtunk igazán semmit. Ide-oda járkáltunk a szállodák között, de egyszerűen semmit nem találtunk. Az utolsó „elhagyatott, utca széli” hotel mellett álltunk meg.

-         Mytic hotel – olvastam le a feliratot. – Hogy lehet ilyen depis neve egy hotelnek?

Dan nem válaszolt, csak meredt a hotel felé. Én is arra néztem és megláttam, amit ő… egy sötét hajú és szemű nő, és egy olyan öt éves kislány jött felénk, mindketten mosolyogtak. A kislánynak csigákban volt a vörösesbarna haja, ami valósággal lobogott, ahogy szaladt felém… előttem gyorsan lefékezett és rám bámult nagy, kék szemeivel.

-         Anyu ő az? Ő az? Ő az?

-         Lucy, ezt nem illik! – szólt rá a nő. – Bocsánat a kicsi miatt, csak hát örül neked. Ami azt illeti én is, gondoltam, hogy valamikor összefutunk majd, Chris. Ó, gondolom nem tudod kik vagyunk.

Lucy a nyakamba ugrott.

-         Jaj Chris, ne lepődj már meg ennyire! Öleld meg rendesen a húgodat.