Sziasztok! :) Így utólag boldog karácsonyt mindenkinek, mert ahogy láttam, egy ilyen bejegyzést muszáj kitenni, ha tetszik, ha nem. Köszönöm, hogy számíthattam rátok (olvasókra, kommentelőkre) ebben az évben is :") Sokat jelentett.
Egyre jobban úgy érzem, hogy a Blogspot egy nagy "írópalánta-család" és ez olyan jó :") <3
Hát akkor még egyszer boldog karácsonyt mindenkinek! ^^
Ui: Gondoltam megosztok veletek valamit, ami engem nagyon meghatott. Karácsonyra kaptam egy olyan nyakláncot, ami a történettel kapcsolatos és nagyon megszerettem <3 Egy nyaklánc, van rajta egy angyalszárny, egy szív meg egy kulcs. Szerintem bele is írom a történetbe.
Sziasztok! Gondoltam télapóra is hozok nektek egy fejit, és pont kapóra jön a dolog, mert a történetben is valahol most vagyunk az ünnepek körül :) Na akkor a szokásos bocsánatkérésem is megeresztem, mert már körülbelül másfél hónapja nem hoztam új fejezetet. Szóval bocsánat. És ugye megint kitérek arra, hogy nem is olvastam és kommenteltem semmit. Ezt most kivételesen meg is indoklom; áldozata lettem a Facebooknak. Konkrétan 5-6 órán keresztül csinálom a semmit és ez mostantól be lesz fejezve, hozni fogom a heti adagot. Hát akkor jó szórakozást, hamarosan jövök a többi blogon is ;) Ui: Hallottatok már az Ask-ról? :) Kitettem az oldalra, úgyhogy kérdezzetek bátran, bármit. Például, hogy mikor lesz friss, meg satöbbi, ami eszetekbe jut, csak tudjátok, hogy ha érdekel valami, válaszolok rá :) Uui: Nagyon köszönöm a folyamatos komizóknak, hogy még számíthatok rájuk :)
2. rész - Az áruló
Tizenharmadik fejezet - Ajánlat
13. Újra úton
/JOY/
A jeges szél ezernyi apró tűszúrással a bőrömön jelezte, hogy jelen van. Sikítani akartam, de a hangom valahol elveszett ebben az őrült, veszélyekkel teli világban. Az érzelmek kifolytak a kezeim közül - ez volt az a pont, ahol már nem volt mit mondani. Vesztettem. Sosem a titkokkal volt bajom, csak a hazugságokkal és hogy nem lehet saját döntésem. Mindig mások irányították az életem és ebből már rohadtul elegem volt. Mindent elvettek tőlem, ami fontos volt és most végeztem.
Megkeményedett tekintettel néztem szembe a széllel, és az elállt. Eloszlattam a ködöt és megvilágítottam az utat magam előtt. Nem számít semmi, ezt végig fogom csinálni és mindent visszaszerzek. Mindent.
1 órával ezelőtt...
Valaki megrázta a vállamat. Mormogva fejeztem ki a nemtetszésem, de az illető nem akarta abbahagyni, úgyhogy kelletlenül kinyitottam a szemem. Hát persze, hogy pont az a szürke acélszem meredt rám, akit most mellőzni akartam egy darabig. Dühösen kibújtam a takaró alól - Chris még aludt, óvatosan kellett - és megragadva a karját vonszoltam kifelé a szobából.
- Mit akarsz, Jack? - túrtam bele a hajamba. - Egyáltalán hogy jöttél be?
Elmosolyodott és meglóbált előttem egy kulcsot.
- Ugyan, ne nézz már hülyének. Szerinted nincs pótkulcsom minden szobához ebben a lakosztályban? - forgatta meg a szemét. - Egyébként bocs, hogy ilyen korán felkeltettelek, de beszélnünk kell.
Álmosan pislákoltam egy kicsit, aztán sóhajtva bólintottam olyan "úgysem szabadulhatok" stílusban. Tartott egy darabig, amíg megtaláltam a bőröndömet és kihalásztam belőle egy-két olyan ruhát, amit felvehettem egy szállodába.
- Tíz perc múlva itt leszek - mondtam és bezárkóztam a mosdóba. Aztán egy kis gondolkodás után a kulcsot belenyomtam a zárba.
- Ez azért elég sértő - hallottam kintről.
Küzdöttem a kísértéssel, hogy ne nevessem el magam. Aztán szépen elkészültem. A hajam felfogtam egy copfba, felvettem egy krémszínű pulcsit és egy csőfarmert, egy lapos talpú cipőt, és már meg is voltam. Mikor kijöttem, Jack egy fotelban ült és rám várt.
- Na, mehetünk is.
Nagyon hülyén éreztem magam a kialakult helyzet miatt és inkább próbáltam nem mutatni. Egyre csak azon görcsöltem, hogy mekkora melodráma volt ez az egész elrablás, holott a lelkem mélyén féltem tőle, hogy Jack újra eljátssza. Ő viszont magabiztosan ment előre.
- Miről szeretnél beszélgetni? - kérdeztem, mikor beléptünk a lakosztályukba.
Az üvöltő zene, a pizzás dobozok és üres piás üvegek voltak az emléklapok róla, hogy mi lehetett itt tegnap. Jack látta a megilletődött arcom, amikor elhaladtunk egy bugyikupac mellett...
- Ha érdekel, nem én voltam vele - vigyorgott.
- Tök mindegy, a te dolgod, nem érdekel - morogtam, mert erről aztán tényleg nem akartam tudni. Elképzelve Alisont és Jacket, ahogy a szoba másik felében hancúroznak a maguk durva módján... brrr, a hideg kirázott tőle.
Jack egy szobába vezetett, ahol csak egy egyszerű bőrkanapé volt. Előre megszólaltak a vészcsengők a fejemben, igyekeztem nem hallgatni rájuk és nem figyelni az árulkodó jelekre, miszerint Jack ügyködik valamin. Le akartam zárni ezt az egész angyalos dolgot egyszer s mindenkorra.
Nagy levegőt véve lehuppantam a kanapé egyik végébe és meg sem próbáltam leplezni, mennyire felbosszantott az egész helyzet. Becsukta az ajtót és mellém telepedett.
- Emlékszel még, hogy miért vagy Chrisbe és Márkba is szerelmes?
Elakadt a lélegzetem.
- Az érzéseim valódiak...
- Biztos vagy ebben? Mert már nincs szükségünk Chrisre és Markra, a varázslatot is levehetjük az érzéseidről, így majd meglátjuk, mit is érzel valójában.
Annak ellenére, hogy biztos voltam az érzéseimben, a szívem kalapálni kezdett.
- Nem ijedek meg ettől a baromságtól. Szeretem Christ, és ezen nem változtat semmi!
Jack homlokán bosszús ráncok jelentek meg.
- Vedd le rólam ezt a hamis baromságot és hagyj békén - végleg!
Elpattant az a bizonyos húr. Jack szürke szemei villámokat szórtak, képtelenül meredt rám, és robbant. A vállaimnál fogva a kanapéra döntött és idegesen nézett a szemembe. Mozdulni nem tudtam se a döbbenettől, se attól, hogy egy Vasember nekem feszült.
- Engedj el - tértem magamhoz és ficánkolni kezdtem.
- Értsd már meg, hozzám tartozol! Semmi közöd ahhoz a baromhoz, aki csak egy eszköz volt ebben az egészben! Te vagy a Kiválasztott, évszázadok óta megállás nélkül kereslek, hogy végre beteljesüljön az a rohadt legenda, és biztonságban lehess.... te meg... te meg ezzel a rohadékkal összeszűröd a levet, miközben még csak nem is szereted - sziszegte.
A szavai apró kis pofonok voltak. Kés forgott a gyomromban - de az is lehet, hogy Jack nehezedett rám túlságosan - és úgy éreztem a szívem ezernyi darabra esik szét. Képtelenül meredtem rá, olyan tipikus "ezt nem mondhatta komolyan" nézéssel. Hogy szeressen engem? Lehetetlen.
- Szállj le rólam!
Már megint úgy éreztem, az életemet mindenki irányítja, csak én nem. Kit hibáztassak? Az angyalokat? Jacket? Vagy mégis kit?! Behunytam a szemem. Ezerfelé szakított mindenki, de senki nem kérdezte, hogy Én mit akarok. Ugyan, már választottak, döntöttek helyettem. Beharaptam az alsó ajkam.
- Szállj már le rólam - vékonyodott el a hangom. Sikerült meginognom.
Jack ez egyszer hallgatott rám, és ismét ülőhelyzetben volt.
- Idd meg ezt. Az egészet - nyomott a kezembe egy üvegfiolát. Benne fekete, sűrű folyadék. Sóhajtva vettem ki belőle a dugót és hajtottam le egyszerre. Azonnal meg is szédültem, a gyomrom bukfencezett, a végtagjaim szét akartak hullani.
- Joy?
Aztán hirtelen elmúlt. Kétségbeesetten kaptam a gondolat után: Chris, Chris, Chris... A harag és a csalódottság könnyei folytak végig az arcomon. Most akkor mi van?! El akartam tűnni innen, elhúzni a fenébe...
Jack kezét éreztem a karomon, ahogy próbál megnyugtatni, de ellöktem magamtól. A tervem már kibontakozott a szemeim előtt. Felpattantam és kifutottam a szobából, ki a lakosztályból és a szállodából.
Joy Twins vagyok és nincs semmim. Nem veszíthetek semmit.
És amint elmondtam az angyaloknak, hogy milyen döntést hoztam, végzek magammal.
