Novellaíró verseny

Részletek itt: http://letezzvelunk.blogspot.hu/2013/05/novellairo-verseny.html
Először jelentkezem ilyenre, szóval szavazzatok/drukkoljatok vagy nem tudom :D

2. rész - Tizennegyedik fejezet

Ismét bocsi a késésért, remélem a tartalom majd kárpótol mindenkit. Már elmondtam mit jelentett nekem az a bizonyos öt hozzászólás, de még egyszer muszáj azt mondanom, hogy köszönöm ♥ :)

Jó olvasást és ne öljetek meg...

xxx

Lexy

2. rész - Tizennegyedik fejezet

Harminc perc

Lenyeltem a félelmem és engedelmesen mentem a folyosón, anélkül, hogy szemügyre vettem volna bármit is. A gyomromban a Twister és a Longer ölte egymást, én meg szurkoltam, hogy vajon melyikük győz és jön ki... a levegőben tapintható volt a feszültség és a ki nem mondott izgalom. Akárki rám nézett, megcsillant valami a szemében és nyugalom ült ki az arcára. Klassz, hogy csak én robbanok fel mindjárt az ezer wattos pánik-töltésem miatt.
- Megjöttünk - fékezett le George és kinyitott előttem egy ajtót. Konkrétan belökdöstek rajta, merthogy mozdulni nem bírtam. A szőke tincsek, amik a szemébe hullottak, teljesen lefoglalták a gondolataimat - még pislogni sem mertem, mert féltem, hogy vége lesz, és egyszer csak eltűnik.
- Mark? - suttogtam hitetlenül, mire Ő elmosolyodott és lecsökkentette a köztünk lévő távolságot nullára. Talán soha nem öleltem meg olyan hevesen, mint akkor. Egy részem fellélegzett és megkönnyebbült, amiért minden rendben vele, a másik felem meg... hát amikor elengedett, azonnal megpofoztam. - Normális vagy te?!
- Nők... - motyogta Mark elbizonytalanodva. - Ezt most miért kaptam?
- Mert egy hatalmas barom vagy! - jelentettem ki karba tett kézzel. - És nem mellesleg utálnom kéne.
- De nem utálsz - vigyorgott, aztán végigmért. - Szép vagy.
- Te meg még mindig egy barom.
Mark felnevetett és újra átölelt. Neki nem volt Oldspice illata, se olyan ölelése, mint Chris-nek. De akkor is jól megszorongattam, mert ő Mark volt, én pedig Joy és ez így van jól.
Torokköszörülés hallatszott és akkor esett le mindkettőnknek, hogy a két Majom még mindig ott áll az ajtóban.
- Fél óra múlva érted jövünk, Angyallány. Készülj fel - intett Bob, aztán egyedül hagytak minket.
Mark arca komor volt, mikor visszafordultam és elfojtott érzelmeket láttam rajta.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
- Elmondták neked, hogy ahhoz, hogy angyal lehess, mit kell tenned...? - kérdezte Mark, mosolyt erőltetve az arcára.
- Ööö... nem, ez kimaradt - ültem le egy székre.
- Épp most akartam kérni, hogy ülj le - mosolyodott el, és levágta magát törökülésben a padlóra. Bámultuk egymást egy darabig, aztán nekikezdett. - Ahhoz, hogy angyal legyél, meg kell halnod...
A szívem őrülten kalapálni kezdett. Jó, persze tudom, hogy ez nekem nem az élet végét jelenti, de mégis hogy reagáljak, ha valaki (ez esetben Mark) közli velem, hogy "ezért meg azért meg kell halnod"? Gombóc volt a torkomban és legszívesebben sikítva menekültem volna ki a szobából. Egyedül Mark zaklatott pillantása tartott a helyemen és kényszerített arra, hogy mosolyogva bólintsak és azt mondjam, rendben.
- Joy - rázta a fejét. - Végig gondoltad ezt?
- Persze - vágtam rá. - Gondolom nem lesz egyszerű, de kibírom... muszáj kibírnom.
- Nem - nézett félre. - Még mindig nem érted.
Kérdőn néztem rá, mire felsóhajtott.
- Elfeledkeztél a kapocsról, ugye? - nézett rám tipikus "hát igen, még mindig ugyanaz vagy" pillantással.
Megállt a szoba. Megállt az idő és lefagyott körülöttem minden. Alig kaptam észbe és máris kitört belőlem a sírás, egyszerűen képtelen voltam abbahagyni és anélkül ránézni, hogy ne gyűlöltem volna magam minden egyes másodpercben.
- Ne, ne sírj... - vékonyodott el a hangja és a mennyezet felé kezdett pislogni. - Kérlek ne sírj...
- Annyira sajnálom - zokogtam kétségbeesetten. - Minden miattam van. Annyira, de annyira sajnálom - fulladoztam.
Ennek a fiúnak itt előttem alig néhány órája maradt hátra, talán még annyi se. Miattam. Miattam nem mehet egyetemre, miattam nem lehet szerelmes, nem bulizhat péntekenként, nem ehet többé pizzát, nem mehet többé moziba és nem élvezheti az életét. Mert miattam véget kell, hogy érjen. Nem sírhat vagy nevethet többé. Nem lehet majd velem.
- És Chris...? - kérdeztem még mindig sokkos állapotban. Tőle talán esélyem se lesz elbúcsúzni...
- Félvér. Ő megússza - mosolygott rám Mark. - Én viszont csak egy ember vagyok, aki elárult téged, mert annyira ön...
- Kettőnk közül én vagyok önző - ráztam meg a fejem zokogva. - Megfosztalak mindentől. Így is borzalmas életed volt és én még jobban elrontottam mindent... annyi fájdalmat okoztam neked, hogy megérdemelném, hogy egész életemben szenvedjek érte. Miattam nem fogsz többé lélegezni sem, MINDENT elveszek tőled - ordítottam magamon kívül, aztán szorosan behunytam a szemem. - Soha nem bocsátom meg magamnak...
- Joy, figyelj rám - fogta a kezébe az arcom, arra kényszerítve, hogy ránézzek. - Ne gondolkozz így. Azt szeretném, ha te boldog lennél. És hidd el, életem legcsodálatosabb időszaka voltál. Így, hogy olyan álmaim váltak valóra, amiket... szóval amiket így... a lényeg, hogy nem bánom, hogy vége, hiszen teljesült minden, amire valaha vágytam. Csak... csak ígérd meg, hogy minden oké lesz veled, jó?
- Igen, persze - bólogattam. Ennyivel jövök neki. Sőt, sokkal többel, mint amire képes lennék...
Átöleltem és belőle is kitört a sírás. Egymást ölelgetve ültünk a földön és zokogtunk. Mark azért, mert meg fog halni, én pedig, mert ez mind miattam van. Az összes haragom elpárolgott, megbocsátottam neki az árulását.
Egy idő után elkezdtem mindenről faggatni. Olyan kevés időnk volt és rájöttem, hogy annyi mindent szeretnék tudni róla! Hogy mi a kedvenc sorozata, hogy kitől kapta az első csókját vagy éppen mi volt a kedvenc gyerekkori játéka. Mindent el akartam raktározni róla az elmémben, és olyan szorosan öleltem, mintha azon múlott volna minden.
De fél óra az fél óra. Mikor az iskolában egy tanórán ülsz és az óra ketyegését nézed, lassúnak tűnik. A mutató csigalassúsággal vonszolja magát, mintha téged akarna bosszantani. De amikor tudod, hogy a barátodnak talán két óra sincs hátra az életéből, észre sem veszed és már kopognak.
- Kell lennie más megoldásnak - ordítoztam a két hústoronnyal, akik üresen meredtek rám. - Nem fogok hagyni, hogy Mark meghaljon, csak mert az őrangyala vagyok!
- Ez van.
Kész voltam. Remegtem a dühtől, és mire észbe kaptam, már egy klassz kis lámpa repült Bob feje felé, aki az utolsó pillanatban tért ki előle. Pedig szívesen végignéztem volna, ahogy az üvegszilánkok beleállnak az arcába és felszaggatják a bőrét...
- Joy - kapta el a kezem Mark. - Nem kell ma több embernek meghalnia.
És amint kimondta, megint leroskadtam a földre és bőgni kezdtem. Több áldozatot hoztam az elmúlt pár hétben, mint egy ember az egész életében.
- Nem mehet így ki - nézett fel Mark Bob-ra, aki szerintem épp akkor utált meg. Mintha érdekelt volna... pff. - Össze kell szednie magát.
Bob bólintott, aztán a karomnál fogva felrángatott a földről és elkezdett lökdösni a folyosó felé. Mark keze után kaptam és nem voltam hajlandó elengedni.
- Velem jön - néztem fel a világ valószínűleg legeszelősebb pillantásával.
George unottan bólintott és intett, hogy menjünk már. Úgy szorítottam Mark kezét, mintha... nem. Erre nincs jó példa. Ilyesmire egyszerűen nincs.
Minden egyes lépés egy új tőr volt a gyomromban. Hiába szabadítok fel több száz angyalt és bukottat, ha saját magam és a szeretteim életét közben tönkreteszem.
Ez voltam én. Joy Twins, a nagybetűs KIVÁLASZTOTT, aki megölte a barátját, otthagyta a fiút, aki mindent eldobott érte, cserbenhagyta a barátait és veszélybe sodort maga körül mindenkit. A lány, akinek többé nem volt happy end.

Köszönöm... ♥

Szavakkal nem tudom nektek kifejezni, hogy mennyire, de mennyire KÖSZÖNÖM :") <3 

Köszönöm, hogy 2011. december 30-a óta itt vagytok velem! Köszönök nektek MINDENT! Tudjátok, mikor megkaptam a kommenteket a fejezethez, elsírtam magamat... tizenöt percen keresztül sírtam és még most is sírok, mert épp ésszel nem tudom ezt felfogni. Végigolvastam mind az öt kommentet, átfutottam a bejegyzéseket az oldalon... és most itt bőgök, mint egy kisbaba :") Tudom, hogy ez még nem a fejezet, de muszáj elmondanom nektek...

Az "Őrangyalom" 2011. decembere előtt még csak egy álom volt, amiben egy szőke hajú srác rajta kapott egy vörös hajú lányt és egy fekete hajú fiút :") Csak szépen lassan szivárgott be az ötlet a fejembe, hogy hé... ezt tovább kéne vinni, írni kéne belőle egy könyvet, meg kéne mutatni másoknak... el kellene mesélnem ennek a három embernek a történetét. Azelőtt csak egy blogom volt (amit félbe hagytam) és fogalmam sem volt, hogy végig tudom-e csinálni, hogy elég vagyok-e egy bloghoz, elég jó-e amit írok ahhoz, hogy közzé tegyem.

Egy percet sem bántam meg. Szerettem kirakni a fejezeteket (még akkor is, ha nagyon amatőr lett), szerettem olvasni a kommenteket és sírni fejezetírás közben, mert annyira beleéltem magam.

És tudjátok mit? EZ LETT AZ ÉLETEM. Ez lett az álmom.

És valószínűleg még itt fogok bőgni egy darabig, mert egyszerűen annyira hálás vagyok MINDENÉRT :") <3 Annyira hálás vagyok NEKTEK!  

És ezzel szemben.... folytatni fogom :") Túl sokat jelent nekem ez az egész, hogy csak úgy elengedjem, és azt is látom, hogy nektek is sokat jelent:

Ari:)2013. január 27. 4:07
Szia Lexy! :)
remélem hamar összegyűlik az az 5 komment,mert már nagyon kíváncsi vagyok arra,hogy miként döntött Joy :)
A Majom 1-en,meg Majom 2-n jött nevettem :) Mármint az elnevezésén :P A George és a Bob,ilyen tipikus hústorony név :D
És Chris-sel,meg Mark-kal mi lesz? :O
Már alig várom,hogy összegyüljön a komi :)
Puszi ;)

U.i.: Köszönöm a kommentedet a blogomon♥

Regina2013. február 15. 6:55
Szia :))
Bocsánat, hogy nem komiztam, sajnálom, nagyon. De ne zárd be a blogod, már csak még azért sem!:)
Nagyon érdekes fejezet volt, nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyik döntést hozza meg Joy, és, hogy ezt te miként alakítod ki!:D
Mark és Chris is a kedvencem, így mindkettőnek a sorsára kíváncsi vagyok!:D
Siess!;)
Puszii(LLL)

VálaszTörlés

Névtelen2013. február 16. 7:54
szia
folytasd nagyon hamar!
lécci nagyon kíváncsi vagyok
imádom!

VálaszTörlés

~Kitty~2013. február 16. 11:59
Szia !
Nagyon jó a blogod!
Folytasd mert nagyon jó ez a blog!...

VálaszTörlés

annamari2013. február 16. 12:01
hali
most kezdtem el olvasni a blogod nagyon megszerettem
lécci folytasd gyorsan köszike
puszika

VálaszTörlés

Még egyszer köszönök mindent :) ♥ A héten jövök az új fejezettel... tudom, hogy várni fogtok :")

xx

Lexy

BLOGZÁRÁS HA ÍGY MEGY TOVÁBB..

Senki nem kommentel Arin és Vadóckán kívül. SENKI! Több, mint harminc követő és ebből két ember hajlandó véleményt nyilvánítani? Ne már... akkor mi értelme itt maradnom? Mert azért rakom fel, hogy megmutassam a világnak és lássam a reakciót, amit kiváltok vele. Semmi reakció. Akkor kérdem én: nem lenne jobb ha mennék? Ha befejezném?
Az Őrangyalomat az első időszakban 10-en véleményezték. Volt olyan fejezet, amihez talán egy kommentet sem kaptam... és fáj. Megosztom veletek és semmibe veszitek, pedig csak egy néhány soros kis "jó volt/rossz volt" kritikára lenne szükségem.
Nem is értem miért kérek bocsánatot a késésekért, mikor mindenkit hidegen hagy.
Szóval... ha nem kapok a fejezetekhez legalább öt kommentet, a blogot hamarosan BEZÁROM!

Ui: nehéz döntés, de így látom. Minden rajtatok múlik.

2. rész - Tizennegyedik fejezet

Sziasztok! Ezer bocsi a rengeteg késésért, most már azért megpróbálok jobb időbeosztással fejezetet hozni. Egyetlen egy kijelenteni való: minimum öt kommentet kérek. Tudom, hogy sokat kések, de ti meg egyre kevesebb véleményt adtok. Körülbelül három olyan blogger (<3) van, akinek mindig számíthatok a véleményére, de én a Tiédre, meg a Tiédre meg a Tiédre is kíváncsi vagyok! Amint meglesz az öt komment, hozom a következőt :) Jó olvasást!

xoxo

Lexy

2. rész - Tizennegyedik fejezet

/JOY/
A gyilkos szél ellenére mérföldeket sétáltam. Életemben először sikerült kizárnom az érzelmeim és csak a sorsomra koncentrálni: hogy olyan döntést hozzak, ami megakadályozza a háborút az angyalok és a bukottak között. A mondanivalómat kapartam össze, kategóriákba soroltam és összetett mondatokká alakítottam őket a fejemben. Maga voltam a megtestesült összeszedettség.
Most az egyszer nem érdekelt a szívem körüli mardosás, ami szépen lassan elöntötte a testem, mint egy idegen, egzotikus méreg. Az idő homokja csóvaként fogott közre, ahogy a tincseim szabadon táncoltak mögöttem és egyre tovább és tovább értem.
Úgy éreztem magam, mint egy politikus, távol az országától, ami baljós jeleket küldve várja az érkezésem. Tudtam, hogy Jack és ami még rosszabb, Chris utánam fog jönni, és előre elterveztem, mit mondok majd nekik. Egy nap talán képes leszek nevetni ezen az egészen... de nem ma. Ma össze kell szednem magam és örökre elbúcsúzni még a Chris- szel való boldogság gondolatától is.
Úgy három kiló méter sétálás után érhettem oda a védővonalhoz, ahol három gorilla-alkatú fickó ácsorgott öltönyben. Zakójukat meg-megcibálta az egyre erősödő szél. Közelebb lépdeltem hozzájuk, jöttömre felkapták a fejüket és kajánul vigyorogni kezdtek. A nagy főnök izomagyai örülhettek, hogy nekik is kijut a részük a munkából - a piszkosabból.
- Nocsak, nocsak - szólalt meg egyikük mély, öblös hangján. - Eltévedtél, angyalka?
Megálltam előttük és egy kemény burokba csomagolva az arcom, magabiztosan megszólaltam.
- Mint a Kiválasztott, megparancsolom, hogy azonnal vigyetek Las Vegasba - rendelkeztem.
A három csávó összenézett. A munkaköri leírásukban nem szerepelt, hogy dühödt tinilányokat vigyenek Las Vegasba. Még akkor sem, ha ez a dühödt tinilány a Kiválasztott. Vagyis én. Egy kis hezitálás után az egyikük (Majom 1) biccentett és elindult előre, egy kocsi felé. Majom 2 kinyitotta nekem az ajtót én meg beültem hátra és bekötöttem az övemet.
- Las Vegasba? - fordult hátra Majom 1, a vezető. Majom 2 az anyósülésen foglalt helyet. A trió utolsó tagja ott maradt a helyén - valakinek csak őriznie kellett a határokat.
- Igen - bólintottam. - Viszont az első plázánál álljunk meg. El kell intéznem valamit.
- Nocsak, még dirigál a kisasszony... - mormogta Majom 2.
- Ha nem tesznek ott ki, első dolgom lesz a hatalmam beteljesülése után elküldeni magukat ennél sokkal csúnyább helyekre... - sziszegtem.
Majom 1 morgott valamit a neveletlenségről, aztán beindította a kocsit. Mire kettőt pislogtam, az autó kilőtt, és a reálisnál tízszer gyorsabb sebességben kezdtünk menni. Jack csak késleltette az utazásunkat... arra várt, hogy megtörjek, hogy lemondjak mindenről. Hogy lemondjak Chris- ről. A testi épségem kockáztatta az önzőségével. Ezt sosem fogom elfelejteni. Ebben a beteg, machoista játékban mindenki a saját javát akarja. Tudom, hogy mint Kiválasztott, a többieket (mind a bukottakat, mind az angyalokat) magam elé kell helyeznem. Csak így hozhatok rendbe mindent.
Kihalt úton mentünk, még ördögszekeret is láttam (már amennyire a sebesség miatt bármit ki tudtam szűrni a látottakból). Nemsokára beértünk egy mozgalmasabb városrészbe, ahol egy hatalmas épület, üvegablakokkal és különböző márkák nagy logójával volt felszerelve magasodott előttünk. Klasz.
- Fél óra elég lesz, körülbelül - mondtam. - De szükségem van egy hitelkártyára.
A két majom egymásra nézett, aztán az egyik sóhajtva kihalászott a zakója belső zsebéből öt féle kártyát. Mint a francia kártyát, úgy mutatta majd nyomta őket a kezembe. - Fél óra, egy perccel se több.
- Köszönöm, sietek - villantottam rájuk egy ezerwattos mosolyt és kipattantam a kocsiból. Hatalmas üvegajtó vezetett be a kellemes klímájú épületbe, ahol mindenféle üzlet sorakozott egymás mellett. Hamar kiszúrtam magamnak egy elegáns ruhaboltot és villámgyorsan bejutottam. Az eladó kedvesen rám mosolygott.
- Miben segíthetek?
Elmondtam neki az elképzelésem, mire hatalmas mosoly kíséretében nekiállt keresni. Hamarosan egy fekete tollakból álló koktélruhát viseltem, sötét harisnyával és lapos talpú cipővel. Fizettem és a ruhában mentem tovább. Következett a fodrász. Sikerült kiszúrnom a legflancosabb fodrászüzletet. Levettem egy kis kéz pénzt az egyik kártyáról (egy lapra firkantott kód tartozott mindegyikhez, Majom 2 jóvoltából). Az üzletben egy Limonádé Joe kinézetű pasi lépett elém, fésűvel a kezében.
- Új frizura? - kérdezte és a kezébe csippentette az egyik tincsem. - Hiszen ez csodálatos! Perfecto!
Végül mégsem vágattam le a hajam. Egyszerűen csináltattam egy tépett frizurát magamnak, ami tökéletesen ment a ruhámhoz. Úgy néztem ki, mint egy rock angyal. De minden hímnemű egy "Woow" pillantással fordult utánam, úgyhogy végül is klasszul éreztem magam a bőrömben.
Egy kis bóklászás után megtaláltam, amit kerestem: egy elektronikai boltot. Az eladónak leadtam a rendelésem (IPod, Laptop és egy legújabb/legjobb telefon). Miután megkaptam mindent, amit akartam, rájöttem, hogy ez kicsit több lesz, mint fél óra.
Engesztelésül betértem egy KFC-be és vettem három B-Smartot. A kezem tele volt gyorskajával és laptoptáskával. De elégedett voltam. Úgy döntöttem, ha már eddig húztam, maradok még egy kicsit, és beléptem egy Claire's nevű üzletbe. Megvettem az összes angyalokkal kapcsolatos ékszert, és szereztem magamnak egy fehér műszárnyat. Miután már nem fért el a sok minden a kezemben, indultam is ki a kocsiba, ahol Majom 1 és Majom 2 már idegesen vártak.
- Bocsi, fiúk - szálltam be. - Ez a tiétek! - adtam oda két B-Smartot.
A Majom-fiúk arca felragyogott és azonnal nekikezdtek a finomságnak. Én elővettem az IPodom és hallgatni kezdtem a rajta lévő kábé ezer számot. A kocsi ismét begyorsult és mi száguldottuk a végzetem felé.

Mire odaértünk, már megettem a saját kajámat, és felraktam magamra néhány angyalszárnyas nyakláncot/karkötőt/fülbevalót. Pozíciónak megfelelően néztem ki, ezt a fiúk (mint később kiderült, Bob és George) is megjegyezték.
Las Vegas gyönyörű! Annak ellenére, hogy miért vagyok itt, élveztem, ahogy végigfurikáztunk a városon, és bepillantást nyerek az otthonom életébe. Az egyik otthonoméba.
Egy hatalmas kétszárnyas épület előtt parkoltunk le, aminek sötét, modern stílusa minden arra járót magához vonzott. De persze, nem engedték be őket. Mikor végigverekedtük magunkat a tömegen és átjutottuk a bejáraton, mindenki megbámult. Több száz éhes, fekete szempár szegeződött rám és vizslatott egészen addig, amíg ki nem kerültem a látóterükből.  
- Jack miért nem próbált repülővel hozni? - kérdeztem. Tudtam, hogy csak az időt akarta húzni, de... miért nem mondjuk egy magánrepülővel, ami néha "véletlenül" lerobbant volna.
- Az ég az angyalok birodalma - rázta meg a fejét Bob. Úgy éreztem, egyre szimpibb vagyok neki.
- Ööö... bővebben? - mosolyodtam el.
- Az időjárás és hasonlók, mind az angyalok műve. Ha repülőre szállnánk valószínűleg fél óra múlva már halottak lennénk. Hurrikán, zuhanás, satöbbi... - vont vállat Bob. - Az autó gyorsabb és van egy két félvér, aki egy kis sötét energiával meg tudja spékelni.
Bólintottam.
- Mi következik most? - haraptam be az alsó ajkam. Ez volt a legfontosabb kérdés, ami érdekelt. Rögtön belevágunk vagy...?
- Bált adnak a tiszteletedre - mosolyodott el George.
Elpirultam. Ilyen még nem volt...
- Ott kell elmondanom, hogy döntöttem? - kérdeztem és erőt vett rajtam a félelem.
- Pontosan - Bob bólintott - Aztán ha elmondtad amit akarsz, minden olyan lesz, mintha egy hercegnő lennél.
Ezt először nem értettem, aztán rájöttem, hogy az időbeosztásra gondol és arra, mennyit kell még tanulnom.
De készen álltam. Most jöttem rá, hogy mindig kész voltam...

Ne felejtsétek el, öt komment ;DD