Negyedik fejezet: Kiss

Nagyon örülök a mostani huszonegy rendszeres olvasómnak :) Szeretném megköszönni a képet is, amit  kaptam, névtelenül üzentél ugyan, de remélem tudod, hogy ez neked szól :) 

Jó szórakozást!

Negyedik fejezet

Kiss

4. Kiss

Joy ujjai kifehéredtek, ahogy egyre inkább szorította kezét a szájához; félt, hogyha egyetlen másodpercre is elgyengül, előtör a sikoly belőle és akkor mindennek vége…

Az a sikoly megpecsételné a félelmét, ami egyre jobban átjárta az egész testét, beivódott a fejébe, és eluralkodott a szívén. Szinte már együtt dobbant vele…

Elárulná mennyire fél, és onnantól nem lenne visszaút.

Csak egy rossz álom volt – próbálta nyugtatni magát, de még ő se hitte el. Ez nem lehetett álom, ez ahhoz túlságosan valóságos volt.

Joy testébe teljesen beivódott a félelem, a pupillája kitágult, és csaknem elérte azt a pontot, hogy a félelem eggyé vált vele.

Ő maga volt a félelem.

Dan szívébe hideg kéz markolt, ahogy a félelemtől egész ízben reszkető Joy- t nézte. Joy- t megvédeni eddig a legegyszerűbb feladat volt a világon.

A lány szeretett bulizni és viccelődni a barátaival, de ezek miatt sosem keveredett bajba, tisztelte az időseket, jól tanult… az égvilágon semmi gond nem volt vele.

Egészen mostanáig.

Ez nekem nem megy, nem vagyok rá képes – hajtogatta magának.

Hiszen pont azért lett Ő Joy őrangyala, mert a lányt könnyű feladatnak tűnt megóvni; ideális alany volt egy olyan kezdő számára, mint Dan.

De ez a legenda mindent felborított. Dan azt hitte Caroline elvesztésénél semmi sem lehet rosszabb… jó ez talán túlzás, mert ez a legrosszabb dolog, ami életében történt, elvégre Caroline élete szerelme volt.

Csakhogy őt elgázolta egy busz, és Caroline meg ő elszakadtak egymástól; Dan soha többé nem beszélhetett vele az angyalok törvénye miatt, különben belőle is bukott angyal lett volna.

Mély levegőt vett és közelebb sétált Joy- hoz. Caroline- ra gondolt, az összes szeretetre és szerelemre, amit iránta érzett, és a boldogságra, ami átjárta, ha a lánnyal volt.

Megvárta, míg az egész lényét átjárja az érzés, utána a lányhoz hajolt és az összes belőle áradó boldogságot a  belé öntötte.

Joy- nak pislognia kellett a hirtelen jött energialökettől. A félelem és a hirtelen rátörő boldogság harcolt benne…

Mindenféle emlék eszébe jutott… az első napja az iskolában, amikor megismerte Paige-t, mikor először lett szerelmes, mikor a szülei először veszekedtek, mikor kapott egy gitárt, mikor fellépett az iskolában, mikor először írt naplót, mikor Paige-el belógtak egy esküvőre, mikor először flörtöltek felsős fiúkkal, mikor először bántak vele durván a felsős fiúk, mikor komolyan összevesztek Paige-el, mikor az iskolában a hatalmas szélvihar miatt kitört egy ablak és, ha Chace, a padtársa nem rántja el a baleset végzetes is lehetett volna...

Aztán a jó emlékekből erőt merítve kiűzte magából a félelmet. Megszűnt a heves szívdobogás, a szaggatott légzés és minden csendes és nyugodt lett.

Dan habozva nézett Joy- ra, aztán megrázta a fejét. Még nem jött el az ideje, hogy elmondja neki.

Joy szeméből már minden álmosság elszállt, mikor kiment a szobából. Megállapodott magával, hogy iszik egy pohár vizet – majd csak megtalálja valahogy a konyhát – aztán visszafekszik és megpróbál elaludni…

De, ahogy a lépcső felé fordult, egy hang megállította.

- Mit keresel itt? – kérdezte egy ismerős hang a sötétben.

- Chris? – hunyorított a lány.

A fiú a korláton ült, nem messze tőle.

Még most is elkapta a hányinger és a szédülés, ha a magasságra gondolt és arra, mi lett volna, ha Chris lezuhan… talán úgy végezte volna, mint az a sörös doboz…

- Te meg mit keresel itt ilyenkor? – húzta fel a szemöldökét a sötét hajú fiú.

- Ezt én is kérdezhetném – sétált oda hozzá.

- Nem tudtam aludni. – vont vállat Chris. – Gyakran megesik, mert nem vagyok valami jó alvó.

Joy nem ment közelebb a korláthoz, egy méternél; az alig ért a derekáig.

- Hát én sem tudok aludni, szóval… - kezdte a cipőjét tanulmányozni.

- Beszélgethetünk, ha akarod. – kacsintott egyet a fiú.

A lány lábai hirtelen megremegtek, de sikerült kordában tartania őket.

- Oké. – bólintott. – Úgyis kíváncsi lennék egy-két dologra.

- Néhány dologra én is – mosolyodott el Chris.

Joy lábai megint megremegtek, úgyhogy képtelen volt megkapaszkodni a korlátban; megszédült a magasságtól.

- Nem ülsz ide mellém? – mosolygott pimaszul a fiú.

- Ide?   

- Miért ne? – vont vállat és arrébb csusszant.

- Tériszonyom van.

Csend. Chris és Joy félénken néztek egymásra… nem tudták hogyan kezeljék a helyzetet. A lány eszmélt fel először.

- Azért ájultam el, mert belegondoltam, milyen magasan vagy… nem miattad volt. – sütötte le a szemét. – Nem tartasz bénának, ugye? – rémült meg a fiú tekintetétől.

- Dehogyis! Csak… tetszik, hogy kicsit más vagy. – ajándékozta meg Joy- t egy félmosollyal.

- Mihez képest? – élénkült fel a lány.

- Mindenhez. – nevetett fel Chris.

- Feltehetek egy indiszkrét kérdést? – húzta fel a szemöldökét a lány.

- Csak nyugodtan.

- Miért flörtölsz velem?

Chris felnevetett.

- Miért vádolsz ilyenekkel? – billentette ártatlanul oldalra a fejét.

- Mert zavar, hogy barátnőd van?! Illetve… hát zavar, hogy így nézel rám, mikor Alison – nal jársz.

- Na és neked van barátod? – mosolygott pimaszul.

- Igen, van! – vágta rá Joy reflexből. – De ne tereld a szót!

- És, hogy hívják?

- Ööö…

- Szóval nincs. – ugrott le vigyorogva a korlátról.

- Lehetetlen vagy! – szorította össze makacsul a száját Joy.

Chris mosolyogva nézte a toporzékoló lányt.

- Miért is vagyok lehetetlen?

- Mert annyira… annyira bunkó vagy!

- Te meg úgy nézel ki, mint egy durcis kislány, aki nem kapta meg a játékát!

- Egy csaj sétált ki reggel a szobádból egy szál kis vékony köntösben…

- Még jó, hogy vékony volt…

Joy megelégelve a beszélgetést sarkon fordult, de Chris még időben elkapta a kezét, és maga elé fordította.

- Még nem is adtam jó éjt puszit.

- Ne is adj! – fonta keresztbe maga előtt a karját a lány.

- Fogadok, hogy szeretnéd… - suttogta Chris.

Joy – on kellemes bizsergés lett úrrá.

- Nem szeretném. – nyelt nagyot, leküzdve magában a késztetést és ezúttal sikerült kiszabadulnia.

Ismét sarkon fordult és a szobája felé vette az irányt.

- Reggel találkozunk, hercegnőm. – szólt még utána a fiú.

Joy nagyon korán kelt. Gyorsan felhúzott egy sötét csípőnadrágot és egy fehér nyuszikat ábrázoló pólót.

Egy csomót vacakolt a konyhában; kétféle piritóst is csinált, narancslevet facsart, kakaót készített…

Miután sikeresen magába erőszakolt egy szendvicset, fel-alá járkált a házban, egészen addig, amíg a két testvér le nem jött.

- Jó reggelt! – mosolygott rá Mark.

- Neked is. – Joy akaratlanul is elmosolyodott.

- És neked is, Chris! – dünnyögte bosszúsan az idősebb testvér.

- Jé, te is itt vagy? – gúnyolódott a lány. – Nem hiszem, hogy pont neked kéne köszönnöm.

- Akarom tudni? – kérdezte Mark.

- Nem. – vágta rá egyszerre a két veszekedő.

Joy bosszúsan fújtatva dobta le magát a kanapéra.

- Talán, ha szépen kéred, csinálok neked reggelit, angyalom. – huncutkodott Chris.

- Már csináltam. – dünnyögte Joy.

- Az jó, mert éhen halok. – nyögött fel Mark.

A fiatalabb testvérnek végül sikerült rávennie őket, hogy egyenek együtt.

- Van kedvetek elmenni ma, mondjuk várost nézni? – kérdezte két falat között a szőke hajú fiú.

- Persze! – élénkült fel Joy.

Nem érdekel Chris, és a flegma beszólásai! Akkor is jól fogom érezni magam! – döntötte el.

- Inkább ne. – fintorgott az idősebb testvér.

- Akkor kettesben megyünk. – állapította meg Mark.

- Úgy tűnik. – mosolygott Joy, és belekortyolt a narancslevébe.

Chris bosszúsan nézte a testvérét és a lányt, akik már maguk elé is képzelték az egész napot, a legapróbb részletekig…

- Maradjunk inkább itthon. – vezényelte a sötét hajú fiú. – A várost még rengeteg időd lesz megnézni.

- Hát én a sok lehetőség közül a mait akarom. – makacskodott Joy.

- Semmi ellenvetésem. – kacsintott rá Mark.

Chris megelégelve a dolgot, szó nélkül felállt és elviharzott.

- Így jó leszek? – pillantott le magára Joy; úgy döntött nem vesz tudomást az idősebb Siblings testvér viselkedéséről.   

- Tökéletes. – suttogta Mark.

Joy feltűzte a haját és felvett egy sötétebb dzsekit, hogy tényleg „tökéletesen” nézzen ki.

A legfelső lépcsőfokon ülve várt Mark- ra, aki még mindig a szobájában vacakolt valamivel.

A lány megpillantotta az idősebb Siblings testvért a lépcső alján. Chris éppen jött fel.

- Régóta vagytok együtt Alisonnal? – fordult a fiúhoz hirtelen Joy.

- Egy ideje. – állt meg Chris. – Miért?

- Bensőségesnek tűnik a kapcsolatotok… tekintve, hogy minden szégyenkezés nélkül egy szál, rövidke köntösben parádézott itt reggel…

- Leszállnál erről a témáról?!

- Nem, nem szállok le, amíg nem hagyod abba a flörtölést velem!

- Ne akard, hogy elhallgattassalak! – szorította ökölbe a kezét Chris.

- Mégis mivel tudnál, te elhallgattatni? – kiáltott rá Joy.

A fiú hirtelen előrelépett és magához húzta.

- Ezzel. – suttogta és megajándékozta a lányt élete legszebb csókjával.

Részlet+Képelőzetes

A következő fejiben rengeteg dolog fog történni, de mindenekelőtt elcsattan az első csók... de hát kivel? Nem akarok túl sokat elárulni, úgyhogy összevontam a képelőzetest és a részletet, hogy izguljatok :)

"- Mégis mivel tudnál, te elhallgattatni? – kiáltott rá Joy.

A fiú hirtelen előrelépett és magához húzta.

- Ezzel. – suttogta és megajándékozta a lányt élete legszebb csókjával."

Kedvencek

Sziasztok, már többször fontolgattam, hogy kirakok egy ilyen bejegyzést... végül is arról lenne szó, hogy tartsunk egy ajánló börzét. Ezt egyébként azért szeretném, mert nagyon kevés történet nyeri el a tetszésemet itt a blogspot- on és szeretném, ha lenne egy kicsit több, amit olvashatok, mert viszonylag elég ritkán van mindegyiken friss :(
Szóval, ha nektek van kedvencetek, akkor légyszi írjátok meg komiban, az oldal URL- címét és, hogy nektek miért tetszik, stb...
Az én kedvenceim, amiket érdemel olvasni:
Laural sorai
Valóra vált álmok
Dark future
Mindig van remény
Szeress
Lexi Cullen története (ez az egyetlen fanfiction, amit olvasok)

(Hát igen, elég kevés :'( )


Előre is köszi!
Puszi: Lexy ;)

Új Blog

Mivel azt mondtátok nyissam meg, megnyitottam :) Itt nézhetitek meg  :) További információért katt a linkre!

Puszi: Lexy ;)

Egy új történet

Sziasztok, kedvet kaptam egy sztorihoz és meg is írtam az első fejezetét. Arra lennék kíváncsi, hogy tetszik-e és, hogy szerintetek folytassam egy másik blogon? :S Remélem tetszeni fog!

Bevezető

1765

Rebeccah E. E. Smith- nek mindig is tökéletes élete volt. Nagy ház, szép ruhák, szerető család. Mégis ő a legjobban a család közeli barátaiért, Rathbonék - ért rajong. Az idősebb (Mr) Rathbone elképesztő történeteket mesél neki a háborúkról és a külföldiekről, amikért a lány bolondul. Aztán eldöntik, hogy egymáshoz adják Becky- t és Will- t, Mr. Rathbone fiát. A két fiatal barátra lel a másikban, és idővel szerelmesek is lesznek... de kiderül, hogy Rathbone- éknak van egy családi titkuk... valami ijesztő és természetfeletti... A kérdés, hogy Becky ezután is képes- e szeretni Will- t és képes-e elfogadni őt...?

Értelem és Érzelem...

de vajon a kettő közül melyik győz?

Első fejezet

- Üdvözlöm, Miss Smith – hajtott fejet előttem Mr. Rathbone. Sötét haja vörösnek tűnt a gyertyafényben, míg öltönye elkápráztatóan gyönyörű volt, ha szabad ilyet mondanom egy férfi öltözetére. Tetszett, ahogy enyhe akcentussal mondta ki a nevemet: Smiszh. Imádtam, ha valakinek ilyen erős akcentusa van, valahogy vonzódtam a külföldi érdekességekhez, és mit ne mondjak, a nyelv is ezek közé tartozott.

- Megtisztelő, hogy ma itt lehetek, Mr. Rathbone. – pukedliztem olyan mélyen, ahogy csak tudtam. Ki akartam vele fejezni, mély hálám és határokat nem ismerő tiszteletem iránta. A férfi elmosolyodott a kedves gesztuson, majd illedelmesen feltartotta nekem karját, mire én boldogan belekaroltam.

- Örülök, hogy végre bemutathatom a fiamnak, el lesz kápráztatva Öntől. – indultunk meg a keskeny kis folyosón.

Az oldalán aranyozott gyertyatokok voltak, bennük finom, fehér viaszból készült gyertyákkal. A mennyezet kissé kúpos hatást keltve magasodott fölénk, s bár úgy tűnt valódi csillagok vannak felettünk, igazából csak festékkel ábrázolták őket. A fal égővörös volt, rajta aranyozott mintákkal és a Rathbone család címerével, egy hűséges oroszlánnal.

Rettenetesen izgultam, hogy végre valahára találkozom a jövőbeli férjemmel, akit ráadásul szerethetek is… gyűlöltem az olyat, ha valakit csak azért adtak hozzá egy férfihoz, mert atyáik egyezséget kötöttek egymással a béke érdekében, és gyermekeikkel pecsételték meg azt.

De Mr. Rathbone és apám családja mindig jóban voltak egymással. Én is elkísértem apámékat számos teapartira, ha éppen nem kellett Mrs. Laide- vel idegen nyelveket, földrajzot, csillagászatot vagy éppen matematikát tanulnom. Ezek a teázások mindig visszafogottabbak voltak, mint egyébként szokás volt. Az előtérben iszogattunk aprócska porceláncsészékből a friss, házi teafűvel elkészített ínycsiklandó italt. Ilyenkor mindig csak Mr. Rathbone volt jelen, a fia vagy lovagolt vagy, éppen valami „fontos elfoglaltsága volt, ami miatt nem tudott eljönni”.

De ennek ellenére nem éreztem kellemetlenül magam, sőt! Mr. Rathbone személyében egy igazi bátor, kalandvágyó férfit ismertem meg. Mindig mesélt nekem a külföldi csatákról, az ételekről és a szokásaikról, amivel rögtön levett a lábamról. Olyan is volt, hogy csak én mentem hozzá látogatóba, ahol nyugodtan beszélgethettünk a világról.

Ha Mr. Rathbone ilyen rendes ember, milyen lehet a fia? – gondoltam vágyakozva.

Nem nagyon esett szó William- ről, ugyanis mindig lefoglalt minket a világról való elképzelésünk megvitatása, a taníttatásom, vagy éppen bármi más pletyka, ami éppen keringett.

Csak egyszer láttam őt, de akkor a szívem azonnal feldobogott és hirtelen meleg érzés költözött a testembe. Sötét fekete haja volt, akárcsak az apjának, bár neki egy árnyalattal világosabb, a szeme, pedig jégkék. Szinte megbabonázott…

Aztán az egyik teadélutánon Mr. Rathbone azzal kezdett viccelődni, hogy minket egymásnak teremtett a sors. Akkor esett szó először William- ről.

- Ő is annyira ábrándos lélek, mint ön. Sokat tudna mesélni magának a világról. – mondogatta aztán mindig.

Egy idő után az otthoni vacsorákon is beszédtémába került a házasság, és csakis egy valaki jöhetett szóba, mégpedig William.

Úgyhogy szüleink úgy döntöttek, bemutatnak minket egymásnak és megtiszteljük a másikat egy vacsorával. A legszebb smaragdzöld ruhám volt rajtam, ugyanis, mint megtudtam, a zöld William kedvenc színe, de azért is ez volt rajtam, mert édesanyám azt mondta olyan gyönyörű, mint a szemem színe. A fűzőt különösen szorosra húzták rajtam, az abroncsom rettenetesen pontosan igazították el, a hajamba igazgyöngyöket fűztek és egy smaragddal kirakott csattal, feltűzték.

- Gyönyörű vagy. – dicsért mosolyogva édesanyám.

Aztán megfogta kezem és belerakott egy elsőre hideg tapintású, de annál barátságosabb nyakláncot.

- Azt szeretném, ha ezt viselnéd ma. Rajtam is ez volt, mikor férjhez adtak apádhoz.

- Köszönöm, édesanyám.

Elbúcsúztunk egymástól, én, pedig beültem a rám váró lovaskocsiba és érzelmekkel teli, hevesen dobogó szívvel integettem édesanyáméknak.

- Mindjárt ott vagyunk. – ígérte Mr. Rathbone.

Nemsokára benyitottunk egy társalgó jellegű terembe. Szépen faragott, díszes asztalok vártak bent, székekkel, fotelekkel és könyvekkel. Előttünk, pedig ott állt a kócos hajú, jégkék szemű William.

- Örülök, hogy megismerhetem. – nyögtem remegő hangon, aztán olyan mélyen pukedliztem, amilyen mélyen csak tudtam.

Éreztem William csókját a kézfejemen, amitől ismét visszatért belém a kellemes melegség.

- Hát még én.

- Jó szórakozást! – búcsúzott Mr. Rathbone és elhagyta a szobát.

Éreztem, ahogy pír szökik az arcomba és a várakozás majd’ szétveti a testemet.

- Hallottam, hogy kegyed szeret a világgal ismerkedni.

- Nos, valóban így van – bólintottam mosolyogva. – Ön talán járt már külföldön?

- Természetesen.  – bólintott William. – De ne állva beszélgessünk, üljön le bátran. – kínált hellyel kedvesen.

- Ó, köszönöm. – leültem egy számomra barátságos fotelbe, és megvártam, míg William helyet foglal mellettem. – Tehát hol járt?

- Németországban. Szép hely a maga módján, de jobban szeretem a saját hazám.

- Természetesen!

William felnevetett.

- Hogy szólíthatom kegyedet? Még a teljes nevét sem tudom…

- Rebeccah Elizabeth Esperanza Smith. De szólítson csak Becky- nek. Minden közelebbi barátom és rokonom így hív.

- Honnan kapta a nevét, Becky? – kérdezte kedves mosollyal William.

- Az édesanyámat is Elizabeth- nek hívják, Rebeccah a nagyanyám volt, az Esperanzá– t, pedig apám egyik katonatársától kaptam. Azt mondta, a felesége terhes és, ha a háborúnak vége, ő hazamegy és élete végéig a családjával marad. Ez volt az egyetlen vágya és reménye. De sosem ment haza, meghalt. Én viszont az ő szívében élő remény miatt az Esperanzá– t kaptam harmadik névként. Németül azt jelenti „remény”.

- Ez szép. Na és ez mikor volt?

- Apám fiatalkorában. Mikor a németek segítségünket kérték, hogy legyőzhessék a magyarokat.

- Gyönyörű neve van, Becky.

- Tegeződhetnénk? – kérdeztem félénken.

- Természetesen. – mosolyodott el William. – Már vártam, mikor kérdezed meg.

- William, maga olyan, mint amilyennek elképzeltem. – mosolyogtam boldogan.

- Ha már a neveknél tartunk, szólíts nyugodtan Will- nek.

- Természetesen, Will.

- Na és mit szeretsz még a külföldieken kívül?

- Szeretem még járni az erdőket, imádom azt a friss illatot, ami körülvesz, és a madarakat, az apróbb állatok neszét.

- Akkor holnap kilovagolunk az erdőbe. – derült fel Will.

- Az remek lenne!

- Tudsz lovagolni?

- Egy keveset tudok. Apám kiskoromban tanított egy ideig. Beültetett egy férfi nyeregbe és várta, hogy csodát tegyek a lóval.

Will felnevetett.

Sokáig beszélgettünk még a zenéről, bálokról, ételekről és mindenről, ami eszünkbe jutott.

Faltam Will szavait, vágyakozva néztem a szemébe, minden egyes kiejtett szónál.

Későre járt, mikor Mr. Rathbone benyitott, hogy ideje indulnunk.

- Elkísérlek. – mondta Will.

Mikor a lovaskocsi megállt a házunk előtt, Will a leglágyabb, legkellemesebb kézcsókkal ajándékozott meg.

Sajnos nem jutott eszünkbe, hogy hozassa magával saját lovaskocsiját, így bajban voltunk.

- Vidd el ezt. – mondtam. – Holnap, pedig gyere velem érte. Mikor végeztünk a lovaglással, majd két kocsival jövünk, és haza tudsz menni azzal.

- Köszönöm, Becky. – búcsúzott és még ejtett egy utolsó kézcsókot, majd végleg elment.

Édesapámék látva a kipirult arcomat és mosolyomat, kérdezés nélkül a szobámba küldtek. Mielőtt felmentem volna, elmondtam a lovaskocsit és a holnapi lovaglást Will- el, mire édesanyámék mosolyogva bólintottak.

Alig vártam a holnapot.

Másnap reggel Mrs. Laide ébresztett.

Nagyot derülve elmeséltem neki mi történt tegnap, és, hogy Will meghívott mára lovagolni.

- Van neked lovaglóruhád? – húzta össze szemöldökét dadusom és tanítóm.

- Biztosan akad valahol. Apám mindig tart otthon egyet az én méretemben, azt reméli, hogy egyszer kedvem támad újra lovagolni.

Gyorsan megreggeliztem, de csak egy keveset, mert nem voltam nagyon éhes, aztán felvettem lovaglónadrágom, fölé egy fehér inget. Mrs. Laide apró, virágmintás hajcsatokat tett hajamba, amik kiemelték arcom lágy fehérségét.

- Kész is vagyunk. – mondta.

Will nemsokára ott is volt. Kezet fogott édesapámmal, aztán adott egy kézcsókot anyámnak, de közel sem olyan bensőségesen, ahogy nekem – ezt örömmel tapasztaltam.

- Jó szórakozást. – köszönt édesanyám.

Ahogy tegnap megbeszéltük, Will a család lovaskocsijával jött, úgyhogy nem volt semmi gond. Egymás mellett ültünk, és úgy mosolyogtunk, mint a vadalma.

Ahogy a Rathbone birtokra értünk, elénk vezettek két lovat, egy pejet és egy tejfehéret.

- Milyen nyergen akarsz ülni? – kérdezte játékosan Will.

- Természetes a férfibe. – mondtam. Bátornak akartam tűnni a szemében. Meg hát jobban szerettem a rendes nyerget, mint a nőit; az kényelmetlen volt.

- Legyen így. – mosolygott szívből.   

Nemsokára az erdőben lovagoltunk. Kellemes élményeim voltak az erdőről. Mikor még igazán gyerek voltam, sokat jártam ki, mezítláb, bokáig belegázoltam a csörgedező patakba, felmásztam az almafákra és megszereztem a legnagyobb, legpirosabb almát, majd az egyik ágra feküdve boldogan megettem.

Mikor ezt elmeséltem Will- nek ő velem együtt nevetett.

- Letesztelhetnénk a mostani ügyességedet. – mondta, s megállította lovát.

Majd felpattant a legközelebbi fára és ügyes mozdulatokkal feltornázta magát a legtetejére.

- Szerezd meg azt az almát. Most én leszek az.

- Te bolond vagy. – pattantam le a lovamról.

Őszintén örültem a lovaglónadrágnak, ami rajtam volt, mert egy sokrétegű szoknyában nem tudtam volna felmászni.

Ráhelyeztem lábam az egyik ágra, aztán megragadtam két másikat és felhúztam magam.

- Ügyes vagy.

A dicsérettől elöntött az önbizalom, úgyhogy ágak tengerét magam mögött hagyva kapaszkodtam fel és fel.

Mikor felértem Will nevetve így szólt.

- Kéred az almád?

- Kérem. – mondtam kissé kifulladva.

Ekkor Will hozzám hajolt és gyengéden megcsókolt.

Meglepődtem ugyan, de kicsit sem ellenkeztem. Aztán mikor már teljesen belemerültünk a csókba, elugrottam és villámgyorsan lemásztam. Will aggódva nézett utánam, de én csak nevetve felpattantam a lovamra.

- Ha utolérsz, kapsz egy almát! – kacsintottam és máris vágtába csaptam.

A lovaglótudásom újra felszínre tört.

Hallottam, ahogy Will utánam ered. De nem számított ki győz, én már nyertes voltam.

Remélem tetszik! :)

Harmadik fejezet: Night of Bad Dreams

Sziasztok, hát itt is van a harmadik fejezet :) Köszi a 18 rendszeres olvasónak és a sok komizónak :) Jó szórakozást!

Harmadik fejezet

Night of Bad Dreams

3. Night of Bad Dreams

Joy gyanakvóan fürkészte a fiúkat; még mindig azon gondolkozott miről beszélhettek. A lány elgondolkodóan meredt maga elé – nem is figyelt a filmre, amit közben beraktak.

Lehetséges, hogy arról folyt a szó, milyen elviselhetetlen vagyok? – feszülten gondolkodott el a két testvér viselkedésén, de azok továbbra is kedvesek voltak vele.

Itt van az „Alison-ügy” is. Vérfagyasztó annak a lánynak a tekintete… van benne valami olyasmi, ami azt jelzi: ha bármi bajod van, mondd a szemembe! – Kicsinállak!

És ez nagyon megijesztette.

Azért is dühös volt, hogy milyen hülyén viselkedett. Még, ha apró dolgokban is, és még, ha a repülőút miatt borult is ki igazából.

Otthon a barátai, Liz és Jen, körében ő csak Joy volt, a huncut, cserfes és mindig jókedvű lány… itt viszont ő az új lány, ő a kis stréber cserediák Kaliforniából, aki két szinte teljesen idegen pasival lakik együtt, ráadásul sokszor azt sem tudja mit akar…

Joy egy idő után elkezdte nézni a filmet, és néhány perc után már élvezte is. A három tini egész nap filmet nézett a nappaliban, még vacsorázni sem volt nagyon kedvük, ezért inkább rendeltek pizzát.

- Aludj jól – köszönt el Mark este, és a szobája felé vette az irányt.

- Adom. – kacsintott rá Chris és ő is elvált Joy- tól.

Joy gyorsan elsuttogott egy „jó éjt”- et, aztán ő is bement a szobájába.

Nem volt ereje átöltözni; ruhástól az ágyra zuhant, és a fáradtság már erőt is vett rajta.

- Hol vagyok? – kérdezte hangosan.

Egy kaszinóra emlékeztető épületben volt. A falakon a festék kezdett sárgulni, a vakolat pedig már rég lepattagzott.

A kaszinós játékok sem voltak a régiek… a kártyák kifakultak, a rulett ijesztően nyikorgott, a játék automaták képe elhalt és csak az a kegyetlen, sátáni kacaj hallatszott belőlük, hogy „GAME OVER, vesztettél!”.

Joy megborzongott.

- Valaki? Hahó!

Ekkor hirtelen dobókockák vágódtak a falnak, a játékgépek őrült hangzavarral dobálták magukból a pénzt.

Joy ijedten sikított fel.

- Valaki!

 A rulettek nyikorogva forogtak egyre gyorsabban és hangosabban, a bárpult felől pedig üvegcsörömpölés kíséretében vágódtak a falhoz a pezsgős poharak.

Aztán egyszer csak az üvegszilánkok újra összeálltak és visszarepültek a helyükre, a gépek visszavették a pénzt és az egész kaszinó helyre állt…

Joy tekintete a bárnál kifüggesztett naptárra tévedt… 1988…

A lány szemei elkerekedtek. Aztán csak azt érezte, hogy szédelegve zuhan… végül leesik a kemény, vérpiros burkolatú földre.

De már nem volt egyedül. A szobában egy megkötözött nő és két férfi volt, de azok tudomást sem vettek róla.

- Megölték őket! – csattant fel az egyik férfi.

- Bosszút kell állnunk! – mondta a másik.

A nő zokogva figyelte a jelenetet.

- Mond csak, Kassandra – fordult hozzá az egyik férfi. – Mit terveznek ellenünk az angyalok? Talán minket is megóhajtanak ölni?

Kassandra erőt vett magán.

- Ti alávaló férgek! – köpte.

A férfi pofonvágta.

- Hagyja abba! – sikított fel Joy.

Mindhárman felé fordultak.

- Hagyja békén azt a nőt! – mondta a lány.

- Ó, hát te is itt vagy. – mosolyodott el az egyik férfi. – Josh, vidd el Kassandrát!

- Ne, ne… - sikoltotta torkaszakadtából a nő, de nem tudott szabadulni.

Mikor megszűnt a sikoltozás és minden más zaj, Joy ránézett a férfira.

- Ki maga?

- Nem érdekes, hogy én ki vagyok. Most csakis Rólad van szó. – mondta a férfi kedvesen. – Mindig tudtam, hogy egyszer ellátogatsz a múltba, hogy megtudd az igazságot…

- Tessék?

- Hát még nem is tudod? – mosolygott kajánul a férfi.

- Mit kéne tudnom? – kérdezte Joy rémülten.

- Hát a sorsodat.

- Ez hülyeség…

- Ahogy gondolod. – bólintott a férfi. – De a történet csak érdekel, nem?

- Milyen történet?

- Az angyalok háborújának története. – ült le az egyik asztalhoz a férfi.

Joy szótlanul bámulta.

- Mindig is volt jó és rossz, ahogy ezt mindenki tudja. Ez az angyaloknál sem volt másképp… az angyalok egy része rossz útra tért, és kihasználva mivoltukat raboltak, csaltak, loptak és öltek. Bosszút álltak élő szeretteinek ellenségein. – mondta sejtelmesen a férfi. – De hát az angyalok ezt megtudták, és kitagadták őket. Ők lettek a bukott angyalok. Volt egy legenda az angyalok körében – folytatta –, egy lányról szólt, aki emberként születik meg a földön, és őrangyal lesz belőle. A bukott angyalok ezzel a lánnyal akartak bosszút állni. Ezt a nemes tisztalelkű lányt akarták rosszra csábítani… kieszeltek egy tervet. Akkoriban az angyalok és a bukottak között zord háborúk voltak. A bukott angyalok mindenkit megöltek, aki az utukba állt. Az angyalkirálynő nem tehetett mást, semmit sem sejtve a bukott angyalok tervéről, felszabadította a legendát a lányról.    

Elszabadult a pokol, mind a földön, mind az égben. A bukott angyalok egyszerre háborúztak és keresték a lányt.

- Ez mikor volt? – kérdezte Joy belemerülve a történetbe.

- Háromszáz éve. – válaszolta a férfi. – De azóta nem találták meg a lányt… egészen máig.

- Miért mondta, hogy „egészen máig”? – Joy szívébe hideg kéz markolt.

- Mert a lány, akivel annyi tervünk van – a lány figyelmét nem kerülte el többes szám, első személy – Te vagy!

Joy szédelegni kezdett.

Villámgyorsan megperdült és elkezdett futni.

- Elfuthatsz, Joy Twins, de el nem menekülhetsz! – mondta a férfi sötéten.

Joy hevesen dobogó szívvel kelt fel az ágyban. Gyorsan a szájára tapasztotta a kezét, hogy ne sikítson.

A fejében ugyanazok a szavak ismétlődtek: „nem menekülhetsz”…

Képelőzetes

Hát meghoztam a képelőzetest, mivelhogy többségben arra szavaztatok, hogy legyen. Igyekszem jól összeválogatni a képeket és olyanokat belerakni a képelőzetesbe, amelyiken a lány hasonlít az általam elképzelt Joy- ra, de ez nem mindig sikerül. Mindenesetre, ha a lány a képen nem olyan "Samara" vagy "Alison" jellegű, akkor az Joy. A fiúk könnyen felismerhetők :)
Jó szórakozást a képekhez, és ne felejtsétek el: holnap felteszem az új fejit! :)

Részlet

Ismét szerda van, úgyhogy itt a kis részlet! (és légyszi: komit!)

"- Az angyalok háborújának története. – ült le az egyik asztalhoz a férfi.

Joy szótlanul bámulta.

- Mindig is volt jó és rossz, ahogy ezt mindenki tudja. Ez az angyaloknál sem volt másképp… az angyalok egy része rossz útra tért, és kihasználva mivoltukat raboltak, csaltak, loptak és öltek. Bosszút álltak élő szeretteinek ellenségein. – mondta sejtelmesen a férfi. – De hát az angyalok ezt megtudták, és kitagadták őket. Ők lettek a bukott angyalok. Volt egy legenda az angyalok körében – folytatta –, egy lányról szólt, aki emberként születik meg a földön, és őrangyal lesz belőle. A bukott angyalok ezzel a lánnyal akartak bosszút állni. Ezt a nemes tisztalelkű lányt akarták rosszra csábítani… kieszeltek egy tervet. Akkoriban az angyalok és a bukottak között zord háborúk voltak. A bukott angyalok mindenkit megöltek, aki az utukba állt. Az angyalkirálynő nem tehetett mást, semmit sem sejtve a bukott angyalok tervéről, felszabadította a legendát a lányról.    

Elszabadult a pokol, mind a földön, mind az égben. A bukott angyalok egyszerre háborúztak és keresték a lányt.

- Ez mikor volt? – kérdezte Joy belemerülve a történetbe.

- Háromszáz éve. – válaszolta a férfi. – De azóta nem találták meg a lányt… egészen máig.

- Miért mondta, hogy „egészen máig”? – Joy szívébe hideg kéz markolt.

- Mert a lány, akivel annyi tervünk van – a lány figyelmét nem kerülte el többes szám, első személy – Te vagy!"

Befogadtuk "Joy"- t :D

Sziasztok, újabb hírrel érkeztem! 
A kisállatunkat ma sikeresen örökbe fogadtam... a szavazatok alapján egy kis tigris lett "Joy" névre keresztelve :) Örülök, hogy mindannyian részt vettetek ebben a közvélemény-kutatásban, remélem tetszenek az ilyen közösen szavazunk - dolgok :)
Jó szórakozást Joy- hoz!
(UI: amíg nem tudom beüzemelni őt az oldalra, addig ITT nézhetitek meg!)

Puszi: Lexy ;)

Második fejezet: An Unexpected Guest or Alison

Sziasztok, meghoztam hát a kicsit rövidke második fejezetet :) Mielőtt belekezdenétek, szeretném megköszönni annak a tizenhárom embernek, aki a követőm lett :) Továbbá köszi, hogy szavaztok, sokat komiztok... nagyon sokat jelent! A kisállatról csak annyit, hogy iparkodjatok, mert még egy napotok van, hogy eldöntsétek milyen kisállatunk legyen, és a Tigris meg a Kölyökkutya, valamint a Joy és a Chris név még mindig holtversenyben vannak! 

Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást!

Puszi: Lexy ;)

An Unexpected Guest or Alison

2. An Unexpected Guest or Alison

- Ha már itt tartunk… - szólalt meg mögötte egy hang. – Én Alison vagyok.

Joy kérdőn fordult hátra. Mögötte egy szőke hajú lány mosolygott angyalian.

Mit keres itt egy lány, reggel kilenckor? – kérdezte magában. 

Nem tűnt „haver” – nak.

- Na és Te… hogy kerülsz ide korán reggel? – kérdezte a lány hitetlenkedve.

- Hát itt aludtam! – nyújtózott egyet Alison. – Méghozzá Chris- sel. – mosolygott. – De itt inkább az a kérdés… - huppant le a lány a fiú ölébe - …, hogy te ki vagy!

Joy feltornázta magát ülő helyzetbe.

- Én…

- Ő egy cserediák Kaliforniából. – válaszolt helyette Mark, rá se nézve Alison- ra. Már megint dühös volt. – A fenébe is, Chris, tudtad, hogy Joy ma jön meg!

- Nem bírtam magammal. – vigyorgott a fiú és átkarolta Alisont.

Joy megrázta a fejét és felpattant az ágyról. Nem akarta látni, hogy Chris és az a csaj ott nyalják-falják egymást, sőt, igazából Chris-t se akarta látni… de, ahogy felállt, a térdei megremegtek és ismét szédülni kezdett.

- Hé, lassabban – kapta el Mark.

Joy lesütötte a szemét.

- Megmutatod a szobámat? – kérdezte a cipőjét bámulva. Minél messzebb akart kerülni Chris- től; remélte, hogy a szobája valahol a ház végében van.

- Persze… - bólintott a fiú. – De jól vagy?

Joy hevesen bólogatott.

- Oké, menjünk. – mondta meglepetten Mark.

Joy nagy levegőt vett és belekarolt Mark- ba. A fiú elmosolyodott ezen.

Szép lassan elindultak a lépcső felé. A lány még vetett egy utolsó pillantást Chris- re; a fiú éppen ugyanígy tett, úgyhogy találkozott a tekintetük.

Chris rákacsintott Joy-ra, mire ő elkapta a tekintetét.

- Hát ez lenne az. – mondta Mark, mikor odaértek.

Joy teljesen oda volt.

Azonnal beleszeretett a szoba krémszínű árnyalatába. Középen egy baldachinos ágy terpeszkedett, telerakva díszpárnákkal. Előtte egy íróasztal, körülötte pedig egy falba épített könyvespolc. Az ablak, pedig úgy volt kialakítva, hogy a plafontól a földig érjen, apró kis csíkokban; ennek a közepén volt egy beépített kis fekhely, olvasásra.

- Úristen, máris imádom! – örvendezett Joy.

- Eredetileg dolgozószoba volt, de nem használtuk, úgyhogy mikor beleegyeztünk a CS. D. programba, hozattunk ide egy ágyat kanapé helyett és voala!

- Szuper! – lelkesedett Joy.

- Látod azt a két ajtót? – kérdezte Mark.

A lány körülnézett és észre is vette őket; az egyik nem sokkal az ágy mellett volt, a másik az íróasztaltól nem messze.

- Aha.

- Az íróasztal melletti a fürdőszobád, az ágy melletti a gardróbod.

- Komolyan?! – Joy odarohant az ágy melletti ajtóhoz és benyitott.

Olyan tíz-tizenöt méter hosszú gardrób terpeszkedett el mögötte. Az egyik vállfán egy iskolai egyenruha volt, alatta egy kartondobozzal.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm… - borult Mark nyakába.

A fiú nevetve tolta el magától. 

- Majd elmondom, hogy szokták hordani. – mosolygott a srác.

Joy ekkor érezte először a kellemes bizsergést, ami elöntötte a lelkét, ha a fiú mellette volt. Mosollyal az arcán nézett Mark- ra; a fiú ugyanúgy meredt rá.

- Hogy értetted, hogy megmutatod, hogy szokták hordani? – kérdezte Joy.

- Mielőtt válaszolnék – kezdte Mark. – elárulnád, miért volt olyan sürgős, hogy megmutassam a szobád?

Joy arcáról lehervadt a mosoly.

- Nem volt kedvem Chris- hez. – vont vállat.

- Ennek van köze, ahhoz, hogy elájultál? – vonta fel a szemöldökét Mark.

- Nem, nincs… csak…

- Zavart Alison?

- Igen – huppant le az ágyra Joy.

- Miért? – ült le mellé Mark.

- Nem tudom – vont vállat a lány. – Valahogy nincs kedvem ehhez.

Mark bólintott.

- Ezt anélkül is elhiszem, hogy mondanád. – fintorgott a fiú, aztán komoly hangnemre váltott. – Nem szereted az Alison-féle cicababákat, igaz? – kérdezte.

- Hát nem – ingatta a fejét Joy. –, de ezt eléggé túlreagáltam, úgyhogy lemegyek és felhozom a csomagjaimat – mondta, aztán mikor látta, hogy Mark felállni készül, visszanyomta az ágyra. – Egyedül. – tette hozzá nyomatékosan.

A fiú jót derült a lány hirtelen kedélyváltozásán.

Joy ezalatt gyorsan leszaladt a lépcsőn.

- Máris meguntátok egymás társaságát? – lépett a lány elé Chris.

- Csak lejöttem a csomagjaimért… - kezdte dühösen Joy.

- De ő nem jött veled, nem igaz?- szakította félbe pimaszul a fiú.

- Te annyira… - húzta fel magát Joy - … lehetetlen vagy!

Chris a hasát fogva dőlt a kanapéra. A lány csak ekkor vette észre, hogy Alison nincs már ott.

- Tudod, ennél sokkal durvább jelzőkkel illettek már. – mondta a fiú.

Joy szemforgatva vágott át a hatalmas nappalin, a cuccaihoz. Miután felnyalábolta őket, és elkezdte magát a lépcső felé vonszolni, Chris a lány elé lépett és karba tett kézzel kezdte méregetni.

- Ne segítsek? – húzta fel a szemöldökét.

Joy ledobta az egyik bőröndjét a földre.

- Ha akarsz. – indult felfelé a lépcsőn.

Chris felvette a bőröndöt és Joy után futott.

- Most mi bajod van?

- Kikészített a repülőút. – sóhajtotta a lány.

- Ennyire?

Együtt beléptek Joy új szobájába, ahol Mark várakozott.

- Hát akkor… - Chris letette a bőröndöt – egyedül hagyunk egy kicsit.

Most Mark vonta fel a szemöldökét.

- Az jó lesz. – bólintott Joy.

Mikor Mark meglepetten bólintott, fiúk szépen lassan kiballagtak a szobából. Mikor az ajtó becsukódott, Joy az új ágyára dobta magát és felsóhajtott.

Ez szép volt. A társasági életed máris nulla alatt van. – szidta magát. – Szedd össze magad, Joy Twins, mert a végén mindenkinek elege lesz belőled.

A lány felpattant az ágyról és elment zuhanyozni. Miután egy fél órán keresztül áztatta magát a fürdősóval és habfürdővel teli kádban, átöltözött egy viszonylag normális ruhába.

Felvette a kedvenc szupermen- es pólóját és egy kifakult itthoni piros csőfarmert. Miután úgy érezte kész rendbe hozni a dolgokat a fiúkkal, a kezébe vett egy filmet és lement a nappaliba.

- Van kedvetek filmezni? – kérdezte a fiúkat.

A két testvér a kanapén ücsörögött és épp beszélgetett valamiről, mikor Joy lejött.

Mark vállat vont, aztán jelentőségteljes pillantást váltott Chris- sel.

- Miről beszéltetek? – Joy kérdőn ráncolta a szemöldökét.

- Semmiről – vágták rá.

Joy elmosolyodott.

- Úgyis megtudom! – fenyegetőzött – Na, akkor filmezünk, vagy nem?

- Az nem lehet! – fakadt ki Dan.

- Pedig úgy tűnik, nagyon is így van… hogy lehet, hogy eddig nem vettük észre? – meredt maga elé az angyal.

- De hát kiskora óta az őrangyala vagyok! Csak észrevettem volna, ha…

Az angyal felemelte hófehér kezét, elhallgattatva Dan- t.

- Megtörtént, amitől féltünk, Dan. A bukott angyalok bosszút álltak rajtunk.

Dan csak tátogott.

- Az akkor sem lehet! Joy a legtisztább lelkű ember, akivel valaha dolgom volt.

Az angyal felszegte a fejét.

- Csak egy esélyünk van – fordult Dan- hez – ha beteljesíti a jóslatot, akkor megmenekülhetünk…

- Nem tehetem ezt Joy- al! Az a dolgom, hogy vigyázzak rá!

- És ezt is fogod tenni. – bólintott az angyal. – Tedd őt azzá, aminek lennie kell! Segítsd őt ezen az úton, és tanítsd meg neki, hogy irányítsa.

Dan meghajolt.

- Igenis, felség.

- Elmehetsz – mondta az angyal.

Dan fájó szívvel és kavargó gondolatokkal hagyta ott az angyalt.

- Fenség, gondolja, hogy bölcs dolog volt egy ilyen feladatot Dan- re bízni? – kérdezte a főtanácsos, a fiú távozása után.

- Nos igaz, hogy Dan fiatal és kissé éretlen – felelte az angyal –, de kire bízhatnám ezt a feladatot, ha nem rá?

Fejezet-előzetes képek

(Unatkoztam :])

Részlet

Sziasztok! Szerda van, úgyhogy meghoztam a kis részletet a második fejezetből :) Remélem tetszeni fog!

A részlet:

"- Na és Te… hogy kerülsz ide korán reggel? – kérdezte a lány hitetlenkedve.

- Hát itt aludtam! – nyújtózott egyet Alison. – Méghozzá Chris- sel. – mosolygott. – De itt inkább az a kérdés… - huppant le a lány Chris ölébe - …, hogy te ki vagy!

Joy feltornázta magát ülő helyzetbe.

- Én…

- Ő egy cserediák Kaliforniából. – válaszolt helyette Mark, rá se nézve Alison- ra. Már megint dühös volt. – A fenébe is, Chris, tudtad, hogy Joy ma jön meg!

- Nem bírtam magammal. – vigyorgott Chris és átkarolta Alisont.

Joy megrázta a fejét és felpattant az ágyról. Nem akarta látni, hogy Chris és az a csaj ott nyalják-falják egymást, sőt, igazából Chris-t se akarta látni… de, ahogy felállt, a térdei megremegtek és ismét szédülni kezdett.

- Hé, lassabban – kapta el Mark.

Joy lesütötte a szemét.

- Megmutatod a szobámat? – kérdezte a cipőjét bámulva. Minél messzebb akart kerülni Chris- től; remélte, hogy a szobája valahol a ház végében van.

- Persze… - bólintott a fiú. – De jól vagy?

Joy hevesen bólogatott.

- Oké, menjünk. – mondta meglepetten Mark.

Joy nagy levegőt vett és belekarolt Mark- ba. A fiú elmosolyodott ezen.

Szép lassan elindultak a lépcső felé. A lány még vetett egy utolsó pillantást Chris- re; a fiú éppen ugyanígy tett, úgyhogy találkozott a tekintetük.

Chris rákacsintott Joy-ra, mire ő elkapta a tekintetét."

Jelezzetek vissza!

Második fejezet Pénteken!

Pusz: Lexy ;)

Kabalaállat:)

Sziasztok, úgy gondoltam feldobom a Blogot egy kabalaállattal :) Szerintem tök barátságos lenne :)

Itt nézzétek meg milyen kisállatok vannak, mit lehet velük csinálni, stb... 

Közvélemény-kutatásban szavazhattok az állat nevéről és mivoltáról. 

De ha van kedvetek...

... Chat- ben írjátok meg, hogy Ti milyen színű/ nevű/ fajú állatot szeretnétek! :)

UI: Nekem a Görény, a Róka, a Tengerimalac, a Bebbo Puppy, a Teknős, a Macska (őt elfelejtettem kirakni Közvélemény-kutatásban, úgyhogy rá csak Chaten tudtok szavazni), a Hörcsög és a Malac tetszik a legjobban :)

Szavazzatok!

Pusz: Lexy  ;)

Első fejezet: Siblings and Twins

Sziasztok! Hát meghoztam az első fejit :) Igaz, arról volt szó, hogy csak akkor kerül fel, ha lesz tíz rendszeres olvasó, de arra gondoltam megleplek vele titeket :) Írjatok komit!

Sok puszi: Lexy ;

Siblings and Twins

1. Siblings and Twins

 Joy zavarba ejtően sokáig várakozott a reptéren. Miután legyűrte hányingerét, elment, hogy alaposabban átkutassa a repteret; azután, hogy negyedórát várt Mark- ra és Chris- re.

Kissé feszengett a reggeli ködtől és a körülötte ölelkező idegenektől, úgyhogy gyors léptekkel a kijárat felé vette az irányt.

 Kezdett megijedni, hogy a két Siblings testvér elfelejtette őt, és itt ragad telefon nélkül egy teljesen idegen városban, egy viszonylag veszélyes reptéren, teljesen egyedül… ekkor valaki megragadta hátulról és rántott rajta egyet.

Joy ijedten sikított fel.

- Elég vicces így látni téged. – nevetett fel Mark.

Joy levegő után kapkodva fordult meg. Arca rákvörös lett vegyesen a szégyentől és a haragtól.  

- Ezt ne csináld többször. – mondta a lány, halálra váltan.

A fiú csak mosolygott és őt bámulta; így a lánynak volt ideje őt szemügyre venni. El kellett ismernie, hogy a fiú nem nézett ki rosszul… sőt…

Mark- nak aranybarna haja és szürkéskék szeme volt, telt ajkakkal és izmos mellkassal..., ami elég szexis volt ebben a pólóban. Joy megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle ezeket a gondolatokat.

Hihetetlen, hogy most találkoztunk először, és csak a mellkasára tudok gondolni… - szidta magát.

- Na, indulunk vagy még elidőzöl itt egy kicsit? – kérdezte Mark, és összehúzta magán a pulcsit – öntudatlan – eltakarva magát a lány elől.

- Ja, persze… - mosolyodott el Joy és erőt vett magán.

Oké, semmi baj nem lesz, te nem ilyen vagy, csak azért csináltad, mert nagyon-nagyon izgulsz – nyugtatta magát – Nincs gáz, nagy levegő…

Egy laza mozdulattal lehajolt, hogy felvegye a csomagjait, de Mark megelőzte.

- Hagyd csak, majd én viszem – mosolygott rá a fiú. – Egyébként Mark vagyok. Illetve inkább én vagyok Mark…

Joy megszeppenve pislogott; még sose vitte helyette egy – ilyen helyes – fiú a csomagjait.

- Ó, köszi – hebegte.

Aztán a fiú és Ő elindultak „haza” – Joy számára ez a szó még egy kissé idegen volt.

- Na és, hogy utaztál? – kérdezte később Mark a kocsiban, mert már nagyon úgy tűnt, hogy a lány átmenetileg némasági fogadalmat tett.

Joy csak bámult ki az ablakon az emberekre, az épületekre… minden fűszálat megjegyzett magának, hogy örökké emlékezzen erre a napra.

- Tessék? – fordult Mark- hoz, kiszakadva az álomvilágból.

- Jól utaztál? – ismételte meg a fiú.

- Aha, egész jól. Eltekintve a hányingertől és attól a pasitól, aki állandóan énekelt álmában – mire leszállt a gép, már mindenki kívülről fújta a Poker Face- t.

Mark felnevetett.

- Na és… - kezdte Joy félénken. - … hova megyünk?

A fiú összeráncolta a szemöldökét.

- Nem tudod?

A lány, egy kissé rózsaszínes árnyalatú arccal, megrázta a fejét.

- Hogyhogy? – kerekedtek el Mark szemei.

- Hát… lényegében én csak egy olyan tipikus „cserediák” katalógust kaptam, egy címmel, repülőjeggyel és telefonszámmal. Fogalmam sem volt, hogy pontosan hova megyek, csak azt tudtam, hogy egy bizonyos Mark és Christopher Siblings- nél fogok lakni, az elkövetkezendő évben… az „és Christopher” – ről jut eszembe, Ő hol van?

Mark felsóhajtott.

- Egy béna kifogással kimentette magát, hogy másfél órára egy kétszemélyes bulin vehessen részt.

- Egy kétszemélyes bulin? – kérdezte Joy hitetlenkedve.

- Igen. Egy kisvárosban lakunk, az állam szélén, ott van egy nagy családi házunk. A kétszemélyes buli annyit takar, hogy Chris a haverjával hűlyűl a házban, amíg érted jövök. Azt hiszi egy szemüveges stréber vagy, gondolom a cserediák-program miatt. – fintorgott, majd halkabban hozzátette. – Jön nekem öt dollárral…

- Ti fogadtatok rajtam?! – csattant fel Joy.

- Nem éppen így nevezném… inkább összevesztünk, ahogy a testvéreknél szokás… - sandított rá a fiú– az ő véleménye az volt, hogy a cserediák-program csak könyvmániás strébereket vesz be, én erre kiakadtam, hogy ez egyáltalán nem így van. Úgyhogy fogadtunk.

Joy karba tett kézzel dőlt hátra.

- Pff…

- És nekem lett igazam – mosolygott Mark és rápillantott a lányra.

A lány csak másodpercekkel később jött rá, hogy ez egy bók volt.

- Nem vagyok szép… ha erre gondoltál – ingatta meg a fejét.

- Dehogyis nem. – mondta Mark és kihasználva a helyzetet, hogy piros lámpánál állnak, odanyúlt és hátrasimította a lány egyik kósza hajtincsét.

Ez így nagyon nem jó – gondolta Joy – alig vagyok itt félórája és már lecsekkoltam egy idegen pasi mellizmait… ráadásult azt hiszem, az idegen pasi most flörtöl velem…

Megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, mikor a lámpa zöld lett és Mark elhúzta a kezét. Azért ez egy kicsit tényleg korai – gondolta feszengve.

- Üdv Sizzling– ben – mondta a fiú, mikor elhaladtak az „Üdvözöljük Sizzling- ben! Lakosság: 1564 fő” tábla mellett.

- Sizzling? – vonta fel a szemöldökét Joy. – Mármint Sistergők?

- Gáz, ugye? – kérdezte a fiú mosolyogva.

- Kicsit – nevetett. – Nem is értem miért egy ilyen kisvárosba küldött a CS. D. Program… valami nagy múltú, szuperiskolás, múzeumokkal és műemlékekkel teli nagyvárost vártam. – mondta elgondolkozva.

- Hát ennek a városnak is nagy történelmi múltja van – bólintott Mark – és van egy pár műemlék, meg azt hiszem egy tömegsír is- de ez nem biztos… - ja és van egyetlen egy műemlék a Város Központban.

- Bíztató – mondta Joy és beleharapott az alsó ajkába.

Mark a kocsiba épített digitális órára nézett.

- Még egy háromnegyed óra és odaérünk. Ha akarsz, aludhatsz egyet, biztos fárasztó volt a repülőút. – mondta a fiú.

- Tényleg az volt – bólintott a lány fásultan és kényelmesen belesüppedt az ülésbe. Elég volt egy percre lehunynia a szemét. Már aludt is.

A fiú szólongatására ébredt. Neki úgy tűnt csak két perce hunyta be a szemét, de igazából végigaludta az utat a Siblings birtokhoz.

- Joy, ébredj, megérkeztünk! – mondta Mark.

Mikor a vörös hajú lány álmosan pislákolni kezdett, Mark kiszállt a kocsiból, hogy kivegye a lány csomagjait.

Az álmos lány álmélkodva nézett körül; a „családi ház”, amiről Mark beszélt egy hatalmas birtok volt.

Látszott, hogy valamikor az ezernyolcszázas évek közepén épült. A fű sokkal zöldebb volt, mint otthon náluk, Kaliforniában, volt rengeteg fa (többségben fűzfa) és egy kis kert a növényeknek. Még a levegő is jobb volt.

Joy lelkesedve szállt ki a kocsiból.

- Azt a…! Ez szuper! – fordult körbe.

- Örülök, hogy tetszik. – hajtotta le a csomagtartót Mark.

- Gyönyörű – suttogta a lány.

- Gyere, menjünk be! – intett a fejével Mark a ház felé.

Így hát elindultak. Joy tenyere izzadni kezdett.

Itt fogok lakni, Úristen, ez tényleg nem álom! – ujjongott magában.

Mark mosolyogva figyelte a lányt.

Mikor az ajtóhoz értek, a fiú a kilincsre tette a kezét, és a lányra pillantott.

- Készen állsz? – kérdezte.

- Nem. – rázta a fejét Joy. – Sosem fogok készen állni… Úgyhogy menjünk be! – mondta falfehér arccal.

A fiú felnevetett, aztán benyitott.

- Üdv, itthon! – mondta mosolyogva.

A lány belépett a hatalmas házba, de azonnal le is dermedt. A földszint felett olyan igazi kis korlátos terasz volt, aminek a külső részén (!) egy sötét hajú, zöld szemű fiú táncolt kigombolt fekete ingben, egy sörös dobozzal a kezében.

- Ööö… - Joy legszívesebben megfordult és sikítva elmenekült volna.

- Ő itt a bátyám, Chris! – üvöltötte túl a zenét Mark.

Joy rémülten meredt a lépcső külső részén táncoló Chris- re, aki csak most vette észre az ajtó előtt álló párost. A meglepetéstől elfelejtett egyensúlyozni, így meg kellett kapaszkodnia a korlátban. A sörös doboz kiesett a kezéből és nagy csattanással szétrobbant a földszint csempéjén.

- Le fog esni! – fordult Joy rémülten a mellette álló Mark- hoz.

Mark nem úgy nézett ki, mint, aki aggódik a testvére miatt. Egyszerűen megforgatta a szemét és tovább ment.

- Nem fog.

- Dehogyisnem! Csinálj már valamit!

A lány falfehér arccal és hevesen dobogó szívvel figyelte a kapaszkodó fiút.

Miért nem segít neki Mark? Le fog esni! – gondolta rémülten.

A lány szédelegni kezdett, ahogy elképzelte mi lenne, ha a fiú leesne… aztán már csak azt érezte, hogy sötétségbe borul minden.

- Ez a te hibád! – hallotta Mark dühös hangját.

A zene már elhalt, a szobában viszonylag csend uralkodott. Joy ijedten nyitotta ki a szemét.

Mark és Chris, a két testvér hajolt fölé, aggodalommal teli arccal. Joy hevesen dobogó szívével küszködve próbált felülni.

- Inkább ne – nyomta vissza Mark. A lánycsak most vette észre, hogy amíg nem volt magánál, egy kanapéra fektették.

Rettenetesen meg volt könnyebbülve, hogy Chris mégsem esett le. Úgy érezte szívéről mázsás kövek, gördültek le…

Mark szúrós pillantást vetett a bátyjára, majd kezét a lány homlokához szorította.

- Falfehér az arcod, és nagyon hideg vagy.

- Semmi bajom – ingatta a fejét Joy. – Csak, azt hittem le fogsz esni és bepánikoltam – fordult Chris- hez.

- Miért nem tudsz egyszer az életben normális lenni? – mordult egyet Mark.

- Nehogy már engem hibáztass! – csattant fel Chris.

- Miért, szerinted miért ájult el?!

Chris erre nem tudott mit mondani, úgyhogy inkább visszafordult Joy- hoz, ahogy a testvére is tette.

- Itt hagyhatlak vele néhány percre? – kérdezte Mark és Chris felé bökött a fejével.

- Persze – vont vállat a lány, erőtlen hangon.

Mark habozott egy kicsit, aztán mégis felállt és elindult a konyha felé.

Chris beleharapott az alsó ajkába.

- Bocs, tényleg visszavehettem volna… miattam ájultál el… sajnálom - sütötte le a szemét.

- Semmi baj. – mosolyodott el a lány.

- Akkor nem haragszol? – nézett Chris a lány szemébe.

- Nem. – ingatta meg a fejét. – Bár…

- Mi az? – kérdezte a fiú.

- Bár… az a stréber- nem stréber fogadás nem valami jó, mint első benyomás.

- Mark elmondta?! – kérdezte hitetlenkedve Chris.

Joy bólintott.

- Köcsög…- mondta halkan a fiú.

A lány felnevetett.

- Nem is.

- De én nem úgy értettem, és teljesen másnak képzeltelek, mint amilyen vagy. – szabadkozott a fiú.

- Miért, milyen vagyok? – kérdezte kíváncsian Joy.

Chris már éppen szólásra nyitotta a száját, mikor Mark belépett, kezében egy pohár narancslével, egy doboz keksszel és egy meleg plüss anyagú pléddel.

A plédet a lány vállára terítette, a vizet és a kekszet, pedig a kezébe nyomta.

- Egyél valamennyit.

Miközben Joy a kekszet rágcsálta, Mark megszólalt.

- Na jó, felejtsük el a ma délelőttöt, oké? – kérte. – Kezdjünk tiszta lappal mind a hárman.

Megvárta, míg mindketten bólintanak, aztán folytatta.

- Na szóval, én Mark Siblings vagyok…

-… én, pedig a bátyja, Chris...

- … én meg Joy. Joy Twins. – fejezete be a lány.

Egész nap most mosolygott teljesen őszintén.