Joy zavarba ejtően sokáig várakozott a reptéren. Miután legyűrte hányingerét, elment, hogy alaposabban átkutassa a repteret; azután, hogy negyedórát várt Mark- ra és Chris- re.
Kissé feszengett a reggeli ködtől és a körülötte ölelkező idegenektől, úgyhogy gyors léptekkel a kijárat felé vette az irányt.
Kezdett megijedni, hogy a két Siblings testvér elfelejtette őt, és itt ragad telefon nélkül egy teljesen idegen városban, egy viszonylag veszélyes reptéren, teljesen egyedül… ekkor valaki megragadta hátulról és rántott rajta egyet.
Joy ijedten sikított fel.
- Elég vicces így látni téged. – nevetett fel Mark.
Joy levegő után kapkodva fordult meg. Arca rákvörös lett vegyesen a szégyentől és a haragtól.
- Ezt ne csináld többször. – mondta a lány, halálra váltan.
A fiú csak mosolygott és őt bámulta; így a lánynak volt ideje őt szemügyre venni. El kellett ismernie, hogy a fiú nem nézett ki rosszul… sőt…
Mark- nak aranybarna haja és szürkéskék szeme volt, telt ajkakkal és izmos mellkassal..., ami elég szexis volt ebben a pólóban. Joy megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle ezeket a gondolatokat.
Hihetetlen, hogy most találkoztunk először, és csak a mellkasára tudok gondolni… - szidta magát.
- Na, indulunk vagy még elidőzöl itt egy kicsit? – kérdezte Mark, és összehúzta magán a pulcsit – öntudatlan – eltakarva magát a lány elől.
- Ja, persze… - mosolyodott el Joy és erőt vett magán.
Oké, semmi baj nem lesz, te nem ilyen vagy, csak azért csináltad, mert nagyon-nagyon izgulsz – nyugtatta magát – Nincs gáz, nagy levegő…
Egy laza mozdulattal lehajolt, hogy felvegye a csomagjait, de Mark megelőzte.
- Hagyd csak, majd én viszem – mosolygott rá a fiú. – Egyébként Mark vagyok. Illetve inkább én vagyok Mark…
Joy megszeppenve pislogott; még sose vitte helyette egy – ilyen helyes – fiú a csomagjait.
- Ó, köszi – hebegte.
Aztán a fiú és Ő elindultak „haza” – Joy számára ez a szó még egy kissé idegen volt.
- Na és, hogy utaztál? – kérdezte később Mark a kocsiban, mert már nagyon úgy tűnt, hogy a lány átmenetileg némasági fogadalmat tett.
Joy csak bámult ki az ablakon az emberekre, az épületekre… minden fűszálat megjegyzett magának, hogy örökké emlékezzen erre a napra.
- Tessék? – fordult Mark- hoz, kiszakadva az álomvilágból.
- Jól utaztál? – ismételte meg a fiú.
- Aha, egész jól. Eltekintve a hányingertől és attól a pasitól, aki állandóan énekelt álmában – mire leszállt a gép, már mindenki kívülről fújta a Poker Face- t.
Mark felnevetett.
- Na és… - kezdte Joy félénken. - … hova megyünk?
A fiú összeráncolta a szemöldökét.
- Nem tudod?
A lány, egy kissé rózsaszínes árnyalatú arccal, megrázta a fejét.
- Hogyhogy? – kerekedtek el Mark szemei.
- Hát… lényegében én csak egy olyan tipikus „cserediák” katalógust kaptam, egy címmel, repülőjeggyel és telefonszámmal. Fogalmam sem volt, hogy pontosan hova megyek, csak azt tudtam, hogy egy bizonyos Mark és Christopher Siblings- nél fogok lakni, az elkövetkezendő évben… az „és Christopher” – ről jut eszembe, Ő hol van?
Mark felsóhajtott.
- Egy béna kifogással kimentette magát, hogy másfél órára egy kétszemélyes bulin vehessen részt.
- Egy kétszemélyes bulin? – kérdezte Joy hitetlenkedve.
- Igen. Egy kisvárosban lakunk, az állam szélén, ott van egy nagy családi házunk. A kétszemélyes buli annyit takar, hogy Chris a haverjával hűlyűl a házban, amíg érted jövök. Azt hiszi egy szemüveges stréber vagy, gondolom a cserediák-program miatt. – fintorgott, majd halkabban hozzátette. – Jön nekem öt dollárral…
- Ti fogadtatok rajtam?! – csattant fel Joy.
- Nem éppen így nevezném… inkább összevesztünk, ahogy a testvéreknél szokás… - sandított rá a fiú– az ő véleménye az volt, hogy a cserediák-program csak könyvmániás strébereket vesz be, én erre kiakadtam, hogy ez egyáltalán nem így van. Úgyhogy fogadtunk.
Joy karba tett kézzel dőlt hátra.
- Pff…
- És nekem lett igazam – mosolygott Mark és rápillantott a lányra.
A lány csak másodpercekkel később jött rá, hogy ez egy bók volt.
- Nem vagyok szép… ha erre gondoltál – ingatta meg a fejét.
- Dehogyis nem. – mondta Mark és kihasználva a helyzetet, hogy piros lámpánál állnak, odanyúlt és hátrasimította a lány egyik kósza hajtincsét.
Ez így nagyon nem jó – gondolta Joy – alig vagyok itt félórája és már lecsekkoltam egy idegen pasi mellizmait… ráadásult azt hiszem, az idegen pasi most flörtöl velem…
Megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, mikor a lámpa zöld lett és Mark elhúzta a kezét. Azért ez egy kicsit tényleg korai – gondolta feszengve.
- Üdv Sizzling– ben – mondta a fiú, mikor elhaladtak az „Üdvözöljük Sizzling- ben! Lakosság: 1564 fő” tábla mellett.
- Sizzling? – vonta fel a szemöldökét Joy. – Mármint Sistergők?
- Gáz, ugye? – kérdezte a fiú mosolyogva.
- Kicsit – nevetett. – Nem is értem miért egy ilyen kisvárosba küldött a CS. D. Program… valami nagy múltú, szuperiskolás, múzeumokkal és műemlékekkel teli nagyvárost vártam. – mondta elgondolkozva.
- Hát ennek a városnak is nagy történelmi múltja van – bólintott Mark – és van egy pár műemlék, meg azt hiszem egy tömegsír is- de ez nem biztos… - ja és van egyetlen egy műemlék a Város Központban.
- Bíztató – mondta Joy és beleharapott az alsó ajkába.
Mark a kocsiba épített digitális órára nézett.
- Még egy háromnegyed óra és odaérünk. Ha akarsz, aludhatsz egyet, biztos fárasztó volt a repülőút. – mondta a fiú.
- Tényleg az volt – bólintott a lány fásultan és kényelmesen belesüppedt az ülésbe. Elég volt egy percre lehunynia a szemét. Már aludt is.
A fiú szólongatására ébredt. Neki úgy tűnt csak két perce hunyta be a szemét, de igazából végigaludta az utat a Siblings birtokhoz.
- Joy, ébredj, megérkeztünk! – mondta Mark.
Mikor a vörös hajú lány álmosan pislákolni kezdett, Mark kiszállt a kocsiból, hogy kivegye a lány csomagjait.
Az álmos lány álmélkodva nézett körül; a „családi ház”, amiről Mark beszélt egy hatalmas birtok volt.
Látszott, hogy valamikor az ezernyolcszázas évek közepén épült. A fű sokkal zöldebb volt, mint otthon náluk, Kaliforniában, volt rengeteg fa (többségben fűzfa) és egy kis kert a növényeknek. Még a levegő is jobb volt.
Joy lelkesedve szállt ki a kocsiból.
- Azt a…! Ez szuper! – fordult körbe.
- Örülök, hogy tetszik. – hajtotta le a csomagtartót Mark.
- Gyönyörű – suttogta a lány.
- Gyere, menjünk be! – intett a fejével Mark a ház felé.
Így hát elindultak. Joy tenyere izzadni kezdett.
Itt fogok lakni, Úristen, ez tényleg nem álom! – ujjongott magában.
Mark mosolyogva figyelte a lányt.
Mikor az ajtóhoz értek, a fiú a kilincsre tette a kezét, és a lányra pillantott.
- Készen állsz? – kérdezte.
- Nem. – rázta a fejét Joy. – Sosem fogok készen állni… Úgyhogy menjünk be! – mondta falfehér arccal.
A fiú felnevetett, aztán benyitott.
- Üdv, itthon! – mondta mosolyogva.
A lány belépett a hatalmas házba, de azonnal le is dermedt. A földszint felett olyan igazi kis korlátos terasz volt, aminek a külső részén (!) egy sötét hajú, zöld szemű fiú táncolt kigombolt fekete ingben, egy sörös dobozzal a kezében.
- Ööö… - Joy legszívesebben megfordult és sikítva elmenekült volna.
- Ő itt a bátyám, Chris! – üvöltötte túl a zenét Mark.
Joy rémülten meredt a lépcső külső részén táncoló Chris- re, aki csak most vette észre az ajtó előtt álló párost. A meglepetéstől elfelejtett egyensúlyozni, így meg kellett kapaszkodnia a korlátban. A sörös doboz kiesett a kezéből és nagy csattanással szétrobbant a földszint csempéjén.
- Le fog esni! – fordult Joy rémülten a mellette álló Mark- hoz.
Mark nem úgy nézett ki, mint, aki aggódik a testvére miatt. Egyszerűen megforgatta a szemét és tovább ment.
- Nem fog.
- Dehogyisnem! Csinálj már valamit!
A lány falfehér arccal és hevesen dobogó szívvel figyelte a kapaszkodó fiút.
Miért nem segít neki Mark? Le fog esni! – gondolta rémülten.
A lány szédelegni kezdett, ahogy elképzelte mi lenne, ha a fiú leesne… aztán már csak azt érezte, hogy sötétségbe borul minden.
- Ez a te hibád! – hallotta Mark dühös hangját.
A zene már elhalt, a szobában viszonylag csend uralkodott. Joy ijedten nyitotta ki a szemét.
Mark és Chris, a két testvér hajolt fölé, aggodalommal teli arccal. Joy hevesen dobogó szívével küszködve próbált felülni.
- Inkább ne – nyomta vissza Mark. A lánycsak most vette észre, hogy amíg nem volt magánál, egy kanapéra fektették.
Rettenetesen meg volt könnyebbülve, hogy Chris mégsem esett le. Úgy érezte szívéről mázsás kövek, gördültek le…
Mark szúrós pillantást vetett a bátyjára, majd kezét a lány homlokához szorította.
- Falfehér az arcod, és nagyon hideg vagy.
- Semmi bajom – ingatta a fejét Joy. – Csak, azt hittem le fogsz esni és bepánikoltam – fordult Chris- hez.
- Miért nem tudsz egyszer az életben normális lenni? – mordult egyet Mark.
- Nehogy már engem hibáztass! – csattant fel Chris.
- Miért, szerinted miért ájult el?!
Chris erre nem tudott mit mondani, úgyhogy inkább visszafordult Joy- hoz, ahogy a testvére is tette.
- Itt hagyhatlak vele néhány percre? – kérdezte Mark és Chris felé bökött a fejével.
- Persze – vont vállat a lány, erőtlen hangon.
Mark habozott egy kicsit, aztán mégis felállt és elindult a konyha felé.
Chris beleharapott az alsó ajkába.
- Bocs, tényleg visszavehettem volna… miattam ájultál el… sajnálom - sütötte le a szemét.
- Semmi baj. – mosolyodott el a lány.
- Akkor nem haragszol? – nézett Chris a lány szemébe.
- Nem. – ingatta meg a fejét. – Bár…
- Mi az? – kérdezte a fiú.
- Bár… az a stréber- nem stréber fogadás nem valami jó, mint első benyomás.
- Mark elmondta?! – kérdezte hitetlenkedve Chris.
Joy bólintott.
- Köcsög…- mondta halkan a fiú.
A lány felnevetett.
- Nem is.
- De én nem úgy értettem, és teljesen másnak képzeltelek, mint amilyen vagy. – szabadkozott a fiú.
- Miért, milyen vagyok? – kérdezte kíváncsian Joy.
Chris már éppen szólásra nyitotta a száját, mikor Mark belépett, kezében egy pohár narancslével, egy doboz keksszel és egy meleg plüss anyagú pléddel.
A plédet a lány vállára terítette, a vizet és a kekszet, pedig a kezébe nyomta.
- Egyél valamennyit.
Miközben Joy a kekszet rágcsálta, Mark megszólalt.
- Na jó, felejtsük el a ma délelőttöt, oké? – kérte. – Kezdjünk tiszta lappal mind a hárman.
Megvárta, míg mindketten bólintanak, aztán folytatta.
- Na szóval, én Mark Siblings vagyok…
-… én, pedig a bátyja, Chris...
- … én meg Joy. Joy Twins. – fejezete be a lány.
Egész nap most mosolygott teljesen őszintén.
